őszi érzet

Még nincs ősz, de az időjárás akarva-akaratlanul ezt tolja az arcomba. Én meg szeretem a hűs reggeleket meleg teával a kezemben. Bírom, hogy nincs akkora hőség, hogy egész nap lesötétített szobában kuksoljak. Úgyhogy felüdítő, és izgalmas volt újra felfedezni, hogy van erkélyem. Hétvégén kiültettem a leanderemet, amit egy ágról sikerült kigyökereztetnem. Tegnap pedig kipakoltam a laptopomat és a noteszomat picit dolgozni, míg oda nem sütött a nap.

Míg reggel böngészgettem, találtam egy álomházat, amit a tulajdonosa olyan szeretettel és hozzáértéssel csinosítgat, hogy kedvem lett volna máris beköltözni (ő a Mindenüttjóde). Irigykedem, hogy sokaknak zsigerből jön a szép teremtése, és a legnagyobb természetességgel építenek csoda helyeket. Délelőtt az ő hangulatos, őszi fényben pompázó, mesebeli képeit nézegettem.

Aztán Karesz anyukájától kaptunk sok földre hullott körtét, ami kezdett diszkréten megbarnulni, és menetrend szerint a muslicák is megjelentek. Úgyhogy tegnap fogtam magam, kipakoltam őket az asztalra (nem a muslicákat), és rittyentettem belőlük körtés pitét. Cukor helyett mézet és datolyát tettem bele, kókuszolajat és zablisztet, megszórtam a tetejét dióval, és - konyha-analfabétaként - szerintem ez lett életem eddigi legfinomabb sütije. Ráadásul egész este fahéjas-körtés illatok lengték be a szobát.

lakás OFF

Ez a hét az új lakásról szólt. Ott tartottam, hogy múlt hétvégén befejeztük a lakásfelújítást. Már napokkal előtte nézegettem az időjárást, szombatra mondott napos időt, úgyhogy aznap egy nagy Ikeás zacsiba összeszedtem pár kacatot, és mentünk át befotózni a lakást. Szerintem sokkal jobb hangulata lesz egy lakásnak attól, ha rakok ide-oda egy kis gyertyatartót, könyvet, ébresztőórát, illatosító pálcikákat, egy szép parfümös üvegcsét a mosdóba, párnákat, és takarót hanyagul rádobva a kanapéra. Meg persze nem hiányozhatott a primadonna orchideám sem: a fejét szépen nylonzacskóval letakartam, és úgy óvtam a kinti hidegtől, amíg átértünk. Közben csak remélni tudtam, hogy nem sértődik meg a helyzettől. Viszont cserébe ő kapta a majdani nappaliban a központi helyet pózolni. A képek kompozícióját már jó előre kitaláltam, ezért Karesz csak bosszúsan kattintgatott, míg én instruáltam. Aztán ő is ellőtt párat a saját elképzelése szerint, és a kettőből raktuk össze este azt a párat, amiből elkészült a lakáshirdetés.

Olyan fura érzés volt, hogy eddig a lakást csak én és a közeli barátok látták, és persze ők mind elfogultak voltak. Nagyon izgultam, hogy amint kikerül a nagy nyilvánosság elé, vajon milyen lesz a fogadtatása. Hétfőn hirdettük meg, és egy napig nem nagyon történt semmi, amin picit elkezdtem aggódni. Aztán kedden beindult a dömping, és nagyon sokan írtak, mindenki nagyon szépeket írt, hogy szerelem-lakás, hogy már most azonnal kivenné, hogy ki ne adjam másnak, egészen júniusig volt foglalás rá, ha addig nem vennék ki. Megnyugodtam, és nagyon jól is estek a kedves üzenetek. Elkezdtem leszervezni a bemutatókat. Nekem fontos volt, hogy olyanoknak mutassam meg a lakást, akik előtte szívesen mesélnek picit magukról, és ez alapján szimpatikusnak érzem őket. Ugyanúgy fontos volt, hogy mindenkinek visszajelezzek, ezért a hét elején sok-sok levelet olvastam, és sokakkal elegyedtem beszélgetésbe, majd őket szívesebben is engedtem be a lakásomba.

Szerdára pedig meg is találtam a nagyon cuki bérlőmet, akivel még a héten leszerződtünk, és már költözik is be. Nagyon izgulok, hogy szeresse a lakást, hogy vigyázzon rá, és hogy jól érezze magát ott. Mindez gyors volt, talán igaz sem volt, és még csak pislogok, hogy többet nem lesz felújítás, nem lesznek lerágott körmök és átalvatlan éjszakák. Karesz persze ezt nagyon üdvözli, nekem azért most még picit hiányzik.

előtte-utána

kedvenc délutáni fényeim

lakás update #sokadik

Mostanában nagy izgalmak vannak, lassan elkészül a lakás. Múlt héten kezdték el beépíteni a gardróbszekrényt, és nekem minden nap látnom kellett, hogy hogyan halad. Ez pedig azt eredményezte, hogy a napi sétám az lett, hogy átgyalogoltam a lakásig meózni, majd vissza. Ha a karórám nem csal, akkor a táv oda-vissza kb. 7000 lépés. Egyik este konkrétan izomlázam is volt, ami azért túlzás, mert nem futva tettem meg a távot.

Aztán volt, hogy a lakásban percekig álltam a félkész váz előtt, gyönyörködtem benne, és elképzeltem, hogy milyen lesz. Ennek persze semmi értelme nem volt, mert pár napon belül elkészül, de jó volt álmodozni. 

Szombaton is a lakásban kezdtünk, majd nemsokára befutott a családom is. Ők még tavaly tavasszal látták, amikor az eredeti falak álltak és lelakott szaga volt. Nagyim mikor belépett úgy elérzékenyült a nagy változástól, hogy percekig csak sóhajtozott és a könnyeit törölgette. Jól esett, hogy így tetszik neki. Felraktuk a sötétítő függönyöket, nemsokára pedig befutott Zsu és Angi Leóval. Angi sem látta a lakást, a szüleim pedig nem látták Leót, így egyben megejtettük a lakás- és babanézőt.

A vasárnapi napot is a lakásban töltöttük, ofkorsz. Míg Karesz a parkettát igazgatta, én a kis erkélyen szüttyögtem a korlát átfestésével. Ha nekem valaki előtte elmondja, hogy hat órát fogok álló és/vagy guggoló testhelyzetben tölteni a hűvösben, akkor szerintem el sem kezdem. Estére sehogy sem volt jó megmaradnom a fájdalomtól.. mi van velem? De büszke vagyok magamra, mert a korlát nagyon szép lett, és a kezemen lévő fekete festéknyomokon kívül egész patyolaton sikerült megúsznom a történetet.

anniversary

Azta, most van egy éve, hogy blogolok! És mennyi minden történt egy év alatt: februárban még repültem és nagyokat buliztam. Márciusban beköszöntött az első kijárási korlátozás, és a bulizást felváltották az otthoni tornázások, a sorozat-maratonok, a főzicskézések és a randik a közeli parkban. Vettem egy lakást is. Áprilisban csodás időjárás volt, és a délutáni nagy sétáknak köszönhetően egészen jól felfedeztem a környéket. Májusban megjött az életembe Karesz, majd elkezdődött a két lakásunk közötti ingázás. Nyáron még bejött egy hét tengerpart, sok-sok napozás és fürdés a Tüskeváramban. Megkaptam az új lakásom kulcsait és nagy erőkkel vetettem bele magam a felújításba. Szeptemberben a második kijárási korlátozás összeköltözést hozott, kiköltöztem az albimból, be Karesz albijába, és lett egy keresztfiam is. Októberben egy kis covid és karantén következett, éljenek a gyömbér teák, a nekünk bevásároló barátok, és a puzzle-ök. A lakásfelújítás a háttérben az egész évemet kitöltötte: ez egy never ending story, rengeteget tanultam belőle a magyar építőiparról, a tisztességről és megbízhatóságról. Most már igazán a bútorok és az utolsó simítások jönnek.

télre idáig jutottunk a lakás-projektben

Novemberben nagy erőkkel vetettük bele magunkat az albérletpiacba egy szebb és jobb lakás reményében, és végül év végén megtaláltuk az új otthonunkat, újra csomagoltunk és költöztünk, immár remélhetőleg pár hónapnál több időre.

A karácsonyi semmittevés utáni napok arról szóltak, hogy kipakoltunk (hogy lehet ennyi cuccunk úgy, hogy alig három hónapja már egyszer átszortíroztuk a dolgainkat??). Tegnap éreztem először, hogy otthon vagyok: este beköltöztem pár órára a konyhába, csirkés-gombás rizottót főztem. Mindennek megvolt a helye, otthonosan éreztem magam. Közben bedurrantottam a sütőt, és megsütöttem az év első sütőtökös brownie-ját, ami isteni lett, és ez lett ma a reggelim is egy kis joghurttal és magvakkal.

lakás update & Co.

Egy ideje nem írtam a lakásfelújításról. Ennek az az oka, hogy sajnos belefutottam egy olyan kivitelezőbe, aki míg a leghabzóbb szájjal szidja a kontárokat, addig ő hónapok óta nem képes a lakást átadni egy "oké" állapotban. Öröm az ürömben, hogy legalább ő nem tűnt el, elérhető, és bár duzzogva, de újra kijön és kijavít. Lelkiismeretes srác, aki valószínűleg a trehány emberei miatt szív, de szerintem az az ő sara, hogy előbb hiszi el nekik, hogy a munka készen van, és látatlanban védi őket, mint hogy azt a saját szemével leellenőrizné. Így eléggé veszített már a kezdeti hiteléből, mert mindig ellentmondásos helyzetekbe kerül. 

Ezért hetekig, hónapokig én voltam a laikus meós, aki kétnaponta járt csekkolni a munkát, de mit értek én a vízhálózathoz, a vakoláshoz, a burkoláshoz, vagy a nyílászárókhoz. Meg aztán mindenki képzelje el, hogy vajon egy értelmiségi, virágnyelven érvelni próbáló lány mennyire hathatja meg a kétkezi munkást. Valaki persze mindig hibás volt, csak a munkával megbízott kivitelező srác nem. A tehetetlenség és a folyamatos készenlét lelkileg nagyon lefárasztott. Úgyhogy sok álmomból való felriadás, stresszelés után Karesz úgy döntött, hogy átveszi a srácokkal való kommunikációt. Állítólag még élvezi is. Ma egész délelőtt velük volt a lakásban és irányít, érvel (gondolom sokkal nyomatékosabban, mint én, mert úgy tűnik, hogy haladnak), és tökre türelmes. Szerintem a kivitelezőkkel kapcsolatos performanszára valami kommunikációs Oscar díjat érdemelne.

Amúgy már majdnem minden bekerült a helyére, az ablakok, a lámpák, megvan a konyhabútor is, ma fúrják fel a fürdőszobai szekrényeket, és ha a kivitelezők meg az égiek is úgy akarják, akkor már csak a bútorok összeszerelése maradt hátra.

Úgyhogy így, hogy a brigád irányítása lekerült a vállamról, a legkevesebb, amivel ezt viszonozni tudom Karesznak, hogy amikor este hazaér, valami finomsággal várom. Nagyon rákaptam a vegán kajákra. No, nem mintha vegán lennék, csak borzasztóan egyszerű ezeket a recepteket elkészíteni. Kvázi elég hozzá pár egészséges alapanyag és egy mixer, na meg a sütő. Hétvégén pedig elő-karácsonyi ajándékként kaptam Karesztől egy kenyérformát. Ő még szokja a hóbortomat, ezért szerintem a mai bevásárlásom is tele van számára értelmezhetetlen alapanyagokkal, de ezek egyik fele majd karfiol krémlevesbe, másik fele pedig finom csokis muffinba fog kerülni, ahol a sütőformám is debütál.

... a croissant és a latte csak az ebéd utáni bűnözés.

Az ebédszünetben pedig már be is dobtam a sütőbe egy édesburgonyát, ami most szépen megsül, a délutáni hívásaim után tíz perc alatt összemixelem a masszát, a sütő pedig majd intézi a többit. Aztán estére már tálalom is az egészséges menüt az Oscar gálára:)

új hely

Na, a legutóbbi albis sztori után a múlt héten jegeltük a nézelődést. Aztán pénteken valahogy felbukkant pár lakás a semmiből, és spontán leszerveztünk kettő megtekintést szombatra. Az elsőt reggel mentünk megnézni, és képek alapján, meg élőben is majdnem minden kritériumnak megfelelt: összeállt a három szoba, belvárosi, erkélyes, parkolós csillagzat, ráadásként még a kád iránti imáink is meghallgattattak. Ja, és persze új építésű, új bútorokkal, külön gardróbszobával, szóval teljes extázisba jöttünk. A következő lépés másnapra egy találkozó leszervezése volt a tulajokkal, és ha megvan a kémia, akkor foglalózás.

Aznap babonából már nem akartam róla beszélni, amíg nem írunk alá, de azért egész nap izgatottan pillogtunk egymásra, vagy random pillanatokban csuriba tartottuk a kezünket, hogy bárcsak megkapnánk ezt a lakást. A másik, délutáni albit már tök lazán jártuk körbe, és tudtuk, hogy nekünk az első kell.

Karesz aznap még készült egy meglepivel: az egyik első randink helyszínére vitt el lángosozni. Amikor először mentünk oda, akkor épp tavasz és meleg volt, és a Duna part kövein ülve ettük a lángost. Most viszont hűvös és szürke idő volt, de így is tök jó hangulatunk volt, és a város egyik legfinomabb lángosát ettük a part mellett a befűtött autóban. Délután ejtőztünk, és vártuk a vasárnapot.

Ma reggel izgatottan keltünk, 9-re volt megbeszélve a találkozó lakás tulajdonosaival. Ők az ingatlanossal már ott vártak minket. Eleinte csak a maszkjaink mögül pillogtunk egymásra, de hamar feloldódtunk és megtaláltuk a közös hangot. Körbevezettek, elmondtak pár tippet, picit anekdotáztak a lakásról, és végre-végre aláírtunk. Jövő héten kezdhetünk költözni, és ha minden igaz, az új évet már ott kezdjük. 

Ezzel lezárult a keresési kálváriánk, megkönnyebbülve regisztráltunk ki az ingatlanos oldalakról, viszlát nagymama-bútor és eltűnő ingatlanosok! Karesz épp a költségeket számolja, meg tervezgeti a költözést. Szerintem neki ez egy sokkal nagyobb lépés, ő kilenc (!!) év után hagyja ott az albérletét, míg én két-három évente ugráltam, szóval picit hagyom őt ezt feldolgozni, meg megélni a változást, addig én csak úgy irogatok:)

#rutin

Mennyire epic, hogy mire feloldották a karanténunkat Karesszal, addigra zárják is le a várost. Mondjuk nem bánom, eddig is jóformán itthonról éltem az életemet, itt dolgoztam, és legfeljebb vásárolni mentünk el, vagy csak úgy kocsikázni, vagy a készülő lakásba.

Azért a karantén utáni első pár napban sokat kellett rohangászni, mert sok dolog elhalasztódott az elmúlt két hétben. Voltam a háziorvosomnál kikérni a táppénzes papírokat, aztán a lakásban egyeztettem az asztalossal a konyhatervekről, és jöttek beszerelni a hatalmas üveg tolóajtót is, amit már nagyon vártam és szuperül néz ki. Gondoltam, hogy majd rakok fel képeket a lakásról, de az az igazság, hogy az utóbbi egy hónapban nem nagyon haladtak vele, úgyhogy még várok egy picit, amikor már látványosabb lesz a változás. Most nézem, hogy utoljára augusztusban posztoltam képeket itt és itt. Karesz azt mondja, hogy ahogy alakul, úgy kezd egyre jobban tetszeni neki is:)

Kareszra amúgy nagyon büszke vagyok. Ő olyan típus, aki mindig mindenkinek szívességet tesz barátsági alapon, amit sajnos a munkatársai kihasználnak, és fű alatt vele végeztetnek el olyan munkákat, ami amúgy az ő feladatuk lenne. Majd ha valami nem úgy alakul, akkor ezek a barátok hirtelen megszűnnek barátoknak lenni, és könnyedén tolják rá a felelősséget. Ma viszont azt láttam, hogy beleállt egy ilyen szituba és nem engedte, hogy rajta verjék el a port, hanem kiállt magáért és tök jól érvelt, és megoldási javaslatokat is tett.

A karantént pedig szerintem egészen jól vettük, meg is lepődtünk, hogy mennyire nem mentünk egymás agyára, hanem szépen alkalmazkodtunk egymás szükségleteihez ezen a pici helyen. Nekem például tökre kell, hogy reggelente el tudjak vonulni a bögre teámmal és híreket, blogot olvasgassak, picit felébredjek és felkészüljek a napra. Karesznak pedig fontos, hogy ha dolgozik, akkor azt az ágyból tehesse. Bár van még min dolgozni, de szerintem mindenki megtalálta a maga kis rutinját, és azt hiszem, hogy sikerült azokat többé-kevésbé összeegyeztetni a másikéval. Úgyhogy így várjuk a második bezárkózást.

lakás update

A lakással közben beindultak az események. A kivitelezőtől hétfőn csak úgy random megkérdeztem, hogy mikor szándékozik elkezdeni burkolni, mire ő rávágta, hogy még a héten. Ami tök okés lenne, ha meglennének a burkolatok és ha nem szabin lennék szerdától. Úgyhogy volt a  hétfőm és a fél keddem arra, hogy mindent beszerezzek és elintézzem a szállítást. 

Utólag visszanézve a hétfői híváslistám rekord hosszúságú lett, de nap végére el volt intézve, hogy szerda reggel kiszállítsák a laminált padlót és tartozékait, a beltéri ajtókat és a díszléceket. Kedd reggel elmentünk a bojlerért, megvettük a csempéket, közben párhuzamosan a légkondis a lakásban megszerelte az átvágott vízcsöveket, és elintéztük a csempék és a mindenség felhordását. 

A burkolónak leadtam a burkolatkiosztási tervet, a kivitelező jófejségből állítólag csinál nekem kád alá beépített menő led-világítást (ez biztos egy romantikus pillanatomban pattanhatott ki a fejemből), úgyhogy ha minden jól megy, akkor mire visszaérek szabiról, a lakás teljes pompájában fog várni (mínusz a tolóajtó, az ablakok és a lámpák).

villanyszerelők utáni állapot

egyszer fent..

Azért ebben a lakásfelújításban is vannak néha kihívások, a tegnapi napon pedig kaptam gutaütésből egy rakattal. 

Kezdődött ott, hogy eltűnt az a szaki, aki a villanyórát szerelte volna be. Szombaton a megbeszélt időpont előtt egy órával egy ismerősén keresztül mondta le a munkát betegségre hivatkozva, azóta pedig kámforrá vált. Nem is lett volna azzal semmi gond, ha elhalasszuk az időpontot, de se hívásra, se sms-re, se e-mailre nem reagált többet. Kicsit talán meg is sértődtem rá, hogy így felültetett. 

No, ekkor gyorsan bekértem új árajánlatokat, és egy idősebb szaki bácsi vállalta a munkát. Kedves bácsinak tűnt, de nagyon dörzsöltnek is. Még aznap felmért, kicsit alkudoztunk, megállapodtunk az összegben, és már másnap jött is a villanyszerelőkkel egyeztetni. Én éppen akkor értem oda, mikor ő indult el. Kiderült, hogy a villanyszerelőket rávette, hogy ők vegyék meg a villanyórát és terheljék rám a költséget úgy, hogy közben ezt az összeget az ő munkadíjából nem vonjuk le. Ergo ő úgy gondolta, hogy a villanyóra díját kétszer fogom kifizetni. Még gyorsan utánakiáltottam, hogy ezt majd azért beszéljük meg.

Közben a villanyszerelő a kezét tördelve mutatott a falra, kis baleset történt, mondta, a konnektor fúrása közben véletlenül átfúrták a légkondi csövét (facepalm). Úgyhogy hívtam a légkondist, hogy ilyenkor mi van, jövő héten jönnek megjavítani. Plusz költség.

Épp mentem el, mikor hívott a közös képviselő is, hogy a népek kezdik unni a folytonos kopácsolást és fúrást, ami állítólag vasárnaponként sem áll le, és a munkások most azzal riogatják őket, hogy augusztus 20-án is dolgozni fognak. Ráadásul állítólag egy kismama is elcsúszott egy takarófóliában, úgyhogy kisebb armageddon van alakulóban. Ekkor hívtam a kivitelezőt, aki megerősítette, hogy ők márpedig vasárnap nem dolgoznak, takarófóliát eddig nem is használtak, ha pedig igen, azt tuti nem hagyják lakáson kívül. Mindenesetre jófej volt, kérte, hogy kössem össze a közös képviselővel, hogy megbeszélje vele.

Nem mellesleg megemlítette, hogy szerinte a tolóajtósok lehet, hogy átfúrták a szomszéd falát (facepalm#2).

Kareszt tegnap szinte sírva hívtam fel, hogy ez egyre gázabb, és mindenki meg fog engem lincselni. Ő teljesen higgadtan egyből összerakott egy projekttervet a fejében. Hogy akkor ő ma reggel a lakásban kezd és kiteszi a kivitelező számát a lépcsőházba, hogy a lakók hívhassák ha panasz van. Beszél a szomszéddal is, akinek lehet, hogy átfúrtuk a falát. Lebeszéli a villanyszerelőkkel, hogy a légkondi javításának a költségét vállalják át. És beszél a villanyórás bácsival is, hogy a villanyórának az árát nem szeretnénk neki kifizetni, ha azt a villanyszerelőknek is ki kell. 

Ilyenkor érzem, hogy mennyire jó, hogy ő van, különben ezt nehéz lenne egyedül. Mindig azt hajtogatja, hogy a lakásipar meglehetősen maszkulin, ezért könnyebb benne férfiként érvényesülni. Én pedig nem vitatkozom vele, amúgy is szerettem volna, ha egy kicsit nem kell ezzel foglalkoznom. Aztán délelőtt hívott, és teljes nyugalommal közölte, hogy a talán-átfúrt-falú szomszéd jófej volt, a villanyszerelőkkel a kárrendezés le lett beszélve, és a villanyórás szaki némi sértődés árán, de elvégezte a munkát. Yaay! Tök jófej, hogy ezt így elintézte nekem. Most pedig szorítunk, hogy a lakók bírják még pár napig. Kareszt pedig este meglepem valami finom vacsival, mert ma ő a nap hőse:)

back to reality

Murphy törvénye, hogy mikor külföldön voltam, akkor kezdett el felpörögni a lakásfelújítás. Intézni kellett a tolóajtót, a nyílászárókat és elkezdődött a falak glettelése. Szegény pasim még nem tudta mit vállal be, mikor lelkesen felajánlotta, hogy a távollétemben átveszi a koordinációt. Még a felújítás kezdetén megbeszéltük, hogy én felelek a szervezés és a kivitelezés részéért, ő pedig bevállalja a kommunikációs (értsd: alkudozás, ártárgyalás) részét, amiben tudvalevő, hogy nagyon béna vagyok, ő viszont még élvezi is, úgyhogy win-win. A kivitelező is jófej volt, direkt nem keresett az alatt a pár nap alatt, de a pasimtól a nap különböző pontjain kapott random technikai kérdésekből azért sejtettem, hogy kettejük között a háttérben rendesen folyik az egyeztetés.

Mióta hazajöttem, azóta engem is beszippantott a lakásfelújítás. A héten kivakolták és leglettelték az egész lakást, betonoztak, falaztak, az ablaktokokat elkezdték felújítani. A hétvégén kezdik szerelni a villanyt, jövő héten pedig megépül az összes fal és talán a tolóajtó váza is bekerül a helyére, majd újabb glettelés. Közben valamikor a nyílászáróknak is meg kell érkezniük.

Szinte minden nap megyek csekkolni a munkát, ami baromi hasznos, mert egyrészt még időben el lehet csípni és javítani a "ja, én ezt másképp értettem" megoldásokat, meg közben a szakikkal is haverkodom, hogy picit tanulhassak a munkafolyamataikról. Persze kiderülnek olyanok is, hogy valamit elméreteztem, és akkor van egy gyors újratervezés, de ezt a nyaramat most erre szánom. Ami pedig a nyaralást illeti úgy tűnik, hogy ez a horvát kiruccanás jutott erre az évre, ugyanis tegnap pasimmal megbeszéltük, hogy a lakásfelújítás miatt a mi kis betervezett utunkat elengedjük idén, ő pedig ebben teljes mértékben támogat.

haladgatunk

A lakással azóta semmi látványos nem történt. Azért írom, hogy látványos, mert azért elég sok pici dolog történt, csak még nincsen nagyon látszatja. Egyelőre úgy néz ki a dolog, mint egy puzzle, ahol pici lépésekben haladunk előre és csak egy idő után állnak majd össze a darabok egy egységes képpé.

Ott hagytam abba, hogy a lakást legyalulták, a falakat kiszedték és a törmeléket elhordták. Azóta elkezdték kiépíteni az elektromos vezetékeket, leszerelték a gázórát, felszerelték a vízórát, és elkezdték kivésni a vízvezetékek helyét. A lakók nem nagyon ujjonganak, a vízóra kiépítés miatti víz elzárása persze a múlt hét legmelegebb napjára esett, úgyhogy szegénykék az ajtók rácsai mögül lélegzetvisszafojtva és porzó szájjal várták, hogy mikor megyünk le a vizes sráccal a pincébe újranyitni a vizet. Utána újra barik lettünk a szomszédnénivel.

Volt kint felmérni a légkondis is, ennek eredményeképpen a légkondi átkerült az erkélyajtó mellől a két ablak közötti falrészre (ide raktam fel az alaprajzot). Kértem be árajánlatot H tarifás elektromosság kiépítésére, hogy a légkondival lehessen télen kedvezményes áron fűteni; azt is jönnek majd felmérni. Megvettem pár lámpát, és elkezdtem megrendelni a nyílászárókat. Kiválasztottam a padlót, a hétvégén pedig csempét néztünk, viszont ott elég nehezen tudok dönteni.* Szóval haladgatunk.

*Csempéből és színvilágból ilyesmik tetszenek:

s lőn világosság

A péntek reggelt a lakásban kezdtem, mert jött a villanyszerelő átbeszélni a villanytervet (mert ilyen is van ám!), hogy még a hétvégén el tudja kezdeni a munkát. Átmentünk azon, hogy hol lesznek a lámpa kiállások, milyen magasan lesznek a villanykapcsolók és az alsó dugaljok a falon. Abban maradtunk, hogy a dugaljok 40 cm-en, a villanykapcsoló 130 cm-en, a falikarok pedig 210 cm-en lesznek. A konyhapult fölé pedig már nem emlékszem, hogy milyen magasan lesznek a kiállások.

Ezután négyet kellett telefonálnom. Egyszer az internetszolgáltatónak, hogy nekik milyen kábel kell ahhoz, hogy behozzák a lakásba a netet. Aztán a kapucsengősnek, hogy át tudná-e tenni a kaputelefont az ajtó mögötti falról a szemben lévő falra. A vizeseket is meg kellett kérdeznem, hogy a villanybojlerhez hova tervezzük a kiállást. Végül pedig a légkondist hívtam, hogy mikor tudna jönni felmérni. Rajta sok fog múlni, mert ő dönti el, hogy hova kerülhet a légkondi, és ettől függ, hogy a villanyszerelő hova szereli hozzá a kiállást. A légkondistól megtudtam, hogy ha szeretnék, akkor kérhetek mozgáskövető, zenélő, világító, mindent is tudó légkondit, manapság már a képzeletnek nincs határa. A légkondi amúgy fűteni is fog, ezért H-tarifás villanyt is kell kérnem, ami kedvezményes áramot biztosít fűtési szezonban. Erről most hallottam először. Annyi mindent tanulok a felújításról, eléggé élvezem!

A hétvége a lámpák eldöntéséről fog szólni. Mivel többet aliexpressről rendelnék, ezért már mostanában döntésre kell jutnom, hogy megérkezzenek a szerzemények.

jószomszédi viszony

Ma reggel be kellett ugranom az építkezésre, hogy a közös képviselő odaadja a pincekulcsokat, és közben összefutottam a felettem és alattam vélő lakókkal. Mindkettő mosolygós öreg bácsi volt. Egyikük épp akkor tért haza kutyasétáltatásból, másikuk akkor ment piacra. És míg én azon izgultam, hogy a falak szétverése mekkora robajt és koszt okozott nekik és a ház többi lakójának az elmúlt két napban, és sűrűn szabadkoztam, addig ők inkább nyugtattak engem mosolygósan, hogy de nem tesz semmit, megértik az órákig tartó fúrást és a sok sittet, ez ezzel jár, és sok sikert kívántak! Mennyire jófej új szomszédaim vannak már:)

előzetes tervek

A lakás megvásárlása utáni következő négy hónap a papírozásról és adminisztrációról szólt. Nem állítom, hogy ez volt a kedvenc periódusom, de elég sokat tanultam belőle. Júniusban pedig ünnepélyesen megtörtént a lakás átvétele, közmű órák leolvasása, kulcsok átadása, könnyes búcsú és megkönnyebbülés mindkét oldalról.

Mivel ekkor kaptam meg a kulcsokat, így a lakás felújításával érdemben csak ekkor tudtam elkezdeni foglalkozni. Az előzetes, sebtében történt felmérések alapján már csináltam vázlatokat az új elrendezésről, de erre még nem lehetett alapozni. Úgyhogy első dolgom az volt, hogy részletesen felmértem a lakást, a következő pár napot pedig a tervrajzok véglegesítésével töltöttem.

ez az eredeti állapot..

Amit tudtam, hogy a 40 nm-en szeretnék kialakítani egy kádas fürdőszobát, konyhát körbeülhető asztallal (ez most a dilim!), nappalit dolgozósarokkal, nagy tárolóhelyet, és egy külön hálóhelyiséget szekrénnyel. Szerettem volna világos tereket csak a szükséges bútorokkal, és sok természetes fénnyel. Egy ekkora helyen azonban hoznom kellett kompromisszumokat.

..és ilyen lesz.

Felméréskor felfedeztem egy szellőzőlyukat, ezért az eredeti tervekkel ellentétben a WC-t és a fürdőt nem tudtam összenyitni. Azonban ha azt szeretném, hogy a WC-ből ne kelljen a fürdőbe menni kezet mosni, kellett oda egy kis kézmosó. A WC-be ez már nem fért volna be, ezért a kamrát elbontottam, és ott lesz a kézmosó helye. Kamra helyett pedig terveztem két nagy szekrényt a konyhába. A fürdőbe így végül a konyhából lehet majd bemenni, ami nem a legszerencsésebb, de legalább a WC nem a konyhából nyílik. A fürdő pedig maradhat privát, a vendégek nem járnának be.

Úgy döntöttem, hogy az ablakok mellé kerül a konyha és a nappali, ahol a legtöbb időt tölti nappal az ember. Az eredeti konyha falát kibontottam, ezzel az étkező és az előszoba is több természetes fényhez jutott. Ez viszont azzal járt, hogy a hálót a sarokba kellett helyeznem, és így nem lesz saját ablaka, hanem egy üveg tolóajtóval lesz leválasztva. Ezzel jól elkülönül, mégis világos maradhat. Ott még gondolkozom a szellőzésen. A konyhával szemben pedig lesz egy nagy L-alakú gardróbszekrény tárolásra. Szerintem nagyon fontos egy kis lakásnál, hogy valami elnyelje a kacatokat.

Ezer és ezer lehetőséget vettem számba, de az én elképzelésemnek ez az elrendezés felelt meg legjobban, és járt a legkevesebb kompromisszummal. A terv nagyjából megvan, apró dolgok még alakulnak. Kérdés még a padló és a fűtés, ezekkel rengeteg kört futottam, amiről szintén fogok írni.

lakásprojekt ON!

Ma ez a látvány fogadott, és ez is az oka az eltűnésemnek, ugyanis az utóbbi hetekben beindult a lakásfelújítás-projekt. Igyekszem pótolni azt, ami itt kimaradt, és megírni, hogy mi minden történt velem az elmúlt hetekben-hónapokban.

A történet ott kezdődik, hogy február elején eldöntöttem, hogy veszek egy lakást. Mi sem egyszerűbb, gondoltam, csináltam én már ilyet, ráadásul most gyakorolhatom is a lakberendezést, amiről a papírom valahol ott hever a szekrény alján. Jó kis szórakozásnak indult.

Nem tudtam, hogy mit keresek, a lakásokba általában csak úgy beleszeretek. Szeretem a formákat és a tereket, szeretem meglátni valamiben a lehetőséget, és ha lehetne, akkor azzal foglalkoznék, hogy lerobbant lakásokat varázsolok újra. Annyit tudtam, hogy olyan lakást keresek, ami felújítandó, hogy azt a magam ízlésére formálhassam; az épület viszont legyen jó állapotú, hogy a lakás értékálló legyen; legyen világos, lehetőleg legyen erkély, és hogy legyen frekventált, mégis csöndes helyen. A lift és a kád pedig plusz pontok. Így fogtam neki a keresésnek február elején, és egy hét múlva már az első lakásomat néztem.

Hűvös reggel volt. A Nagykörúttól egy utcára állt a szépen felújított épület, fehér stukkók díszítették homlokzatát. A főbejáraton át egy fás kertbe jutottam. A fák most kopáran álltak, de így is egy kicsi parknak tűnt a terület, amihez hasonlót még nem láttam a belvárosban. Az udvaron áthaladva egy lépcsőházon kellett bemenni, majd fel az emeletre. A falak frissen festve, a lift szép állapotban. Azonban ahogy beléptem a lakásba, ez az idilli kép elillant: megcsapott az állott, áporodott szag, szörnyű állapotok uralkodtak, rendetlenség, kosz és bűz volt. De ez nem szegte a kedvemet, mert az épület és a belső kert gyönyörű volt, a ház rendezettnek tűnt, a postaládák szépen fel voltak címkézve. A lakást egész nap sütötte a nap, a falakat könnyen lehetett alakítani, jó volt a beosztása, és volt egy pici, kertre néző erkélye is. Szerelem volt első látásra! 

Na, de mégiscsak ez volt az első ingatlan, amit megnéztem, nem volt viszonyítási alapom a mostani ingatlanpiacról. A másik oldalon pedig ott volt a nyomás, hogy mi van, ha ebben a lakásban más is meglátja a lehetőséget!? Pár nap gondolkodás után azonban megállapodtunk az eladóval. Azt sosem hittem volna, hogy egy héttel azután, hogy eldöntöttem a lakásprojektet, már tulajdonos leszek. Ha ez ilyen gyorsan megy, gondoltam, akkor márciusban megkapom a lakást, nyárra végzek a felújításokkal, és mekkora királyság lesz. Hát nem így lett! Ugyanis amit el lehet képzelni bonyodalmat lakásvásárlásnál, az velem mind megtörtént, de az hosszadalmas és unalmas lenne.

A következő bejegyzésben ezért a tervezésről fogok írni.

jóreggel

Ma manikűrösnél kezdtem, ami a karantén alatt is egy életmentő kis sziget volt, ahova ki lehetett mozdulni. Mivel a város is kezd visszaállni a régi kerékvágásba, ezért a manikűrös után betértem az egyik kedvenc kávézómba egy reggelire. Azért látszik, hogy még nem minden a régi: az emelet le volt zárva, meg kicsit a kiszolgáló is meg én is meg voltunk szeppenve, hogy akkor most mindketten húzzunk-e maszkot, vagy mi a szabály, de végül aztán csak ő húzott, evésnél nekem úgyis le kellene vennem. Közben elmesélte, hogy a felső szintet átrendezték, hogy ne üljenek az emberek egymás nyakában, és hogy nagyon szuper lett, én meg mondtam, hogy alig várom, hogy megnyissák azt a részt is, és hogy újra ott ülhessek majd az ablakban a kávémat kortyolgatva, mint régen. 

A reggeli croissant után betértem a közeli bevásárlóközpontba bámulni a kirakatokat. Nem siettem sehova, csak járkáltam fel-alá a szinteken és szívtam magamba a régi életérzést. A kirakatok üvegén nagyon sok helyen álltak ilyen feliratok, hogy "újra itt vagyunk'", meg hogy "örülünk, hogy jöttél", és bár tudom, hogy ezek marketing szövegek, de engem kicsit mégis megérintett az, hogy az akciós logók mellé odabiggyesztették ezeket a kedvességeket. Az jutott eszembe, hogy mennyire nehéz lehetett ez a pár hónap nagyon sok eladónak, hogy mekkora bizonytalanságban élhettek, hogy sokan milyen erőfeszítéseket tettek azért, hogy megőrizzék maguk és mások munkáját, hogy biztonságban tudják családjukat és munkatársaikat; és hogy milyen fellélegzés lehet számukra most az, hogy újra munkába állhatnak. Szóval jó érzés volt látni azt, hogy élednek fel újra az élet ezen színterei is, és van most egy ilyen bizsergető várakozás a levegőben.

Hazajövet a szomszédom megint kint állt a gangon és azzal fogadott, hogy már beszélt is a társával (aki az alattunk lévő szinten lakik), és hogy amennyiben áll még a dolog, szívesen elvállalják az új lakásom felújítását, meg persze mutatnak referenciákat is. Én pedig belementem, mert jó srácok, és mert sokkal reálisabb áron dolgoznak, mint egy-két elszállt generálos, akiktől a szintén felújító barátnőm a napokban kapott árajánlatot. Persze azért picit izgulok, mert nem ismerem a munkáikat, és ha majd mutatnak is párat, mivel nem értek hozzá, biztosan semmi hibát nem tudnék kiszúrni. Azon nevettünk, hogy nem járna jól vele, ha rossz munkát végezne, mert itt lakom a szomszédban, és biztosan a fejére járnék panaszkodni. De valamiért bízom bennük, rendes srác mindkettő, lelkiismeretesek, és úgyis itt leszek a nyakukon, szóval szerintem jó lesz ez:)

karanténturizmus

Ma éjjel is felébredtem és forgolódtam az ágyban, de az lenne a fura, ha egyszer egy éjszakát végigaludnék. Reggel pedig úgy éreztem magam, mint egy összegyűrt papírzacskó, amin áthajtott a reggeli csúcsforgalom. Úgyhogy hidegvizes arcmosás, hidratáló, kis szempillaspirál, egy bödön zöld tea; és a reggeli videóhívásban a főnökömtől már azt hallottam, hogy milyen kisimult az arcom... ha tudná!:)

Azért jó dolgok is történtek velem tegnap.

• úgy tűnik, hogy lassan, de biztosan beindul ez a lakásvásárlás, és ha minden jól megy, pénteken mehetek az összes papírért az ügyvédhez. Olyan régóta húzódnak az adminisztrációs dolgok, hogy el sem hiszem, hogy már szinte a célegyenesben vagyok (és már moodboardot és berendezési tervet is gyártottam a képzeletbeli lakáshoz)!

moodboard:)

• délután kimentem a szokásos kis sétámra. Imádok eltévedni az utcákban, és új helyeket felfedezni. Most például azt találtam ki, hogy egy útelágazásnál mindig arra megyek, amerre az utca felfelé emelkedik. Így egy idő után feljutok a domb tetejére, ahonnan már csak lefelé kell jönni. Megint felfedeztem új lépcsőket, ösvényeket, (egy rágcsáló tetemét.. meh), és végigmentem a kedvenc utcámon, ugyanis már ilyen is van.

imádom a kora esti fényeket és ezeket a csoda-villákat

Most, hogy nem utazhatok, a délutáni sétákat próbálom úgy felfogni, mintha turista lennék. Azt csinálom, hogy a telefonomra fel van rakva a polarsteps app, amit rengeteget használtam utazásokhoz, mert internetes kapcsolat nélkül is tudja trekkelni, hogy merre vagy. Úgyhogy most minden sétámat ezzel az appal trekkelem, és a végén tök jó lesz visszanézni, hogy merre barangoltam és hány kilométert tettem meg összesen "karanténturizmussal".

Aztán azon is gondolkoztam, hogy amíg a karantén idején így be vagyunk korlátozva, lehetne csinálni egy "ismerd meg a lakhelyedet" oldalt, amin össze lehetne gyűjteni a környék rejtett kincseit. Annyi cuki villát és érdekességet láttam már, amit jobb esetben nem vennék észre. Vagy lehet, hogy már létezik ilyen oldal?

Hát így utazom én mostanában:)

így-úgy

Tegnap átjöttek barátnőim, és a helyzetre való tekintettel zárt körű filmezést tartottunk. Legjobb barátnőm bejelentette hogy kisbabát vár. Mondjuk sejtettem, mert annyira régóta ismerjük egymást, hogy a legapróbb változásokat is kiszúrnánk egymáson. Nagyon-nagyon örülök neki, kicsit meg is könnyebbültem, hogy most már lehet róla nyíltan beszélni. Annyira csodálatos, hogy ő most egy teljesen új szerepre fog készülni, és hogy úgy láthatom, ahogy eddig még soha. És persze kikérdeztük elejétől a végéig, és olyan bennfentesen mesélte el az első trimeszterét, hogy hirtelen én is annyira szerettem volna ezt átélni. 

Nagyon örülök a boldogságának, viszont azért magamban szomorkodom kicsit, hogy én meg így a nullán állok, esélyem sincs ilyesmire a jelenlegi helyzetben, pedig annyira vágynék rá. Ettől olyan lelkifurdalásom van, és mindig elhessegetem, hogy most a barátnőm boldogsága fontosabb mint az én szomorúságom, de ezek az érzések és gondolatok sajnos kéretlenül jönnek.

A felszínen szerintem egészen jól lefoglalom magam és úgy érzem, hogy nincs sok időm agyalni, nagyon mélyen ez nem teljesen lehet így, mert szinte minden éjjel még most is arra riadok fel, hogy elkéstem, hogy már nem lesz gyerekem, hogy körülöttem már mindenki révbe ért, én meg egyedül fogok maradni. Remélem, hogy idővel a felszínről sugárzott jókedvem és lazaságom ide is legyűrűzik majd, de egyelőre nem igazán ritkulnak ezek a rémálmok.

Az utóbbi hetekben megint voltak ilyen pofára eséseim srácokkal. Például egy hónapot chateltünk egy vidéki sráccal, akivel még február elején találkoztam egy buliban, majd mikor jött volna most hétvégén Pestre, előtte pár nappal közölte out of the blue, hogy ő már nem szeretne összefutni. Aztán egy hónap után rámírt a vendéglős srác, vele pénteken taliztam, azóta nem keresett. Közben randiztam egy nagyon cuki sráccal, aki lelkes és még jól is néz ki, de sajnos unatkozom mellette, nincsenek nagy beszélgetéseink, mert egyszavasan intézi el a párbeszéd ráeső részét. Úgyhogy tegnap újra leszedtem a tindert, legalább szórakoztatom magam az önkéntes házi őrizetben.

A lakás sem áll még sehogy, az egy hónapos adminisztráció után most két hetet kell várnom, hogy valaki él-e a ház alapító okiratában rögzített elővásárlási jogával. A szembeszomszédok ráadásul kínaiak, az ügyvéd szerint nekik meg annyi pénzük van mint a szemét, szóval esélyes, hogy buktam az egészet. Pedig a fejemben már rég berendeztem azt a lakást.

Hát így. Oké, most már befogom, megyek el semmittenni bezárkózva:)

lakás projekt ON

Ha egyszer túl leszek ezen a lakásvásárlásos mizérián, tuti leírom, mert amennyi csontváz eddig kiesett a szekrényből, azzal nem hiszem, hogy egy mezei lakásvásárló találkozna életében, kész kabaré! A legjobb, hogy még a szerződéskötésnél sem tartunk. Áldom magam azért, hogy kitaláltam ezt a projektet, mondjuk legalább most hónapokra lekötöm magam:)

most jó

Az előző hét teljesen leszívott. Összejött a munka rendesen a munkahelyemen is, startuppéknál pedig egész héten ötletelést tartottunk, és ez a kettő annyira lefárasztott, hogy esténként mikor ránéztem az órára azt vettem észre, hogy ha legalább 6 órát szeretnék aludni, akkor van 10 percem lefeküdni. Volt olyan is, mikor azt vettem észre, hogy annyira fel vagyok pörögve, hogy remegek, és borítékolható volt, hogy ebből nem lesz gyors elalvás.

A hétvégét ezért próbáltam minél nyugisabbra venni, ami sikerült is több-kevesebb sikerrel. Szombaton anyuékkal voltunk lakást nézni. Amit nem szeretek anyuban, épp az is az egyik előnye: rettentően pragmatikus és dörzsölt (szöges ellentéte a naív Lujzának), és ezért a világ legszórakoztatóbb dolga vele menni és hallgatni ahogy alkudozik és ahogy alakítja a beszélgetés menetét. Ilyenkor kicsit sajnálom a másik felet, de a nap végén ez kemény biznisz. Nagyon hálás vagyok neki, hogy eljött velem és hogy szívesen segít, mert magamat ismerve hasonló helyzetben akármilyen lakásárat rám lehetne sózni.

Este borfesztiválra mentem. Úgy volt, hogy azzal a sráccal megyek, aki minden este fáradt volt, de ugye ő offolva lett. Izgultam, hogy milyen lesz egyedül menni és a nagy tömegben magányosan borozgatni. Végül rengeteg ismerősbe és boros haverba futottam bele, majd egy olyan társasághoz csapódtam, ahol az egyik sráccal tavaly itt találkoztam először és Baliig randizgattunk. Nagyon jó volt a hangulat (mondjuk mire számítson az ember egy borfesztiválon!), imádok ezekkel a srácokkal kóstolni, mert értenek hozzá, és közben szakadtunk a nevetéstől. Közben rájöttem, hogy az italtól manökenné változom, aki vigyorogva, magabiztosan masírozgat a teremben fel-alá a haját csapdosva. Nem biztos hogy szeretném magam kívülről látni, de mondjuk az üveges tekintetű, lendületből közlekedő bódult bajtársaknál valamivel szalonképesebbnek nézhetek ki. Az este folyamán, nem is emlékszem mikor, vettem isteni szarvasgombás patékat is (tényleg nagyon könnyű mindenfélét rám sózni). Nagyon vicces este volt és végül egyáltalán nem éreztem magam egyedül.

Vasárnapra csak egy kis takarítást és főzicskézést terveztem. Rákattantam a fülesben való takarításra, ott úgy bömböltethetem a zenét ahogy akarom és még a porszívó sem hallatszik át. Közben pakolásztam, mert a hét elején munkaügyben külföldre utazom pár napra. Amúgy azt hiszem, hogy most jól vagyok. (Nem tudom, hogy ez még a tegnapi liternyi bor hatása-e.) Sok idő óta először nem aggaszt valami, vagy nem vagyok valakire belelkesedve hogy rajta kattogok. Úgy érzem, hogy könnyebben engedek el dolgokat és hogy fontosabb vagyok magamnak. Most jó. Csin-csin!

Ja, és lehet, hogy vettem egy lakást!? 🙈