környékem

Eddig kint volt meleg, most meg azért szellőztetünk, hogy a kinti levegő hűtse a lakást. Így vagy úgy, a lakásban egyelőre nem jó lenni. Ugyanakkor van bennem valami eltökéltség, hogy csak a legvégső esetben vagyok hajlandó bekapcsolni a légkondit. Inkább megy a vizes törölköző a nyakba. 

Ma Karesz munkahelyéhez közel volt az éves munkaalkalmasságim, úgyhogy megbeszéltük, hogy bevárom a közeli kávézóban, és együtt megyünk haza. Aztán kivitt anyumhoz, és ő ment vissza a városba az esti műszakba. Anyumtól kaptam egy olyan nyakpántot, amiben kis gyöngyök vannak. Állítólag be kell áztatni vízbe, a gyöngyök feltöltődnek, és úgy hűtik a nyakat. A pánt már ázik, ma este ki is próbálom.

Haza már egyedül jöttem, és annyira jó volt sétálni az utcánkon ki a buszhoz. Eszembe jutott, mikor a barátnőmmel edzésre igyekeztünk, és ahogy megláttuk a buszt a távolban bekanyarodni, rongyoltunk végig az utcán, hogy elérjük a buszt, nyakunkban lifegett a sporttáska. De itt volt az a homlokzat is, amelyet az első barátom nekem graffitizett össze, és ahogy mentem gimibe, minden reggel láttam a nekem címzett üzenetet. Akkor ezt menőnek gondoltam. Lakott az utcában egy lány is, akit emlékszem, gyönyörűnek találtam és ráadásul nagyon kedves is volt. Később épült itt egy-egy új ház is, és sokáig gondolkoztam, hogy milyen menő lenne itt lakást venni. De itt volt az a kocsma is, ahova egyszer beszaladtam edzés után, mert megijedtem egy járókelőtől. És volt olyan is, hogy ezen az utcán kergettek meg lányok, viccből el akarták csenni a papucsom. Sajnos nem tudták, hogy épp aznap szakítottam egy sráccal, és olyan keservesen sírtam, hogy ijedtükben nemhogy visszaadták a papucsomat, de még vigasztalni is kezdtek. Azt hitték, hogy a papucsom miatt zokogok.

Bár már nem tudom elképzelni, hogy ott éljek, de a környék mindig is az enyém lesz.