őszi érzet

Még nincs ősz, de az időjárás akarva-akaratlanul ezt tolja az arcomba. Én meg szeretem a hűs reggeleket meleg teával a kezemben. Bírom, hogy nincs akkora hőség, hogy egész nap lesötétített szobában kuksoljak. Úgyhogy felüdítő, és izgalmas volt újra felfedezni, hogy van erkélyem. Hétvégén kiültettem a leanderemet, amit egy ágról sikerült kigyökereztetnem. Tegnap pedig kipakoltam a laptopomat és a noteszomat picit dolgozni, míg oda nem sütött a nap.

Míg reggel böngészgettem, találtam egy álomházat, amit a tulajdonosa olyan szeretettel és hozzáértéssel csinosítgat, hogy kedvem lett volna máris beköltözni (ő a Mindenüttjóde). Irigykedem, hogy sokaknak zsigerből jön a szép teremtése, és a legnagyobb természetességgel építenek csoda helyeket. Délelőtt az ő hangulatos, őszi fényben pompázó, mesebeli képeit nézegettem.

Aztán Karesz anyukájától kaptunk sok földre hullott körtét, ami kezdett diszkréten megbarnulni, és menetrend szerint a muslicák is megjelentek. Úgyhogy tegnap fogtam magam, kipakoltam őket az asztalra (nem a muslicákat), és rittyentettem belőlük körtés pitét. Cukor helyett mézet és datolyát tettem bele, kókuszolajat és zablisztet, megszórtam a tetejét dióval, és - konyha-analfabétaként - szerintem ez lett életem eddigi legfinomabb sütije. Ráadásul egész este fahéjas-körtés illatok lengték be a szobát.

sunshine

Annyira jó és annyira természetes, hogy hirtelen ilyen jó idő lett. Ha már többször megemlékeztem a béna időről, akkor ez a jó idő is igazán megérdemel egy bejegyzést. Sokkal jobb a kedvem, könnyebben is mennek a reggeli hasizom gyakorlatok a nyitott erkélyajtó előtt, már lett kedvenc kiülős kávézóm is, szóval sunshine, happiness.

Egyik nap pedig megint felfedeztem egy új kávézót, ő a Massolit. Belépsz, és olyan, mintha egy könyvesboltba érkeznél: a falon végig könyvespolcok, alattuk kis asztaloknál diákok tanulnak, a bejárattal szemben egy pult tele finom és egészséges süteményekkel, kávét is adnak. Aztán a pult mellett elhaladva a hátsó ajtón áthaladva kijutsz egy árnyas kertbe, ahol vintage stílusú asztalok és székek vannak, nagyon hangulatos hely. A kert mellett fügefák adnak árnyékot, valahol beljebb pedig egy szökőkút csörgedez. Tényleg van ilyen idilli hely a bulinegyed közepén?

https://www.facebook.com/MassolitBudapest

A legjobb pedig ebben a jó időben, hogy az erkélyen a kis paradicsomok is meglódultak. Múlt héten szétültettem őket, azóta megerősödtek, a héten már kaptak egy-egy karót, tegnap pedig észrevettem rajtuk kis bimbókat is. Van, hogy csak ülök az erkélyen egy pohár borral (most is), és percekig elmélázom rajtuk. Figyelem, ahogy a szellő lengeti a leveleiket, mozizom, pedig az ég világon semmi nem történik. Mint egy kisgyerek úgy várom, hogy meglássam az első kis bogyókat rajtuk.

2400 Ft lesz

Tegnap random beültünk Karesszal a Stikába megreggelizni. Most az açaí bowl-t próbáltam ki, mert már sokat hallottam róla. Tetszik, hogy telis tele van gyümölcsökkel és a tetején magvakkal, és nincs benne se cukor, se semmi. Mondjuk amennyire egy egyszerű smoothie az egész, ahhoz képest majd' 2400 Ft-ba került. Mint egy főétel! Máshol is így meg vannak hülyülve az árak? Úgyhogy fogtam magam, otthon utánanéztem a receptjének, és ma reggel megalkottam a saját házi bowl-omat, az açaí por helyett kollagén por került bele, és szerintem lett olyan finom, mint a tegnapi. Maradt is belőle, az pedig landolt a mélyhűtőben egy befőttesüvegben. Nyáron, melegben (most!) szuper könnyű és hűsítő reggeli, Karesztól meg majd elkérem érte a 2400 Ft-ot.

recept bioveganbutik.hu-ról.

banana bread

Karesz szüleitől kaptunk egy rakat banánt, ami már akkor érett volt, úgyhogy a mai (egyik) menü banánkenyér lett @fit_cinnamontomi oldaláról. Szoktam innen sütni, mert az ételei mindenmentesek, és szerintem azokat a legkönnyebb elkészíteni.

Mondjuk az insta fotóhoz képest az első banánkenyerem elég nyomi lett, meg kávé szirup sem lett, de nagyon finom, és legalább nem vagyok influenszer, úgyhogy no pressure.

slow Monday

Hétfőn Karesz a haverjaival találkozott. Nekem is volt a barátnőimmel programom, de lemondtam. Jól esett kicsit egyedül lenni, senkihez sem szólni, menetrend nélkül csak úgy siklani át a napon, délutánig pizsamában ülni a kanapén és kattintgatni a csatornák között. Online néztem, hogy a Parlament előtt van valami tüntetés, nekem is kedvem lett kicsit kimozdulni.

Előszedtem a Munch alkalmazásomat, és lefoglaltam rajta valamit egy új helyről. Apropó Munch, most voltak a Cápák között-ben, és annyira büszke vagyok rájuk. Az egyik alapítójukat személyesen is ismerem, úgyhogy már a kezdetektől követem őket. Emlékszem, tavaly még kérdezte is, hogy nincs-e kedvem közös startupot indítani. Ha belegondolok, talán én is lehetnék most az egyik társalapító.. elég menő lenne! Amúgy rettentően inspirálnak ezek a szuper okos és kreatív srácok. A startupos időszakomból is emlékszem, hogy mennyire imádtam ezt a közeget, hallgatni őket, ahogy ötletelnek, hogy nem volt számukra lehetetlen, a motivációjuk pedig nagyon ragályos!

A kabátomra szépen feltűztem a kokárdámat, abban mentem a munchomért. Sokan voltak kint a szép időben, azonban mindössze kettő másik kokárdás jött velem szembe. Ez a szokás vajon kihalóban van? Vagy már nem menő kokárdát hordani? Mondjuk én tökre büszkén hordtam, meg szegény kokárdám egész évben ezt az egy napot várja, végre kimehetett feszíteni.

Mire hazaértem a szerzeményeimmel, addigra Karesz is befutott. A szőnyegen piknikeztünk, majd felkuporodtunk a kanapéra, és filmmaratont tartottuk. Megnéztünk az Éhezők Viadalából 2,5 részt, majd a nagy semmittevéstől elálmosodva beestünk az ágyba. Tetszett ez a lassú hétfő.

álmok

Ma még éppen elcsíptem az utolsó napsugarakat, mikor délelőtt lementem a szokásos sétámra felfedezni a környéket, kezemben egy kávéval. Eddig mindig vagy a Starbucksból vagy a My Little Melbourne-ből szereztem a kávém, ma viszont elhatároztam, hogy adok egy pofont a rutinnak, és új helyet fedezek fel. Így találtam rá a Daisuke-ra.

Az eladótól megtudtam, hogy ez a kávézó közvetlenül a Közép-Amerikai kávéföldekről hozza a babot, és hogy a 'főnök' most is épp Nicaraguában van lekóstolni az idei termést. Míg főzte le a zabtejes dupla cappuccinómat, közben lelkesen mesélt a termelőikről, és mutatta a különböző kávéikat, amiket hetente cserélnek a kávégépben. Abban a pillanatban nagyon szerettem volna én is kávé-kereskedő lenni, és nagyon szívesen kóstolgatnám a kávét most én is Nicaraguában.

daytrip #1: téli álom

A múlt hétvége volt az első a sok takarítás és lakásfelújítás óta (mert befejeztük a lakást!!), hogy egyik nap spontán fogtuk magunkat, bepattantunk Karesszal az autóba, és csak útközben találtuk ki, hogy hova menjünk. Végül Nagymaros lett belőle, ott már régen jártam, de mindig elvarázsol az a környék. Nagyon jó ötletnek tűnt felgyalogolni a Julianus-kilátóig egészen addig, amíg Karesznak eszébe nem jutott, hogy otthon hagyta a túrázós cipőjét. Úgyhogy lecaplattunk a hegyről és Duna-parti séta lett belőle, meg a végén egy nagy sajtos-tejfölös lángos. Ha pedig már ott voltunk, akkor egy torta a Sakurában (helló kalóriák!) Nagyon jókat írtak a helyről, mi meg épp mellette parkoltunk le. A tortákon látszott, hogy odafigyelnek mind az esztétikára, mind az ízekre, viszont az is biztos, hogy legközelebb nem egy lángos után fogom beiktatni:)

Aztán egész héten olyan ragyogó idő volt, imádtam volna kimenni, viszont erőt vett rajtam valami iszonyatos fáradtság. Már este kilenckor téblábolok otthon, és nézem az órát, hogy mikor mehetek aludni. Aztán reggel pedig mint akit fejbe vágtak, csak pislogok a takaró alól és akármikor vissza tudnék aludni. Ehhez társul szomjasság és néha szédülés, napközben pedig csak kóválygok és nehezen veszem rá magam, hogy dolgozzam. Szóval utánanéztem, hogy mi a fene. Elsőre téli álomra vashiányra gyanakodtam, úgyhogy ma beruháztam egy dobozzal, aztán meglátjuk, hogy holnap kicsattanok-e.

Karesz ma munka után hazamegy az anyukájához vidékre, hogy ő legyen a személyes sofőrje a hétvégén. Nem szeretné ugyanis, hogy a mostani helyzetben tömegközlekedjen úgy, hogy amúgy picit veszélyeztetett. Szóval ma este egyszemélyes házibulit csapok. Nálunk a péntek a "bűnözős" nap, és épp a pizzámra várok. A dőzsölés mellett lesz itt még gyertyás, borozgatós habfürdőzés, meg valami jó filmet kell még találnom, és tőlem kezdődhet is a hétvége.

kardijóó

Köszcsi a filmajánlókat, elkezdtem nézni én is a Firefly Lane-t, egészen jó, szóval szerintem végignézem. Aztán a szemét Netflix tegnap elémtolta a "Who is your perfect match?" párkereső reality-t, és azóta sikerült belőle 7 epizódot megnéznem, estére tök vörösek lettek a szemeim. Ez tipikusan az a sorozat, amit senki nem szokott bevallani, hogy nézi, mint a VV-t, de valamiért nekem bejön, mert 1) szeretem figyelni az emberi kapcsolatokat (tudom, hogy a nagy része megrendezett), 2) csudajó, hogy nem kell az agyamat használni egy munkanap után. Szóval most párhuzamosan nézem ezt is, azt is, és tegnap ezért szégyen-szemre csak az erkélyig jutottam ki egy fél órás olvasásra a jó időben.

Na, viszont ma megembereltem magam. Reggel letoltam egy 40 perces kardiót, ami egész jól esett. Amúgy nem vagyok kibékülve ezzel a Rubint Rellás videóval, mert engem zavar, hogy nem a zene ütemére mozog, hanem picit össze-vissza. Sokszor azon vettem észre magam, hogy kiestem a flow-ból. De mindenkinek mások jönnek be, én még keresgélek tovább.

Ebédre összedobtam egy tonhalas csicseriborsó salátát, és a csoda időt kihasználva leszerveztem Angival meg a keresztfiammal, Leóval egy sétát. Szekrény tetejéről tavaszi ruhák le: átmeneti nadrág, kabát, cipő fel; dilemma, hogy alul vagy túl leszek-e öltözve, de ahogy caplattam át az utcákon, úgy veregettem meg a saját vállamat, hogy szerintem sikerült eltalálni a 18 fokhoz a szettet.

Isteni volt a napon ücsörögni, cappuccinót szopogatni, Leóval hülyülni. Egyre többet mosolyog, és annyira szeretném, hogy majd már megismerjen. Most szerintem még csak egy folyton vigyorgó és hozzá gügyögő bohócot lát, és nem Lujza nénit. Annyira vicces belegondolni, hogy ez az ölemben kalimpáló kisember majdan kétszer akkora lesz mint én, az apukájából kiindulva. Végül két órát sétáltunk, szóval a mai kardió kipipálva. Hazafelé felkaptam egy áfonyás veknit Karesz legnagyobb örömére, most pedig megyek is befejezni a reality első évadát:)

mai sali

anniversary

Azta, most van egy éve, hogy blogolok! És mennyi minden történt egy év alatt: februárban még repültem és nagyokat buliztam. Márciusban beköszöntött az első kijárási korlátozás, és a bulizást felváltották az otthoni tornázások, a sorozat-maratonok, a főzicskézések és a randik a közeli parkban. Vettem egy lakást is. Áprilisban csodás időjárás volt, és a délutáni nagy sétáknak köszönhetően egészen jól felfedeztem a környéket. Májusban megjött az életembe Karesz, majd elkezdődött a két lakásunk közötti ingázás. Nyáron még bejött egy hét tengerpart, sok-sok napozás és fürdés a Tüskeváramban. Megkaptam az új lakásom kulcsait és nagy erőkkel vetettem bele magam a felújításba. Szeptemberben a második kijárási korlátozás összeköltözést hozott, kiköltöztem az albimból, be Karesz albijába, és lett egy keresztfiam is. Októberben egy kis covid és karantén következett, éljenek a gyömbér teák, a nekünk bevásároló barátok, és a puzzle-ök. A lakásfelújítás a háttérben az egész évemet kitöltötte: ez egy never ending story, rengeteget tanultam belőle a magyar építőiparról, a tisztességről és megbízhatóságról. Most már igazán a bútorok és az utolsó simítások jönnek.

télre idáig jutottunk a lakás-projektben

Novemberben nagy erőkkel vetettük bele magunkat az albérletpiacba egy szebb és jobb lakás reményében, és végül év végén megtaláltuk az új otthonunkat, újra csomagoltunk és költöztünk, immár remélhetőleg pár hónapnál több időre.

A karácsonyi semmittevés utáni napok arról szóltak, hogy kipakoltunk (hogy lehet ennyi cuccunk úgy, hogy alig három hónapja már egyszer átszortíroztuk a dolgainkat??). Tegnap éreztem először, hogy otthon vagyok: este beköltöztem pár órára a konyhába, csirkés-gombás rizottót főztem. Mindennek megvolt a helye, otthonosan éreztem magam. Közben bedurrantottam a sütőt, és megsütöttem az év első sütőtökös brownie-ját, ami isteni lett, és ez lett ma a reggelim is egy kis joghurttal és magvakkal.

lakás update & Co.

Egy ideje nem írtam a lakásfelújításról. Ennek az az oka, hogy sajnos belefutottam egy olyan kivitelezőbe, aki míg a leghabzóbb szájjal szidja a kontárokat, addig ő hónapok óta nem képes a lakást átadni egy "oké" állapotban. Öröm az ürömben, hogy legalább ő nem tűnt el, elérhető, és bár duzzogva, de újra kijön és kijavít. Lelkiismeretes srác, aki valószínűleg a trehány emberei miatt szív, de szerintem az az ő sara, hogy előbb hiszi el nekik, hogy a munka készen van, és látatlanban védi őket, mint hogy azt a saját szemével leellenőrizné. Így eléggé veszített már a kezdeti hiteléből, mert mindig ellentmondásos helyzetekbe kerül. 

Ezért hetekig, hónapokig én voltam a laikus meós, aki kétnaponta járt csekkolni a munkát, de mit értek én a vízhálózathoz, a vakoláshoz, a burkoláshoz, vagy a nyílászárókhoz. Meg aztán mindenki képzelje el, hogy vajon egy értelmiségi, virágnyelven érvelni próbáló lány mennyire hathatja meg a kétkezi munkást. Valaki persze mindig hibás volt, csak a munkával megbízott kivitelező srác nem. A tehetetlenség és a folyamatos készenlét lelkileg nagyon lefárasztott. Úgyhogy sok álmomból való felriadás, stresszelés után Karesz úgy döntött, hogy átveszi a srácokkal való kommunikációt. Állítólag még élvezi is. Ma egész délelőtt velük volt a lakásban és irányít, érvel (gondolom sokkal nyomatékosabban, mint én, mert úgy tűnik, hogy haladnak), és tökre türelmes. Szerintem a kivitelezőkkel kapcsolatos performanszára valami kommunikációs Oscar díjat érdemelne.

Amúgy már majdnem minden bekerült a helyére, az ablakok, a lámpák, megvan a konyhabútor is, ma fúrják fel a fürdőszobai szekrényeket, és ha a kivitelezők meg az égiek is úgy akarják, akkor már csak a bútorok összeszerelése maradt hátra.

Úgyhogy így, hogy a brigád irányítása lekerült a vállamról, a legkevesebb, amivel ezt viszonozni tudom Karesznak, hogy amikor este hazaér, valami finomsággal várom. Nagyon rákaptam a vegán kajákra. No, nem mintha vegán lennék, csak borzasztóan egyszerű ezeket a recepteket elkészíteni. Kvázi elég hozzá pár egészséges alapanyag és egy mixer, na meg a sütő. Hétvégén pedig elő-karácsonyi ajándékként kaptam Karesztől egy kenyérformát. Ő még szokja a hóbortomat, ezért szerintem a mai bevásárlásom is tele van számára értelmezhetetlen alapanyagokkal, de ezek egyik fele majd karfiol krémlevesbe, másik fele pedig finom csokis muffinba fog kerülni, ahol a sütőformám is debütál.

... a croissant és a latte csak az ebéd utáni bűnözés.

Az ebédszünetben pedig már be is dobtam a sütőbe egy édesburgonyát, ami most szépen megsül, a délutáni hívásaim után tíz perc alatt összemixelem a masszát, a sütő pedig majd intézi a többit. Aztán estére már tálalom is az egészséges menüt az Oscar gálára:)

idő, rutin, semmittevés

Azért jobban élvezem az otthoni munkát az irodainál, és már kezd kialakulni az új lakásban a napi rutinom is. Reggelente jókat reggelizem, vannak egész komoly kis dunsztosüvegjeim tele magvakkal és ropogós műzlivel. Az Aldiban találtam egy nagyon finom műzlit (alább), és lehet ott kapni kimért magkeveréket is, imádom! Közben bedöntök egy liter zöld teát, elolvasom a híreket (bár ne tenném), és szépen lassan nekilátok a munkának.

Kezd újra beállni az is, hogy egyszer-egyszer leugrok egy kávézóba. Most éppen tesztelem őket, egyelőre a Costa tetszik itt a sarkon, kellemes a zene, szeretem a nem túl erős fényeit, és a kilátást az utcára. Meg szükségem is van arra, hogy az egész napos otthoni munka mellett néha halljak magam körül embereket, míg a laptopomon olvasok, pötyögök, dolgozom. Talán ettől vagyok városi lány? :)

Közben arról ábrándozom, hogy egyszer olyan munkám lesz, ahol simán lehet kávézókból dolgozni és onnan meetingelni. Mondjuk lennék lakberendező, aki reggel felkap egy puha pulcsit, feltekeri a nagy sálját, felhúz egy kényelmes cipőt, és egy jó kávé mellett kezdi a napot kedvenc helyén. Közben inspirációkat gyűjt, cikkeket olvas, terveket rajzol. Valahogy így képzelem a tökéletes munkát.

Aztán már csak a délutánokba és az estékbe kellene valamilyen rendszert csempésznem. Például nagyon szeretnék újra eljárni edzeni. Egyelőre viszont annyi munkám van, hogy estére bezombulok és nem visz rá a lélek, hogy felszedelődzködjem és edzeni menjek. Most ez úgy néz ki, hogy munka után sorozatozok és lustulok, míg Karesz haza nem ér. Pl. rákattantam az 'Emily in Paris' c. sorozatra, ami szerintem egy tök jó, könnyed kis valami, és a fáradt agyamnak éppen erre van szüksége.

Picit dilemmázom amúgy, hogy biztosan mindig tevékenynek kell lennem? Mindig kell nekem valamit csinálnom? Szerintem tök okés az, ha néha semmit nem csinálok, ha nincs dolgom, ha nem azon agyalok, hogy mivel kellene kitöltenem a tíz szabad percemet. Valahogy ebben a felgyorsult világban ciki ha valaki nem elfoglalt. Én meg inkább azt gondolom, hogy itt is az arany középút a legjobb megoldás. Bár Karesznak, aki a pörgés és az éjjeli melózás mintaképe, ezt nem lesz könnyű befogadnia:)

zöld, sárga, piros

Spanyolország ma zöldről sárgára váltott. Itt meg most izgulás van a színeken, mert hétvégén indulunk családdal Horvátországba. Amennyire várom is, mert tenger és parton elnyúlás és esti borozások, ugyanannyira izgulok is, mert nagyon más szinten rezgünk, ami hosszú távon rendesen le szokott fárasztani. De eldöntöttem, hogy kis buddha leszek és egy cseppet türelmesebb. Addig meg csuri van, hogy az ország zöld maradjon! 😐

Ha pedig most pár napig nem leszek, akkor próbálom kienni a hűtőt. Ezért a mai menü mustárban pácolt csirke, édesburgonya püré, és az egy szem megmaradt kukoricám megfőzve.

csipet India

A múlt hetemet picit átlengte India. Indult Netflixen egy új sorozat, az Indiai Házzaságközvetítő, ami arról szól, hogy egy házasságközvetítő hogyan talál párt indiai vagy amerikai indiaiaknak. Annyira érdekes belelátni egy másik kultúrába, ahol ugyanazokat az emberi kapcsolatokat teljesen más szemszögből közelítik meg. Ahol nem párt, hanem családot választanak maguknak az emberek, és ahol azt vallják, hogy a jó házasság titka az alkalmazkodás, a szerelem pedig nincs annyira felhájpolva mint nálunk. Aztán ott voltak az indiai lányok és nők, akik számomra meglepően függetlenek és öntudatosak voltak, ugyanakkor párhuzamosan konzervatívok is, szóval nagyon érdekes utazás volt ez a sorozat, nagyon ajánlom.

Egy Angliában élő indiai munkatársammal is beszélgettünk a sorozatról. Szerinte picit ki voltak sarkítva a szereplők, de nem éreztem, hogy nagyon tiltakozott volna a műsorban elhangzottak ellen, és ő is szerette nézni, úgyhogy lehet benne valami.

Aztán ettől teljesen függetlenül egyik este indiait volt kedvem főzni. Angi barátnőmtől kértem segítséget, mert tudtam, hogy ők szoktak indiait készíteni. Ő a csirke kormára esküdött, ami szerinte egyszerű és isteni. Úgyhogy munka után volt egy utam a boltba, hogy beszerezzem a hozzávalókat. Az hagyján, hogy a megadott fűszereket még hírből sem ismertem, de negyed órás keringés után meg kellett állapítanom, hogy nem most fogom ezeket megtalálni a polcok között, ezért sűrűn körülnézve, és kicsit szégyenkezve bár, de leemeltem egy készre csinált chicken korma szószt a polcról, majd gyorsan távoztam. A vacsi amúgy isteni lett, én meg szerintem bevetem majd magam egy ázsiai boltba és végre  összeszedem hozzá a fűszereket.

A megmaradt csirkéből pedig másnap csirkesalátát csináltam kuszkusszal, fetával és nektarinnal. Az eredeti recept bulgurt mondott, de olyanom nem volt. Volt viszont nektarinom és fetám, nem is értem, kezd a hűtőm felszereltnek tűnni, pedig szerintem vak szerencse volt az egész:)

nyári estékre

Nálunk most ez a könnyű és szuper egyszerű kaja a nyári esték slágere: görögdinnye, nektarin, sonka és fetasajt.

Eredetileg a nektarin helyett sárgadinnyét ajánlanak, de azt épp nem találtam a piacon. Így is isteni!

viszlát május

Pár napja bújkált bennem valami, ma reggel pedig arra ébredtem, hogy fáj a torkom és a fülem, és a közérzetem sem a legjobb, így hát lemondtam a mai barátnőzős beülős programot, és itthon maradtam. Beöntöttem magamba vitaminokat, aztán maradt múlt hétről egy fél zacskó spenót, a héten pedig vettem spárgát, úgyhogy sütöttem spárgás-spenótos quiche-t, és délután aludtam egy nagyot. A kinti borús, szürke idő sem éppen a legnagyobb hangulatnövelő, és ma csak ahhoz volt kedvem, hogy a kanapémra telepedjek egy pokróc alá és olvassak meg filmezzek. Ma úgy vágytam volna kis szeretgetésre. Anyuék hívtak gyereknapra felköszönteni, az jól esett. Szóval itt így telt május utolsó napja. 

Na, de hogy lesz ebből az időjárásból holnap június?

A mai quiche.

lélekvitamin

A  héten annyiszor szerettem volna írni, aztán mindig volt valami. Mióta beindult a lakásvásárlás, és már látom a fényt az alagút végén, azóta órákat töltök a gép előtt és álmodozom (remélem, hogy a szemem is partner lesz a képernyő bámulásában). A héten elkezdtem összerakni a konszignációt, hogy mikre kell majd költenem, kiválasztottam a burkolatokat és a főbb bútorokat, nézegettem a nyílászárókat. Azt hiszem, hogy ezt hívják hobbinak, amikor valaki képes annyira belemerülni valamibe, hogy megszűnik az idő. Emlékszem, mikor a lakberendezési suliba jártam, hétvégente reggeltől estig rajzoltam nagy A3-as lapokra, és csak pisilni álltam fel. Reggel leültem az íróasztalomhoz, és csak azt vettem észre, hogy kezd besötétedni, és hogy fáj a nyakam a papír fölé görnyedéstől. Azt hiszem, hogy ez is segített picit átvészelni az akkori szakításomat, hogy a barátom már nem lakott ott, vagy fordítva, talán nehéz lett volna  végigtolni ezt az időszakot összezárva. A vizsgákra emlékszem, 138 db A3-as lapot adtam be, aminek nagy részét kézzel rajzoltam.

Anyu szülinapi projektjével is haladtunk, miközben nagyimmal olyan akciókat nyomunk le, hogy már ezért megéri az egészet csinálni. Tegnap hivatalos voltam nagyimhoz ebédre, ahova anyum is jött. Viszont ebéd előtt titokban át kellett ugranom anyuékhoz, hogy kicsenjek tőle régi fotókat. Riasztottam a családot, hogy ahogy anyum indul át nagyimhoz, úgy szóljanak, hogy gyorsan felugorhassak, és közben mondják neki, hogy késni fogok az ebédről. Ahogy anyu elindult, jött a forró drót, én gyorsan fel, fotók kiválogatása, majd nyargaltam át nagyimhoz. Ott visszakoztam anyunak, hogy nagyim kérésére virágot kellett hoznom, de időbe telt míg találtam árust, és bocsi a késésért. Nagyim a háttérben bólogatott, hogy ez az ő sara, ő is bocsi. Úgyhogy anyáknapozás megvolt, kaptam finom házi lángost, a képek is meglettek, egy tévécsatornánál dolgozó ismerősöm pedig jófejségből felajánlotta, hogy segít egy szuper videót rittyenteni a fotókból és videókból, nagyon izgulok:)

Aztán más jó dolgok is történtek, például hogy kiolvastam egy regényt. Ez amúgy nem lenne akkora szenzáció, ha nem ez lett volna hosszú idő után az első magyar nyelvű regényem. Rájöttem, hogy mennyire el voltam már szokva ettől az ízes magyar nyelvtől, amit úgy lehet csűrni-csavarni, hogy ha nem figyelsz, akkor teljesen bevisz a bokorba és azt sem tudod, hogy hol vagy:) Szóval még több magyar regényt ide nekem!

Ő amúgy Szerb Antal: A Pendragon legenda

Átültettem a virágaimat is, amik a nyári melegtől teljesen megbolondultak. A fokföldi ibolyám akkora lett mint egy megtermett saláta, és szinte ki akar esni a cserépből. A rózsám még hezitál, hogy idén kinyíljon-e, de egyre bátrabban hozza az új rügyeit, úgyhogy talán beadja a derekát és növeszt egy bimbót. Egy lakótelepi lakásban nőttem fel, ahol a nappaliban az ablak alatti terület tele volt virágokkal, mint egy kis házi oázis. Emlékszem, régen nagyon sokat ültem abban a sarokban, és szerettem gondozni a növényeket. Megtisztogattam az összes levelüket és közben sokat beszéltem is hozzájuk. Mindig azt gondoltam, hogy biztosan hallanak. Aztán felnőttem, a kis sziget megszűnt, nekem pedig sokáig nem volt növényem. Ezeket is mind munkatársaimtól kaptam ilyen-olyan alkalmakra, és karanténra hazahoztam őket, de szerintem már itt maradnak a párkányomon, megszerettem őket.

Sokat is sütöttem, főztem, voltak jobb próbálkozások és kevésbé jobbak, ahol két napig sikáltam az edény aljáról a kormot, de a lakás még nem égett le, úgyhogy folytatom a kísérletezést. Meg itt találtam tök jó ötleteket szendvics feltétnek. Aztán folytattam a délutáni sétákat is, ezeket változatlanul imádom. Ja, és megettem az idei év első mandulás Magnumját, ami nálam annyit jelent, hogy hivatalosan is itt a nyár:) Most meg visszahuppanok a lakberendezés világába, és álmodom tovább.

Spárgás, spenótos quiche

Guacamolés, kecskesajtos, epres szendvics

Spárgakrémes tészta kecskesajttal

Mezei lecsó:)

napi rutin

Egyelőre úgy tűnik, hogy a home office-os életemben kezd beállni egy napi rutin. Reggel a hasizom gyakorlattal kezdek, utána munka, közben azon gondolkodom, hogy mit főzzek ebédre. Általában ez az alapján dől el, hogy mely alapanyagok vannak a legrosszabb állapotban. Ma pl. az egyhetes gombát és a tegnapi maradék medvehagymát kellett felhasználnom, ebből lett a.. találjátok ki.. medvehagymás-gombás rizottó:) Szerintem isteni lett, és letudtam a tiszteletemet a medvehagyma előtt. Holnap szerintem a szintén egyhetes céklával kellene kezdenem valamit.

Délután két meeting közötti szünetben kiültem az erkélyre napozni és bámultam le a parkra. Először kivittem magammal egy sálat, de olyan meleg volt, hogy egyből vissza is vittem. Helló, itt a tavasz!

Késő délutánra majd betervezek egy kis sziesztát, amit imádok, aztán este megnézem az aktuális híreket, jelenleg ez az egyetlen kapcsolatom a kinti nagyvilággal, majd egy meleg fürdő, egy jó film és közben a szokásos comb+fenék gyakorlatok. Újra rá kellene magamat venni az olvasásra, viszont általában egyszerre több könyvet olvasok, és nem sok kedvem van most kitalálni azt, hogy melyikkel hol tartottam.

Extrovertált barátnőim kezdenek nagyon szenvedni a bezártságtól, mert ennyit még soha nem kerestek mint ma. Mindenesetre itt is, meg a munkahelyen is azt tapasztalom, hogy az online kommunikáció egészen felpezsdült, sokkal sűrűbben írunk egymásra. Az elmúlt pár napban pár régi, távolban élő barát is spontán rám írt, hogy minden rendben van-e, hogy vagyok, én is egyből pingeltem a spanyol ismerőseimet a kijárási tilalom bevezetése után. Egyelőre nagyon élvezem a helyzetnek ezt a közösségteremtő erejét, és van egy ilyen utópisztikus képem, hogy ha ennek az egésznek vége lesz, akkor mint a II. világháború után a hippik, kiözönlünk majd az utcákra, és virágkoszorúkkal a fejünkön, egymás karjába kapaszkodva együtt fogjuk ünnepelni, hogy újra szabadok vagyunk. Gyanítom, hogy ez a romantikusabb verzió, de nekem így tetszik:)

Ez az egyik barátnőm mai segélykiáltása:)

a négy fal között

Kicsit olyan érzés ez, mint nagyszüleinknek lehetett a háború alatt.. van egy titkos ellenség aki ellen küzdünk, miközben kisebb-nagyobb megszorításokkal élünk együtt. Nagyon érdekes élmény egy ilyen helyzetet megélni, és valahogy próbálok erre úgy tekinteni, mint egy életre szóló tapasztalatra. Ma én is megkezdtem hivatalos és önkéntes szobafogságomat, holnaptól pedig mindenkit home office-ba küldenek. Eddig is javarészt otthonról dolgoztam, úgyhogy nem nagy a változás, leszámítva azt, hogy most a szomszédaim többsége is otthon maradt, aminek egyenes következménye a folyosón rohangászó és sikoltozó gyerekek, illetve az őket ugató kutyák, ami egy unalmas konferencia hívást meglehetősen fel tud dobni:)

Annyira érdekes az, hogy emberek hogyan reagálnak erre a helyzetre. Egyesekből a legjobbat, másokból a legrosszabbat hozza ki. Hallottam olyan sztorikról, hogy várandós nőt löktek arrébb hogy hamarabb jussanak oda a kenyérpulthoz, vagy hogy idősek bevásárló kosarából vettek ki élelmiszert míg nem figyeltek oda. Ugyanakkor szívmelengető látni azt, ahogy a többségből ez mégis a jót hozza ki. Ők tudják a dolgukat, hogy ezt csak együtt lehet átvészelni, és nagyon sok önzetlen felajánlás érkezik akár cégektől a távoktatást segítő eszközökre, önkéntesektől kezdeményezések az idősek támogatására, közintézményektől online elérhető kurzusokra, előadásokra, és ezek egyre csak szaporodnak. Az olasz erkélykoncerteken el is pityeredtem kicsit, és azt hiszem, hogy büszke voltam arra, hogy mi ilyet is tudunk.

Tegnap este hogy ráhangolódjak a dologra, mert unatkoztam, megnéztem két vírusos filmet: Fertőzés (2011) és Legenda vagyok (2007). Meglepő módon az előbbi kicsit hasonlít a mostani helyzetre, leszámítva pár filmes drámai fogást.

A mai napot a jó kis hasizom gyakorlatommal kezdtem, aztán munka-munka-munka. A hétvégén hirtelen felindulásból vettem medvehagymát, aminek most van a szezonja, de nem igazán tudtam, hogy mit lehet belőle készíteni. Úgyhogy kinéztem egy receptet és napközben leugrottam bevásárolni, hogy felkészüljek a következő napokra és hogy meg tudjam sütni ezt a medvehagymás pogácsát. Szerettem volna bemenni a gyógyszertárba is, de olyan sor állt előtte, hogy ez pár napig most felejtős lesz. Közben hívott a fodrász is, hogy tegyük át az időpontot.

Aztán olyan is volt, hogy a nagyimra ráírtam, hogy ugye nem teszi ki otthonról a lábát, mert kicsit az ő védelmükben csücsülünk otthon. Meg kértem tőle, hogy mivel sok barátnője nem olyan menő mint ő, hogy fent van Facebookon, vagy van okostelefonja, ezért terjessze nekik is az igét, hogy tessék otthon maradni, és inkább a szomszédot kérjék meg hogy vásároljon be nekik.

Most pedig asszem veszek egy forró fürdőt, letöltök valami filmet és chatmarathont rendezek a tinderen. Vigyázzatok magatokra és olvasom ám a blogjaitokat, hogy ki mivel tölti az idejét, abból is inspirálódom:)

Ki mit csinál otthon?

piacozgatások

Nemrég valahol azt olvastam, hogy ha valaki az idénynek megfelelő zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztja, akkor nem csak hogy pont azokat a tápanyagokat viszi be a szervezetébe amelyekre éppen szüksége van, hanem ezzel a helyi termelőket is támogatja. Szerintem ez egy tök jó dolog, és az a célom, hogy ebben picit tudatosabb legyek. Szeretném ezzel azt is megtanulni, hogy mikor mi érik. Meg persze majd a testem is mondja hogy neki hogy tetszik a dolog:) 

Ezt a táblázatot kezdtem el használni, ami tök jól megmutatja, hogy melyik hónapban mi terem. A mai piacozásnak pedig itt az eredménye, úgy látszik ezek a március színei.*

A banán és a sajtok persze sosem hiányozhatnak.

*Frissítés: a sütőtökből azóta isteni sütőtökös rizottó készült. A receptet itt hagyom, hátha valakinek ez lesz a vasárnapi ebédje:)

munka és barátok

Amúgy jól vagyok. Pityeregtem pár este, de nem is igazán a srác miatt, hanem hogy ez nekem mennyire nem megy, és hogy egyedül maradok. Éjjelente megint felébredek, hogy szorít az idő, hogy talán sosem lesz családom, de aztán megint reggel lesz, és volt olyan reggel, amikor úgy léptem ki a paplan alól, hogy ez most egy jó nap lesz. Szóval amúgy jól vagyok :)

Munkában csapatépítős napot rendeztek, amire engem is meghívtak. A hosszú workshopok után este elmentünk festeni, szerintem kiváló csapatépítős ötlet. Igazából máig nem tudom, hogy hogyan csináltuk, de a munkatársammal párban olyan remekművet rittyentettünk, hogy percekig csak néztünk csendben a festményünkre és nem tudtunk megszólalni. Mondjuk akkor már volt bennünk két pohár bor, amit közben iszogattunk. Pedig voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy ezzel a kézügyességemmel most ásom alá az évek alatt felépített tekintélyemet. De végül mindenki elégedetten és boldogan távozott annak tudatában, hogy csak ott van benne az a művészi véna.

Aztán volt olyan is, hogy a startupos srácok megkértek rá, hogy ugyan már, vezessem őket, mert nekik kell egy vezető. Rajtam ne múljon, hétvégére rittyentettem nekik egy olyan projekt tervet határidőkkel, hogy csak pislogtak. Aztán elkezdtem őket csesztetni a határidőkkel, eleinte volt megint nyüszögés, meg "igenis főnökasszony!", de aztán szépen elkezdett működni a dolog, és úgy végigdolgozta a hétvégét mindenki, mint a kisangyal. Talán eddig is így kellett volna csinálnom.. wehehe.

Meg ezen a hétvégén sütőtökös rizottót próbáltam, és isteni lett. Egyre jobban el vagyok ájulva attól, hogy miket meg nem tudok főzni, és tök jó érzés nagyimmal is meg barátnőimmel is recepteket cserélni. Nagyimat próbáljuk rászoktatni a reform ételekre, kevés finomított cucc, sok zöldség és gyümölcs, és szerintem érzi, hogy ez menő, és kezd rákapni.

Kicsit így készült a rizottó is.

Úgy tűnik, hogy ez a hét a szakításokról szólt: vasárnap megszakítottam a kapcsolatot egy barátnőmmel. Azt hiszem hogy belefáradtam abba, hogy minden beszélgetésünk arról szólt, hogy rámzúdította a magánéletét. Eleinte türelmesen hallgattam és elmondtam neki, hogy mi a véleményem, de kezdtem azt érezni, hogy ez a dolog kettőnk között eléggé egyoldalú. Aztán most mikor meséltem neki, hogy szakítottam a sráccal, semmit nem reagált, csak öntötte rám tovább a magánéleti gondjait. Úgyhogy kicsit megelégeltem a dolgot és elmondtam neki, hogy ez rosszul esett és inkább akkor keressen ha érdekli az is, hogy velem mi van. Szerintem megsértődött, de ilyenkor az van bennem, hogy magamra is gondolnom kell, és szeretném pozitív emberekkel körbevenni magam. Hát ilyenek voltak.

Ez pedig a hétvégém himnusza volt, ment is nagy hangerőn!