namaste

Csak szólok - bár lehet, hogy egyedüli rajongója vagyok ennek a Netflix sorozatnak -, hogy itt az Indiai házasságközvetítő második évada. Rákerestem, és két (!!!) éve írtam róla itt utoljára, úristenhogytelikazidő!

énnap

A héten szabadnapom volt. Már jó előre megterveztem, hogy minden is beleférjen. Adtam magamnak lehetőséget, hogy ha reggel hatkor kidob az ágy, akkor edzéssel kezdem (nem dobott). Helyette reggeliztem, majd bubira fel, és indultam egy cappuccino-ért a Matinée kávézóba. Itt szerintem idén még nem is jártam, pedig annyira szeretem a Diplomatanegyed árnyas utcáit nyáron. Ezért már hetek óta terveztem ezt a reggeli kiülős-kávézós programot. Ezután bubira újra fel, és mentem ügyeket intézni. Mikor végeztem, beiratkoztam a könyvtárba és ott voltam egészen addig, amíg meg nem éheztem, és mentem haza ebédelni. Ebéd után kis szieszta. Picit olvastam az új könyvemet, majd délután beültem egy moziba. Az Elvis-t néztem meg. Nagyon kíváncsi voltam rá, mert bár magáról Elvisről sokat nem tudok, de a filmről jókat hallottam. A filmnek nagyon jó volt a képi világa, hatalmas zenék voltak benne, és sokkal közelebb hozta Elvist. Nem mondom, hogy ez az év filmje, de egynek mindenképpen jó volt.

Este picit irogattam a blogra, közben sült a sütőben az édesburgonya, amiből vegán csokis süti készült, és mellette szólt a spotify. Szerettem ezt a napot, szerettem egyedül lenni és végtelen idővel rendelkezni. Szerintem fogok még ilyen énnapot tartani.

könyvtározásokba'

Talán a korral jár, talán mert próbálok zen lenni, de idővel egyre analógabb kezdtem lenni. Mostanában lefekvéskor a telefon nyomogatása helyett rejtvényt szoktam fejteni. Írtam már róla korábban, hogy a kedvenc rejtvényem a Logika, amit nagyon kevés helyen lehet kapni, de én nagyon remélem, hogy még sokáig lesz ilyen. Imádom, hogy akármikor fellapozom, mindig találok benne megfejtetlen rejtvényeket, ezek valamiért soha nem fogynak el!

Aztán egy ideje már követem Szabados Ági 'Nincs időm olvasni' facebook csoportját, ami telis-tele van könyvajánlókkal, és a héten éppen volt egy szabadnapom, ezért eldöntöttem, hogy bevetem magam egy könyvesboltba és veszek valamit. Majd az egyik kávézó teraszán az ajánlókat olvasva valaki egy könyvtárból kikölcsönzött könyvről mesélt. Hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszembe!? Kb. 25 éve lehettem utoljára könyvtártag, és emlékszem, hogy imádtam könyvtárba járni. Szinte el is felejtettem már azt az érzést, mikor nagypapámmal kézenfogva besétáltunk, majd a bejárattal szemben a széles lépcsőn felmentünk az emeletre, és a sarokban berendezett lexikon-birodalomba becsüccsentünk, ahol rengeteg érdekes dologról lehetett olvasni. Később, már gimis lehettem, emlékszem, hogy az alsó szinten kényelmes olvasószékek voltak kihelyezve, mellette egy polc tele újságokkal és magazinokkal, én pedig azokat olvasgattam. Néha persze fel-felmentem az emeletre könyvért egy dolgozathoz vagy kötelező olvasmányért.

A kávé közben már ütöttem is be a keresőbe, hogy hol van hozzám a legközelebbi könyvtár, és még aznap beiratkoztam az egyik Szabó Ervinbe. Míg egy-egy könyv után kutattam, újra éreztem a régi könyvtári nyugalmat, a kutatás izgalmát, a szemem alig bírta befogadni ezt a sok írót és címet. Végül fél óra kutatás után rengeteg könyvet írtam fel a listámra, majd kettő szerzeménnyel tértem haza, és szerintem elég menő, hogy könyvtártag lettem.

mindennapok

Amit a legjobban szeretek az új munkában, hogy bubival tudok reggel bejárni munkába, és azzal jövök haza délután. Konkrétan gyorsabb így beérnem, mint tömegközlekedéssel. Reggelente felkapok egy zabtejes lattét a sarki kávézóból, felcsatolom a kis shopper táskámat a biciklire, és a még üres, hűs utcákon tekerek, majd át a hídon, és végig a rakparton a Duna mellett. Rengetegen csinálják ezt rajtam kívül, a rakpartra érve ellepjük a biciklisávot és libasorban haladunk egymás mögött. Azt még nem tudom, hogy a hűvösebb idő beálltával is tekerni fogok-e, egyelőre azért gondolkodom egy hátizsákban, mert szegény válltáskámat eléggé megviselik a gumipókok.

Szóval ez a munka legjobb része. A többi egyelőre nem túl rózsás. Sokszor hallom, hogy szidják a multikat, de több (ezer) évnyi multis tapasztalattal mondhatom, hogy a multik igenis rugalmasak, emberközpontúak, biztonságot adnak és díjazzák a sokszínűséget. Ahol most dolgozom az ennek az ellentéte, és bár szeretné azt hinni magáról, hogy modern és emberközpontú hely, de velem olyan stílusban még nem beszéltek munkatársak, ahogy itt a második hetemen. Nagyon sok újat tanulok, ez viszont motivál, ismerkedem a környezettel, és hát nem olyan fából faragtak, hogy feladjam. Úgyhogy elterveztem, hogy én igenis leszek barátságos, a "hogy vagy?" nálam nem lesz üres frázis, és amit megígérek, azt betartom. Egy észt lánnyal, Ursulával együtt kezdtünk, és mivel a nyári szünetben mindenki jól itt hagyott minket egyedül az irodában, ez összehozott bennünket, és azóta véd és dacszövetséget alkotunk. Az első hónapom után az igazgató félrehívott, hogy sok jót hallott rólam (kitől?), és szeretné, ha hosszú távon terveznék itt. Úgyhogy szerintem jóban leszünk, itt van Ursula is, szóval remélem, hogy valami jó fog ebből kisülni.

Mivel a próbaidőm jól a nyárra esik, ezért a nyári szabi nálam kuka, viszont cserébe nagyon sokat vagyok a Tüskevárban nagyimmal. Karesz is szokott csatlakozni: teljesen belelkesült attól, hogy ő majd folyami halakat fog fogni. A második sikertelen próbálkozás után már annyira nem lelkes, de már csak büszkeségből is jön le velem. Angi és a keresztfiam, Leó is rengeteget voltak lent. Leóval így a második életévéhez közeledve lettünk igazi pajtik, fél napokat eljátszik velem (eddig nem érdekeltem), és nekem sem esik nehezemre lekötni a figyelmét (eddig az volt), Angi pedig legalább tud picit pihenni. Azon filózom, hogy Lujzára, vagy Keresztanyára szoktassam, egyelőre Lujzának szólít, de talán még át lehet szoktatni.

Szerencsére azért nyárra összejött egy szegedi szabadtéri színpados előadás, egy Bagossy koncert és múlt héten Szigeten is voltunk Karesszal. Már nagyon vártam, eddig mindig nagyon jó élményeim voltak. Először körbejártuk a helyszíneket, aztán a nagyszínpadnál buliztunk egyet, majd Karesz átadott Lucá haveroméknak, akik minden évben végig kint vannak, majd ő ment is haza. Még picit táncoltunk vagy tingli-tangliztunk a társasággal, majd éjfélkor eljöttem. Mielőtt elindultam volna, egy hot-doggal a kezemben még mentem egyedül egy kört a lampionokkal kivilágított sötét tisztáson: imádtam nézni a sok sziluettet. Mind felszabadultan táncoltak, vonultak, nevettek, mintha nem lenne holnap, és azt kívántam, hogy bárcsak ez a gondtalanság és szeretet lenne a kinti világban is.