környékem

Eddig kint volt meleg, most meg azért szellőztetünk, hogy a kinti levegő hűtse a lakást. Így vagy úgy, a lakásban egyelőre nem jó lenni. Ugyanakkor van bennem valami eltökéltség, hogy csak a legvégső esetben vagyok hajlandó bekapcsolni a légkondit. Inkább megy a vizes törölköző a nyakba. 

Ma Karesz munkahelyéhez közel volt az éves munkaalkalmasságim, úgyhogy megbeszéltük, hogy bevárom a közeli kávézóban, és együtt megyünk haza. Aztán kivitt anyumhoz, és ő ment vissza a városba az esti műszakba. Anyumtól kaptam egy olyan nyakpántot, amiben kis gyöngyök vannak. Állítólag be kell áztatni vízbe, a gyöngyök feltöltődnek, és úgy hűtik a nyakat. A pánt már ázik, ma este ki is próbálom.

Haza már egyedül jöttem, és annyira jó volt sétálni az utcánkon ki a buszhoz. Eszembe jutott, mikor a barátnőmmel edzésre igyekeztünk, és ahogy megláttuk a buszt a távolban bekanyarodni, rongyoltunk végig az utcán, hogy elérjük a buszt, nyakunkban lifegett a sporttáska. De itt volt az a homlokzat is, amelyet az első barátom nekem graffitizett össze, és ahogy mentem gimibe, minden reggel láttam a nekem címzett üzenetet. Akkor ezt menőnek gondoltam. Lakott az utcában egy lány is, akit emlékszem, gyönyörűnek találtam és ráadásul nagyon kedves is volt. Később épült itt egy-egy új ház is, és sokáig gondolkoztam, hogy milyen menő lenne itt lakást venni. De itt volt az a kocsma is, ahova egyszer beszaladtam edzés után, mert megijedtem egy járókelőtől. És volt olyan is, hogy ezen az utcán kergettek meg lányok, viccből el akarták csenni a papucsom. Sajnos nem tudták, hogy épp aznap szakítottam egy sráccal, és olyan keservesen sírtam, hogy ijedtükben nemhogy visszaadták a papucsomat, de még vigasztalni is kezdtek. Azt hitték, hogy a papucsom miatt zokogok.

Bár már nem tudom elképzelni, hogy ott éljek, de a környék mindig is az enyém lesz.

mesélj

Az elmúlt hónapokban fenekestül felfordult az életünk. Júniusban Karesszal voltunk nyaralni Ázsiában egy hétre, úsztunk rájákkal és teknősökkel, néztünk sokat távolba, bambultunk a kék vízbe, a fehér homokora, figyeltük a sok kis halat és rákocskákat, és aránylag kipihenten jöttünk haza. 

Azóta Karesz a mélyvízben, a rendszerváltás sűrűjében van, nincs munkaideje, alig látom, de hát éppen megváltja a világot. Ez jól felforgatta a kis családi életünket, és azt érzem, hogy most nekem kell ehhez alkalmazkodnom, és megpróbálni segíteni őt a háttérből. Nagyon drukkolok, hogy hamar beálljon a rutin, és újra legyenek közös vacsorák és telefonmentes esték, borozások az erkélyen, vagy spontán kocsikázások. Ehelyett esténként mostanában egyedül vagyok itthon, és nem tudom, hogy mihez kezdjek a hirtelen jött szabadidőmmel. 

Régen volt egy álmom, hogy elkezdek könyvet írni, és megírom a dédmamám történetét. Ő megélte az első- és második világháborút is, és holokauszt túlélő. Mivel a nagymamám az egyetlen, aki emlékszik a dédmamámra, ezért már évek óta veszem fel az ő gyerekkori történeteit hangfelvétellel. Szerintem annyira menő, hogy él a nagymamám, aki szintén átélte a holokausztot, és tudom, hogy sajnos egyre kevesebben vannak. Szerintem annyira fontos a felmenőkkel beszélgetni és tanulni tőlük! A tervem az volt, hogy majd ha várandósan leszek itthon, akkor az írással fogom tölteni az időmet. Sajnos azonban nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk, az idő pedig fogy, és nagyim sem lesz fiatalabb. Úgyhogy a hirtelen jött szabadidőmben most megint eszembe jutott ez az álmom, és van is lelkesedésem az íráshoz.

Nagyon régen tanultam írni, de már semmire nem emlékszem belőle, úgyhogy a ChatGPT-vel ötletelek. Most az a tervem, hogy megcsinálom az összes hangfelvétel leiratát, meg már felírtam pár hasonló regényt inspirációnak elolvasni, aztán csak belekezdek és majd alakul.

feed me

Egyik este Karesz szólt, hogy ugorjak le vacsorázni egy kedves közös ismerősünkkel. Ez a barátunk nagyon sokat jár Kínába, ezért logikus választás volt tőle, hogy kínait együnk. A Spicy Fish-t ajánlotta, ami nemrég nyílhatott meg a környékünkön. Szerintem itt lehet már pár hete, de annyi kajálda van egymás mellett, és annyi ázsiai üzlet, hogy szerintem fel sem tűnt. Több fogást rendelt, hogy minél többet ki tudjunk próbálni, és nekem, akinek az ázsiai gyorsbüfékkel van tapasztalata, meglepően finom volt minden. Most ez a kedvenc ázsiai éttermem.

Mikor elmeséltem Anginak, hogy a Spicy Fishben ettünk, meglepve felkiáltott, hogy neki is ez a kedvenc étterme, de ő a kínai negyedben evett ott. Tudtátok, hogy van kínai negyedünk? Ráadásul Angiék tavaly kint voltak az éjszakai piacon, ahova én is régóta szeretnék menni. Most, hogy emlékeztetett rá, újra felvettem a listára, idén mindenképpen eljutunk a kínai éjszakai piacra.

Azóta voltunk újra a Spicy Fishben Karesszal, és az új kedvencemet, gong bao csirkét rendeltünk. Kiderült, Anginak is pont az a kedvence. Valahogy úgy jött ki, hogy az elmúlt időszakban nagyon nemzetköziben toltuk, múlt héten voltunk tapasozni is, ott a padron paprika az elmaradhatatlan része a tapaszoknak. De a Lucky Dhaba indiaitól is nagyon szeretem a burgonyás karfiolt és sárga lencsét.

Karesszal van egy nagy nehézségünk: egyikünk sem szeret főzni. Ez általában azt eredményezi, hogy vagy vajas kenyeret eszünk, vagy rendelünk, vagy elmegyünk étterembe. Ez pedig nem túl költséghatékony. Ha sok pénzünk lenne, biztosan felvennénk egy személyi séfet. Néha persze kapunk egy kis lendületet és akkor beállunk a konyhába, de ez nagyon rapszódikus. Úgyhogy most azt találtuk ki, hogy ChatGPT-ben megalkotunk egy heti menüt és hozzá egy bevásárlólistát, és megpróbálunk ez alapján haladni, hátha beválik.

Ha van valakinek bevált módszere arra, hogy hogyan érdemes koordinálni az ételtervezés, bevásárlólista és bevásárlás háromszögét, azt szeretettel várom (várjuk).

utolsó hétvége

Az elmúlt pár hétben kezdtünk visszarázódni a mindennapokba. A választások előtti hetekben, hónapokban alig láttam Kareszt, sokszor hajnalban ért haza, a választások után pedig utánkövetés és interjúk hada. Holnap lezárul ez az időszak, és nagyon várom a nyarat, ahol már be van tervezve több koncert és utazás itthon és külföldön.

Tegnap megnyitottuk a szezont a Tüskevárunkban. Vittük nagyimat is, aki egyedül már nem mer lejárni. Neki mindig nagy boldogság, ha lent lehet a telken, ahol fiatal felnőtt kora óta a nyarait töltötte. Miután kitártuk a ház összes ablakát, hogy beendgedjük az idei első fuvallatot, Karesszal rendbe raktuk a kertet. Én felgereblyéztem a tavalyi avart, összeszedegettem a fűben rejtőző diókat, megmetszettem a kerítést takaró borostyánt, felszedtem a járólapok közé befészkelt pitypangokat, és formát adtam a sövénynek. Karesz beindította a vizet, letette a csónakot a vízre és segített elérni a magasabb ágakat a metszőollóval. Nagyim közben a házban pakolászott, törölgette az edényeket és feltekerte a szőnyeget, amit majd következő alkalommal fogunk kiporolni. Gyorsan rittyentett egy terülj-terülj asztalkát egy fiókból előhúzott terítővel, a műanyag topperből előkerült a sült csirke, pár paprika, mi hoztuk a kenyeret, és a teraszról néztük a megújult kertet, miközben jólesően falatoztunk. Indulás előtt még gyorsan meglocsoltam, hogy a kert életre keljen a hirtelen jött változásból.

Az új házhoz is járunk ki, már beszereztünk egy permetezőt és fatapaszt is, múlt héten ott is lenyírtuk a füvet és megmetszettük az elnyílt aranyesőt. Igazából tőből visszavágtuk. Közben már tervezgetem a kerítés menti sövényt: a konyhában kis poharakban állnak aranyeső, babérmeggy és kecskerágó ágak gyökereztetésre. Még nem tudom, hogy pontosan mi hova kerül, de az biztos, hogy színes, minden évszakban pompás sövényt szeretnék. Még szeretnék somot, korallberkenyét és sárga kecskerágót, és van még két baba tiszafám is, amit majd át kell ültetnem.

Most Mélissa Da Costa-tól olvasom a Manon virágai c. könyvet. Nagyon régóta rajta volt a listámon, múlt héten végre ki tudtam kölcsönözni. Nagyon kedves könyv, megható, van, hogy a buszon ülve küszködök a könnyeimmel. Nagyon jó a lelkemnek, nem szeretném ha véget érne, de már előjegyezték, pár napom van kiolvasni. Az ott leírt kert Citrommagtánc kertjére emlékeztet, arról is mindig nagyon szerettem olvasni.

Ma már voltam venni friss kenyeret és kiflit, raktapaszt vettem a tavaszi cipőimhez, kitakarítottam, most egy fülessel a fejemen írogatok, és közben énekelek. Karesz valami megbeszélésen van, ki tudja ezt már követni! Délután Angival találkozom. Azt találtuk ki, hogy a kertjükben piknikezünk, így a legkisebb Ancsa is tud ott szabadon kúszni-mászni, a keresztfiam, Leó pedig teljesen elengedheti magát. Alig várom, hogy megölelgessem és megpuszilgassam őket.

új nap

Ezt tegnap reggel írtam:

Hát, ez a nap is elérkezett. Húzós egy-két-három hét volt. Kareszék dokumentumfilmje nagyot ment, szerintem felkerült a Nerflixre is. Közben pedig felépítettünk egy hálózatot, akik ma Magyarország minden pontján ellenőrzik a választások tisztaságát. Minden oldalról. Karesszal már négykor talpon voltunk, most várom a többieket egy operációs központban és nagyon drukkolunk, hogy minden jól menjen. Szóval szeretném azt gondolni, hogy ha öregkorunkban visszaemlékezünk majd erre a napra, akkor azt tudjuk mondani, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk.

Ezt pedig ma:

A tegnapi nap nagyon hosszú volt, de egész nap eufóriában dolgoztunk a csapattal: irányítottuk az egységeket, és úgy dolgoztunk össze a vezérlőnek kinevezett nappaliban a laptopjaink mögött, mintha évek óta együtt dolgoznánk. Este vettem észre, hogy egész nap alig ettem és ittam. Aztán zárás előtt beestem szavazni, otthon kis pihi, majd vissza a belvárosba ünnepelni, kicsit kiengedni, és megölelgetni a csapatot. Közben végig a telefonomon lógtam, hogy lássam, minden csapatunk épségben hazajut a végekről. Éjfél előtt már aludtam.

Ma már munka, nem volt időm belesüppedni az új érzésbe. Még nem tudtam felfogni, hogy mi történt. Nem érzek eufóriát, néha elérzékenyülök egy-egy hír hallatán, de alapvetően megfigyelő álláspontban vagyok, talán kicsit bizalmatlan. De érzek megkönnyebbülést, reményt és békét. Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Mi megtettük, amit megkívánt a haza, és nagyon büszke vagyok a több száz önkéntesre, a csapatunkra, csodás volt megtapasztalni egy ilyen méretű összefogást.

a levél

Egészen megszerettem a rámen levest. Szerintem két éve ettem először, de akkor nagyon félrenyúlhattam, mert egy nagyon savanyú és keserű levesre emlékszem. Inkább mindig pho levest rendeltem. Aztán Karesszal valamelyik nap találtunk a főutcán egy rámenezőt, szeretünk veszélesen élni, úgyhogy bementünk. Igazából mindig is itt volt ez az étterem, csak olyan picike a bejárata, hogy észre sem vettük. Amit ott ettem, az nagyon ízlett. Úgyhogy azóta a rámen az egyik megúszós vacsora. Ma pilates után átugrottam oda és elhoztam egy nagy adag marhahúsos levest. 

Hazafelé a postaládában várt az unokatestvérem, Hilda esküvői meghívója. Hildával egy év van közöttünk, és mikor ovis voltam, péntekenként teljesen be voltam sózva, mert Hilda aznap jött és nálunk töltötte az egész hétvégét. Ő lett először iskolás és ő tanítgatta nekem a betűket. Aztán volt egy kis mosolyszünet az anyukája és a nagymamám között, mert a vegetáriánus Hilda elkotyogta, hogy a túrós csuszába pörc került, és onnantól már nem jött. Aztán más irányt vett az életünk, jóval kevesebbet találkoztunk, de azért a fontosabb alkalmakkor és ünnepekkor mindig együtt voltunk. 

Annyira jó volt egy igazi, kézzel megcímzett borítékot fogni tőle. Eszembe jutott a gyerekkorom, amikor a barátaimmal - hol volt még akkor az internet -, naponta leveleztem. Minden nap mikor hazaértem a suliból, első utam a postaládához vezetett és a lyukon bekukucskálva néztem, hogy jött-e valami. A postaládához csak a szüleimnek volt kulcsa, ezért volt, hogy a nagyitól elcsent kötőtűvel piszkáltam ki a leveleket, és alig vártam, hogy a lecke után nekiülhessek válaszolni. Hilda levele most ott csücsül a polcomon, és alig várom, hogy láthassam a nagy napon.

kispéntek

Egész héten szinte egyedül voltam a részlegen: egyik munkatársam szabin, másik betegszabival szintén kicsekkolt a hétre, mondjuk nála ez megszokott, aztán a héten kezdett egy új munkatárs, ő meg még nem számít. Szerencsére a gyakornokunk egyre önállóbb és így tudok rá delegálni, ez mondjuk nagy segítség. 

Két hete vettem egy szép, ezüstszínű vintage karórát, amiből szerettem volna bevetetni. Ma ebédszünetben hazaküldtek munkából valami nagy építkezés miatt. Mivel az ékszerész csak hétköznap van nyitva, ezért hazafelé arra vettem az irányt és beugrottam hozzá. Közben hívtam Kareszt, aki épp akkor készült otthonról leugrani ebédelni, úgyhogy megbeszéltük, hogy találkozunk az ékszerésznél. Az órámat pár perc alatt a csuklómra szabták, nagyon örültem neki. 

Ezután beültünk a Frici Papa kifőzdéjébe. Réges-régen szerintem jártam már itt. A legelső gimis szerelmem apukája a környéken dolgozott, és mikor beugrottunk hozzá, mindig megebédeltetett itt minket. Mikor szoktam látni a helyet, mindig tele van turistákkal. Karesz viszont ki akarta próbálni. Most is nagyon sokan voltak, de a galérián éppen volt a sarokban egy kétszemélyes kis asztal. Találtunk menüt 3000 Ft-ért, amin nagyon meglepődtünk, mert itt a belvárosban főételt nem nagyon kapni 3500 Ft alatt, ebben meg három fogás is volt. Ettem húslevest, csőben sült sonkás brokkolit és stíriai metéltet. Minden nagyon finom volt, a pincér pedig titokban becsempészett nekünk egy tányér kovászos uborkát is.

Délután még otthon bekapcsoltam a gépem és egészen sokáig dolgoztam. Lehet, hogy a hosszú, közös ebédszünet miatt, de egész délután péntek érzésem volt. Karesz közben elment egy találkozóra, én meg vettem egy forró fürdőt. Karesz a következő két hétben a választásokig az éjszakába menően dolgozni fog, úgyhogy esténként marad nekem jó sok énidő. Egyelőre még nem tudom, hogy mit kezdjek a hirtelen felszabadult időmmel, jószerivel sorozatozok, de kellene valami hasznosabbat is csinálni, például takarítani, pakolni vagy főzni. Ehhez viszont lusta vagyok. Így is két napig tartott mire az elállítódott sütőt visszaállítottuk, pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy elolvassuk a leírást és négy gombot egyszerre benyomunk a kijelzőn. Ezt ma reggel 7-kor sikerült úgy megoldani, hogy Karesz áramtalanított, amitől beindult a riasztó, amivel felvertük az egész házat, majd benyomtuk a négy gombot, amihez igazából nem is kellett volna áramtalanítani (vállveregetés).

Ami viszont bosszant, hogy az építési engedélyhez már csak a főépítésztől várunk véleményre.. egy hete. Miatta nem tudunk haladni, és közben olvasom, hogy az építőanyagok árai áprilistól mennek fel az olajválság miatt #köszitrump. Mivel foglalkozik egy főépítész, hogy egy hét alatt nincs fél órája ránézni a papírjainkra és a válasz megfogalmazását ledelegálni az egyik hivatalnokra? Addig naponta írt, amíg javaslatokat tett a változtatásra, mióta mindent benyújtottunk, mint a kisangyalok, azóta csend. Bosszantó.

A jó hír viszont, hogy hétvégén megyünk medvehagymát szedni, és talán Leó is csatlakozik hozzánk.