namaste

Csak szólok - bár lehet, hogy egyedüli rajongója vagyok ennek a Netflix sorozatnak -, hogy itt az Indiai házasságközvetítő második évada. Rákerestem, és két (!!!) éve írtam róla itt utoljára, úristenhogytelikazidő!

énnap

A héten szabadnapom volt. Már jó előre megterveztem, hogy minden is beleférjen. Adtam magamnak lehetőséget, hogy ha reggel hatkor kidob az ágy, akkor edzéssel kezdem (nem dobott). Helyette reggeliztem, majd bubira fel, és indultam egy cappuccino-ért a Matinée kávézóba. Itt szerintem idén még nem is jártam, pedig annyira szeretem a Diplomatanegyed árnyas utcáit nyáron. Ezért már hetek óta terveztem ezt a reggeli kiülős-kávézós programot. Ezután bubira újra fel, és mentem ügyeket intézni. Mikor végeztem, beiratkoztam a könyvtárba és ott voltam egészen addig, amíg meg nem éheztem, és mentem haza ebédelni. Ebéd után kis szieszta. Picit olvastam az új könyvemet, majd délután beültem egy moziba. Az Elvis-t néztem meg. Nagyon kíváncsi voltam rá, mert bár magáról Elvisről sokat nem tudok, de a filmről jókat hallottam. A filmnek nagyon jó volt a képi világa, hatalmas zenék voltak benne, és sokkal közelebb hozta Elvist. Nem mondom, hogy ez az év filmje, de egynek mindenképpen jó volt.

Este picit irogattam a blogra, közben sült a sütőben az édesburgonya, amiből vegán csokis süti készült, és mellette szólt a spotify. Szerettem ezt a napot, szerettem egyedül lenni és végtelen idővel rendelkezni. Szerintem fogok még ilyen énnapot tartani.

könyvtározásokba'

Talán a korral jár, talán mert próbálok zen lenni, de idővel egyre analógabb kezdtem lenni. Mostanában lefekvéskor a telefon nyomogatása helyett rejtvényt szoktam fejteni. Írtam már róla korábban, hogy a kedvenc rejtvényem a Logika, amit nagyon kevés helyen lehet kapni, de én nagyon remélem, hogy még sokáig lesz ilyen. Imádom, hogy akármikor fellapozom, mindig találok benne megfejtetlen rejtvényeket, ezek valamiért soha nem fogynak el!

Aztán egy ideje már követem Szabados Ági 'Nincs időm olvasni' facebook csoportját, ami telis-tele van könyvajánlókkal, és a héten éppen volt egy szabadnapom, ezért eldöntöttem, hogy bevetem magam egy könyvesboltba és veszek valamit. Majd az egyik kávézó teraszán az ajánlókat olvasva valaki egy könyvtárból kikölcsönzött könyvről mesélt. Hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszembe!? Kb. 25 éve lehettem utoljára könyvtártag, és emlékszem, hogy imádtam könyvtárba járni. Szinte el is felejtettem már azt az érzést, mikor nagypapámmal kézenfogva besétáltunk, majd a bejárattal szemben a széles lépcsőn felmentünk az emeletre, és a sarokban berendezett lexikon-birodalomba becsüccsentünk, ahol rengeteg érdekes dologról lehetett olvasni. Később, már gimis lehettem, emlékszem, hogy az alsó szinten kényelmes olvasószékek voltak kihelyezve, mellette egy polc tele újságokkal és magazinokkal, én pedig azokat olvasgattam. Néha persze fel-felmentem az emeletre könyvért egy dolgozathoz vagy kötelező olvasmányért.

A kávé közben már ütöttem is be a keresőbe, hogy hol van hozzám a legközelebbi könyvtár, és még aznap beiratkoztam az egyik Szabó Ervinbe. Míg egy-egy könyv után kutattam, újra éreztem a régi könyvtári nyugalmat, a kutatás izgalmát, a szemem alig bírta befogadni ezt a sok írót és címet. Végül fél óra kutatás után rengeteg könyvet írtam fel a listámra, majd kettő szerzeménnyel tértem haza, és szerintem elég menő, hogy könyvtártag lettem.

mindennapok

Amit a legjobban szeretek az új munkában, hogy bubival tudok reggel bejárni munkába, és azzal jövök haza délután. Konkrétan gyorsabb így beérnem, mint tömegközlekedéssel. Reggelente felkapok egy zabtejes lattét a sarki kávézóból, felcsatolom a kis shopper táskámat a biciklire, és a még üres, hűs utcákon tekerek, majd át a hídon, és végig a rakparton a Duna mellett. Rengetegen csinálják ezt rajtam kívül, a rakpartra érve ellepjük a biciklisávot és libasorban haladunk egymás mögött. Azt még nem tudom, hogy a hűvösebb idő beálltával is tekerni fogok-e, egyelőre azért gondolkodom egy hátizsákban, mert szegény válltáskámat eléggé megviselik a gumipókok.

Szóval ez a munka legjobb része. A többi egyelőre nem túl rózsás. Sokszor hallom, hogy szidják a multikat, de több (ezer) évnyi multis tapasztalattal mondhatom, hogy a multik igenis rugalmasak, emberközpontúak, biztonságot adnak és díjazzák a sokszínűséget. Ahol most dolgozom az ennek az ellentéte, és bár szeretné azt hinni magáról, hogy modern és emberközpontú hely, de velem olyan stílusban még nem beszéltek munkatársak, ahogy itt a második hetemen. Nagyon sok újat tanulok, ez viszont motivál, ismerkedem a környezettel, és hát nem olyan fából faragtak, hogy feladjam. Úgyhogy elterveztem, hogy én igenis leszek barátságos, a "hogy vagy?" nálam nem lesz üres frázis, és amit megígérek, azt betartom. Egy észt lánnyal, Ursulával együtt kezdtünk, és mivel a nyári szünetben mindenki jól itt hagyott minket egyedül az irodában, ez összehozott bennünket, és azóta véd és dacszövetséget alkotunk. Az első hónapom után az igazgató félrehívott, hogy sok jót hallott rólam (kitől?), és szeretné, ha hosszú távon terveznék itt. Úgyhogy szerintem jóban leszünk, itt van Ursula is, szóval remélem, hogy valami jó fog ebből kisülni.

Mivel a próbaidőm jól a nyárra esik, ezért a nyári szabi nálam kuka, viszont cserébe nagyon sokat vagyok a Tüskevárban nagyimmal. Karesz is szokott csatlakozni: teljesen belelkesült attól, hogy ő majd folyami halakat fog fogni. A második sikertelen próbálkozás után már annyira nem lelkes, de már csak büszkeségből is jön le velem. Angi és a keresztfiam, Leó is rengeteget voltak lent. Leóval így a második életévéhez közeledve lettünk igazi pajtik, fél napokat eljátszik velem (eddig nem érdekeltem), és nekem sem esik nehezemre lekötni a figyelmét (eddig az volt), Angi pedig legalább tud picit pihenni. Azon filózom, hogy Lujzára, vagy Keresztanyára szoktassam, egyelőre Lujzának szólít, de talán még át lehet szoktatni.

Szerencsére azért nyárra összejött egy szegedi szabadtéri színpados előadás, egy Bagossy koncert és múlt héten Szigeten is voltunk Karesszal. Már nagyon vártam, eddig mindig nagyon jó élményeim voltak. Először körbejártuk a helyszíneket, aztán a nagyszínpadnál buliztunk egyet, majd Karesz átadott Lucá haveroméknak, akik minden évben végig kint vannak, majd ő ment is haza. Még picit táncoltunk vagy tingli-tangliztunk a társasággal, majd éjfélkor eljöttem. Mielőtt elindultam volna, egy hot-doggal a kezemben még mentem egyedül egy kört a lampionokkal kivilágított sötét tisztáson: imádtam nézni a sok sziluettet. Mind felszabadultan táncoltak, vonultak, nevettek, mintha nem lenne holnap, és azt kívántam, hogy bárcsak ez a gondtalanság és szeretet lenne a kinti világban is.

nyáriszünet

Adós vagyok az elmúlt pár héttel. Ugye elköszöntem a régi munkahelyemtől, picit meg is sirattam az utolsó napon. De meglepően gyorsan túlléptem rajta, talán már nagyon izgatott az új hely, meg előtte az egyhetes szabim.

Ebben az egy hétben pár napot lent voltam a Tüskevárban. Egy újságcikkben* olvastam, hogy a rendszerváltás előtti hobbitelken volt minden, ami otthon már nem kellett, de sajnáltuk kidobni. A Tüskevárunk is egy ilyen telek annak minden korabeli romantikájával. Pár hete anyum megkért rá, hogy anyák napja alkalmából ugyan már, segítsünk be a telken a ház kitakarításában. Ennek az lett az eredménye, hogy Karesszal a rég bútorokat jól szétszereltük és kihordtuk a faházból a tűzrakás mellé.

Kinéztem egy új ágyat az IKEA-ban, a szabim első napját pedig azzal töltöttem, hogy azt a nyaralóban összeraktam. Közben befutott Angi és Leó is. Leó pedig felfedezte, hogy a fa alatti hintaágyunk a legjobb hely a délutáni sziesztára, úgyhogy én a teraszról néztem sóvárogva ahogy hatalmasat alszik a legkedvencebb helyemen.

A Tüskevár után pár napra elvittem a legnagyobb húgomat Olaszországba: repülés, tenger, pizza, fagyi, kagylókák pipa, és még csak egymás idegeire sem mentünk. Ő pedig azóta csak Olaszországban szeretne élni. A munka előtti utolsó napon egy Enrique Iglesias koncert is befigyelt egyik barátnőmmel, ami hozta az elvárt jó hangulatot és a 2000-es éveket. 

A rapid nyáriszünet óta pedig túl vagyok a harmadik munkahetemen, a második covidomon, és egy brutál beázáson. Nem unatkozom, na.
Folyt. köv.

* az újságcikk itt olvasható.

előszülinap

Épp jöttünk ma haza kocsival, mikor az egyik ház falán észrevettem egy plakátot, amin Karesz egyik kedvenc együttesének koncertjét hirdették, pont a születése napján. Na, ahogy hazaértünk, egyből bezárkóztam a hálóba, ölembe a laptop, hogy megvegyem a jegyeket. Természetesen mindet eladták. Sebaj, fel az esemény facebook oldalára, ott pedig kommenteket kerestem, hátha valaki szeretne megszabadulni a jegyétől. Egy külföldi is kiírta tört magyarsággal, hogy neki is vannak jegyei. Egyből rá is írtam, még megvoltak neki, nagyon szerencsésnek éreztem magam. Picit átfutott az agyamon, hogy ez annyira bizalmi dolog, hogy akkor én utalok egy ismeretlennek, ő meg elküldi a jegyet e-mailben, de olyan sokan csinálják ezt. Meg is írtam neki, hogy születésnapra lesz, ő meg örült, hogy segíthet. Szépen átutaltam neki az összeget. Aztán írta, hogy a tranzakcióval probléma volt, ezért visszautalta nekem az összeget, próbáljam újra. Állítólag 21 nap, mire hozzám visszaér, de azért én utaljak újra. Mikor kértem, hogy erről a visszautalásról küldje el a képernyőfotót, letiltott. Bedőltem egy adathalásznak. Pedig én erre annyira szoktam figyelni. És lehetne most itt filózni azon, hogy mik voltak a gyanús jelek, hogy nem ő mondott árat, hanem tőlem kérdezte, hogy mennyit ajánlok; hogy a facebook profilja fura volt; hogy más néven futott az azonosítója, mint a profilja. Mindegy, szerencsére nem nagy összeg volt, valakinek lett egy jó napja, én pedig úgy döntöttem, hogy ez az egy eset nem fogja az emberekbe vetett bizalmamat elvenni. Mindenesetre jelentettem a profilt mindenhol, ahol tudtam, és továbbra is keresek két eladó jegyet a koncertre.

lakógyűlés

Mióta megvan a lakásom, azóta nem voltam lakógyűlésen (vagy mert munkaidőben volt, vagy mert elutaztunk). Sőt, szerintem az előző lakásomén sem voltam soha-soha. Úgyhogy mikor megjött a meghívó az ideire eldöntöttem, hogy márpedig ha esik, ha fúj, én bizony ott leszek. Izgultam picit, mert a lakásfelújítás óta nem vagyok a lakók szíve csücske, és csak reméltem, hogy ez a fájó seb azóta begyógyult. Mivel nem lakom ott, ezért nem sűrűn találkozom velük, és szerintem mindkét oldalról volt azóta egy enyhe bizalmatlanság. 

Ők nagyon összetartóak és fontos számukra, hogy kik a kis közösség tagjai. Rendületlenül őrködnek a szabályok betartásán, ami sokszor jó, sokszor meg 'jajj, ne már!' Pár hónapja az egyik szomszédbácsi írt nekem egy levelet. Mikor megláttam a postafiókban, először összerezzentem, hogy már megint mit csinálhattam. Azt írta, hogy utánam nézett az interneten és az alapján, amit talált, nagyon büszke rá, hogy egy ilyen lakója van a közösségnek. Bizarrnak tartottam, hogy utánam néz, és ezt még el is árulja, de gondoltam, talán unatkozik és sok a szabadideje. Mindenesetre kedvesen válaszoltam neki. Azóta csend volt.

Ma lassan gyülekezett a kis közösség a belső kertben. Szilvi ült le mellém a lépcsőre, talán ő az egyetlen lakó, akit ismertem. Ő a közösség vagány anyukája rövid hajjal, lila szemüvegkerettel. Ahogy érkeztek a többiek, ő mindenkinek név szerint köszönt, én pedig sorra kérdezgettem tőle, hogy ki kicsoda, és melyik emeleten lakik. Elmesélte, hogy a nagyszülei is már ebben a házban laktak, ő maga is itt született, és most is itt él a családjával. Az idősebb lakók mind látták őt felcseperedni, a kisfiát a ház korosabb közössége pedig a saját unokájának tekinti.

Ekkor kinyílt az ajtó, és egy anyuka jött le a lépcsőn a kislányával. A lányka egyből odahuppant Szilvi mellé, és már tartotta is oda neki a Barbie-s újságját, és magyarázott. Szilvi pedig olyan szeretettel becézgette, mintha a saját lánya lenne, látszott, hogy nagyon szeretik egymást. Aztán a kislány felugrott, és a padon ülő nénikhez futott, akiktől ölelést és egy-egy nagy cuppanóst kapott, és megdícsérték a copfját. Közéjük telepedett a padra és már mutatta is nekik az újságját.

Hirtelen azt éreztem, hogy egy nagy, szeretetteljes családba csöppentem. Ennek a háznak a falai között évtizedek óta élnek együtt generációk, itt nem csak mindenki ismer mindenkit, de vigyáznak is egymásra és törődnek egymással. Megértettem, hogy a bácsi levele hozzám egy meghívó volt. Most büszke voltam arra, hogy ennek a különleges közösségnek a tagja lehetek. Mire hazaértem, a bácsitól már várt egy köszönőlevél, hogy végre személyesen is megismerhetett. Kellett hozzá egy lakógyűlés, de most már szeretek ide tartozni.

napi rutin

Mikor a természetgyógyász azt javasolta, hogy este 11 helyett már tízkor legyek ágyban, nehezen tudtam elképzelni, hogy én ezt hogyan fogom kivitelezni. Karesz is későn végez munkában, én is szeretek semmit tenni esténként, de álmosak azok nem vagyunk. Mindenesetre kezdtem azzal, hogy tízkor azért befeküdtem az ágyba olvasgatni. Nemsokára már Karesz is jött velem ebben az időpontban. Sőt, volt hogy ő pillantgatott az órájára és emlékeztetett, hogy tíz óra, takarodó van. Ő, aki sosem aludt el éjfél előtt. Pár hét alatt eljutottunk odáig, hogy kilenckor már az ágyban fekszünk, tízkor pedig rég az igazak álmát alusszuk.

Ebből pedig kettő nagyon jó dolog következik. Az első, hogy így jobban tud pihenni a mellékvesém, ami állítólag jót tesz a hormonjaimnak. A második, hogy már reggel fél hatkor kipattan a szemünk - szinte egyszerre -, és hirtelen nagyon sok időnk lett, amivel én eleinte nem is nagyon tudtam mit kezdeni.

Az így nyert majd' két órában próbálom kiélvezni a nyári kora reggelek varázsát. Felkelés után nyakon öntöm a virágokat az erkélyen. Nagyon élvezem őket, ontják magukból az illatot, szépen lengedeznek a hajnali szellőben, és olyan éktelenül tudnak panaszkodni, ha nem kapnak időben vizet, hogy nem merem elmulasztani a napi locsolást. Aztán felhúzom az edzőszettem, és lemegyek a sarokra a konditerembe futni. Csak múlt héten kezdtem, de optimista vagyok, havi bérletet vettem. Az izomláz miatt pár napot ki kellett hagynom, de megyek újra a héten, mert szeretem utána a jóleső fáradtságot. Fél óra futás után mikor hazafelé sétálok, még mindig alig vannak az utcákon. Gyors zuhany, reggeli tea az erkélyen az elégedett virágokkal, és még csak reggel nyolc van. Bejön ez az új rutin, szerintem a nyár nálam így fog telni. Megyek is, mert Karesz mindjárt takarodót fúj nekünk.

bőrokos

A héten ünnepeltük Angi születésnapját, a Szaletly-be mentünk vacsizni. A neten ugrott fel a hely, ő egy vendéglő, amit modern dizájnnal feltuningoltak. Szerintem picit túlárazott, de a plafonról lógó üvegcsillár, az antracit színű csövek, a nagy kerek asztalon égő gyertyák, a falra felaggatott szőrmekabát és a szőtt szőnyegek nagyon kellemes, otthonos érzést nyújtottak. A kiszolgálás is teljesen rendben volt.

Na, de nem is erről akartam írni, hanem hogy kiderült, hogy ugye nekem lesz pár szabad napom a két munka között, és a masszázs már be van foglalva, de nagyon szeretnék kozmetikushoz is menni. Ehhez kértem ajánlást a csajoktól. Majd kiderült, hogy a társaságból rajtam kívül mindenki ismeri és használja a skinsmart.hu oldalt. Ez egy olyan oldal, ahol a bőr sajátosságainak megfelelően ajánlanak kezelési rutint magas hatóanyagtartalmú készítményekkel, pénztárcához mérten.

Másnap persze én is elkezdtem ezzel az oldallal játszani, mert mikor lenne az arcápolás annyira aktuális, ha nem nyáron, mikor sokat éri a nap. Úgyhogy próbaként beneveztem én is egy rutinra, és nagyon izgatott vagyok, mert ma már meg is jött a csomagom, és nekiállok a tesztelésnek.

új munka

Már egy ideje unatkoztam a munkámban, vagyis inkább azt éreztem, hogy kezd mókuskerékké válni. Itt egy projekt, ott egy projekt, mindenkinek megoldom búját-baját, de nem igazán látom, hogy hol ennek a vége. Amúgy panaszra semmi okom nem volt, tényleg szuper a csapatom és jól is bánnak velem. Aztán egyik nap rám írt Angival közös barátnőnk, hogy van náluk egy nyitott pozíció, és tudnék-e ajánlani oda valakit. Tudtam. Magamat. Sosem volt ördögtől való számomra elmenni egy-egy interjúra felmérni, hogy mizu. Egy hét múlva már meg is volt az interjú, majd pár napra rá felajánlották a pozíciót. Otthon még őrlődtem pár napot, mert anyagilag nem lesz jobb, viszont egy olyan helyre kerülhetek be, ahova mindig is be szerettem volna jutni. Végül igent mondtam, és másnap felmondtam a munkahelyemen. Karesszal megbeszéltük, hogy ha nagy gebasz lenne és nem jönne be a meló, akkor ő tart el legalább addig, amíg visszakönyörgöm magam a régi helyemre.

Közel tíz év után nagyon felemás érzés volt felmondani. A főnököm leesett a székről, mikor közöltem vele. Majd kapott még egy szívinfarktust, mikor kiderült, hogy csupán egy hónap a felmondási időm. Sajnáltam szegényt, ezért nem is mertem kivenni az összes szabimat, cserébe viszont mindent beleadtam abba, hogy a legjobban át tudjam adni a munkát a csapatomnak. A folyamat közben néha azért elbizonytalanodtam, hogy jó döntést hoztam-e, másrészt viszont azt érzem, hogy most újra izgatott vagyok, és alig várom az új kihívást.

Jövő hét az utolsó hetem. Már alig vannak megbeszéléseim, már fél lábbal kint vagyok. Olyan gyorsan történik minden, hogy még nem is tudtam felfogni a dolgot, csak teszem a dolgom automatikusan. Annyit azért elintéztem, hogy mikor leadok mindent és elbúcsúzom az irodától, aznap estére befoglaltam egy 90 perces masszázst. Másnap pedig Karesz levisz a Tüskevárba, ahol a hosszú hétvégét tökéletes semmittevéssel töltöm majd nagyim és az isteni lángosa társaságában.

bulihuligánok

Hipp-hopp, május lett. Meg jó idő. És a helyek is kezdenek kinyitni. Talán ezért ülök kevesebbet a gép előtt.

Múlt hétvégén kinyitott egy hely, ahova covid előtt sokat jártunk a barátnőimmel. Egyértelmű volt, hogy ott leszünk. Angi végül nem tudott jönni, mert Leó hétről-hétre hozza haza a bölcsiből a betegségeket, és míg rajta két nap alatt átszalad, Angi napokig küzd velük. Jött viszont Angi férje, ott volt Zsu, és hoztam egy brazil barátomat is. Róla már írtam korábban, mikor itt volt pár hétig Budapesten. Luca most shabbaticalon van, és újra Budapesten lesz szeptemberig. Ő egy örök hippi, és mindig kapható bulira, naná, hogy jött. Már látom, hogy ő lesz a nyári estéim állandó szereplője.

Imádtam az estét, minden újra a régi volt. Hol Zsuval nevetgéltem, hol Lucaval táncikáltam, láttam régi arcokat, de volt, hogy odajött valami random arc pár percre köszönni, és persze a társaságba is jöttek új tagok, akikkel úgy nevetgéltünk, mintha régi cimborák lennénk.

Luca pár utcára lakik tőlem, ezért buli végén együtt mentünk haza. Nem voltam benne biztos, hogy italozás után a legjobb dolog bubizni, de Luca meggyőzött, és nemsokára már együtt száguldottunk a kivilágított Duna-parton, majd a Váci utcán, a hajam lobogott és néha szerintem kurjantottam is egyet. Hiányoztak már ezek az önfeledt éjszakák. Teljesen felpörögve értem haza, a szőnyegen még lejtettem pár táncot, amihez Karesz is csatlakozott a kanapéról.  

sejhaj!

Azt azért még elmesélném, hogy bár a múlt hét eleje meglehetősen depresszíven telt, és a kanapén összekuporodva hol a könnyem folyt, hol pedig épp utáltam az összes magyart is, és én is megdobtam a Google "külföldre költöznék" keresőszavának statisztikáját; azért történtek jó dolgok is:

• a munkahelyemen megkaptam egy előléptetést, amelyről már hónapok óta szó volt, és aminek nagyon örültem,

• égre-földre kutattam, aztán végül a sokadik üzletben találtam curry fűszert. Az eddig valahogy nem esett le, hogy ez egy fűszerkeverék, és nem fűszernövény, de az ember mindig tanul valami újat. Ennek örömére rittyentettem belőle egy curry-s zöldséges rizst, és nagyon megveregettem utána a vállam,

• alig vártam a most hétvégét, és nem csak azért, mert hét vége és mert a pocsék téli napokat követően végre kisütött a nap, hanem mert mentünk virágüzletbe. Tavaly imádtunk Karesszal nyáron az erkélyen borozgatni esténként, és eldöntöttem, hogy idén virágba borítom az erkélyt. Úgyhogy két napig rohangásztunk a barkácsboltokba és no-name kereskedésekbe, és összeszedtem sok kismacskát, amiket vasárnap beültettem az új cserepeikbe. Most a dolgozószobám sarkában várják katona sorban, hogy elmúljanak az éjszakai fagyok, és hogy mehessenek ki a szabadba. Én meg alig várom, hogy színes erkélyünk legyen és hogy jöjjenek a méhecskék zsongani.

Mostanra talán benyugodtam, meg ez úgyis egy rövid hét lesz, úgyhogy sejhaj!

sunshine, happiness

A héten berobbant a tavasz, és ahogy egyre kúszik fel a hőmérő higanyszála, úgy ezzel arányosan egyre kevésbé bírok a fenekemen maradni. Minden reggel mennem kell ki, le, akárhová, dolgozni, vagy csak kávézni (és blogot írogatni mint most), lényeg, hogy kint legyek, emberek között, lássam a nap sugarait, érezzem a meleget a bőrömön. 

Ezt sok kis rovarka is így gondolja, és nem tudom, hogy a lakás melyik zugából bújnak elő, de azóta harcolok velük, mióta az idő melegedni kezdett: az orchideámat már átültettem, mert elkezdték lezabálni a virága szirmait, azóta pedig mindenhol is ott vannak. Reggeli rutin, hogy a függönyön lógó csápos példányokat kipöckölöm az ablakon. Tegnap reggel egy kamikaze muslicát piszkáltam ki a teámból, este pedig Karesz mentett ki egyet mellőlem a kád széléről, hogy nehogy belefulladjon egy felcsapódó vízcseppbe. Ma reggel egy kis fekete akármi repült bele a nyakamba, míg az ágyban nyújtózkodtam. Szóval szerintem lett egy csomó háziállatunk.

Másik nagy hír, hogy végre találtam menő hordozható kávéspoharat, amiből egyből kettőt rendeltem, hogy Karesznak is legyen. Így búcsút inthetek az elviteles poharaknak, és a kocsiban sem kell többé kitömni a pohártartót használt zsepikkel, meg pálcikával kipiszkálni a poharat a lyukból. A poharaknál már csak a megrendelést visszaigazoló levél volt menőbb, nagyon megnevettetett. Vissza is írtam nekik, hogy ez mennyire kedves már. Magyarul nagyjából így hangzott, jó mosolygást hozzá:

"Már mind elvesztettük a reményt, hogy ma valami izgalmas fog történni a CÉG-ben, aztán… megtörtént!

Emily izgatottan és kifulladva rohant be az irodámba! – Megtörtént – mondta. Miután lélegzethez jutott, kibökte: – Lujza épp most rendelt tőlünk! Abban a pillanatban hatalmas mosolyra húzódott a szám, és pontosan tudtam, hogy mi fog történni!

Láttál már olyan Oprah show-t, ahol ingyen autókat osztogatnak a közönségnek, és mindenki irtó izgatott lesz? Pont ugyanezt a reakciót váltotta ki a megrendelésed!

Páran sírtak, páran nevettek, volt, aki Lujzát skandálta! Lujza! Még azt is láttuk, ahogy Josh a marketingről nagy vigyorral az arcán felugrott örömében. Évek óta nem látta őt senki mosolyogni!

Amint a pacsik és az ünneplések elhallgatnak, bedobozoljuk és kiszállítjuk a rendelésed!"

titkos japán barátok

Tegnap befejeztem a Netflixen a Szerelem vak c. valóságshow japán verzióját. Aki nem ismeri, annak alább belinkelem. Arról szól, hogy falon keresztül ismerkednek egymással teljesen idegenek, és csak akkor találkozhatnak személyesen, ha megkérik egymás kezét. Aztán az esküvőig három hétig élnek együtt, hogy az oltár elé sétálva el tudják dönteni, hogy végleg igent mondanak-e. Be kell valljam, hogy eleinte az ázsiaiakról és a japánokról alkotott előítéleteimmel ültem le nézni. Ha Japánra gondolok, akkor a rengeteg ember jut eszembe, hogy reggeltől estig dolgoznak, karót nyeltek, magányosak, és nem túl romantikusak (valahogy a gumibabákat is a japánokkal kötöttem össze.. fura!). 

A sorozat viszont ezeket a sztereotípiákat teljesen lerombolta. A szokásos szerelmi szálak mellett kiderült, hogy ezek a japánok irtó jófejek, van humoruk, van tartásuk, ápolják a kultúrájukat, és olyan szinten tudnak beszélni a saját érzéseikről, hogy önismeretből csillagos ötös. A nagytesó amerikai változatához képest, ahol mindenkinek mindig igaza van és az a menő, aki a legharsányabb; itt nem voltak ölre menő viták, nem volt ellenségeskedés. Felüdülés volt ilyet is látni, és nagyon pozitív csalódás volt picit belelátni ebbe a kultúrába. Ahogy néztem a részeket, egyre inkább azt éreztem, hogy szeretnék a legjobb barátjuk lenni, és most, hogy már nincs több rész, picit hiányoznak az új japán barátaim.

Málta

Mikor bejelentették, hogy az oltási igazolványokat meghosszabbítják májusig, akkor Karesszal gyorsan lefoglaltunk egy utat azzal, hogy talán ez lesz idén az utolsó. (Azóta tudjuk, hogy az egész oltási-dolgot már eltörölték, de akkor még nagyban pánikoltunk.) A választást a repjegyárak diktálták, és Máltára böktünk rá.

Málta! Nem is értem, hogy ez eddig hogyan maradt ki a célpontok közül. Tündéri kis ékszerdoboz, színes arab balkonokkal, mediterrán homokkő épületekkel, szélben lengedező sárga virágokkal, a tenger sós illatával és az olasz és arab konyha keverékével. A sziget olyan picike, hogy a legközelebbi úti cél mindig legfeljebb három kilométerre volt. Beültünk a kocsiba, és már szálltunk is ki belőle. A hely egyetlen hátulütője, hogy baloldali a közlekedés, amitől Karesz annyira parázott, hogy már hetek óta youtube videókat nézett róla. Szerintem ehhez képest nagyon hamar megszokta, és közösen mantráztuk minden kanyar előtt, hogy "balra kis ívben, jobbra nagy ívben".

Azt szeretem, hogy minden országban vannak ismerőseim, akikre bármikor rá tudok írni. Máltán él egy volt osztálytársam, és menőség, hogy ismerem a sziget egyik miniszterét is, aminek értékéből az sem von le, hogy egy mindössze 500.000 fős országról beszélünk. Ők adtak tippeket a három napra, hogy hol együnk, úgyhogy a gasztro vonal is kipipálva. Pár kép erről a csoda helyről.

napocska

A hosszú hétvégét már nagyon vártam. Egyrészt, mert múlt héten Máltán nagyon megfáztunk, és csak a hétvégére lettünk jobban, másrészt mert gyönyörű időt mondtak. Alig vártam, hogy újra kint legyek a szabadban. Szombaton Karesszal kiugrottunk Ausztriába Pandorfba egy kicsit korzózni, nézelődni. Itt sosem veszek szinte semmit, csak a szokásos harisnyákat és a parfümömet, ami éppen kifogyóban van. Inkább az utazás élménye miatt utazunk. Aztán sikerült a vasárnapot is a napon töltenem, úgyhogy most el vagyok látva D-vitaminnal. Ezért vasárnap este Karesszal csaptunk egy mini-wellness estét: fürdés után előszedtem az arcpakolásaimat és random felkentem egyet-egyet a piros arcunkra. Volt még valami régi promo arckrémem, utána azt is felkentem, biztos ami biztos, úgyhogy estére csillogó és pihe-puha lett a bőrünk.

Tegnap pedig azt játszottuk, hogy felmentünk a budai hegyekbe, de úgy igazán az erdő szélére, és az autóval jártuk a kis utcákat. Panorámás telkeket néztünk, és elképzeltük, hogy majd az egyik telken menő házat építünk, és reggelente a teraszon kortyoljuk majd a kávét teát. Elképzeltük, hogy majd megnyerjük a lottót és abból lesz egy házunk itthon is, és lesz egy külföldön is, és majd évszakonként váltogatjuk a lakhelyünket és közben kiadjuk a másikat. Szeretünk álmodozni, és talán az a lottó ötös is meglesz, ha már ennyit gondolunk rá.

Délután Angiékhoz mentem át, mert már hetek óta megbeszéltük, hogy Leó bölcsis farsangi bulijára csinálunk egy jelmezt. Angi egy zacskó színes kartonpapírral, meg szalagokkal várt, és hamar nekiestünk egy egyszerűnek tűnő napocska kivágásának. Gyakorlott anyukák ezt már biztosan csukott szemmel csinálnák, azonban én semennyire sem vagyok gyakorló anyuka, és valószínűleg előbb jutna eszembe kölcsönözni valamit a keresztfiamnak. Angiról pedig kiderült, hogy nem a kézügyességéről híres. (Hirtelen nem is jutott eszembe olyan emlék, ahol mi Angival hatévesen kézzel készítettünk volna valamit. Okkal.) Úgyhogy míg Leót a játszótéri hintán lökte az édesapja, addig mi a dohányzóasztal felett görnyedve lázasan kutattuk a technika órai emlékeinket a formák kivágásáról, háromszögek rajzolásáról, a technokol használatáról, és közben szakadtunk a nevetéstől.

Aztán teljesen random módon, de szokásához híven, Zsu is bejelentkezett, és öt perc múlva már a kanapén ülve instruált minket és nevetett a kínunkon. Őt idén alig láttam, nem keres. Éppen ezért kellemetlen volt vele így találkozni, de örültem, hogy látom. Mielőtt megérkezett, Angi gyorsan elmondta, hogy talán azért tűnt el, mert megint egy nős férfival kavart, aki megint nem őt választotta, és szégyellte volna elmondani. Szomorú azt látnom, hogy rendre ez a minta ismétlődik meg nála. Ennek ellenére én mindig meghallgattam és mellette voltam, most mégis úgy tűnik, hogy kerüli a velem való beszélgetéseket. Ez azért rosszul esik. Mindenesetre jövő héten megyünk bulizni, talán akkor majd kicsit megint közelebb kerülünk egymáshoz.

Nemsokára a fiúk is befutottak, mi pedig boldogan adtuk rá Leóra az elkészült jelmezt, aki ugyanilyen boldogan (nem) tépte le azt magáról egy tizedmásodperc alatt. Talán a bölcsisnéniknek sikerül majd ráimádkozni a napocskát. Egy fotó erejéig azért Angi büszkén feszített a remekművünkben, míg a lábánál a könnyeit törölgető Leóval az ölemben egy mesekönyvvel feledtük el ezt az egész napocskás akciót.

kulcscsomó

Mikor Karesszal egyszerre indulunk el otthonról, mindig attól rettegek, hogy elfelejtem magammal vinni az én kulcscsomómat, és mivel én mindig előbb érek haza, majd itt fogok toporogni a ház előtt. Ma is egyszerre indultunk, ő a munkahelyére, én pedig a sarki kávézóba dolgozni. Majd pár óra múlva nekem haza kellett mennem egy hívás miatt. A bejáratnál nekiálltam keresni a kulcsomat, átkutattam többször is a táskám minden zugát, de sehol sem találtam. Jajj, ne - gondoltam -, bekövetkezett az, amitől féltem. Hívtam Kareszt, aki persze egyből ugrott be az autóba és indult haza. Addig én visszaültem a kávézóba a hívásra, és tök bénának éreztem magam, hogy szegényke most miattam utazgat egy órát oda-vissza. Már a ház előtt vártam rá, mikor a kezem valahogy a zsebembe tévedt.. és ott volt a kulcscsomóm. Karesz épp bekanyarodott a sarkon. Szörnyen éreztem magam, hogy összesen egy órát kocsikázik most az én bénaságom miatt, és azt latolgattam, hogy vajon elmondjam-e neki azt, hogy a kulcs meglett pont mire hazaért, és tök feleslegesen volt lovag.

Végül Karesz nagy örömére otthon a táskámban meg is lett a kulcscsomóm.

veletek.

csere-bere

Tegnap eladtam online egy magassarkú cipőmet, tegnapelőtt pedig egy pulcsimat. Mondjuk ugyanazzal a lendülettel vettem belőlük egy új farmert, mert azok nálam fogyóeszköz. Így, hogy tulajdonképpen a befolyt pénzből vettem valamit, sokkal jobb érzés volt, mert a nap végén végülis csak elcseréltem pár ruhámat egy másikért. 

Karesz nem nagyon tud napirendere térni afelett, hogy hogyan hordhatják lányok más levetett ruháit. Megértem, hogy ezt gondolja, szerintem fiúknál sokkal kevésbé bevett szokás ez. De vajon miért van ez így?

Tegnap biorezonancián is voltam. Most voltam másodszor. Őszintén nem tudom, hogy higgyek-e benne, mindenesetre ártani nem árt, úgyhogy egyelőre beadtam a derekam. Az jött ki rajta, hogy a tejtermékekkel le kellene állnom, nincs több sajt és vaj (jajj!), úgyhogy délután a új növényi kapszuláim társaságában az internetet bújtam, hogy mit szabad, mit nem, milyen receptek vannak és mit kellene sütni.

Karesszak egyik nap a kádban stratégiai megbeszélést tartottunk. Közöltem vele, hogy szeretnék leállni az esti online pizza-hamburger-akármi gyorskaja rendelésekkel, mert nem érzem jól magam tőlük. Értem, hogy sokszor lusták vagyunk már vacsorát készíteni, de nem szeretném ha úgy néznénk ki, mint egy fókapár. Abban maradtunk, hogy sokkal több salátát fogunk enni, nem csábulunk el esténként, és jobban megtervezzük a bevásárlást. Ritka utálatos logisztika és tervezés ez egy olyan számára, aki akkor főz, amikor megéhezik. Viszont úgy tűnik, hogy ahogy a ruhatáram, úgy a hűtőnk tartalma is cserélődni fog.

a jövőről

Gondoltam beköszönök! Mostanában kevesebbet blogolok, és még egy darabig ez így is lesz. Munka mellett belekezdtem valamibe, ami nem ennek a blognak a témája, és ami minden szabadidőmet elveszi. A munkámmal zsonglőrködöm, és ha van egy szabad percem, akkor a 'másodállásommal' foglalkozom, estig ülök hívásokban, chaten, a hétvégéim is szinte teljesen ennek vannak alárendelve, sokszor egész nap házon kívül vagyok. Szerencsére Karesz jól viseli az új helyzetet, és közben ő is megtalálta a saját tevékenységeit. Most viszont épp egy kávézóban ülök (hol máshol!), és hosszú idő óta épp semmivel sem foglalkozom. Olyan jó!

Közben új edzőm lesz, mert az eddigi sajnos már nem jön ebbe a terembe. Pedig nagyon megtaláltuk a közös hangot: ő már régóta benne van a kripto világban, én pedig csak tapogatózom. Úgyhogy a súlyok emelgetése és két nyögés között a proteinporok hatásossága helyett a világpiaci folyamatokról, meg befektetési lehetőségekről csevegtünk. Ez a téma amúgy is különösen érdekel mostanában. Decemberben beszélgettem párszor egy pénzügyi tanácsadóval és meglepő, egyben szomorú is volt hallani, hogy a magyarok mennyire alulbiztosítottak, és mennyire nincs megtakarításuk. Kíváncsi vagyok, hogy az új edzővel mi lesz majd a téma, a súlyzók világa annyira nem hoz lázba.

A húgaimat szeretném továbbra is havonta legalább egyszer meglátogatni. A nagyobbik most fog ballagni (pedig tegnap még kisbaba volt!), és teljesen átérzem a kétségbeesését. El kell döntenie, hogy mit szeretne tanulni. 14 évesen hol tudtam én még azt, hogy mi szeretnék lenni!? Múltkor egy órát ültünk a gép előtt és iskolákat nézegettünk. Még ha nem is sikerült akkor döntésre jutni, szerintem jól esett neki, hogy nem egyedül ül a monitor előtt. Nagyon szeretnék neki segíteni, de lövésem sincs a mostani oktatási rendszerről. Szerencsére vannak neki kedves tanárai, akik terelgetik őt ebben. Azóta azon agyalok, hogy mivel lepjem meg őt ballagására. Szerintem ilyenkor szoktak aranynyakláncot adni, de a húgomat hidegen hagyják az ékszerek, szóval kreatívabbnak kell lennem. Talán kap tőlem egy uncsi megtakarítási számlát. Vagy elviszem Barcelonába, hogy repüljön, hogy lássa a tengert, és hogy csajoskodhassunk és ünnepelhessünk, meg hogy picit elfelejtse ezt a pályaválasztási mizériát. Nyárig van időm kigondolni, addigra a sűrű napok is már a múlté lesznek.

kétszersült

Az ember próbál vigyázni, mert tényleg a csapból is az folyik, hogy covid és hogy omicron, meg hogy nagyon fertőző, és persze a napi új fertőzöttek száma, ésatöbbi. FFP2 maszk szorítja a fülem tövét egész nap, csak evéskor és iváskor enged a szorítás, a kilincs után a csap tekerője a következő tárgy, amit elkapok, és öblítem le a láthatatlan kis katonákat a kezemről. Erre a harcmezőn, míg bujkálok az ellenség elől, nem megtalál valami mezei vírus? Úgyhogy az egész kedd éjszakát azzal töltöttem, hogy megszabaduljak a gyomrom tartalmától (mind a három étkezéstől), szerdán pedig az alváshiány és a szörnyű hasfájás miatt egész nap ágyban voltam. Teszteltem is, de semmi. Közben megtudtam, hogy sokan influenzásak, gondolom a vírus két évig sorban állt a covid mögött, és most megerősödve jött vissza.

Nagyon jól esett végigaludnom a napot, gyenge voltam és kimerült. Karesz szerencsére aznap épp nem dolgozott, úgyhogy figyelt rám. Szerzett nekem háztartási kekszet és kétszersültet. Kiderült, hogy nem tudja mi az a kétszersült, nekem meg olyan jó volt ízlelgetni ezt a szót, gyerekkoromra emlékeztetett. Az egész napból aztán csak annyi maradt meg, hogy két alvásom közötti félálomban látom, ahogy cseréli a bögréket az éjjeli szekrényen, és hozza be a frissen gőzölgő gyömbérteát. A mai napra még maradt mutatóba kis gyomorcsikorgás meg glugyogás, úgyhogy marad a diéta is, de sokkal jobban vagyok és már lázam sincs.

Közben fel kell vennem valakit a csapatomba, és egy olyan srác jelentkezett, akivel én anno randiztam, jajj!

ha már január, akkor

Ezek történtek velem januárban:

• felfedeztem az Artizánt. Én erről a helyről eddig miért nem tudtam? Cuki pékség, és isteni a mandulás croissantja. Fel is vettem a reggelijeim listámra!

• elkezdtem a bullet journal módszert. Erről már hallottam korábban, de olyan bonyolultnak tűnt, amíg gyakorlatban ki nem próbáltam. Még Karesztól kaptam egy cuki naptárat a Kanári-szigeteken, és őt tettem meg a kisokosommá. Az új módszer úgy tűnik, hogy eddig bevált, azóta nem felejtek el dolgokat, haladok a kis feladataimmal, és egészen átláthatóak a napjaim. Meg olyan menő a naptáram, szerintem szeretni fogom.

• szeretnék a húgaimmal többet találkozni. Egyik hétvégén elugrottam hozzájuk, szuper idő volt, sütött a nap és kellően hideg, úgyhogy elvittek korizni. Öten csajok egymás kezét fogva, libasorban sikongatva csúsztunk a jégen, majd túlcukrozott meleg teát ittunk, és hógolyóztunk. Szuper jó volt együtt lenni, és kicsit újra kisiskolásnak éreztem magam.

• közel fél év után rászántam magam, hogy elmenjek edzeni. Még júliusban kezdtem el levelezni egy edzővel, és aztán elsunnyogtam a dolgot. Januárban a bullet journalomnak köszönhetően aztán léptem. Az időzítés mondjuk lehetett volna szerencsésebb, mert most együtt tolongunk a sok újévi fogadalmas újrakezdővel. Az edzőm egy kedves srác, aki végig rám figyel és mikor már feladnám, akkor motivál és aztán meg is dicsér. Még csak párszor voltam, de most is épp leszakad a lábam, ami furcsa mód eléggé jó érzés.

franciásan távozni

Alig hogy hazajöttünk a tavaszból, és átléptünk az új évbe, már indultunk is vissza: Karesz, én, és immáron a szüleim és nagyim. Rendhagyó módon születésnapomra én leptem meg őket egy dél-franciaországi hosszú hétvégével. Többször jártam már Párizsban, de azon kívül még sehol az országban, és pont kapóra jött az a Black Friday, na meg hogy itt a szülinapom. Nagy volt az izgalom, így öten még sosem utaztunk repülővel. Utólag visszatekintve minden flottul ment, sőt, kora miatt nagyim után kapkodtak a reptéri dolgozók, így ő mindig előttünk került be a gépbe, vagy szállt ki belőle, mi meg csak rohantunk utána.

Marseille volt az úti cél. A metróból kiszállva már a föld alatt megcsapta orromat a friss hal illata. A felszínen a kikötő halárusaiba botlottunk, meg virágárusokba, egy hatalmas óriáskerékbe, emberáradatba, a kikötőben sorakozó hajókba. Megérkeztünk. Anyum már jó előre összerakta lépésről-lépésre a következő pár nap programját, úgyhogy szálláson lecuccolás, és már mentünk is járni a kis utcácskákat. Szerettem a világoskék zsalugáteres ablakokat, a házak tövében megbúvó kávézókat, a csillogó kis édességboltokat, a friss croissant illatát, a villamos csilingelését, a sirályok vijjogását. Anyumban most sem csalódtam, a kis csapatunk bejárta a legfontosabb helyeket, hol meg-megállva, nagyimmal megpihenve, egy kávéra vagy teára. Egyik nap Aix-en-Provence városába is elvonatoztunk, ő egy kis ékszerdoboz, csoda házikókkal és szökőkutakkal. Egyszer tavasszal is vissza fogok ide jönni, iszonyat hangulatos lehet a zöldellő fák alatt kortyolni a kávét.

Karesz születésnapom estéjén elvitt vacsorázni. Egy darabig bolyongtunk az esti utcákon, nappal annyi helyet láttunk, most viszont valahogy nem jött szembe semmi. Végül kilyukadtunk egy kis téren, ami telis-tele volt éttermekkel, és ott random kiválasztottuk az egyiket. Itt ettem életem első osztrigáját. Érdekes volt, mindenesetre jól csúszott. Az utolsó napon Karesszal különváltunk a családtól, és az utolsó marseille-i naplementét a kikötő egyik kávézójából néztük, takaróba csavarva, teát kortyolgatva, magunkba szívva még egy kis tengert, az illatokat és a távoli harmónika hangját.

el a tavaszba, hejj!

Hol is kezdjem.. gondoltunk egyet Karesszal és úgy döntöttünk, hogy az idei karácsonyt melegebb helyen szeretnénk eltölteni. Már egy ideje nézegettük a távoli tájakat, meg a beutazási feltételeket, aztán jött a Black Friday, és bevásároltunk repjegyekből. Ezzel eldőlt, hogy a karácsonyt Afrika mellett, a Kanári-szigeteken töltjük. Pénteken még dolgoztam, este gyorsan bedobtam a bőröndömbe pár pólót és pulcsit, meg a biztonság kedvéért egy fürdőruhát, szombat hajnalban pedig már a felhők felett kortyoltuk a kötelező kávét.

Szerintem fejben csak akkor fogtuk fel, hogy mi most két hétig a tavaszban leszünk, amikor kiléptünk a gépből és megcsapta az orrunkat a tenger sós illata. Innentől pedig már legenda ami történt, talán igaz sem volt. Reggelente a tengerparton futottunk a napfelkeltében, aztán felkerekedtünk és a kicsi kocsinkkal körbepöfögtük a szigetet, minden nap egy új útvonalon. Haladtunk szerpentineken, hatalmas szakadékok mentén, fenyőerdőkkel övezett tavak szélén bringásokat kerülgetve lelkesen, hol fel a vulkánok csúcsáig, hol lefelé, kis fehér falvakon keresztül egészen a csillogó tengerig. Imádtam felfedezni a kis zeg-zugokat. Karesz pedig szeretett vezetni, úgyhogy mindenki jól járt. Minden nap másik helyen ettünk, és végigkóstoltuk a tenger összes gyümölcsét, én meg emellé a borlapot is. Az idő végig velünk volt, napsütés és tavaszias idő. Vízbe mondjuk egyszer sem mentünk, nekünk az túl hideg volt, viszont ücsörögtünk a parton naplementét nézni egy üveg meggysörrel és pisztáciával. Közben pedig néztük a bátor északiakat, akik a hullámokban fogócskáztak.

Karácsony napján delfineket kaptam ajándékba, egy hajótúrán elmentünk felkutatni őket. Három óra elszánt kutatás után találtunk is egy kisebb családot. Ők bemutattak pár unott szaltót, majd továbbálltak, és nekünk ez pont elég volt ahhoz, hogy egész napra beteljünk a gyönyörtől. Karácsonyi hangulatot a Mikulás-sapkában a tengerpartra vonuló csapatok és a hangszóróból szóló karácsonyi klasszikusok szolgáltatták. Karácsony este picit honvággyal gondoltunk az otthoniakra, de a sok-sok élmény és a napsütés kárpótolt.

Szép volt, jó volt, tán igaz sem volt. Szilveszter előtt szállt le a gépünk a télbe, mi pedig már kicsit barnábban kezdtük az új évet.