Már egy ideje nézegettem télikabátokat, de nem vagyok éppen egy konfekcióméret. Általában a hosszú szabásúak nekem a bokámig érnek, szóval ha a hideg ellen szeretnék öltözködni felejtős, hogy ne egy szépen begombolt zsáknak nézzek ki, vagy egy derékban átkötött Michelin-bábúnak. Igazából nem is értem, hogy eddig miért nem jutott eszembe, hogy anyukám varrónő. Karesz juttatta eszembe, mikor megkérdezte, hogy anyukám vállalná-e az ő kabátjának a megfoltozását. És akkor bevillant az isteni szikra, majd anyummal történt egyeztetés után pedig a következő napokat-heteket azzal töltöttem, hogy feltérképeztem a város majdnem összes méteráru üzletét. Kiderült, hogy nem csak az az egy létezik, ahova néha napján betévedtem, ha esküvőre kellett valami ruha, és soha sem találtam ott semmit. Ellenben vannak egészen jó kis üzletek, úgyhogy péntek éjjel szakadó esőben két zsák kabátanyaggal megérkeztem a szüleimhez, ahol a következő két napban laktam. Úgy néz ki, hogy lesz szép, rám szabott télikabátom!
És amiért anyuméknál laktam: Karesz egyik munkatársával vidékre utazott két napra, és másnap reggel kiderült, hogy ez a munkatársa covidos lett. Úgyhogy Karesz is tesztelt aznap, negatívra. Ennek ellenére mikor aznap este hazajött, én az ajtóban már maszkban és a gurulós bőrönddel vártam, hogy odaadja a forgalmit, és azon nyomban mentem is át anyumékhoz, amíg meg nem csinálja a második tesztjét két nap múlva. Aznap épp zuhogott az eső és már sötét is volt, úgyhogy eléggé féltem vezetni, ráadásul egy olyan pózban sikerült beparkolnom, amiből öt percig tartott kivergődnöm, de megcsináltam, úgyhogy eléggé büszke voltam magamra. Jó volt kicsit otthon is lenni, reggelente kaptam bundáskenyeret, este pedig nagyokat beszélgettünk. Azért drukkoltam, hogy Karesz második tesztje is negatív legyen, mert elég béna volt bőröndből élni, és bár a pénteket megoldottam az irodából, de hosszú távon anyumék nincsenek berendezkedve home officera. Úgyhogy szombaton bőrönd kocsiba be, ölelkezős elbúcsúzás, és süvítettem be a városba, hogy ha Karesz negatív, akkor már hozzá menjek haza. Nagyimmal épp azt beszéltük, hogy mennyire megváltoztatta az életünket ez a vírus.
Szombaton délelőtt még mentem önkénteskedni, önként szétfagyni a hidegben. Jó móka volt amúgy, mindig szeretek emberekkel beszélni és segíteni, de nagyon kell egy téli csizma. Mondjuk nem szeretném versenyszerűen űzni a téli hidegben való ácsorgást sem. Épp mikor lejárt a műszak, akkor üzent Karesz, hogy mehetek haza, úgyhogy fél óra múlva már egy meleg kád vízben olvasztgattam a fagyott lábujjaimat egy bögre teával, meg persze a negatívra tesztelt Karesszal, aki bekéredzkedett mellém, hogy kitárgyaljuk az elmúlt két nap eseményeit.