filmajánló

Egy filmajánló, mielőtt elfelejtem. A hétvégén keresgéltem imdb pontozás alapján az HBO-n, és rátaláltam erre a Temple Grandin c. filmre. Spoilerezés nélkül: bájos film egy autista lányról, az ő küzdelmeiről, felfedezéseiről, egy innovatív ötletről amit neki köszönhetünk, igaz történet alapján. Claire Danes szerintem nagyon jót alakít benne, iszonyat nehéz lehetett eljátszani ezt a szerepet. Ha tehetitek, nézzétek meg, szerintem nagyon szórakoztató és beszippant a történet.

*az előzetest csak angolul találtam meg, de HBO-n feliratozzák:)

bye bye startup

A hét elején munkával külföldre utaztam. Leszálláskor olyan erősen fújt a szél, hogy az járt a fejemben, hogy ha a széllökések miatt felborulunk, akkor én leszek a klímakatasztrófa egyik első áldozata. Aztán végül simán landoltunk, nekem meg rohannom kellett hogy elérjem a vonatot, és azon izgultam, hogy vajon lesz-e elég időm még valami kaját venni, mert különben ha nem a széllökésektől, akkor az éhségtől fogok kimúlni. Végül szereztem szendvicset, és a vonatot is elértem. Az út is gyorsan eltelt, mert lehuppantam egy lány mellé, akiről kiderült, hogy ő egy ismert R&B énekes az USA-ban, szerepelt az America's Got Talent-ben is, és az éjjel érkezett Európába, hogy felvegyenek valami albumot. Nagyon sokat beszélgettünk, és kicsit direkt beszéltettem is, mert azon izgult, hogy ha elalszik a vonaton, elfelejt leszállni. Végül az én megállóm jött, elbúcsúztunk, és jött három nap intenzív munka, majd szerdán jöttem is haza. Valami zenés hullám lehetett, mert visszafelé meg a Zoltán Erikáékkal utaztam:)

Az előző pár hétben szörnyen elfáradtam, de úgy igaziból. Este hazajövök és csak aludni szeretnék. Mozogni sincs kedvem eljárni és lehet, hogy a párkapcsolatokkal kapcsolatos enyhe apátiám is ennek tudható be. Volt ugye a munka, a startup, aztán én hülye kitaláltam, hogy akkor vegyünk egy lakást is, majd ez az utazás. Az elmúlt egy hétben pedig elkezdett szívdobogásom lenni, és mivel mi a testemmel egész jóban vagyunk, ezért ha ő szól hogy ácsi!, akkor le kell állnom. Ezért a hét második felében lemondtam minden találkát, színházat, a hétvégén szigorúan 9 után keltem ki az ágyból, és csak olyan dolgot csináltam, amihez kedvem volt.. ebbe már tudjuk, hogy belefért egy kis bulika is:) 

Tavaly is volt egy ilyen burnoutom, de akkor elmehettem egy hónapra Balira. Ezt kétszer nem hiszem hogy meg tudnám csinálni, ezért elkezdtem azon gondolkozni, hogy mit tudnék feladni, hogy kicsit tehermentesítsem magam. Erre mikor épp hazafelé jöttem már és a reptéren ültem, jött egy üzenet, hogy az inkubátor program, amelynek keretén belül csináljuk a startupot, megszűnik Budapesten. Azt hiszem, hogy az égiek üzentek és ezzel eldőlt, hogy a startup lesz az, amit feladok. Szerintem kicsit meg is könnyebbültem.

A társaimat viszont nagyon sajnálom, mert ők azért mondtak fel mind a cégeiknél, hogy minden idejüket ennek szentelhessék, és jelenleg munkanélküli segélyen élnek. Hozzám képest ők ezzel sokkal többet vesztettek, de éppen ezért ők biztosan szeretnék folytatni a munkát így vagy úgy. Én rengeteget tanultam ebből a programból, hogy ez egy mennyire feszített közeg, mekkora tempót diktál és hogy mennyire kiszolgáltatott az ember. Találkoztam nagyon kreatív és inspiráló emberekkel, többekkel remélem, hogy tartjuk majd a kapcsolatot. Megtanultam többek között azt is, hogy nem vagyok vállalkozó típus, és talán épp most kellett abbahagynom.

Tegnap megtörtént a csapatommal a beszélgetés, gyors volt, objektív és hatékony, no drama (tipikus startup style), megbeszéltük hogy jobbat teszek nekik ha én most kiszállok és hogy ha találnak valakit, aki 100%-ban velük tud lenni. Aztán eljöttem. A kijáratnál egy nagyot sóhajtottam: kijött belőlem az elmúlt hónapok stressze, rohanása, megfelelési vágya és kimerültsége. Hirtelen időmilliomos lettem, és a nap is olyan szépen sütött. Tök jó tavaszom lesz, érzem:)

sztorik a női mosdóból

A tegnap esti buli meglehetősen fergetegesre, és ugyanakkor kontrasztosra is sikeredett, a helyválasztás tekintetében legalábbis. 

Az iszogatást a Platz nevű bárban kezdtük. A hely a Bazilika mellett van, az árak ennek rendje s módja szerint az egekben, kiszolgálás viszont ezzel párhuzamosan udvarias és figyelmes. Azonban a lokáció feltűnően sok műbőr naciba öltözött, behajsütőzött, műszempillás egyen-csajt vonz, mi pedig egy picit alulöltözöttnek éreztük magunkat:) Szóval a szükség úgy hozta, hogy lementem a női mosdóba (aminek a kézmosóján a férfiak is osztoznak.. ez miért?), és arra érek le, hogy egy műszempillás, bőrszerkós, kissé bódult állapotban lévő cicababa a fekete platformjával egy hatalmasat rúg az egyik WC ajtajába, finoman jelezvén, hogy a bent tartózkodók ugyan fáradjanak már ki. Kérdeztem a másik, a jelenetet csendben konstatáló barátnőjétől, hogy csak nem elszakadt-e a cérna, majd kuncogtunk. Kicsit később nyílt a WC ajtaja és sértődötten kilépett rajta két, ugyancsak műszempillás, platformos egyed, és a tükör felé vették az irányt. Erre a kint várakozó beviharzott a WC-be, de még elejtett egy "kokszosok!" megjegyzést. Kicsit én szégyelltem magam a jelenetért, és közben szemlesütve imádkoztam, hogy nehogy azt higyjék én voltam a rugdosódó, hogy aztán kapjak egy platform-puszit.

Három órával később a BB'z-ben táncoltunk, ami az egyik kedvenc helyem, mert bár lehetne sznob, de mégsem akar többnek látszani mint ami, és a kiszolgálás itt is kedves. Szóval  ugyanúgy állok lent a mosdóban várakozva, mikor benyit pár lány, és a sort látván egy gyengéd "Fasz!" jelző hagyja el a szájukat az arcomtól kb. 20 centire. Itt a történet folytatódhatott volna hasonlóan megsértődéssel, azonban a dolgok más irányt vettek. Elnevettem magam, és visszakérdeztem hogy "Fasz?". Ezen ők szintén nevettek. Majd kijött valaki, hogy nincs papír a WC-ben, én meg kiszúrtam egy kéztörlő hengert, amit körbeadtunk, mint egy füves cigit. Olyan érzésem volt, mintha egy nagy lánybanda lennénk, és a várakozás pár perce onnantól kezdve nevetgéléssel és poénkodással telt.

A buliból pedig arra emlékszem, hogy önfeledten táncolok egy kör közepén ismeretlenekkel, mikor feltűnik egy lány, táncolunk együtt pár másodpercig, majd odasúgja, hogy milyen szép vagyok! Én pedig neki, hogy hát te is, dob egy puszit és újra eltűnik a tömegben. Én pedig csak mosolygok, mert nagyon jól esik:)

Pénteken a fodrászomnál ültem, mikor az üzletbe betoppant a kislánya hogy elkéredzkedjen a barátnőjéhez. A fodrászom elmesélte, hogy pár hónapja ez a másik kislány folyamatosan bántotta és rugdosta az ő lányát, aki sokszor sírva ment haza az iskolából. A fodrászom erre azt mondta a kislányának, hogy ha valaki bánt, ahhoz is kedvességgel kell fordulni, mert bár a legegyszerűbb reakció a harag, de aki bánt ő valószínűleg ezt azért teszi, mert valamitől szenved. A lánya pedig fogait összeszorítva másnap a suliban odament ehhez a kislányhoz, hogy lehetnének-e mégis barátok. Azóta pedig legjobb barátnők. Ő még nincs is 10 éves, és már ilyen szuper dolgokat művel.

Azon gondolkoztam, hogy mi lányok sokszor hajlamosak vagyunk egymásnak ugrani, pedig tökre lehet ezeket az interakciókat kedvesen és odafigyeléssel is csinálni. Tök sok örömet lehet okozni egy nem várt kedvességgel, és ráadásul semennyibe sem kerül. Meg mennyire sokat számít az, hogy ha negatívra pozitívan válaszolunk, talán valakinek ez dobja fel a napját. Még ha csak egy női mosdóban vagyunk is:)

most jó

Az előző hét teljesen leszívott. Összejött a munka rendesen a munkahelyemen is, startuppéknál pedig egész héten ötletelést tartottunk, és ez a kettő annyira lefárasztott, hogy esténként mikor ránéztem az órára azt vettem észre, hogy ha legalább 6 órát szeretnék aludni, akkor van 10 percem lefeküdni. Volt olyan is, mikor azt vettem észre, hogy annyira fel vagyok pörögve, hogy remegek, és borítékolható volt, hogy ebből nem lesz gyors elalvás.

A hétvégét ezért próbáltam minél nyugisabbra venni, ami sikerült is több-kevesebb sikerrel. Szombaton anyuékkal voltunk lakást nézni. Amit nem szeretek anyuban, épp az is az egyik előnye: rettentően pragmatikus és dörzsölt (szöges ellentéte a naív Lujzának), és ezért a világ legszórakoztatóbb dolga vele menni és hallgatni ahogy alkudozik és ahogy alakítja a beszélgetés menetét. Ilyenkor kicsit sajnálom a másik felet, de a nap végén ez kemény biznisz. Nagyon hálás vagyok neki, hogy eljött velem és hogy szívesen segít, mert magamat ismerve hasonló helyzetben akármilyen lakásárat rám lehetne sózni.

Este borfesztiválra mentem. Úgy volt, hogy azzal a sráccal megyek, aki minden este fáradt volt, de ugye ő offolva lett. Izgultam, hogy milyen lesz egyedül menni és a nagy tömegben magányosan borozgatni. Végül rengeteg ismerősbe és boros haverba futottam bele, majd egy olyan társasághoz csapódtam, ahol az egyik sráccal tavaly itt találkoztam először és Baliig randizgattunk. Nagyon jó volt a hangulat (mondjuk mire számítson az ember egy borfesztiválon!), imádok ezekkel a srácokkal kóstolni, mert értenek hozzá, és közben szakadtunk a nevetéstől. Közben rájöttem, hogy az italtól manökenné változom, aki vigyorogva, magabiztosan masírozgat a teremben fel-alá a haját csapdosva. Nem biztos hogy szeretném magam kívülről látni, de mondjuk az üveges tekintetű, lendületből közlekedő bódult bajtársaknál valamivel szalonképesebbnek nézhetek ki. Az este folyamán, nem is emlékszem mikor, vettem isteni szarvasgombás patékat is (tényleg nagyon könnyű mindenfélét rám sózni). Nagyon vicces este volt és végül egyáltalán nem éreztem magam egyedül.

Vasárnapra csak egy kis takarítást és főzicskézést terveztem. Rákattantam a fülesben való takarításra, ott úgy bömböltethetem a zenét ahogy akarom és még a porszívó sem hallatszik át. Közben pakolásztam, mert a hét elején munkaügyben külföldre utazom pár napra. Amúgy azt hiszem, hogy most jól vagyok. (Nem tudom, hogy ez még a tegnapi liternyi bor hatása-e.) Sok idő óta először nem aggaszt valami, vagy nem vagyok valakire belelkesedve hogy rajta kattogok. Úgy érzem, hogy könnyebben engedek el dolgokat és hogy fontosabb vagyok magamnak. Most jó. Csin-csin!

Ja, és lehet, hogy vettem egy lakást!? 🙈

világgá menők klubja

Egyik barátnőm tegnap elutazott a világ végére, hogy új életet kezdjen, és hogy szerelmet találjon. Olyan gyorsan vette meg a repjegyet, hogy nem volt időnk személyesen elbúcsúzni. A reptéren volt már, mikor felhívtam. Ült a váróban és zokogott, hogy ő hogy meg van ijedve, hogy milyen távol lesz és egyedül, és ha történik vele valami, akkor mihez kezd!? Én meg nem tudtam hogyan enyhítsem a kétségbeesését valakinek, aki már a beszállásra vár, ezért toltam a sablonos 'majd lesz valahogy', 'semmi bajod nem fog történni' dumát. Ő meg még pityeregve kicsit kiakadt nekem, hogy mindenki ezt mondja neki, de ezek az emberek soha nem kerültek ilyen helyzetbe és hogy egyedül érzi magát. Akkor elgondolkodtam, mert pontosan tudom milyen érzés a világ végén egyedül lenni. Amennyire izgalmas, annyira iszonyat ijesztő is tud lenni. Amennyire felszabadít, épp annyira érezheti magát az ember elveszettnek és kiszolgáltatottnak. Úgyhogy csak annyit mondtam neki, hogy én értem, tudom hogy milyen ez, és hogy ezt amit most ő csinál nagyon kevesen mernék megcsinálni. Igen, baromi félelmetes, igen, egyedül lesz kint, de Ő megy hogy kergesse az álmait és meg fogja csinálni, mert erős csaj, és legyen magára baromi büszke, én is az vagyok rá, mert ezt nem sokan merik megtenni! Akkor mintha a pityergése elállt volna. Pont akkor mondták be, hogy kezdődik a beszállás. Azt hiszem mindketten mosolyogva tettük le:)

friends will be friends

Hogy ne mindig csak a srácok miatt sopánkodjak, a sors valahol elvesz, máshol viszont visszaad, és van nekem azért bőven ami kárpótol a szerencsétlenkedéseim mellett. Ezen a héten pedig hatványozottan éreztem ezt a törődést.

Azt meséltem, hogy barátnőimtől egy élményprogramot kaptam szülinapomra, hogy elmegyünk közösen valahova. Ki is néztünk egy időpontot, és kitaláltuk, hogy színházazás lesz. Nehezítő tényező, hogy egyik barátnőmnek pici babája van, így a választék leszűkül a délutáni matiné előadásokra. Csorgattuk is a nyálunkat az egyik nagyon népszerű színdarabra, de persze oda képtelenség jegyet szerezni, ezért picit félretettük a szervezést.

Történt azonban, hogy a héten egyik ismerősöm kiírta az üzenőfalára, hogy van egy jegye erre az előadásra, csak éppen másik napra. Én az esélytelenek nyugalmával kiírtam neki, hogy esetleg tudna-e jegyet egy bizonyos nap egy bizonyos délutáni előadására 4 főnek. Pár perc múlva jött tőle az üzenet, hogy írt a színház igazgatójának (excuse me!) és jelez ha van válasz. Másnap reggel pedig már várt tőle egy újabb üzi, hogy isteni csodával határos módon az egyik színész éppen most mondott le egy 4 fős foglalást pont azon az előadáson, és a színházigazgató félretette nekünk a jegyeket. És nem telt el 24 óra. Whaaaat!!

Aztán olyan is történt, hogy belevágok a lakásvásárlásba és pénteken úgy néz ki, hogy megnézek egyet. Cuki lakberendezős barátaim pedig azóta folyamatosan látnak el tanácsokkal, hogy miket kérdezzek, hogyan alkudjak, levadászták ingatlanos ismerőseiken keresztül a kecót és belsős infókat küldenek, felajánlották hogy kiszámolnak nekem minden költséget ha szépen körbefotózom nekik a lakást. Barátaim is küldik a csít  és ujjonganak, pedig még nem is vettem semmit :)

Ilyenkor annyira, de annyira túl vagyok csordulva, hogy nekem mekkora rohadt nagy mázlim van, hogy ilyen emberek vesznek körül, akik segítenek ha tudnak, akik megpróbálják a lehetetlent és mindezt teljesen önzetlenül teszik. Épp a minap mondtam egy hálálkodó ismerősömnek aki megkért, hogy adjak neki ajánlást az új munkáltatójánál mint volt főnöke, hogy ugyan már, ez csak természetes, hiszen tudom, hogy fordított helyzetben ő is megtenné értem ugyanezt. Nagy mosolyt kaptam érte, és azt felelte, hogy ez így van. Igazából nekem nem is kell ennél több! 💓

életek

Éjjel azt álmodtam, hogy kislányom született. Ráadásul a legutóbbi barátomtól, akit már egy éve nem láttam, és aki nem is Magyarországon él. Emlékszem, azon gondolkoztam, hogy hogyan mondjam el neki, hogy apuka lett. Csak írjam be chatbe? Telefonon? Vagy várjam meg míg hónapok múlva újra Magyarországra jön? Ráadásul azóta lett új barátnője, tehát lehet, hogy még rosszat is tennék vele. Meg emlékszem, hogy azon is gondolkoztam hogy milyen nevet adjak a kislányomnak, majd belémhasított a felismerés, hogy mivel apukája papíron nincs, ezért lehet, hogy az én vezetéknevemet kell majd viselnie, amire soha nem gondoltam volna. Ezen picit elszomorodtam. Gondoltam, hátha az exem beleegyezik majd, hogy az ő menő franciás vezetéknevét adjuk neki az enyém helyett. Közben néztem a babát, és a kis ujjai hasonlítottak az enyéimhez. Azon tűnődtem, hogy vajon ő rám fog-e hasonlítani ha felnő. Aztán felébredtem. Most picit szomorkodom.

meh!

Simán lehetne a blogomnak a neve, hogy "bénázásaim" vagy hogy "pofára eséseim". Szerintem ez illik legjobban a jelenlegi helyzetemre. Mert amit csinálok itt egy-két éve az ismerkedésekben, azt nem tudnám másképp jellemezni.

Tavaly év végén volt olyan, aki első randin miután közöltem vele, hogy nem mennék még fel hozzá, nekiállt hisztizni a kávézóban és az asztalt csapkodta, hogy a pincérek minket néztek, majd sűrű bocsánatkérések közepette mentegetőzött, hogy hát ő csak jobban meg szeretne ismerni. Rá egy hétre egy olyan sráccal hozott össze a sors, aki nem hitt az evolúcióban (no offense, de sajnos nem hiszem, hogy ezek után lett volna közös jövőnk), aztán volt egy olyan cross motor bajnok srác is, aki amúgy cukimuki volt, de diszgráfiás és diszlexiás, ezért nem olvas és a számítógépet is csak látásból ismeri, én pedig városi és digitális lányként ezt nem tudtam volna megszokni. Ezeket az időszakokat közben átszőtte egy másik srác, akivel akárhányszor (és nem egyszer, nem kétszer) megbeszéltük hogy találkozunk, rendre eltűnt a szürke ködben. Ráadásul szilveszterkor tök véletlenül egy buliban voltunk, és ahelyett hogy odajött volna, chaten irogatott egész este (facepalm). Ugye most februárban megint offoltam valakit, aki heti egyszer ért rám több hónap randizás után is úgy, hogy fizikailag szinte semmi közeledés nem volt. 

Még csak február derekán járunk, máris megvolt a következő offolás: egy olyan srác, akivel egyszer találkoztam csupán másfél órára, majd a következő három randinkat rendre olyan utolsó pillanatokban mondta le fáradtságra hivatkozva, hogy már nem tudtam helyette mást szervezni. Persze invitált át magához, mert ő ahhoz fáradt hogy felöltözzön és elinduljon, de azért átmehetek egy borra. Vagy ő is szívesen jön át. Viszont ha arra van ereje, hogy átjöjjön, akkor nem értem miért probléma beülni valahova. Tegnap este volt a harmadik lemondás, és mikor elmondtam neki, hogy ez picit zavar, ő letette a telefont. Megsértődött. Problémakezelés rulez.

Komolyan, mi van a mai srácokkal? Manapság már a lányoknak kell udvarolniuk? Na mindegy, állítólag van valahol valaki akinek lehetek olyan fontos, hogy szeretne velem időt tölteni.. és nem csak akkor, ha én utazom át a városon hozzá, csak hogy ő melegítőben ülhessen a kanapéján. Totál' turndown. Keresek tovább. Meh!

egy kávét valaki?

tavaszi kilakoltatás

A héten bevásárlás közben láttam ahogy a sorok mögött egy eldugott ládában tulipánok árválkodnak, és nem volt szívem otthagyni őket (ez volt az az este, amikor megvettem a rózsaszín sportcipőt és a borkóstolós belépőjegyet is - szerk.), ezért hát felnyaláboltam egy csokrot és beletettem őket a kis vászontáskámba. Itthon megkapták a dohányzóasztalomat, és ezzel nálam végérvényesen beköszöntött a tavasz.

Úgy tűnik, hogy a ház előtt is tavaszi hangulat van, mert mostanában minden reggel arra ébredek, hogy a verebek torka szakadtukból üvöltenek az ajtóm előtt. Néha láttam mozogni az ajtó felett az egyik kábelt is, de a szélre fogtam, nem a kis dögökre. Aztán ma észrevettem, hogy az ajtóm mellett ahol a kábelek bejönnek a lakásba kívül egy lyuk tátong, amiből kis gallyak állnak ki. Na, több sem kellett, egyből mentem kutatni valami tömítőanyag után, mielőtt még fészket vernének az ajtómba. Jobb híján találtam pár nylonzacskót és azt kezdtem el beletömködni a lyukba.

Nagyon cuki szomszédaim amint meglátták, hogy egy kis széken egyensúlyozva próbálom az ajtó feletti lyukat betömni, már rohantak is felém a szélrózsa minden irányából, és hozták a hungarocellt, purhabot, miegymást, és secperc alatt befoltozták nekem azt a kis lyukat. Mire nem jó ha az embernek random építőiparban dolgozó szomszédai vannak, akiknél mindig van némi építőanyag. Azt is felajánlották, hogy szívesen bevakolják a most már betömött lyukat (mert persze vakolóanyag is van a háznál), ha a hőmérséklet kicsit emelkedik. Hoppon maradt verebeim pedig csendben figyelték a történéseket a szemben levő gesztenyefa ágairól. Picit lelkifurdalásom van, hogy kilakoltattam egy szerelmes párt, de ez van srácok, sajnos nálam nem férne el egy kis család.

Aztán ma egész nap eszeveszettül startuppoltunk az új és őrült csapatommal, úgyhogy csak azt vettem észre, hogy már sötétedik. Most szüneteltetem a dolgot, mert kifolyik a szemem. Leginkább ahhoz van kedvem, hogy egy kocka csokival és egy pohár borral a kanapéra kucorodva megnézzek egy filmet. Aztán ha minden igaz, este Zsuval bevesszük a várost és lesz nagy hejehuja. Szép szombatot Nektek is! :)

#badass

Nem szabad becsiccsentve gép elé ülnöm. Miután hazajöttem a randimról a közeli borbárból, neten egy szándékosan nekem szánt spontán reklámra rákattintva vettem egy rózsaszín sportcipőt (hurrá tavasz!), majd nem sokkal később stílszerűen belépőt egy közelgő borkóstoló rendezvényre. Ezeket mind pár perc leforgása alatt. Jajj!

új irány

Mikor barátaim kérdezik, hogy milyen startup ötleten dolgozom, akkor mindig azt szoktam válaszolni, hogy majd ha lesz valami biztos, akkor elmondom, mert itt hetente változnak a dolgok. És tényleg!

Történt ugyanis, hogy hétfőn csapatot váltottam és most új startup ötleten fogok dolgozni egy új csapattal. Ezt a döntésemet több tényező együttállása váltotta ki. Először is kicsit kezdett elegem lenni a srácok folytonos nyüszögéséből, hol egyik veszítette el a motivációját, hol a másik, és emiatt nem tudtunk haladni a munkával. A múlt héten végül dobtuk a projektünket és egy újat kezdtünk el, melyért végre mindketten lelkesedtek. Én annyira nem, de tudtam volna vele élni. Egy másik csapat pedig szintén múlt héten jelentette be, hogy pont olyan tapasztalatú személyt keres, mint én. Úgyhogy adta magát a dolog, hogy vagy most váltok, vagy soha. Váltottam.

A döntést egyébként rengeteg vívódás előzte meg. Nem szerettem volna a srácokat cserben hagyni. Ugyanakkor azt éreztem, hogy az új projektünknél is mintha tőlem várták volna, hogy motiváljam őket. Nekem is fontos, hogy akikkel dolgozom, azok inspiráljanak. Az új csapattal úgy érzem, hogy ez működni fog, ők legalább olyan motiváltnak és őrültnek tűnnek, mint én. Nagyon várom a közös munkát!

Aztán mikor ezt a döntésemet elmondtam a srácoknak, ők bejelentették, hogy akkor ők feloszlanak. Úgyhogy most az van, hogy az új csapatommal folytatom a munkát, a srácok szüneteltetik a dolgot, én pedig remélem, hogy ők is rátalálnak a csapatukat.

munka és barátok

Amúgy jól vagyok. Pityeregtem pár este, de nem is igazán a srác miatt, hanem hogy ez nekem mennyire nem megy, és hogy egyedül maradok. Éjjelente megint felébredek, hogy szorít az idő, hogy talán sosem lesz családom, de aztán megint reggel lesz, és volt olyan reggel, amikor úgy léptem ki a paplan alól, hogy ez most egy jó nap lesz. Szóval amúgy jól vagyok :)

Munkában csapatépítős napot rendeztek, amire engem is meghívtak. A hosszú workshopok után este elmentünk festeni, szerintem kiváló csapatépítős ötlet. Igazából máig nem tudom, hogy hogyan csináltuk, de a munkatársammal párban olyan remekművet rittyentettünk, hogy percekig csak néztünk csendben a festményünkre és nem tudtunk megszólalni. Mondjuk akkor már volt bennünk két pohár bor, amit közben iszogattunk. Pedig voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy ezzel a kézügyességemmel most ásom alá az évek alatt felépített tekintélyemet. De végül mindenki elégedetten és boldogan távozott annak tudatában, hogy csak ott van benne az a művészi véna.

Aztán volt olyan is, hogy a startupos srácok megkértek rá, hogy ugyan már, vezessem őket, mert nekik kell egy vezető. Rajtam ne múljon, hétvégére rittyentettem nekik egy olyan projekt tervet határidőkkel, hogy csak pislogtak. Aztán elkezdtem őket csesztetni a határidőkkel, eleinte volt megint nyüszögés, meg "igenis főnökasszony!", de aztán szépen elkezdett működni a dolog, és úgy végigdolgozta a hétvégét mindenki, mint a kisangyal. Talán eddig is így kellett volna csinálnom.. wehehe.

Meg ezen a hétvégén sütőtökös rizottót próbáltam, és isteni lett. Egyre jobban el vagyok ájulva attól, hogy miket meg nem tudok főzni, és tök jó érzés nagyimmal is meg barátnőimmel is recepteket cserélni. Nagyimat próbáljuk rászoktatni a reform ételekre, kevés finomított cucc, sok zöldség és gyümölcs, és szerintem érzi, hogy ez menő, és kezd rákapni.

Kicsit így készült a rizottó is.

Úgy tűnik, hogy ez a hét a szakításokról szólt: vasárnap megszakítottam a kapcsolatot egy barátnőmmel. Azt hiszem hogy belefáradtam abba, hogy minden beszélgetésünk arról szólt, hogy rámzúdította a magánéletét. Eleinte türelmesen hallgattam és elmondtam neki, hogy mi a véleményem, de kezdtem azt érezni, hogy ez a dolog kettőnk között eléggé egyoldalú. Aztán most mikor meséltem neki, hogy szakítottam a sráccal, semmit nem reagált, csak öntötte rám tovább a magánéleti gondjait. Úgyhogy kicsit megelégeltem a dolgot és elmondtam neki, hogy ez rosszul esett és inkább akkor keressen ha érdekli az is, hogy velem mi van. Szerintem megsértődött, de ilyenkor az van bennem, hogy magamra is gondolnom kell, és szeretném pozitív emberekkel körbevenni magam. Hát ilyenek voltak.

Ez pedig a hétvégém himnusza volt, ment is nagy hangerőn!

szakítások

Hétfőn új rekordot állítottam be, egy nap alatt három sráccal szakítottam. 

A startupban mindkét csapattársam srác, és kicsit elegem lett a folytonos nyüszögésükből és abból, hogy azzal töltöm az időmet, hogy öntöm beléjük a lelket ha elbizonytalanodnak a projekttel kapcsolatban. Úgyhogy aznap kicsit kifakadtam nekik, hogy ez így nem mehet tovább, elfáradtam, nekem is kell valahonnan töltődnöm. Azt hiszem, hogy megijedtek, és nagyon kedvesek lettek utána. Úgyhogy most kicsit tudtunk haladni a hét további részében. Tisztára, mint egy párkapcsolat.

És hogy halmozzam az élvezeteket (nem), este felhívtam a srácot és elmondtam neki, hogy ez ahogy most van, hogy napokra eltűnik és nem tudunk előre tervezni, nekem így nem jó, ez nekem nem meríti ki az ismerkedés kategóriáját, barátkozni meg ugye egyikünknek sincs igénye. Megértette, megkaptam a tejobbatérdemelsz örökzöld szöveget (erre sosem tudtam, hogy mit kell reagálni), és egyértelmű volt, hogy ezt sajnos nem fogjuk tudni megbeszélni.

Utána szomorkodtam picit, de talán meg is könnyebbültem. Meg ilyenkor napokig gondolkozom, hogy mit ronthattam el, mi lett volna ha. Viszont azt veszem észre, hogy egyre jobban el tudom fogadni azt, hogy nem biztos, hogy minden rajtam múlott. Oké, hibáztam én is, de ki nem hibázik!? Meg állítólag nagy érzékem van a nárcisztikusok bevonzásához is. Arra még nem jöttem rá, hogy hogyan lehet őket már az elején felismerni. (Ugyanitt várok tapasztalatokat szakavatottaktól.) Tán legyen gyanús, ha valaki kedves, izgalmas és levesz a lábamról? Én nem tudnék úgy élni, hogy alapvetően bizalmatlan vagyok mindenkihez, aki hasonlóan őrült mint én. A gondok pedig akkor kezdődnek mikor szeretnék az ökörködésből szintet lépni és közeledni, viszont ők sajnos nem képesek az intimitásra. Hát így jártam, és jobb hogy az elején kiderülnek ezek.

Na, meg jó, hogy vége a januárnak.

Viszlát január!