kiút

Nem tudom, hogy ez mikor kezdődött. Azt sem tudom, hogy hol kezdett el ennyire kicsúszni a kezeim közül. Éreztem én már olyat, hogy nincs kedvem a munkához, de ami most megy, olyan szerintem még nem volt. Kicsit aggódom is. Mostanában zéró kedvem van a munkához, és hetek óta folyton azon ügyködöm, hogy hogyan tudnám megúszni. Csak a legszükségesebb dolgokat végzem el, és a maradék időben a fejemből kibámulva nézem a falat, vagy a színek mozgását a TV képernyőjén. A videohívásoktól herótom van, mintha a fogamat húznák úgy ülök le a gép elé és kapcsolom be a kamerát. Csak hangokat hallok, de az agyam nem fogadja be az angol szavak értelmét. Néha egy-egy szót kihallok, majd újra elvesznek a szavak a zajban. Ez párosul egy jó adag lelkifurdalással is van, hogy a munkatársaim folyton elfoglaltak, folyton pörögnek a kamera túloldalán, én meg csak az órát nézem, hogy még mennyi van hátra, megúszok, halogatok, és nem érdekel a munka. Nem szeretnék egy huszadik problémát is megoldani, ez van!

Talán frusztrál az is, hogy én nem az a folyton pörgő munkatárs vagyok, amire egy multinak szüksége lehet. Vagy most jött ki rajtam a covid és a bezártság. Sokkal jobban lennék lakberendező, vagy akár ingatlanos - mondjuk nem vagyok nagy értékesítő -, szívesen rajzolnék, táncolnék, tanítanék, vagy szeretnék egy jó darabig semmit tenni, sokat olvasni, utazni, kávézó teraszán embereket figyelni.

Ez pedig azzal járna, hogy fel kellene adni az albérletet, egy kisebbe költözni, nem utazhatnánk annyit és amerre csak szeretnénk, nézni kellene a kiadásainkat és megtakarítani sem úgy tudnék. Úgyhogy jelenleg itt toporgok és nézek körbe, hogy merre a kiút, közben visszaülök a következő rém izgalmas videohívásba, ahol valami rém fontos dolgot beszélünk meg újra és újra és újra...

bogyók

Három fronton támadok. Az elmúlt héten voltam endokrinológusnál, nőgyógyásznál és biorezonancián is.

Az endokrinológushoz kocsival kellett mennem, és most volt először szükség arra, hogy egyedül parkoljak. Az értesítőben az állt, hogy a rendelő környéki utcákban a parkolás időigényes lehet, ezért ezzel is számoljunk. Ettől persze jobban izgultam, mint magától a vizsgálattól, úgyhogy Karesszal előző este elautóztunk a rendelőig, és a környéken kavirnyászva minden szögből gyakoroltuk a parkolást. Másnap élesben persze nem ment a hátra betolatás, de aztán találtam egy elölről beparkolós helyet, és megmenekültem. Az endokrinológus elküldött egy sor vizsgálatra, úgyhogy karácsonyig nem fogok unatkozni.

Aztán voltam egy nagyon fancy nőgyágyásznál is, ahova egy rém bunkó asszisztensen keresztül vezetett az út. Amikor pedig kiszolgáltatva érzem magam, ezek az apró, lekezelő böffentések rosszabbul is esnek. Az orvos szerencsére nagyon kedves és türelmes volt. Volt egy nagyon menő vizsgáló széke is, amire először azt hittem, hogy egy szék, mire ő elnézően elővette a távirányítót, és mint egy masszázsszéket, mozgatta be pozícióba.

A harmadik esemény a biorezonancia volt, ezt Karesz ajánlotta. Sokan várhatnak, mert úgy kerültem be, hogy valaki lemondta az időpontot. Picit szkeptikusan mentem, de nagyon kíváncsi voltam. A vizsgálóban halk relaxációs zene fogadott, illóolaj szaga terjengett, körben szórt fény, a polcokon mécsesek,  buddha- és angyalkás szobrok, könyvek és egy virágait bontogató orchidea. Az asztal alatt pedig egy kutya horkolt. Nagyon gyorsan zen közeli állapotba kerültem, és távolinak tűnt az utcáról behallatszó autók zaja. A természetgyógyász felvette az adataimat, majd rámcsatolt kis tappancsokat és egy gép letérképezte a sejtjeimet. Ezt elemeztük ki egy órán keresztül, meg beszélgettünk Baliról, ahonnan ugyanolyan nyakláncunk volt, beszélgettünk a testünk jelzéseiről, meg a különböző relaxációs módszerekről. A végén kaptam tőle kapszulákat, úgyhogy reggelente a szokásos vitaminjaimmal együtt most egy egész maroknyi bogyót veszek be, és nemsokára szerintem superwoman leszek!

Ennyi vizsgálat után azon gondolkoztam, hogy mennyi minden van, amire érdemes odafigyelni, mennyi lehetőség van prevencióra, és hogy talán boldogabb ember az, aki nem pörög ezeken, csak szimplán változatosan és egészségesen táplálkozik, és sokat sportol. Mert mindennek ez az alfája és omegája. Mondta ezt Lujza, majd a reggeli teával bevette a 78 tablettáját.

hangulat

Ő most az új kedvenc. Isteni rá takarítani!

éjszaka

Nem is olyan régen volt egy időszak, mikor még egyedül voltam, amikor minden éjjel nagyjából ugyanabban az időpontban felriadtam. Olyankor nagyon ijesztő volt minden. Hogy egyedül vagyok. Hogy egyedül maradok. Hogy kicsúszom az időből. Hogy holnap is ugyanígy felriadok. Reggelre aztán minden sokkal könnyebbnek tűnt, és igazából ez volt az, ami átsegített az éjszakákon, hogy tudtam, hogy reggel jobb lesz.

Nem olyan régen hallottam egy elméletet erről az éjjeli felriadásról. Állítólag az állatok sem alusszák át a teljes éjszakát és régen az ember sem aludta át. Biológiailag nem erre vagyunk kalibrálva. Sőt, a nem is olyan régi korokból is hallottunk már olyat, mikor szerzetesek hajnalban felébredtek reggeli imára, vagy a parasztok pirkadatkor már az állatokat etették. Aztán az így kiesett órát, két órát a nap legmelegebb szakaszában sziesztaként pótolták, amikor a földeken amúgy is megállt a munka. Ha igaz ez, ha nem, mindenesetre abban megnyugtatott, hogy nem is olyan rendellenes és rettenetes éjjel felriadni és nem egyhuzamban végigaludni az éjszakát. Sőt, lehet hajnalban olvasni, tevékenykedni, tornázni, vagy csak sétálni egyet, és aztán még vissza lehet aludni, vagy délután ledőlni. Erről jutott eszembe, hogy most olvasok egy könyvet és nagyon ajánlom mindenkinek, Matt Haig: Éjfél könyvtár. Ugyanitt én is szívesen veszek könyvajánlókat.

Szóval mostanában is felriadok néha, de egyrészt már szuszog mellettem valaki, másrészt pedig már nem is olyan félelmetes az éjszaka, inkább egy lehetőség.

hosszú hétvége

Kicsit izgultam, mikor Marcsi kitalálta, hogy töltsünk együtt egy hétvégén négyen csajok, plusz mindenki hozza a párját és a gyerekeit. Így nyolc felnőttre és három gyerekre jött ki a matek. Ismerem régóta a srácokat, és babáztam is már a gyerkőcökkel, de ilyen még nem volt, hogy három napig non-stop együtt. Szállást sem volt könnyű találni ebben a formációban, hogy legyen legalább négy szoba, de Marcsi az internet bugyraiból valahogy elővarázsolt egy csoda szállást a második kedvenc helyemen, a Káli-medencében. (Az első az Őrség, harmadik a Tisza-tó, tovább nem rangsoroltam.) 

Szombat délben befutott a banda a Miakő étteremhez, először Angiék, majd Ivették és végül Marcsiék, és kezdtük egy nagy, közös ebéddel. Ezután beugrottunk feltankolni helyi borokból, majd indultunk átvenni a szállást. A korai naplementében karavánban döcögtünk fel a narancsba borult dűlők földútjain, szőlőtőkék és présházak között. A szállásunk az egyik lanka végében állt, előttünk a Káli-medence, majd mögötte a Balaton. Percekig csak álltunk tátott szájjal és szívtuk be a tájat, amit csak a tulaj szakított meg, mikor átadta a házikót. Aznap este már csak egy gyors vacsira volt energiánk, majd akiben még maradt szufla a gyerekaltatás után, az a nappaliban egy káli rizlinggel vezetett le. A hétvége erről szólt: kirándulás, borozás a teraszon, közös főzés, és ennél több nem is kellett. 

Ha valaki minket kérdezne Karesszal, hogy milyen volt ez a három nap, szerintem legfeljebb olyan kivetnivalót találnánk, hogy a kanapé kissé kemény volt. Míg a többiek a bébiket tették tisztába, altatták, etették vagy öltöztették őket, addig mi bármikor el tudtunk vonulni a kis szobánkba, szaunáztunk, vagy tettünk egy kört a környéken és lerobogtunk a közeli faluba. Izgultam, hogy Karesz is jól érezze magát, de nem kellett volna, hiszen a barátnőim mind nagyon nyitottak és kedvesek, és Karesz is szuper segítőkész volt. (Már én éreztem kellemetlenül magam, hogy ő sokkal tevékenyebb nálam.) Az idő is csodás volt, és a Káli-medence is megőrizte a második helyét.