bürokrácia

A mai nap sikerrel jártam, elintéztem a légkondis hűtés-fűtés villanyóráját (H tarifa), pedig nem volt egyszerű menet. Minden tiszteletem azoké a biztonsági őröké és ügyintézőké, akik állják a várakozásba belecsömörlött, sokszor okkal frusztrált ügyfelek (panasz)áradatát. 

Mondjuk a fél órás várakozásban a sorstársiasság összehozott egy öreg bácsival, aki türelmesen várt egy, az ajtóba neki kitett faszéken; egy nyugalmazott informatikussal, aki ahányszor elkapta a tekintetem annyiszor kezdett bele  a mondókájába, hogy a jelenlegi kézi sorszámosztást milyen egyszerűen lehetne automatizálni, mert neki ez volt a munkája. Volt türelmesen mobilozó lány, egy ennél is türelmesebb srác, és a hitetlenkedő, reményvesztett asszony, aki már lemondott arról, hogy ő ma még bejut. Szóval hirtelen lett egy kis mikroközösségünk:)

Persze ha a telefonos ügyfélszolgálat ki tudná szolgálni a bejövő hívásokat, vagy ha működne az online időpontfoglalás, akkor sokkal kevesebben mennének be személyesen - főleg a covid alatt. Viszont sajnos itt még nem tartunk, addig pedig maradnak a türelmesen mosolygó ügyintézők. Nekem ma ők a nap hősei!

rozé

Évek óta világosbarna a hajam, nyaranta maximum szőke. Most viszont úgy éreztem, hogy szeretnék valami újat kipróbálni. A fodrászommal már múltkor elkezdtünk erről beszélgetni, és ma megtörtént a (számomra) nagy lépés, rozé színű lettem. Nagyon izgulok, hogy a környezetem mit fog hozzá szólni. Igazából még én is szokom, de azt hiszem, hogy tetszik:)

mozgásban

Az utóbbi időben offoltam picit a bloggolást, mert még mindig költözésben vagyunk (azaz én költözöm át Kareszhoz), és a laptopom hol itt van, hol ott, úgyhogy alig kapcsoltam be. Igazából most is épp két nagy IKEÁ-s zsák bepakolása között ültem le a kanapéra szusszanni egyet, aztán este jön értem Karesz, és visszük át hozzá a mai adagot. Mondjuk az rejtély, hogy abba a pici lakásba hogyan fért be már így is ennyi cuccom.

Hétvégén az egyetemi baráti társaságommal Őrségben voltunk kirándulni. Minden évben szervezünk egy ilyen túrát, ahol pár napot együtt töltünk és bejárjuk az ország egyik régióját. Ennek a mostaninak különösen nagyon örültem, mert az Őrség a kedvenc hazai tájam, egyszerűen varázslatosak a dombok között megbúvó pici falvak. Az időjárással is szerencsénk volt, csodás napsütés és tökéletes túrázós időnk volt végig. Alig vártam azt is, hogy újra bevásárolhassak tökmagolajból és tökmagkrémből, és egyek sok rétest. Meg tök jó érzés, hogy már van kedvenc rétesezőm és tökmagolajosom is. Szeretem ezt a bandát is. Alig találkozunk, mégis olyan, mintha csak tegnap váltunk volna el. Volt sok nevetés, sztorizgatás, na meg csomó nosztalgia.

Hazaérve egy patyolat lakás fogadott, minden a helyén, a hűtő tele, a függönyök kimosva, Karesz ugyanis egész hétvégén takarított. És akkor kicsit már olyan volt, mintha haza értem volna. Az egyetlen projekt, amivel még foglalkoznunk kell az a homeoffice sarkom kialakítása, és szerintem én már jól leszek az új otthonomban:)

Közben néhány kép a hétvégéről:

táncdalfesztivál

A nagy pakolásban az egyik pendrive-on megtaláltam a régi zenéimet, és tegnap este azt hallgattam, táncoltam rá, és már totál' nem emlékeztem a szövegükre, úgyhogy megkerestem őket a neten, és azt énekeltem. Igazi tinibuli hangulat kerekedett nálam:) Annyira jól visszahoznak zenék régi életérzéseket és emlékeket, meg tök vicces rájönni, hogy amit anno angolul halandzsáztam, annak igazából mi is az értelme.

Aztán voltak olyan számok is, amelyeket még szöveggel sem tudtam egy szuszra kiénekelni, de marha vicces volt próbálkozni. Belinkelek ide kettőt, kíváncsi vagyok, hogy kinek sikerül a számmal együtt énekelni.

boxing

Karesszal az utóbbi napokat végigveszekedtük. Igazából apró dolgokon zörrentünk össze mindig, de láthatóan valami zajlik közöttünk. Szerintem stresszelek ezen a költözés dolgon, mert végülis feladom az eddigi jól megszokott életemet. Többször elfog a kétkedés, hogy akarom-e én ezt? Nem fogom-e megbánni? Nem maradok-e le így valami másról?

Abban sem tudok dönteni, hogy mivel kezdjem a pakolást. A pörgős hétvége után el is fáradtam, és csak arra vágytam, hogy egyedül legyek. Úgyhogy hét elején otthon voltam, és közben elkezdtem szortírozni a saját lomjaimat. Ültem a szőnyegen a cipősdobozok felett, amiben elfeledett emlékeket tároltam. Volt, amelyekhez még mindig jó emlékek fűződtek, azokat szépen visszapakoltam. Amelyekhez pedig semmilyen, vagy rossz emlékem fűződött, azokat kihajítottam.

Egyrészt izgalmas ez az időszak és ez a lépés, másrészt picit megrémít. Az megnyugtat, hogy ha nem jönne össze ez a költözősdi, akkor mindig van hova mennem. De szeretném, ha sikerülne. Sokat beszélünk Karesszal a privát szféráról, hogy mindkettőnknek szüksége van néha az egyedüllétre, és hogy ezt majd megoldjuk valahogy. Tök jó, hogy ezekről tudunk beszélni és hogy nagyjából hasonló igényeink vannak. Ma még be kell fejeznem a negyedik lomos fiókomat is, és akkor már csak a ruhák és cipők vannak. Mivel azokat gyakran szortírozom, az már gyerekjáték lesz :D

berendezkedősdi

Karesz már napok óta pakolja ki a cuccait a kis garzonból és ajándékozza el alapítványoknak, hogy nekem helyet csináljon. Ő évek óta él itt, felgyűlt nála a sok lom (ő nem tudja, hogy én ezeket annak nyilvánítottam). Meg tárolgat olyan cuccokat is, amikre majd lehet, hogy egyszer szüksége lesz. De lehet, hogy nem. Szerencsére nyitott arra, hogy picit én is beleszóljak a majdani közös kuckónk elrendezésébe, úgyhogy elég sok kacatot sikerült már kidobatnom vele.

A hétvége eléggé produktívra sikerült (bár ezt kb. minden közös hétvégénken megjegyezzük). Szombat reggel a készülő lakásomnál kezdtünk, ott beszéltünk a kivitelezővel, mert a WC-t rossz helyre fúrták fel a falra, és ezért át kell tetetni. Onnan mentünk egy szerelvényboltba ventilátort nézni, majd irány az IKEA, ahol megreggeliztünk. Ezt a reggelit senkinek nem ajánlom, a tojásrántottának szerintem nem sok köze van a tojáshoz, és a kávé is nagyon híg. Viszont vettünk pár nagyon fontos dolgot, többek között teatojást, ami nálam fogyóeszköz:) Onnan átmentünk az Auchanba nekem íróasztalt nézni a home office-oláshoz.

Alig vártam, hogy hazaérjünk, és a terveim alapján picit átrendezzük a lakását. Az íróasztalt összeraktuk és a bútorok áttologatásával a tér sokkal tágasabb és világosabb lett. Az így felszabadult falra Karesz szekrénye aljában rejlő képei is felkerültek, amitől picit otthonosabb is lett a szoba. Mindketten megállapítottuk, hogy ez lett a kedvenc falunk:) Így, hogy beleszólhattam a lakás új elrendezésébe, jobban magaménak is érzem azt.. és szerintem Karesz ezt nagyon jól tudja.

Vasárnap OBI, majd függönyt mostunk és folytattuk a pakolászást. Délután elugrottunk az ÁzsiaCenterbe Karesznak venni pár dolgot (szerintem akkor voltam ott utoljára, mikor megnyílt). Estére viszont lemerültem és csak ejtőzni volt kedvem, úgyhogy azt végre az ágyban, tévézéssel töltöttük.

összeköltözősdi

Persze a rendszeres edzést még most sem sikerült bevezetni, valahogy mindig van, ami épp fontosabb.. de hát ismerem magam, valaminek nagyon kell motiválnia ahhoz, hogy rendszer legyen ebből az edzésből.

A rendszerességet a jelenlegi kétlaki életem sem nagyon támogatja: kinél aludjunk, milyen idő lesz másnap, és akkor milyen ruhát vegyek fel, hol és mit reggelizzek és társai.. jaaj! Mondtam is Karesznak, hogy picit egyetemistának érzem magam, aki nem tudja, hogy mi lesz másnap és egy több ismeretlenes történetre kell készülnünk nap mint nap. Öreg vagyok én már ehhez! :)

Végülis arra jutottunk, hogy akkor költözzünk össze. Ez a döntés igazából már hetek óta érlelődött. Először csak ízlelgettük a szót, beszélgettünk a pro és kontrákról, nem lesz-e túl korai, megnéztük az eshetőségeket, szóval körbejártuk a témát. Augusztus végére jutottunk el oda, hogy akkor csináljuk.

Úgy döntöttünk, hogy anyagilag akkor jövünk ki legjobban, ha hozzá költözünk. Ez viszont azzal jár, hogy a sajátoménál egy kisebb, 30 nm-es garzonba bútorozunk össze. Eléggé be vagyunk tojva, mert mindketten megszoktuk, hogy van saját kis életünk, saját hóbortjaink, és ragaszkodunk a privát szféránkhoz.. ez 30 nm-en kihívás lesz, ezzel tisztában vagyunk.

Ami viszont mellette szól, hogy így összezárva derül ki leghamarabb, hogy tudunk-e együtt élni, és nem mellesleg a lakás nagyon jó helyen van. Alig várom, hogy őszi reggeleken lerongyoljak a környék egyik kávézójába híreket olvasni, vagy csak hogy süttessem magam a téren a fáradt, őszi napon. A télre viszont egyelőre nem szeretnék gondolni. 

Úgyhogy szeptember elején felmondtam az albérletemet, és a következő hetek a pakolásról és átcuccolásról fognak szólni. Közben pedig az én lakásom is készül nagy erőkkel. Yaay! :)

új szeptember

Történt az, hogy mikor Karesz anyukáját látogattuk meg, belecsöppentünk egy olyan falunapba, ahol éppen az egészséges életmódot népszerűsítő programok voltak. Míg Karesz itt nőtt fel és mindenkit ismert, ezért ő nem éppen itt akarta a délelőttjét eltölteni, nekem viszont minden új volt, és városi lányként nagyon kíváncsi voltam, hogy egy kicsi faluban az ország csücskében hogyan beszélnek és gondolkodnak az egészségről. Persze az ÁNTSZ-es néni mikrobákról szóló előadása nem aratott túl nagy sikert a kisgyerekek körében, akiket csak azért zavartak be rá, hogy meglegyen a létszám. Meg volt olyan stand is, ahol csináltak finom limonádékat és gyümölcsturmixokat, de ott sem tolongtak sokan, viszont nagyon sikeres volt az ugrálóvár és az alkoholos állapotot szimuláló szemüveg:) Az idősebbek pedig sorokban kígyóztak az állapotfelmérő sátor előtt, úgyhogy azért mindenkinek volt valami érdekes.

Az állapotfelmérésre én is beneveztem. Valami ultramodern telefonos appal mérték a pulzusomat, és egy másik kütyüvel pedig felmérték a testem állapotát, állítólag a sejtek szintjéig. Ahhoz képest, hogy elég nagy mellénnyel ültem oda, hogy velem minden rendben, nagyjából olyan lehajtott fejjel is jöttem el. Igazából rendre az jött ki, hogy rendszeresebben kellene ennem is és sportolnom, és persze a stresszfaktort is csökkenthetném (helló lakásfelújítás!).

Úgyhogy míg jöttünk haza az autópályán, addig nagyjából összeraktam egy tervet magamban, hogy szeptembertől heti három edzésre ráállok (remélem, hogy azzal, hogy ezt ide leírom, nem fogom elsunnyogni a dolgot!), betárazok vitaminokból, és persze megpróbálok valami rendszert vinni az életembe a kétlakiság ellenére.

Szombaton betáraztam mindenféle vitaminból és újra jelentkeztem az edzőteremben a kedvenc kettlebelles órámon, ahol meglepetésemre a szokásos 30-as létszám helyett most csupán 5-en voltunk. Ezzel nem lett volna semmi baj, ha a szokásos egy súly helyett most nem kettővel kellett volna dolgozni, és ha az edző nem mellettem állt volna egész idő alatt. Ennek eredményeképpen három napig éjjel még megfordulni sem bírtam az izomláztól, és úgy mozogtam, mintha reumás lennék. Tegnapra azonban visszakaptam a testem, és újra voltam edzeni is, úgyhogy azt hiszem, hogy most már szerintem megmaradok. Most már csak rajtam múlik, hogy tartsam ezt a heti hármat:)

nyárvégi

Az elmúlt héten kicsit szabin voltunk Karesszal. Két napot anyukájánál töltöttünk vidéken, sokat beszélgettünk, ettünk-ittunk és kutyáztunk. Kertészkedtünk, ami leginkább a fűkaszálásban és fűnyírásban merült ki (hatalmas a kert!). Voltunk szomszédban kiscsikót és kismalacot nézni, és hosszú idő után, engedve Karesz kitartó nógatásának vezettem is. Abban mindketten egyetértünk, hogy fontos, hogy újra legyen rutinom, mert bár emberemlékezet óta van jogsim, két kezemen meg tudom számolni, hogy azóta hányszor vezettem. Eddig mindig halogattam a vezetést, mert nincs rá szükségem, mert stresszelek, mert épp nem zárt cipőben vagyok, meg amit ki lehet ilyenkor találni. Viszont a kis falvak között, ahol legfeljebb egy traktor jött szembe elfogytak az érveim, úgyhogy egyik nap megbeszéltük, hogy én vezetek haza az egyik faluból, és igazából egészen jól ment:)

Aztán hétvégén meglátogattuk Aput és a húgaimat, vettem nekik tanszereket és iskolatáskát, kicsit beszélgettünk, kipróbáltuk az új tollkészletüket, és kaptam sok puszit és ölelést. Kár, hogy keveset látom őket, ilyenkor mondjuk jó lenne, ha tudnék vezetni, könnyebben tudnék lejárni hozzájuk vidékre. Apunak szerintem tetszett Karesz, és mondta hogy menjünk máskor is.

Vasárnap Angi babavárója volt. Egy parkba ültünk ki piknikezni barátnőkkel, a mit sem sejtő Angit pedig a férje hozta el, volt nagy meglepetés:) Sokan eljöttek, volt akit Angi esküvője óta nem láttam, mindenki elmondta, hogy mi vele, és persze a babavárás és az anyaság volt a központi téma. Ott nagyon jó volt a sztorikat hallgatni, sokat nevettem, jó volt újra látni a csajokat, hazaérve azonban rámtelepedett valami szomorúság, amit magam sem értettem. Szerintem sok még bennem mélyen a félelem az anyasággal kapcsolatban, hogy lehet-e gyerekem, vajon lesz-e, és ha igen, ugye egészséges lesz.

Tegnap volt egy potya látogatásom egy orvosi időpontra, ahol mikor 20 perc várakozás után közölték, hogy még biztosan ugyanennyi csúszás várható, akkor eljöttem. Munka után kimentem az építkezéshez is, de hétvége óta nem történt változás. Közben pedig stratégiákat találok ki, hogy a kukám mellé költözött muslicákat hogyan tudnám kirobbantani.. a hypózott szemetes, a citromillatú szemeteszacskó és a gyakori ürítések nem hoztak eddig eredményt, ezek a kis dögök már tudják, hogy 1-2 napnál tovább nem húzom ki szemetes használata nélkül, és mindig csurran-cseppen nekik valami. 

Gyorsan eltelt ez a nyár. Mondjuk ezzel a mai idővel valóban kicsit már őszi a hangulatom is. De igazából ezt az időszakot is szeretem. Szeretem, mikor narancsba borulnak a fák, mikor a nap már nem olyan magasan delel és a színe is melegebb sárgára vált. Meg talán az ősszel a muslicák is elmaradnak..