mesélj

Az elmúlt hónapokban fenekestül felfordult az életünk. Júniusban Karesszal voltunk nyaralni Ázsiában egy hétre, úsztunk rájákkal és teknősökkel, néztünk sokat távolba, bambultunk a kék vízbe, a fehér homokora, figyeltük a sok kis halat és rákocskákat, és aránylag kipihenten jöttünk haza. 

Azóta Karesz a mélyvízben, a rendszerváltás sűrűjében van, nincs munkaideje, alig látom, de hát éppen megváltja a világot. Ez jól felforgatta a kis családi életünket, és azt érzem, hogy most nekem kell ehhez alkalmazkodnom, és megpróbálni segíteni őt a háttérből. Nagyon drukkolok, hogy hamar beálljon a rutin, és újra legyenek közös vacsorák és telefonmentes esték, borozások az erkélyen, vagy spontán kocsikázások. Ehelyett esténként mostanában egyedül vagyok itthon, és nem tudom, hogy mihez kezdjek a hirtelen jött szabadidőmmel. 

Régen volt egy álmom, hogy elkezdek könyvet írni, és megírom a dédmamám történetét. Ő megélte az első- és második világháborút is, és holokauszt túlélő. Mivel a nagymamám az egyetlen, aki emlékszik a dédmamámra, ezért már évek óta veszem fel az ő gyerekkori történeteit hangfelvétellel. Szerintem annyira menő, hogy él a nagymamám, aki szintén átélte a holokausztot, és tudom, hogy sajnos egyre kevesebben vannak. Szerintem annyira fontos a felmenőkkel beszélgetni és tanulni tőlük! A tervem az volt, hogy majd ha várandósan leszek itthon, akkor az írással fogom tölteni az időmet. Sajnos azonban nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk, az idő pedig fogy, és nagyim sem lesz fiatalabb. Úgyhogy a hirtelen jött szabadidőmben most megint eszembe jutott ez az álmom, és van is lelkesedésem az íráshoz.

Nagyon régen tanultam írni, de már semmire nem emlékszem belőle, úgyhogy a ChatGPT-vel ötletelek. Most az a tervem, hogy megcsinálom az összes hangfelvétel leiratát, meg már felírtam pár hasonló regényt inspirációnak elolvasni, aztán csak belekezdek és majd alakul.