Nagy Lujza lapjai: június 2023

Amúgy nem sok történik most itt júniusban. Beterveztem, hogy majd sok ismerőssel fogok találkozni, ehelyett lusta dög vagyok, aki reggel elmegy munkába, majd hazajön, és itthon hesszel.

Az egyetlen rendszeres dolog, hogy pár hete megint kerítettem egy személyi edzőt, akivel heti kétszer boldogítjuk egymást. Ádám a generációm fiatalabbik végén található, meleg, és rengeteget beszél. Bírom őt. Korán reggel járok, ő pedig nem egy koránkelő típus, így általában álmos szemekkel szokott beesni az órára. Viszont az egy óra alatt annyira bele tud lendülni a sztorizgatásba, hogy sokszor szót kell kérnem azért, hogy jelezzem, hogy befejeztem a kiszabott gyakorlatot. Legutóbb a horoszkópok elemzése mellett azon vitatkoztunk, hogy vajon egy lány is elhívhat-e randizni egy pasit, vagy az a pasik dolga? Meg hogy ki fizessen első randin. Nem jutottunk közös nevezőre.

Nagyim a héten kapta meg a DNS tesztjét. Egy Ausztráliában élő rokonunk regisztrálta be rá. Csak be kell küldeni a nyálból levett DNS mintát és megállapítják belőle, hogy honnan származik, honnan jöttek az ősei. Mivel angolul volt a leírás, ezért megbeszéltük, hogy hétvégén felhívom. Úgyhogy telefonon instruáltam, hogy mit hogyan kell csinálni. Picit izgulok, hogy mi lesz az eredmény, mert hát mégiscsak negyedrészt én is az leszek, ami neki kijön.

Az elmúlt hétvégéken - ha épp nem hosszú hétvégéztünk a Tisza környékén -, a Tüskevárunkban voltunk. Karesz szerintem sokkal lelkesebb a nyaralónkat illetően, mint én. Persze, mert ott tud horgászni. Úgyhogy mindig lemegyünk nagy lendülettel, ő pedig felszedelődzködik, hogy akkor most elmegy pecázni, majd egy óra múlva lógó orral jön vissza, hogy ezek a szemét halak, hogy itt nem lehet pecázni, és hogy ezek nem esznek! Én pedig meghallgatom, majd folytatom a keresztrejtvényemet, vagy a könyvemet.

A tavalyi év végén rátaláltam egy könyvklubra, ahonnan összeszedtem sok-sok könyvajánlást. Aztán rátaláltam egy appra (GoodReads), ahol a bevitt könyveket tudom tárolni, szűrni oldalszám, ABC sorrend vagy értékelés alapján. Eldöntöttem, hogy havonta szeretnék legalább egy-két könyvet elolvasni. A listámra eddig hatvan könyvet tettem fel, és idén tizenhét elolvasott könyvnél tartok, úgyhogy egy darabig nem fogok unatkozni. Imádok a könyvtárban kutakodni, és még jobban szeretem, mikor megtalálok egy-egy könyvet a listámról. Most hétvégén négyet hoztam ki. Mikor elolvasok egy könyvet mindig az az érzésem, hogy egy emberélet is kevés lenne arra, hogy elolvassam az összes számomra érdekes könyvet. Meg hogy az emberi történetek és gondolatok milyen apró szeletkéjét ismerem csak meg ezzel a pár könyvvel, és mennyivel sokkal több történet hever a polcokon a nagyvilágban.

Megyek is, engedek egy kád vizet és viszem Gárdonyi Láthatatlan emberét magammal.

Mióta a Tisza-tónál jártunk, és egy nagyot bicajoztunk, és én annyira leégtem a napon, hogy másnap csak a bokrok árnyékában voltam hajlandó közlekedni, és szó sem lehetett arról, hogy én kajakba szálljak a napon, szóval azóta Karesz arról álmodozott, hogy ő kajakozni szeretne. Én pedig szomorkodtam, hogy ezt miattam nem tudtuk megugrani azon a hétvégén.

Úgyhogy kitaláltam, hogy meglepem őt egy kajaktúrával. Na, de nem ám ott, hanem egy sokkal szuperebb, sokkal vadregényesebb helyen. Titokban bújtam a netet, amíg rá nem találtam egy kajaktúrára az Öreg-Túr folyón. Szuper, gondoltam, arra még sosem jártam. Karesznak kiadtam, hogy a pünkösdi hétvégére ne szervezzen semmit, megyünk valahova. Azt nem mondom meg hova. Öt óra lesz az út. Csak oda. Ő pedig csendben tudomásul vette.

Aztán ahogy egyre többet olvastam Szatmárról, úgy kezdett el ez a kis eldugott szeglete az országnak feltárulni előttem, és rájöttem, hogy atyaég, mennyi minden látnivaló van itt! Persze az egy napos kajaktúra az fix, de hogy vannak itt fából készült középkori templomok, kastélyok, Európa-szerte egyedülálló vízimalom, az utolsó magyar népballada itt íródott, egy rakás írót és költőt is megihletett a táj, és aztán még amit később útközben felfedeztünk... vagy ki ne hallott volna a szatmári szilváról, vagy a panyolai pánikáról!

Karesz nagyon élvezte azt, hogy nem tudja, hova megyünk. Akkor kezdett csak el egy kicsit pánikolni, amikor már órák óta jöttünk az autóúton, már bőven elhagytuk Debrecent, de a navigátor szerint még mindig volt 100 km az úti célig. Olyan érzésünk volt, mintha gurulnánk le a térképről, közben pedig hihetetlen, de még mindig Magyarországon voltunk. A táj pedig mesés volt: zöld legelők, virágzó akácosok, bodzaillat, és jó minőségű (!!) utak. Közben annak örültünk, hogy kikerüljük a balatoni és az egyéb tömegeket, mert nagyon úgy tűnt, hogy ebbe az irányba rajtunk kívül nem sokan jöttek.

Késő délután érkeztünk meg, de mentünk is tovább: még aznap meglátogattuk a Luby-kastélyt és annak rózsakertjét, ahol Petőfi rengeteget vendégeskedett és innen udvarolt Szendrey Júliának. A naplementében pedig elsétáltunk ahhoz a tölgyfához, amelynek tövében a helyi legenda szerint megírta A Tisza című versét. Este megvacsoráztunk a térség talán egyetlen pizzériájában, amely a következő három napban - választék híján - a törzshelyünk lett. Aznap nagyon gyorsan elaludtunk.

Másnap volt a meglepetés kajakozás, aminek nagyon örültem, mert így már nem kellett tovább magamban tartanom. Reggel a szállásunkkal szemben levő holtág partján reggeliztünk, mikor mellénk telepedett egy helyi férfi pecázni. Érdekes, hogy akárkivel elegyedtünk szóba és említettük, hogy fővárosiak vagyunk, az első reakció mindig az volt, hogy biztosan azt hisszük, hogy itt nincsenek utak, se internet. Erre mondtuk, hogy semmi ilyet nem hiszünk, sőt, igazából vajmi keveset tudunk Szatmárról, és hogy nagyon kellemes meglepetés volt látni, hogy milyen szép itt minden. A pecázó férfi erre elmosolyodott, majd mesélni kezdett: a faluról, az emberekről, a falusi életről. Gyanúsan sokat tudott a térségről. Később rákerestünk neten, ő volt a polgármester.

Reggeli után felkerekedtünk, és egészen az ukrán határig mentünk. Karesz csak Tiszabecsen tudta meg, hogy kajakozni fogunk. Először nem jutott szóhoz, aztán pedig úgy ujjongott, mint egy kisgyerek. Kaptunk kajakokat, busszal levitték a kis csapatot és a két túravezetőt Kölcsére, és ott ereszkedtünk le a folyóra. Egy vadregényes tájba csöppentünk bele, hirtelen nagyon távol voltunk az emberi civilizációtól. Körülöttünk az érintetlen természet, árnyas erdők, lápos, lassan hömpölygő, sekély víz, melynek tükrét akácvirágok borították. Sokszor kidőlt fák fölött siklottunk át, vagy azok alatt úsztunk el a kajak belsejébe bukva. Mérhetetlen csönd és nyugalom vett körül. Egyszer egy őzike is lejött a folyóhoz inni tőlünk pár méterre, mi pedig megbabonázva néztük csendben. Közben a túravezetők a csoport eleje és vége között cikáztak, és mindig megkérdezték, hogy minden rendben-e, vagy már vártak egy-egy kidőlt ág előtt, és instruáltak, hogy ezen hogyan kell átjutnunk. Így evezgettünk le 12 kilométert, Túristvándiig, ahol véget ért ez a varázslatos túra.

Este újra meglátogattuk a pizzázót, és Karesszal egyetértettünk abban, hogy megérdemeljük a kalóriákat az egész napos evezés után. Illetve kellett az energia másnapra, mert hazautazás előtt kitaláltam, hogy megcsinálunk egy 40 kilométeres kört. A térség nem igazán készült fel még a turizmusra, kisebb kihívás volt bérelhető biciklit találni. Végül a kajakos cég Csepel biciklijeit béreltük ki potom összegért, és izgultunk, hogy nehogy alattunk mondják fel a szolgálatot. A Tisza melletti töltésen tekertünk, beszélgettünk juhásszal, láttuk Móricz Zsigmond szülőházát Tiszacsécsén, az egyedülálló szatmárcsekei csónakos fejfás református temetőt Kölcsey síremlékével, a túristvándi vízimalmot, amit be is indítottak nekünk, Kölcsén a fatemplomot, és benéztünk Sonkádra is. Cirka öt óra tekerés után értünk vissza Tiszabecsre, ahonnan még várt ránk a hazaút. Még beugrottunk Tunyogmatolcsra is, ahol az a falu végi kurta kocsma áll.. igen, Petőfi! Aztán irány haza, amit már tudtunk, hogy öt óra alatt nem úszunk meg.

Karesz hazaúton megállapította, hogy a szatmáriak nagyon jófejek, a táj pedig csodás és érintetlen. Nagyon megszerettük az országnak ezt a kis eldugott szegletét.