Júliusban nem voltunk itthon, ugyanis hosszas szervezés után Karesszal három hétre leléptünk Indiába és Sri Lankára. Nekem ez volt az első Európán kívüli utam a Covid óta, Karesznak meg az abszolút első. Azért nem mondom, az elmúlt három évben sokat változott a repülőzés: most már fapadossal is el lehet jutni messzi tájakra, ami viszont újabb köröket jelent a rejtett költségek (csomagdíjak, vízumok, stb.) kisakkozásánál, és szerintem erre is ment el a legtöbb időnk, míg megtaláltuk a legideálisabb repülőutakat és átszállásokat.
Az útra lelkileg is fel kellett készülni, Indiáról leginkább rémtörténeteket hallottunk barátainktól, akik a híres hasfájós-hasmenéses bacikról meséltek, ami az ételekkel kerül az európaiak gyomrába és keseríti meg a napokat. Hallottunk a mérhetetlen nyomorról és piszokról is. Ezektől annyira nem tartottam, már jártam a világnak hasonló környékein. Monszun idején mentünk, számítottunk sok esőre, sárra, koszra, párás időre is, a ruhatárat ennek megfelelően alakítottuk, figyelve a konzervatív öltözködésre. Aztán ott volt az is, hogy Karesz még nem járt Európán kívül, főleg nem hátizsákos túrán, szóval fontos volt, hogy legyen idő betervezve töltődésre, akklimatizálódásra. Így indultunk útnak.
Indiában Delhit, Agrát és Jaipurt jártuk be. Őket nevezik az Arany Háromszög útvonalának, mert a három szent város egy háromszöget alkot egymástól kb 3-4 óra autózásra. Delhibe érkeztünk meg, ez India fővárosa, hatalmas, mi ezért a külvárosban szálltunk meg, ahol legalább kisebb a tömeg. Pár napra ez volt a mi kis oázisunk, innen indultunk felfedezni a várost. Jártunk a zegzugos óvárosban, Ázsia legnagyobb fűszerpiacán, láttunk több száz éves palotákat, építményeket, parkokat. Metróval és Uberes tuktukkal közlekedtünk, mindkettő remekül működött és olcsó volt. Ha az utcán akartunk volna leszólítani tuktukost tuti, hogy dupla árat mondott be, így köszi, azt nem kértük.
A közlekedés amúgy elég sajátos: mérhetetlenül hangosak az utakon dudáló autók, akik index helyett használják a hangjelzést. A sáv nem létezik, és az utakat az autókon kívül használják a riksások, biciklisek, a gyalogosok és a szabadon bóklászó kóborkutyák és tehenek (!!), és ezek mind akár szemben is jöhetnek... sőt volt, hogy az autópálya melletti susnyásból csak úgy átcsapott előttünk egy a fején gyékényt cipelő nő, de ez láthatóan senkit nem lepett meg. A legjobb döntésünk volt, hogy béreltünk egy sofőrt, mert mi ennyi irányból érkező forgalmat tuti nem tudtunk volna menedzselni, meg így több helyre jutottunk el, illetve irdatlan meleg volt, és jó volt néha a klímás kocsiban hűlni.
Az időjárással szerencsénk volt, mindössze egyetlen egy napon esett az eső szakadatlanul, a többi napon szinte alig, vagy akkor épp az autóban zötykölődtünk.
Delhi után immáron újdonsült sofőrünkkel gurultunk le Agrába, ahol a Taj Mahal volt a fő attrakció. Nagyon vártam már a találkozást. Az Airbnb-n találtam egy idegenvezetőt, ő jött értünk a szállásra hajnali 4:45-kor, és vitt be minket elsőként a kapun, hogy zavartalanul csodálhassuk a felkelő nap látványát. A Taj Mahal a világ egyik újkori csodája, és okkal. Csodás építmény, az egyik leggyönyörűbb, amit valaha láttam, és a sztorija is szép: ez a világ egyedüli újkori csodája, amit a szerelem inspirált. Meglepő módon Indiában sok iszlám-hatású építmény van, és ezek valami csodásak!
Az ételekkel extrán paranoiások voltunk: kerültük a csapvizet, jégkockát, fogat is csak palackozott vízből mostunk, semmi zöldség, hús, gyümölcs, az utcai kaja pedig abszolút tiltólistás volt. Csak olyat ettünk, amit előttünk főztek meg, illetve olyan gyümölcsöt, amit mi pucoltunk meg, és figyeltük, hogy a vizes palackot előttünk nyissák ki. Eleinte elolvadtunk a gyönyörűségtől, mikor eredeti indiai ételt ettünk, mert isteniek a kinti kaják! De sajnos a gyomrunk kis sokkot kapott a sok fűszertől, esténként gurgulázott tőle, így pár nap múlva már vágytunk a semlegesebb ízekre. Esténként figyeltük a gyomrunkat, és ha kicsit is elbizonytalanodtunk, már vettük is be a széntablettát. Szerencsére ennél több nem történt és megúsztuk az ételmérgezést.
A nyomor és a kosz elképesztő: mindenhol ücsörgő, mászkáló, sovány emberek, kéregető koszos kisgyerekek, düledező viskók. Szemét amerre a szem ellát, ami keveredett a monszun okozta sárral. Áporodott bűz és fűszer illata kavargott az utcákon. Szerintem ezt sokan sokféleképpen élik meg. Egy Bécsben élő indiaival beszélgettünk erről az egyik szállásunkon: szerinte aki ki tudja ezt zárni és a saját kis világában tud maradni stabilan, az tudja ezt legjobban kezelni. Mi csupán India északi részét láttuk, ott viszont mindenhol ezeket a körülményeket tapasztaltuk.
Még mindig picit az élmény hatása alatt nem tudnék nagyon objektíven összegezni. Mint a világ minden táját, szerintem ezt is legalább egyszer látni kell. Lélegzetelállítóak a palotáik, a gazdag hindu kultúra, a selymeik, drágaköveik, a fűszereik és a különleges ételeik. Arra is biztosan jó volt ez az élmény, hogy jobban értékeljem azt, amim van. És végtére is szerencsés vagyok, hogy Európában élek, és ide bármikor vissza tudok térni az ismerős ízekért, az ismerős tájakért és a szintén gazdag kultúráért.
A következő részben lesz szó Sri Lankáról.