őszi érzet

Még nincs ősz, de az időjárás akarva-akaratlanul ezt tolja az arcomba. Én meg szeretem a hűs reggeleket meleg teával a kezemben. Bírom, hogy nincs akkora hőség, hogy egész nap lesötétített szobában kuksoljak. Úgyhogy felüdítő, és izgalmas volt újra felfedezni, hogy van erkélyem. Hétvégén kiültettem a leanderemet, amit egy ágról sikerült kigyökereztetnem. Tegnap pedig kipakoltam a laptopomat és a noteszomat picit dolgozni, míg oda nem sütött a nap.

Míg reggel böngészgettem, találtam egy álomházat, amit a tulajdonosa olyan szeretettel és hozzáértéssel csinosítgat, hogy kedvem lett volna máris beköltözni (ő a Mindenüttjóde). Irigykedem, hogy sokaknak zsigerből jön a szép teremtése, és a legnagyobb természetességgel építenek csoda helyeket. Délelőtt az ő hangulatos, őszi fényben pompázó, mesebeli képeit nézegettem.

Aztán Karesz anyukájától kaptunk sok földre hullott körtét, ami kezdett diszkréten megbarnulni, és menetrend szerint a muslicák is megjelentek. Úgyhogy tegnap fogtam magam, kipakoltam őket az asztalra (nem a muslicákat), és rittyentettem belőlük körtés pitét. Cukor helyett mézet és datolyát tettem bele, kókuszolajat és zablisztet, megszórtam a tetejét dióval, és - konyha-analfabétaként - szerintem ez lett életem eddigi legfinomabb sütije. Ráadásul egész este fahéjas-körtés illatok lengték be a szobát.

shop stop

A mai nap egy fontos mérföldkő. Eldöntöttem, hogy mától kezdve megpróbálok csakis fair trade, vagy organikus ruhákat venni. Azért csak mától, mert ma még elmentem pár berendelt cuccért, amit még múlt héten rendeltem (szerintem párat vissza is küldök belőle). És azért csak megpróbálok, mert még több ismeretet kell gyűjtenem a potenciális márkákról.

A héten kipakoltam a nyári cuccaimat, kiterítettem őket a nappali szőnyegére, és kiszedegettem közülük azt, amit idén még nem hordtam - és valószínűleg már nem is fogok. Azokat külön raktam, összehajtogattam, és beletettem egy zacskóba, hogy majd ha megint megyünk vidékre, odaadhassam a kis helyi barátnémnak. Mikor a maradékot visszahajtogattam a szekrénybe, és csak néhány, de gyakran hordott ing sorakozott a fogason, egyfajta megkönnyebbülés, szabadságérzet telepedett rám.

Ma, mikor elmentem egy berendelt cuccért, épp lógott az eső lába, úgyhogy picit még mászkáltam az üzletek között. Jó érzés volt úgy nézelődni, hogy tudtam, csak inspirációt gyűjtök, és hogy semmire nincs szükségem. Ez elég hiteltelenül hangozhat az új szerzeményemmel a hónom alatt, de talán az otthon a sarokban egymás hegyén-hátán álló dobozok látványa is kellett ahhoz, hogy akkor ezt most eldöntsem. Meglátjuk, hogy meddig jutok.

the true cost

Még régebben írtam arról, hogy elkezdett érdekelni a kapszulagardrób gondolata. Azóta pedig próbálok picit tudatosabb lenni ruhavásárlás terén. Ez egyelőre ott tart, hogy fejben nagyjából megvan, hogy milyen cuccokra van szükségem, és hősiesen tartom magam hozzá, vagy már csak igen keveset csábulok el. Szerintem már eljutottam oda is, hogy több ruhát ajándékozok el, mint amennyi újat veszek. Egy idő után remélem, hogy már nem lesznek elajándékozni való ruháim.

Most, hogy jön az ősz, elkezdett foglalkoztatni, hogy hogyan lehet az évszakot megúszni kevesebb, de jobb minőségű cuccokkal. Úgyhogy a napokban megint letöltöttem a pinterestet és elkezdtem inspirációkat nézegetni. Szeretném idővel klasszikus, időtálló, jó minőségű ruhákra lecserélni a mostani ruhatáramat.

Azon is sokat gondolkoztam, hogy vajon milyen színtípusba tartozom. Mert lehet, hogy nekem a nyár-típus színei jönnek be, de lehet, hogy a tavasz áll jól. Ha pedig már beruházok valami jó minőségű, kicsit borsosabb darabra, akkor szeretném, hogy az passzoljon hozzám. Úgyhogy a legújabb ötletem, hogy elmegyek színtanácsadásra. Mikor rákerestem neten kiderült, hogy ez egy komplett szakma, és hogy ugyanolyan népszerű, mint a stílus- vagy alaktanácsadás. Még picit barátkozom ezzel a gondolatommal.

Tegnap pedig megnéztem a 'The true cost' (Az igazi ár) című dokumentumfilmet, ami a fast fashion ruhák előállításának hátteréről szól: a környezetszennyező gyapottermesztésről, a túlhajszolt indiai munkásokról, a nyugati világ materializmusáról, és a használt ruhák által termelt szemétmennyiségről. A film arra is rámutat, hogy bár folyamatosan szegényedünk és az igazán értékes dolgokra sokunknak már nincs pénze, az egyre olcsóbb ruhák mégis a gazdagság illúzióját keltik bennünk, így a fast fashion lényegében a középosztály megszűnését hordozza magában. A filmet sajnos csak angolul találtam meg, belinkelem ide.

Nagyon elgondolkodtam a saját a felelősségemről, és picit el is szégyelltem magam. Most még inkább fontos lett számomra, hogy ha veszek is ruhát, az olyan legyen, amit naponta hordok, amiben jól érzem magam, és lehetőleg több szezonon át is kitartson. Szeretnék sokkal tudatosabban vigyázni a környezetemre, úgyhogy az új szerzemény lehetőleg legyen fair trade és organikus is. Majd még kiművelem magam ebből. Ti ismertek ilyen ruhamárkákat?

buláj

Ha valaki nekem azt mondja másfél éve, hogy a covid után az első leizzadós, táncolós bulim egy falunapon lesz, azt nem hiszem el. Pedig volt itt bográcsverseny, töpörtyű (omg!), poharas sör, sok por, ugrálóvár, ragadós vattacukor, rohangászó arcfestett kisgyerekek, hunyorgó részegek, szintetizátoros előadók, színpad előtt táncoló párok, balhé és összeborulás. Az egyik helyi kis barátnőm kivette a kezemből a sört, és behúzott a színpad elé. Nagyot táncoltunk az istentudja milyen zenékre, amit ő kívülről fújt, a végén még elindítottunk egy vonatozást is. Ehhez pedig csatlakozott sok felnőtt és gyerek is, úgy kanyarogtunk az egész területen. A koncert végén teljesen leizzadva huppantam le a kedélyesen cseverésző Karesz mellé az egyik sátor alá, majd így vártuk a tűzijátékot.

világutazók

Szerettem azt az életemet, amikor rengeteget utaztam. És szeretem azt is, hogy ennek hatására a világon szinte mindenhol vannak barátaim. Ilyen például Luca is, aki brazil, és akivel Chile fővárosában, egy metrómegállóban találkoztam először este 9-kor. Couchsurfingen írtam rá, ő pedig elvitt bulizni bele a santiagói éjszakába. Életem egyik legjobb bulija volt, egész éjjel a DJ pult előtt roptuk, ő hívott is minket a következő buliba is, és isten bizony mentem volna, ha másnap reggel nem kell megjelennem egy sajtó eseményen, aránylag kulturált kinézettel.

Luca aztán Európába költözött, és mielőtt belevetette magát a munkába, kicsit bulikázni szeretett volna. Mint európai bennfentestől kérdezte, hogy hol vannak Európában jó fesztiválok. Adta magát a Sziget. Luca onnantól kezdve minden évben hard-core szigetlakóvá változott, egy húszfősre duzzadt bandával járt ide, sátrakkal, jelmezekkel, mindennel felszerelkezve, ami kellett a frídom élményhez. Egyik Szigeten össze is házasodtunk ebben a kamu házasságkötő sátorban. Aztán volt olyan is, hogy ő épp Japánban hesszelt a barátnőjével, mikor én Madridban voltam, úgyhogy adta magát, hogy a lakásán szállok meg.

Aztán nemrég rám írt, hogy itt lesz pár napot, és hosszú évek óta ma újra találkoztunk egy kávéra. Elmesélte, hogy Madrid után a feleségével élt Barcelonában, picit Ausztráliában, Svédországban, a covidot Lengyelországban vészelték át, majd elutaztak Thaiföldre, onnan most ide, és még ezer tervük van, hogy hol éljenek. Hallgatva őt olyan jó volt kicsit képzeletben megint megkerülni a Földet, nosztalgiázni az átbulizott éjszakákról, beszélgetni a tervekről. Én hiszem azt, hogy a barátaimból mindig viszek egy kis darabot magammal, és sok-sok kis világ él bennem. Ugyanígy pedig a barátaim is visznek engem magukkal a lelkükben, és így szerte a világban van belőlem is egy-egy kis darab.

girlpower

Egyik este az egyik forgalmas utcán sétáltam haza, már sötétedett. Láttam, ahogy picit távolabb egy csoport férfi méreget egy mellettük elhaladó csinos, törékeny lányt. A férfiakra már nem is emlékszem, de arra igen, hogy valami ösztönös védelmi reakció kattant be nálam, és a felém közeledő lány arcát figyeltem, hogy ő rendben van-e a helyzettel, vagy hogy küld-e felém segélykérő pillantásokat. Aztán a lány mellettem is elhaladt a legteljesebb nyugalommal. Én mégis picit büszke voltam magamra, hogy látatlanban azért ott voltam neki ismeretlenül is, ha szüksége lett volna rám.

Az jutott eszembe, hogy mi nők tudat alatt milyen sokat kommunikálunk egymással ismeretlenül is. Van ugye az az interakció, amikor két nő egymás mellett elhaladva elismerően odabiccent a másiknak, vagy adott esetben támogatást nyújt. Ezt férfiul bajtársiasságnak hívják, nem tudom, hogy van-e ennek női megfelelője.

Aztán van az az interakció, mikor az egyik ránéz a másikra, és egy pillanat alatt már meg is fogalmazott magában egy kétoldalas kritikát. Vagy egy bevásárlási listát a beszerzendő cuccokról. Erről az jut eszembe, mikor minden évben megvannak azok a divatirányzatok, amelynek hatására a lányok többsége tökéletesen egyformán öltözködik, míg az instán a #legyélegyéniség hashtaggel nyomulnak.

Az ugye megvan, hogy a férfiak is és a nők is a nőket nézik meg az utcán? Legalábbis számomra sokkal érdekesebbek a nők, hogy milyen a hajuk, a sminkjük, a ruhájuk vagy a cipőjük. Jól áll-e nekik, rajtam vajon hogyan állna, szeressek-e én is ilyen hajszínt, hogy lehetnek ilyen karcsúak, vajon milyen márka lehet a kabátjuk, satöbbi. Persze a férfiak is szeretnek felöltözni és jól kinézni, de az az igazság, hogy ők a lelátón ülnek, és az igazi méregetés a nő-nő között zajlik. Nem véletlen, és ezt sosem értettem, hogy mikor a férfi megcsalja a nőt, a nő legtöbbször nem a férfira haragszik, hanem a másik nőre!?

Mivel egymást méregetjük, ezért naprakészek vagyunk, ismerjük az aktuális divatot, hogy mi számít menőnek, szexinek, elegánsnak, nőiesnek, mert hát ugye az utcai (vagy irodai) kifutón ott vonulunk mind. Képzeletben talán még le is pontozzuk egymást a tízes skálán. Ez egy másodperc töredéke alatt történik, és úgy csinálunk, mintha mi nem is néznénk oda, mert persze a legkevésbé sem érdekel a másik nő, engem? dehogy!, de azért bármikor vissza tudnánk emlékezni, hogy mi volt rajta. Gyanítom, hogy végső soron a férfi elnyerése lehet a dolog mögött.

Míg anno a barlang előtt illegettük magunkat a hím előtt, addig a szemünk sarkából azért gyorsan felmértük egymást, és ha a hím egy pillanatra elnézett, akkor az evolúcióban előrébb járó (értsd: felkészültebb) női egyed diszkréten lepöccintette versenytársát a szikláról. Mire a férfi visszanézett, addigra már csak a legjobb maradt, a győztes nő pedig őzike szemeit rebegtetve John Travolta mémpózban értetlenkedett, hogy hát ő nem látott semmit. A férfi pedig kiválasztotta az egy szem nőt azzal a tudattal, hogy ő választott.

Sokszor van, hogy hazafelé bandukolva egy kicsi impulzusból ilyen hosszabb gondolatmenetek születnek, pedig csak egy hozzám hasonló lány jött velem szembe az utcán. Ja, és hashtag girlpower! Amúgy vajon vannak itt a bloggeren férfi bloggerek és olvasók is, vagy ez egy rejtett női sarok?

helló ősz!

Sosem gondoltam volna, de nagyon bejön ez az időjárás. Picit sötét van ugyan, de az ablakok nyitva vannak, és míg a lakásban meleg van, kintről hűs szellő jön be. És még locsolnom sem kell ma. Már csak valami andalító lounge zene kellene, egy reggeli kávé, és teljes lenne a boldogság.

Az utóbbi napokban eléggé meggyűlt a bajom a meleggel. Már délelőtt csuktam az ablakokat, közben főállású redőnyhúzogatóvá avanzsáltam, aki a nap állását követve állítgatja le-föl őket, egyensúlyozva az égető napsugarak és a tök sötétség között. Redőnyből pedig nálunk nincs kevés.

Aztán eddig mindig azzal menőztem, hogy nekem nem kell légkondi, de idén olyan éjszakák voltak itt, hogy sűrűn kellett cserélgetnem magamon a vizes törölközőt. Két napja pedig éjjel kifeküdtem a nappaliba a légkondi alá hóangyalka pózban, és így aludtam reggelig. Tudom, ne nyivákoljak, inkább húzzak ki a belvárosból valami tisztásra. Na jó, szóval mielőtt bárki is megkövezne, én addig élvezem ezt az őszi időt. Szép napot Nektek is! :)

love is love

Tegnap megnéztem netflixen a PrayAway-t, ami egy olyan szervezetről szól, ami hitt abban, hogy a homoszexuálisok "átnevelhetőek". Nagyon érdekes volt ugyanazt a retorikát hallani benne, amivel ma is tele van a média.

Még a Tobi színei c. filmet szeretném megnézni, állítólag egy nagyon szerető családról szól, én pedig nagyon szeretek szerető családokról hallani. A filmet egy nagyon fiatal rendező készítette, és négy évig forgatták.

Ja, és látta már ma valaki az új ELLE címlapokat?

váratlan utazás

A hétvége egészen rendhagyóan kezdődött, ugyanis Karesz utolsó pillanatban lőtt két belépőt a Szegedi Szabadtéri Játékokra, a West Side Story musicalre Alföldi rendezésében. Úgyhogy munka után 6-ra értem jött, és indultunk Szegedre. Az út első felében én vezettem, átverekedtük magunkat a délutáni csúcsforgalmon, suhantunk az alkonyodó autópályán, és pöccre kezdés előtt tíz perccel megérkeztünk a Dómhoz. Rengetegen voltak, mindenki szépen felöltözve, sokunknak ez lehetett az első színháza hosszú idő óta. Én is felkaptam a magassarkúmat, nehogy már kimaradjak a buliból! Tetszett a darab, jó volt újra színpad előtt ülni, a teret betöltő éneklést hallgatni, csoporttáncok lüktetését látni, nagyon tapsolni. A darab éjfélkor ért véget, hajnali 2-kor értünk haza. Én tíz perc múlva már arcon fekve aludtam.

Szombaton Karesz egész nap dolgozott, én pedig felkerekedtem, és elmentem fürdőruha után kutatni. Ahogy a kínálatot nézem, mintha csak neonszínű, rikító, ilyen-olyan mintás fürdőruhák lennének idén. Én egy egyszínű, egyszerű, visszafogott, klasszikus darabot keresek. Ilyen pedig aznap sem jött szembe, úgyhogy haza indultam a legnagyobb hőségben. A bubikat épp ellőtték előlem, maradt a gyaloglás és az árnyékról árnyékra való ugrándozás. Épp az egyik kihalt utcán bandukoltam, mikor észrevettem egy ajtó alatt egy régi munkatársamat. Felismert. Láttam én a facén, hogy nyitott egy kis üzletet covid alatt, most annak az ajtajában állt. Köszöntünk, nagyon gratuláltam neki, erre ő beinvitált, hogy megmutassa a kis műhelyt. Beszélgettünk munkáról, az elmúlt időszakról, közben a hátsó lábszáramon patakokban folyt az izzadság. Aztán váratlanul megkérdezte, hogy egyszer meginnék-e vele egy kávét. Egyáltalán nem voltam ilyen kérdésre felkészülve, most már mindenhol levert a víz, és valami olyat habogtam, hogy hát beülhetünk valamikor. Lehet az, hogy a tudtomon kívül engem randira hívtak? És mi van, ha tényleg csak beszélgetni szeretne valakivel? Hogy lehet egy ilyet kedvesen leszerelni, hogy ne legyen ebből egy tök kellemetlen szitu? Annyira bénának érzem magam, és most azt remélem, hogy nem fog rám írni.

Vasárnap Karesz szintén off, barátnőim mindenfelé vannak, úgyhogy ez ma egy Lujzás nap lesz. Kezdtem kávézóban (most onnan irkálok), olyan jó hűsek az utcán a reggelek. Majd a meleg elől otthon bezárkózom, redőny le, netflix be, talán kis pedikűr, arcpakolás - van egy csomó promó krémem -, és minden is befigyel mára. Azért már várom nagyon az esti zivatart!

https://www.dreamstime.com/evamask_info

Update: a könyvet visszavették, választottam helyette egy újat. Köszi mindenkinek a segítséget:)

generáció

Egyik délután összefutottam két általános iskolai osztálytársammal. Egyiküket nagyon régóta nem láttam, de a másikukkal is tavaly találkoztam utoljára. Nehéz volt ilyen sok évet összefoglalni, össze-vissza csapongtunk a témák között: tényleg? és vele mi újság? és vele? hallottad, hogy mi történt? és ezt hallottad? Szóval olyan volt ez a találkozó, mint egy patchwork takaró: kesze-kusza, bolondos, de színes.

Olyan is volt, hogy elkezdtük összeszámolni, hogy hány osztálytársunknak lett gyereke. Arra jutottunk, hogy alig párnak. Arról beszélgettünk, hogy a mi generációnknál a gyerekvállalás mennyire kitolódott. Mi vagyunk ugyanis az az útkereső generáció, akik még a hidegháború alatt születtek, de már az új rendszerben cseperedtek. A szüleink számára pedig általunk nyílt meg a világ. Otthon azt hallottuk, hogy nekünk a határ a csillagos ég, de senki nem volt, hogy utat mutasson. A sötétben tapogatózva haladtunk előre. Mi már tanulhattunk nyelveket, bár még nem értettük, hogy minek. A szakmák helyett az egyetem felé tereltek, pedig nem is tudtuk, hogy milyen diplomák vannak. Közben azt duruzsolták a fülünkbe, hogy utazzunk, mert azt senki nem veheti el tőlünk. Ennek rendje s módja szerint aztán egyetemre mentünk, a húszas éveinkben utaztunk, karriert építettünk, kerestük azt a bizonyos utat. Az előző generációkhoz képest bődületes iramban kellett befogadnunk az új világot, behoznunk a lemaradásunkat, és magunkévá tenni azt. Mi vagyunk azok, akik még értik az analógot, de ha egyszer nekiülünk, akkor megy a digitális is. Nekünk még voltak fotóalbumjaink, mindig hogy izgultam, hogy a tekercs filmből hány kép lesz jó előhívva! Ma már instánk van. Volt kazettás magnónk és CD lejátszónk, de ma már Spotify-on hallgatjuk a zenét. Alkalmazkodók, útkeresők vagyunk. Keressük a helyünket az új világban, de talán sosem találjuk meg azt. Abban nőttünk fel, hogy sose álljunk meg, menjünk, menjünk, miénk a világ. Különórára járattak, treníroztak minket az új életre, mindig jobbnak kellett lennünk, hogy majd könnyebben érvényesülhessünk, akármi is lesz. Belőlünk lettek azok a perfekcionisták, akikre ma az ezredforduló után gombamód szaporodó multik építenek. A nagy menetelésben pedig nem volt idő megállapodni, és csak a harmincas éveinkre jutottunk el oda, hogy oké, van egyetem, van karrier, kiutaztam magam, de valami hiányzik.

Nekem szinte az összes osztálytársam és ismerősöm a harmincas éveitől kezdett el gyereket vállalni. Ezt láttam, ebben élek. Azt is látom, hogy az utánunk jövő generáció viszont már újra a húszas éveiben kezd tudatosan családot. Mi vagyunk az útkeresők, az elszabadult csikók. Sokan közülünk talán továbbra is magányosan bolyonganak majd, sokan szerencsések voltak, és már megállapodtak, és sokan, mint én is, iszonyat önismereti munkával próbálnak fékezni és befelé fordulni, hogy sikerüljön boldogságot találni az állandóságban is.

augusztusi

Mióta újra enyhék a reggelek olyan, mintha rákanyarodtunk volna az őszre. Úgyhogy egyszerre várom már az új kedvenc évszakomat, az indiánnyarat, és közben szeretném kihasználni a nyár utolsó napjait, heteit. Újabban reggelente megint voltunk párszor futni. Ezek a reggelek a kedvenceim. Felpattanunk a bringára, az ébredező utcákon kitekerünk a ligetbe, és a reggeli fényekben táncoló levendulák, díszfüvek mellett futunk a fák árnyékában. A távolban néhol felbukkan egy-egy gazdáját sétáltató kutya, elektromos roller suhan el mellettünk, az apuka és a lábába csimpaszkodó kisfiú gurulnak így az oviba, a kosárpályáról kiáltások hangzanak. Futás közben persze meghalunk, a legkisebb emelkedőtől is befeszül a combom. A legjobb viszont gyöngyöző testtel újra kerékpárra pattanni, és érezni, ahogy hazafelé menet a mellettem elsuhanó langyos levegő hűti a bőröm. Egyik nap beültünk a Matinéba is egy kávéra, amivel a futással ledolgozott kalóriákat sikerült egyből visszanyerni. Az Andrássyn haladó autókat nézve pedig arról álmodoztunk, hogy reggelente a futás után amíg Karesz majd intézi a dolgait, addig én ilyen árnyas kávézókból fogok majd dolgozni és lakberendezek, inspirációkat nézek, cikkeket olvasok építészetről és művészetről, és ügyfelekkel tárgyalok, egyeztetek.

A hűs reggelek kimaxolása mellett kinéztem tök jó esti programokat is. A Margit-szigeten vannak esti mozik díjnyertes filmekből, legalább egy-kettőre szeretnék eljutni. Aztán a héten találkozom általános iskolai osztálytársaimmal is. A covidnak volt egy olyan hozadéka, hogy több régi-régi baráttal újra elkezdtünk beszélgetni. Talán a korral is jár, vagy a covid miatt igényeljük ezeknek a kapcsolatoknak a felújítását, nem tudom. Izgatottan várom, hogy milyen lesz őket évtizedek után újra látni. Augusztusban még szeretnék lejutni a Tüskevárunkba. Nagyim épp ma küldött egy fotót, hogy virágzik az egyik bokor, amit olyan gondosan öntözgettem, míg ott voltam. Angival talán lemegyünk a hétvégén.

Itthon Karesz a dinnye-felelős, hetek óta tömjük magunkba a szeleteket. Vettem kukoricát is, épp azt főzöm, így az is pipa nyárra. A koktélparadicsomjaink ontják a kis piros bogyókat, vacsorára szoktam belőlük szüretelni. Annyira telített ízük van, de már az illatuktól is odavagyok. Pár napja átrendeztem őket, most a kerti terasz székek mellett vannak, olyan jó melléjük leülni olvasni délutánonként. (Az eprekről inkább nem szeretnék beszélni, velük nem sikerült megtalálnom a közös nevezőt.)

Aztán ha jön az ősz, akkor szeretnék majd edzeni járni. Ebben a hőségben még nem kívánja a testem az edzőteremben való izzadást, hát még a szaunát, amit télen viszont nagyon szeretek egy-egy izzasztó csoportos óra után. Úgyhogy ha a lelkesedésem is úgy akarja, augusztusban maradnak a reggeli futások, a bringázások és ez a hónap remélem, hogy megenged még nekem néhány mártózást a folyóban is.

grüß gott

Már régóta nyaggattam Kareszt, hogy menjünk el Pandorfba. Nem is annyira azért, mert bármit is venni szerettem volna, hanem inkább azért, mert legutóbb még a pandémia előtt voltam. Szerettem volna újra csak úgy "átugrani". Aztán mivel ez az én ötletem volt, ezért én is vezettem. Autópályán jobban szeretek vezetni, és míg Karesz az anyósülésen olvasgatott, én a pálya lüktetésében léteztem, gyorsítottam, lassítottam, elengedtem, előztem, megköszöntem, jól szórakoztam. Minden autónak lett körülöttem személyisége: volt a sietős, az udvarias, a csapatjátékos vagy a morcos. Egészen jól ellavíroztam a határig. Aztán Karesz vette át a volánt, mert a határon, meg idegen országban már nem voltam akkora Jani. A határon egyébként nem volt senki és semmit nem kértek, többször rá kellett néznünk a térképre, hogy elhigyjük, hogy tényleg átértünk.

Az első meglepetés akkor ért, mikor Pandorfban alig találtunk parkolóhelyet, annyira tele volt. A másik pedig, hogy rengeteg magyar volt. Az egyik üzletben míg a kevés nulla némettudásommal próbálgattam eligazodni, az eladó nagyon készségesen meghallgatott és javítgatott. Majd a kasszánál kiderült, hogy amúgy ők mind magyarok. Szerintük nyugodtan próbálkozzam magyarul, akkor hamarabb tudnak segíteni, mint az isteni német nyelvtudásommal. Csak pár apróságot vettem, amit amúgy is terveztem. Délutánra lejártuk a lábunkat, nem emlékeztem, hogy ez ilyen nagy!? 

A nap lezárásaként este beugrottunk Bécsbe kicsit sétálni a Duna-parton, majd kerestünk egy random osztrák vendéglőt egy kis mellékutcában, mert ha már Bécs, akkor wiener schnitzel, ugye. Találomra befordultunk egy szűk utcán, és a fal mentén sorakozó napernyős kis asztalok felé vettük az irányt. Már az jó jel volt, hogy a vendéglő teraszán leginkább helyiek ücsörögtek. Aztán a netes értékelések alapján is jó helynek tűnt. A kiszolgálás pedig.. kikértük az ételt, és negyed óra múlva már ettünk is. Kicsit gyanakodtunk, de aztán mondtam Karesznak, hogy talán csak ehhez vagyunk hozzászokva, hogy az ételre vagy sokáig kell várni, vagy ha hamar hozzák, az már gyanús. Hátha náluk ez ilyen olajozottan megy, ami tök jó! A wiener schnitzel és a krumplisaláta isteni volt, hozzá lecsúszott egy pohár sör is. Ezzel viszont eldőlt, hogy ki vezet haza. Mondjuk örültem, hogy Karesz ül a volán mögött, sötétedés után az autópálya már sokkal nehezítettebb terep volt. Este 11 körül értünk haza, és a fáradságtól beestünk az ágyba.

mutatvány

Nincs is jobb annál, mint mikor a cipő feltöri a lábamat, és közben a város egyik legforgalmasabb utcáját csúcsidőben a 20 darabos WC-papírral (nagyobbat nem találtam) korzózom bicegem végig. Tudom, hogy ezzel rajtam kívül a kutya nem foglalkozott, de legalább mindenki elengedett.

kedves GLS!

Ígérem, hogy ezen a héten több csomagom már nem lesz.

#csakmégezazegy #hazajárhozzám

emez

Hadd gratuláljak magamnak, vettem egy könyvet, amit pár oldal elolvasása után úgy érzem, hogy nem fogok kiolvasni. Ilyenkor mi van? Gondolom könyvet nem lehet visszavinni a könyvesboltba, mint egy ruhát, hogy bocsi, megpróbáltam, mégsem jött be. A kutya sem hinné el nekem, hogy egy hét alatt nem tudtam kiolvasni. Ugyanakkor könyvet a boltban sem lehet "kipróbálni", hogy ott tudjak dönteni. Ilyenkor annyira amatőrnek érzem magam. Valószínűleg egy könyv kiválasztásához sokkal több idő kell, utánajárás, vélemények elolvasása, belekukkantás az első fejezetbe, stb. Erre én, szembe jön egy könyvesbolt, kedvenc insta olvasómtól lementett, jónak tűnő könyv felfedezése, polcról elégedett leemelése, hátsó borítón az ajánló ízlelgetése, a könyv impulzív kosárba helyezése, majd otthon a sokadik vontatott olvasás után annak keserű felfedezése, hogy én nem erre számítottam, én ezt nem akarom. Ilyenkor mi van? Vajon visszacserélik? Vagy ha meggebedek is elolvasom? Vagy ez már az idők végezetéig a polcomon fog porosodni? Szerencsére vettem egy másik könyvet is, szintén impulzívan, úgyhogy míg most amazt ízlelgetem, addig kigondolom emez sorsát.