szélvihar

Ha másra nem, arra biztosan jó volt ez a délelőtti szélvihar, hogy megismerkedhettem a szomszédaimmal és a szomszéd ház karbantartó bácsijával, míg ők készségesen átadták nekem az erkélyeiken, udvarukon, légkondijukon landoló száradó ruháimat. Közben magamban hálálkodtam, hogy csak pólókat, és nem mondjuk tangabugyit sodort el a szél.

Bécs

Éltem már Bécsben, sokszor látogattam meg ott Angit is, míg ő élt kint, de többször ruccantunk csak ki barátnőkkel egy-egy napra. Bécs picit olyan lett, mint átugrani a közeli nagyvárosba. Azért nem indult túl jól a kettőnk viszonya. Pár éve még lehetett beltéren cigizni, ezért bulizni menni nem volt túl kellemes, mert a következő napon mindenből sikálni kellett ki a cigifüstöt. A szigorú nyitvatartás miatt vasárnap nagyítóval kellett keresni a beülős, józanodós helyeket, szombaton pedig szigorúan záráskor már ki voltunk rakva az üzleten kívülre. Az egyén érdekei és a szabályok betartása közötti keresztmetszet szűk, és általában a szabályok mindenek feletti követése felé billent a mérleg nyelve. Mi pedig mint kívülállók viccelődtünk a bécsiek vaskalaposságán. Aztán ahogy idővel felvettük a város ritmusát, már aszerint szerveztük a programokat, hogy mikor mi működik, és ez lett a természetes, Bécs pedig már sokkal barátságosabbnak tűnt.

Hétvégén szép időt mondtak, ezért fogtuk magunkat Karesszal, és kiugrottunk turistáskodni. Ő még nem járt a belvárosban, én meg szívesen vittem őt ide-oda. Szombaton sokat sétáltunk, belevetettük magunkat a Naschmarkt bolhapiacába, a Stephansdomba torkolló sétálóutcákon nézegettük az üzletek kirakatait, megebédeltünk a kedvenc kis osztrák vendéglőnkben (már ilyenünk is van!), elsétáltunk a császári palotához és a múzeumnegyedhez, a naplemente pedig a ringen ért minket. Vasárnap megnéztük a Hundertwasser házat, majd a schönbrunni kastélyt, amivel eltelt az egész délelőtt. Kora délután pedig indultunk is hazafelé. Ahhoz képest, hogy bő egy napot voltunk csak, nagyon sokfelé jártunk, és kihoztunk a dologból 30.000 lépést.

Aztán itthon ránéztem a fotóimra, és arra jöttem rá, hogy Bécs már rég lenyűgözött az épületeivel, azokról évekkel ezelőtt szerintem rengeteg fotót lőttem. Most viszont a kis kávézóival és éttermeivel nyűgöz le éppen, sőt elképesztő, de van, ami még vasárnap is nyitva van!

őt szeretném majd kipróbálni

csak egy külvárosi olasz étterem

Café Menta - vasárnap is nyitva:)

új színek

Pár hete voltunk vendégségben Karesz legjobb barátjánál, ahol az asztal közepén egy nagyon természetes, de annál bájosabb őszi dekoráció fogadott minket. Nem volt több, mint egy fa tál, közepén egy gyertyával, körülötte meg pici dísztökök, gesztenyék és tobozok. Annyira megtetszett ennek az egyszerűsége, hogy otthon én is leporoltam a kis fa tálcánkat, beállítottam a közepére egy almás-fahéjas illatgyertyát, pár dísztököt, Leó szülinapján zsebre tettem egy marék gesztenyét, és azóta Karesz is hozzájárult a műremekhez pár tobozzal, amit a szomszéd kutyájával szedetett össze. Azóta nekem is van egy ilyen színes őszi díszem az étkezőasztal közepén, és nagyon büszke vagyok magamra, mert amúgy én sosem költöttem sem pénzt, sem időt olyan dolgokra, aminek nincs funkciója. Gondolkoztam rajta, hogy megörökítsem-e itt az első őszi dekorációmat, mert annyira nem nagy szám, de talán ez az utolsó is egyben, szóval íme.

Aztán mostanára sikerült eljutnom odáig, hogy a francia és a nude körömlakkok után elmerészkedtem a kicsit élénkebb (értsd: színes) irányba, úgyhogy most ezzel a "vadító" rózsaszínes árnyalattal menőzöm tegnap óta. Nagy eredmény ez a manikűrösömnek, aki már évek óta könyörög a színekért. Én még barátkozom vele, mindenesetre a pulcsimhoz szerintem egészen jól megy.

csizmatuning

Egyik nap gondoltam, hogy leugrom két sarokkal lejjebb a cipészhez, hogy feltuningoljam az egyik csizmám sarkát télire. A küldetés nem ment olyan egyszerűen, mint gondoltam. A cipész ajtaján a zárva tábla fogadott, míg a mellette elhelyezett nyitvatartási időt mutató matrica és a bent, a pult mögött álló hölgy ennek épp az ellenkezőjére engedett következtetni. Miután letoltam egy kisebb pantomimot az üvegen keresztül, hogy kapok-e bebocsájtást, a nő átjött a pulton, és kinyitotta az ajtót. Már megszokásból hadarta, hogy ide az idők kezdete óta csak időponttal lehet érkezni (én kérek elnézést), és szerencsém volt, hogy épp holtidőben érkeztem, mikor épp nem cégeket fogad zárt ajtók mögött. Kezdtem kellemetlenül érezni magam, és ezen az sem segített, hogy a szekrények tetején luxusmárkák cipősdobozai néztek velem farkasszemet. Sűrű bocsánatkérések közepette már épp vettem elő a gerillaakcióm tárgyát, mikor közölte, hogy akkor biztosan azt sem tudom, hogy ők két hónapos határidővel dolgoznak (waaat!?), és a téli cipőket már májusban hoznom kellett volna. Az sem segít, hogy mivel külföldről hozzák az alapanyagot, a covid miatt csúszik a szállítás is. Csizma zacskóba be, újabb exkuzálások közepette hátráltam az ajtó felé, majd sarkon fordultam, és távoztam. Úgyhogy a csizmám ma a kevésbé menő, de annál gyorsabb MisterMinitbe került, ahol átvették, ezután elmentem vadászni egy kávét a környéken, majd egy óra múlva visszamentem, a csizmáim pedig már a pulton vártak a szép, új sarkakkal. Még gondolkodom, hogy decemberben összekészítsem-e pár nyári cipőmet a menő cipészetbe, bár szerintem azzal teszek jobbat a többieknek, ha nem állok be a hosszú sorukba.

remény

Nem a kedvencem a váróteremben ücsörgés, mikor időpontra megyek magánrendelésre, de elfogadom, és ilyenkor legalább két órát hagyok szabadon. Azt viszont már nehezebb volt befogadnom, hogy fél órát vártam, közben a nőgyógyászom már kétszer is elsétált előttem köpeny nélkül, egy másik orvossal kedélyesen cseverészve, majd mikor megkérdeztem a recepción, hogy biztosan benne vagyok-e a rendszerben, két perc múlva behívtak sűrű bocsánatkérések közepette azzal az indokkal, hogy elhúzódott a műtét. Így már nem csak feszült, kiszolgáltatott, de mérges is voltam.

Elmondtam neki, hogy sajnos az általa előírt kezelés nem hozott változást. Hümmögött. Mondta, hogy akkor döntsem el, hogy másik kezelés legyen-e, vagy műtét. Kérdeztem tőle, hogy én mégis ezt hogyan döntsem el? Google-özzem le? Kérdezzem meg a barátaimat? Hümmögött. Javasolta a gyógyszeres kezelést. Oké, mondtam. Megint elküldött azzal, mint egy éve, majd rá három hónapra, hogy csináljam meg a kezelést, várjak kicsit, majd jöjjek vissza. Meg sem vizsgált. A vényt a kezembe nyomta, én pedig öt perc múlva újra kint voltam a váróban, letörten.

Egyszerűen nem tudom elhinni azt, hogy tíz éve járok ugyanazzal a problémával nőgyógyászhoz, már a létező összes kezelést, hormont, mindent is kipróbáltak rajtam, egyik sem hozta meg a várt hatást, és egyik nőgyógyász sem mondott semmi konkrétat, senki nem vállalta a felelősséget, nem tett bele többet annál a 10 percnél, amit a rendelésen töltöttem. És ezek mind magánorvosok, a TB-men felül fizetem őket. Volt, aki miután egyik kezelés nem sikerült, felírt egy másikat, ami szintén nem hatott. A következő nőgyógyász pedig azon nevetett, hogy a két gyógyszer hatóanyaga ugyanaz, persze, hogy nem hatott a második sem. De legalább elment vele fél évem.

Kezelések hada, hónapokig tartó reménykedés, vagyonok mentek el, és míg ők hazamennek munka után, és maguk mögött hagyják a napot, addig én így élek évek óta bizonytalanságban. Nem tudom, hogy mi van velem, és hogy ez befolyásolja-e, hogy lehet-e kisbabám. Azzal ráznak le, hogy ez majd akkor derül ki, ha babát tervezünk. Én ezt nem akarom elfogadni, hogy miért kellene addig bizonytalanságban élnem!? Nem akarom, hogy majd egy év próbálkozás után hümmögjenek nekem, hogy hát bocsi, ezek szerint mégsem lehet baba. Nem akarok az ő nemtörődömségük és apátiájuk miatt bizonytalanságban élni, nőiességemben elbizonytalanodva, és ezt még csak el sem mondhatom nekik, mert a legkiszolgáltatottabb érzés utána felfeküdni a vizsgáló székbe.

Most megint kaptam egy elérhetőséget a sokadik tuti nőgyógyászhoz. Novemberre lett hozzá időpontom. Újra remélek, a nem tudom hányadik után is. Talán ő lesz az, aki átérzi a helyzetemet, aki őszintén szeretne segíteni, aki veszi a fáradságot, hogy elolvassa a leleteimet és nem az én memóriámat próbálgatja a mindenféle latin nevű gyógyszerekkel. Most lesz két napom, amikor picit könnyebben sírom el magam, aztán ezen is túl leszek. Sokat segít most a sós-karamellás muffin, amit az előbb szereztem be a sarokról.

Kávézómustra

Felkerült két kávézó a reggelijeim listára. Egyik a Horizont, ahol azt az isteni sárgaborsótejes lattét ittam, szerintem igazi kuriózum. A másik a Fanka, ahol a hétvégén jártunk. Hangulatában hasonlít a Kaffeine-re, nagyon cuki kis kávézó kiülős asztalkákkal, semmi extra, egy belvárosi kávézó az épület aljában, és pont ettől az egyszerűségétől bájos. Ja, és a lattéja jó! Voltam olyan helyen is, amit nem ajánlanék magamnak sem, azokról inkább hallgatok.

Update: Azóta voltunk két új helyen is. A 9Bar kávézó szuper kis hely az őszi esős reggelek hangulatával, chill zenével, az indusztriális dekorációnak szinte minden kis részletére gondoltak, a székek nem a legkényelmesebbek, de a lattéja jó. Aztán volt egy reggeliző hely, a Cirkusz, ami előtt mindig sorok álltak, úgyhogy utánaolvastam, és hát persze, hogy a Tripadvisor volt a ludas. Kiderült, hogy beválasztották a világ 25 legjobb bruncholós kávézója közé. Mivel lokálpatriótaként még sosem hallottam a helyről, megnéztük. Azt hiszem, hogy már értem. Ami mindent visz, az a szuper kiszolgálás, a kedvesség, figyelmesség, barátságosság. Ahogy beléptünk, elénk toppant egy mosolygós lány, aki leültetett, és végig ott volt, ha szemkontaktussal próbálkoztunk. Kérdeztük, hogy mitől olyan nagyon itt a sorok. Azt mondta, hogy bár 8 éve vannak nyitva, a külföldiek kezdték el felkapni a  helyet. Legutóbb is egy kanadai házaspárt szolgált ki, akiknek a szomszédjuk ajánlotta a helyet, ami menő! Van saját kávéjuk is, a Bagira, ami finom volt. A külföldiekre van árazva a hely, úgyhogy egynek jó volt, talán még visszanézünk.

otthoni dolgok

Hét elején voltam megnézetni az anyajegyeimet, és hazafelé azon a környéken jöttem el, ahol azelőtt laktunk Karesszal. Gondoltam egyet, és besétáltam az ismerős utcán, ahol tavaly ilyenkor oly sokat időztem. Ha pedig már itt voltam, akkor beugrottam az egyik kedvenc pékségembe, a nor/mába. Kint ködös reggel volt, beülről fény szűrődött ki, és az utcáig terjengett a friss kenyér illata. Tavaly még nagyon új volt a hely, most már egészen sokan zizegtek bent. Kintre asztalok kerültek, amelyek körül most szöszi gyerekek ették a reggelijüket a hűvös idő ellenére. Került a papírzacskómba croissant, és Karesznak vittem a kedvenc áfonyás veknijéből. Hazafelé a még szabad kezemmel felnyaláboltam egy lattét, és így állítottam be otthon. Karesz már terített is, vette elő a kórházból nekem mentett vajakat, és egy jót reggeliztünk.

A héten a ruháim után a cipőimet pakoltam át, nyáriak dobozba be, meleg cipők ki, és most a szoba sarkában áll egy doboztorony, amelyeken megpróbálok túladni (mielőtt Karesz kitekeri a nyakamat). A szekrényben pedig már készül a kis nagy csomag, amely majd megy le az anyukájához falura, hogy a rászorulóknak szétossza őket. Én meg felszabadultnak érzem magam kevesebb cuccal.

A béna idő ellenére egészen jól telt a hét. Reggelente csináltam a 45 perces edzéseket, immáron az új súlyaimmal. Már a tizedik napnál tartanék, ha nem kétszer csináltam volna meg az egyik gyakorlatot, amit a végéig észre sem vettem. (ez hogy?) A torna után néha kávézóban kezdtem a napot, majd a napok elteltek munkával, és mire lekapcsoltam a gépem, már szürkült is az ég, és hip-hop este lett. A főzést most hanyagoltam. Igazából ebben sosem voltam nagyon összeszedett, nem is tudom, hogy lesz-e olyan, hogy egy hétre előre fogom tudni, hogy melyik napon mit főzzek. Azt tudom, hogy vettünk sütőtököt, úgyhogy lesz majd krémleves, sütőben sült tök, vagy sütőtökös csokis süti. Éhen halni legalább nem fogunk.

Hétvégén két szülinapon is voltunk. Leó egy éves lett, őt egy parkban ünnepeltük. Aznap egész nap szuper idő volt, kiterítettünk egy nagy pokrócot a napra, körberaktuk lufikkal, játékokkal, falatkákkal, a közepén pedig Leó kapkodott egyik-másik izgalmas, színes tárgy után, vagy néha meglógott négykézláb a fűben. Körülöttünk a többi gyerek rohangászott a menő héliumos lufikkal, volt is nagy sírás, mikor az egyik lufi kereket oldott az ég felé. Aztán gesztenyét szedtek nekünk, ami a lábam mellett kezdett kupacba gyűlni. Mikor a park már árnyékba borult, Karesszal felszedelődzködtünk, és mentünk az ő barátjához. A délutáni bababuliban belém került limonádéval gin toniccal a fejemben egészen fesztelenül tudtam mozogni és ismerkedni az ismeretlen emberekkel, akik a médiából amúgy nem is olyan ismeretlenek. Az ünnepelt nagyon boldog volt, hogy ennyien jöttünk, és akárhányszor egy új vendég toppant be az ajtón, mindig újra elénekeltük neki a boldogszülinapot, a szomszédok legnagyobb örömére. Jókat sztorizgattunk, nagyokat ettünk, és a hosszú nap után hazaérve Karesszal mi már éjfél előtt kidőltünk.