help

Kinek van tapasztalata gránátalma pucolással? Hogy lehet ezt úgy enni, hogy ne fröccsenjen mindenfelé? Nagyon bejön az íze.

#tanácstalan #pólócsere #márasokadik

Jordan Amy Lee

napsugárok

Tegnap olyan szépen sütött a nap, hogy ha tehettem volna, akkor egész nap kint vagyok. Szerencsés vagyok, mert a munkahelyem nagyon rugalmasan kezeli ezt az őrületet. Teljesen rendben van az is, ha valaki lemond egy megbeszélést arra hivatkozva, hogy a gyerekkel kell tanulni. Meg az is tök okés, ha egy megbeszélés közben az egyik munkatársam mögött ott rohangászik a gyereke, a kutyája, a postás, akárki, sőt, a gyerek sokszor oda is ül a szülője mellé és integet és köszön nekünk, mi pedig visszaintegetünk, és már nevükön köszönünk vissza nekik. Számomra épp ez a feltétlen bizalom az, ami ösztönöz arra, hogy ne csalódjanak bennem, és minden el legyen végezve. A saját beosztásom szerint.

Úgyhogy a reggelemet szabaddá tettem és a készülő lakáshoz mentünk szőnyeget venni. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen dilemma lesz ez a szőnyeg-téma. Bár az interneten látok egy színt, de az az üzletben tök másképp néz ki neonfényben, majd megint más természetes fénynél. Csak úgy tudom a kanapéhoz próbálni, ha megveszem és hazaviszem. Egyet már elhoztunk, de sajnos vissza kellett vinni. Szerencsére eddig mindenhol azt mondták, hogy visszacserélik, ha nem lesz jó. A mai viszont jó lett, szőnyeg pipa! A következő dilemma a sötétítő függöny lesz, de abból szerencsére lehet mintát rendelni, most azt várom.

Ahogy hazaértem, már egyből indultam is tovább, csatlakoztam Angi és Leó sétájához. Nagyon szeretek a város közepén lakni, mert minden sétatávolságra van. Mivel Angiék is a belvárosban laknak, ezért megbeszéltük, hogy ha van napközben egy szabad órám, szívesen megyek velük sétálni. Angival félúton találkoztunk, majd a délelőtti napban egy parkban tologattuk a babakocsit egy lattéval a kezünkben. Leó végigaludta az egészet, neki nagyon jól esik ez a kinti levegő. Én is úgy feltöltődtem a sétától és a beszélgetéstől, hogy utána energiával tele toltam végig a munkát. Úgyhogy kérek szépen még több napot és jó időt és barátnőket és lattét!

Ez meg csak a vacsorám, mert már régen posztoltam kajákról:)

tükörtojás sajtos pirítóson, kendermaggal

érintés

A lakásfelújítással már a finisben vagyunk, és ezt annyira jó kimondani. Lassan fél éve már, hogy elkezdtük a felújítást, és el sem hiszem, hogy mindjárt végzünk. Még az is lehet, hogy hiányozni fog (nem). A konyhaszekrény a helyén, már csak a gardróbszekrénynek kell bekerülnie a helyére, és néhány polcnak a fürdőbe és a WC-be. Az asztalos egy hónapon belülre ígérte mindezt, ami egész jó határidő, mert állítólag hónapos sorban állások vannak a szakembereknél. Külföldi munkatársaim mesélték, hogy náluk minden bezárt, úgy pedig felejtős, hogy új bútort vegyél, ha szeretnéd előtte személyesen is megnézni és kipróbálni azt.

Szombaton beszereztünk pár bútort, tegnap pedig végre elkezdtük összerakni a bútorokat és berendezni a lakást. Nagyon izgatott voltam és alig vártam már ezt a napot, mert most válik a lakásból otthon, és most derül ki, hogy minden, amit összeválogattunk, megfér-e egymás mellett.

Délután Zsu is beugrott egy tálca életmentő lattéval. Míg Karesz a földön szerelt, én egy létrán egyensúlyozva a függönyöket fűztem fel, addig Zsu egy székről nézte az előadást, és szóval tartott minket. Aztán ment randizni. Neki a lezárásoktól most kutya nehéz az ismerkedés, mert sehova sem lehet beülni. Mindössze annyit tehetsz, hogy maszkban, a mínuszokban sétálgatsz egy másik maszkos vadidegennel, amíg rátok nem sötétedik, és haza nem zavarnak este 8-kor. Vagy van a romantika netovábbja, a fűtött bevásárló központ. Abban azért egyetértettünk, hogy első randin lakásra menni elég extrém lenne, bár állítólag jobb híján sokan ezt is bevállalják. Nagyon együtt érzek mindazokkal, akik ebben a cipőben járnak, és nehezen tudnak ismerkedni. Zsut hívjuk is mindig magunkkal, hogy ne érezze magát egyedül, szerintem nagyon fontos most jobban odafigyelni egymásra. Drukkolok nagyon, hogy tavasszal kinyíljanak a helyek. És tudom, hogy én meg oltári szerencsés vagyok, hogy esténként van kihez bújnom.

soledad garcia

napom

Már reggel megpecsételődött, hogy a mai napom jó lesz. Reggel kitaláltuk Karesszal, hogy ma nem otthon reggelizünk, hanem leugrunk az egyik kávézóba. Ágyból ki, ruhába be, és már gyalogoltunk is a szűk utcán a reggeli napsütésben. Jó érzés volt a munkába igyekvő kocsik között szlalomozni úgy, hogy tudtuk, nekünk most a következő fél óra csak a meleg lattéról és a friss croissantról (Karesznak pedig egy kevésbé romantikus sós kifliről) fog szólni. Az egyetlen problémánk, amivel szembe kellett néznünk az a dilemma volt, hogy melyik kávézóba menjünk. Karesznak külön tetszett az is, hogy ma állítólag melegebb volt, mint az elmúlt napokban, bár ezt a home office miatt én nem igazán tudtam hozzá hasonló mértékben értékelni. De valóban éreztem egy kis tavaszt a sarkon.

Aztán ma valahogy ránéztem a szépkártyámra, és leesett, hogy nagyon sok zsé maradt rajta, mert ugye tavaly minden is bezárt, ahol amúgy használnám. Csak úgy rákerestem az elfogadóhelyek listájára, és hirtelen megnyílt előttem a világ: masszázs, kozmetika, ilyen-olyan kezelések... helló, erről én eddig miért nem tudtam? Szóval most van a fejemben egy sereg ötlet, hogy mire fogom elkölteni, amíg ilyen tré állapotok vannak, hogy se hotel, se éttermek.

Délután hívott Angi babasétáltatás közben, este pedig Zsu csörgött, úgyhogy ma nagyon el voltam kényeztetve barátnőkkel. De aminek ennél is jobban örültem, hogy este felhívott az egyik kishugom. Még sosem hívott. Unatkozott, és gondolta, hogy beszélgethetnénk. Eleinte nem igazán tudtam, hogy miről beszéljünk, de aztán valahogy feloldódtunk mindketten, és a végén vagy egy órát csacsogtunk. Megbeszéltük, hogy hívjon bármikor ha unatkozna, és hogy beszéljünk is többet. Jó volt ez a nap!

téli álom

Azt hiszem, hogy kicsit belassultam az utóbbi napokban. A héten főzni sem volt kedvem, a reggeli tesi is elmaradt, de szerencsére tökre nincs bűntudatom. Bár látom, hogy sok influenszer önti a szósöl médiába azt, hogy mit együnk, mit sportoljunk, hogyan nézzen ki egy napunk. Kicsit ilyenkor azt érzem, hogy ezzel egyik végletből esünk bele a másikba, és a szuper helszi lájfsztájlt és a tudatos életmódot követve elfelejtjük megkérdezni a testünket, hogy amúgy ő mit szeretne. Mert szerintem ha jóban vagyok a saját testemmel, akkor ő azt majd tudja, és jelzi nekem, ha éppen salátát szeretne ropogtatni, vagy egy tábla csokira fáj a foga (true story), vagy szeretne este csak ülni egy kád vízben. Tök okés, hogy a ciklussal változnak a testem igényei, és szeretem, hogy szól, hogy mi van. Én meg emiatt nem akarok bűntudatot érezni. Most a bekuckózós, lusta, nassolós napjaimat élem, és jól van ez így, tudom, hogy ez most egy ilyen időszak.

Amúgy a lustaságomnak köszönhető, hogy felfedeztem ma a környéken egy vásárcsarnokot. Ma sem volt kedvem főzni, ezért gondoltam egyet, letöltöttem a munch.hu-t, és lefoglaltam két adag ételt. Ezt a startupot egy kedves ismerősömék csinálják, és a célja, hogy az éttermek által nem értékesített ételeket kedvezményes áron adja, és megóvja azokat a kidobástól. Végülis ugyanolyan, mintha ételt rendelnék elvitelre, csak olcsóbb. Úgyhogy elgyalogoltam érte a vásárcsarnokba, és közben a környékünk egy másik szegletét fedeztem fel. Meg azon gondolkoztam, hogy tavaly ilyenkor még micsoda nyüzsgés volt itt, és hogy tavasszal remélem, hogy visszatér az élet.

séták

Mostanában ha tehetem, akkor mindenhova sétálva megyek. Ezek nekem nagyon jól esnek, mert bámulom az embereket, közben ráadásul kardiózom is, a testemnek és a lelkemnek is jól esik picit a szabadban lenni. Múltkor például elsétáltam a fogorvostól a könyvesboltig egy félretett könyvért, ezzel 30 perc alatt sétáltam két kilométert. A lakásfelújítástól hazáig is sétáltam, az egy újabb két kilométer volt. Ezek alatt a séták alatt pedig próbálok olyan utcácskákon haladni, ami távolabb esik a csapásiránytól, így fedeztem fel egy új reggelizőt és egy cipészt is pár sarokkal lejjebb, amit égre-földre kerestem. Azt is elhatároztam, hogy felfedezem az új környék összes kávézóját, hogy mire kinyitnak (összes ujjam csuriban), addigra legyen miből válogatni, hogy aznap hol üssek tábort a home officehoz.

A mai napon is a szokásos felfedező sétámat toltam, amikor egy srác toppant elém. Először azt hittem, hogy krishnás, vagy valamire gyűjt, mondtam neki, hogy nem tudok segíteni. De jött velem, és elmesélte, hogy hajléktalan és egy hostelben lakik, erre gyűjt. Tiszta volt és elég márkásak voltak a ruhái, de talán nem régóta hajléktalan, gondoltam. Kérdeztem tőle, hogy miért nem keres fel egy hajléktalan szállót, ismerek is egyet, ahol önkénteskedtem, nagyon szimpatikusak voltak, ott nem kell a szállásért fizetni. Azt mondta, hogy az a közeg őt lehúzza. Ja, meg ki is tiltották onnan. Miért? - kérdeztem. Mert a WC-ben füvezett. Hát igen, ezt megértem - mondtam -, pedig ők tudnának segíteni munkát találni. Az lehet, de abból le kellene adnia a szállónak - mondta. 

Aztán ott álltam, és azon gondolkoztam, hogy ki vagyok én, hogy tanácsokat adjak neki, nem is kérte őket. Amiben tudtam, abban a legjobb szándékkal segítettem: beszélgettem vele és a számomra legésszerűbb ötletet adtam, de nincs jogom győzködni, hogy szerintem mit csináljon. Mikor elbúcsúztunk annyit mondott, hogy reméli, hogy mikor neki jobban fog menni, akkor ő hívhat meg engem valamire. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy ezt vajon cinikusan értette-e, mindenesetre azt válaszoltam neki, hogy egy beszélgetésben mindig benne vagyok, az pont elég.

Nem tudom, hogy mit várt tőlem, de remélem, hogy tudtam neki adni valamit: kedvességet és figyelmet. Ezen gondolkoztam, miközben folytattam a sétát, meg azon is, hogy ezek a séták mennyire tanulságosak tudnak lenni.

anniversary

Azta, most van egy éve, hogy blogolok! És mennyi minden történt egy év alatt: februárban még repültem és nagyokat buliztam. Márciusban beköszöntött az első kijárási korlátozás, és a bulizást felváltották az otthoni tornázások, a sorozat-maratonok, a főzicskézések és a randik a közeli parkban. Vettem egy lakást is. Áprilisban csodás időjárás volt, és a délutáni nagy sétáknak köszönhetően egészen jól felfedeztem a környéket. Májusban megjött az életembe Karesz, majd elkezdődött a két lakásunk közötti ingázás. Nyáron még bejött egy hét tengerpart, sok-sok napozás és fürdés a Tüskeváramban. Megkaptam az új lakásom kulcsait és nagy erőkkel vetettem bele magam a felújításba. Szeptemberben a második kijárási korlátozás összeköltözést hozott, kiköltöztem az albimból, be Karesz albijába, és lett egy keresztfiam is. Októberben egy kis covid és karantén következett, éljenek a gyömbér teák, a nekünk bevásároló barátok, és a puzzle-ök. A lakásfelújítás a háttérben az egész évemet kitöltötte: ez egy never ending story, rengeteget tanultam belőle a magyar építőiparról, a tisztességről és megbízhatóságról. Most már igazán a bútorok és az utolsó simítások jönnek.

télre idáig jutottunk a lakás-projektben

Novemberben nagy erőkkel vetettük bele magunkat az albérletpiacba egy szebb és jobb lakás reményében, és végül év végén megtaláltuk az új otthonunkat, újra csomagoltunk és költöztünk, immár remélhetőleg pár hónapnál több időre.

A karácsonyi semmittevés utáni napok arról szóltak, hogy kipakoltunk (hogy lehet ennyi cuccunk úgy, hogy alig három hónapja már egyszer átszortíroztuk a dolgainkat??). Tegnap éreztem először, hogy otthon vagyok: este beköltöztem pár órára a konyhába, csirkés-gombás rizottót főztem. Mindennek megvolt a helye, otthonosan éreztem magam. Közben bedurrantottam a sütőt, és megsütöttem az év első sütőtökös brownie-ját, ami isteni lett, és ez lett ma a reggelim is egy kis joghurttal és magvakkal.