kétszersült

Az ember próbál vigyázni, mert tényleg a csapból is az folyik, hogy covid és hogy omicron, meg hogy nagyon fertőző, és persze a napi új fertőzöttek száma, ésatöbbi. FFP2 maszk szorítja a fülem tövét egész nap, csak evéskor és iváskor enged a szorítás, a kilincs után a csap tekerője a következő tárgy, amit elkapok, és öblítem le a láthatatlan kis katonákat a kezemről. Erre a harcmezőn, míg bujkálok az ellenség elől, nem megtalál valami mezei vírus? Úgyhogy az egész kedd éjszakát azzal töltöttem, hogy megszabaduljak a gyomrom tartalmától (mind a három étkezéstől), szerdán pedig az alváshiány és a szörnyű hasfájás miatt egész nap ágyban voltam. Teszteltem is, de semmi. Közben megtudtam, hogy sokan influenzásak, gondolom a vírus két évig sorban állt a covid mögött, és most megerősödve jött vissza.

Nagyon jól esett végigaludnom a napot, gyenge voltam és kimerült. Karesz szerencsére aznap épp nem dolgozott, úgyhogy figyelt rám. Szerzett nekem háztartási kekszet és kétszersültet. Kiderült, hogy nem tudja mi az a kétszersült, nekem meg olyan jó volt ízlelgetni ezt a szót, gyerekkoromra emlékeztetett. Az egész napból aztán csak annyi maradt meg, hogy két alvásom közötti félálomban látom, ahogy cseréli a bögréket az éjjeli szekrényen, és hozza be a frissen gőzölgő gyömbérteát. A mai napra még maradt mutatóba kis gyomorcsikorgás meg glugyogás, úgyhogy marad a diéta is, de sokkal jobban vagyok és már lázam sincs.

Közben fel kell vennem valakit a csapatomba, és egy olyan srác jelentkezett, akivel én anno randiztam, jajj!

ha már január, akkor

Ezek történtek velem januárban:

• felfedeztem az Artizánt. Én erről a helyről eddig miért nem tudtam? Cuki pékség, és isteni a mandulás croissantja. Fel is vettem a reggelijeim listámra!

• elkezdtem a bullet journal módszert. Erről már hallottam korábban, de olyan bonyolultnak tűnt, amíg gyakorlatban ki nem próbáltam. Még Karesztól kaptam egy cuki naptárat a Kanári-szigeteken, és őt tettem meg a kisokosommá. Az új módszer úgy tűnik, hogy eddig bevált, azóta nem felejtek el dolgokat, haladok a kis feladataimmal, és egészen átláthatóak a napjaim. Meg olyan menő a naptáram, szerintem szeretni fogom.

• szeretnék a húgaimmal többet találkozni. Egyik hétvégén elugrottam hozzájuk, szuper idő volt, sütött a nap és kellően hideg, úgyhogy elvittek korizni. Öten csajok egymás kezét fogva, libasorban sikongatva csúsztunk a jégen, majd túlcukrozott meleg teát ittunk, és hógolyóztunk. Szuper jó volt együtt lenni, és kicsit újra kisiskolásnak éreztem magam.

• közel fél év után rászántam magam, hogy elmenjek edzeni. Még júliusban kezdtem el levelezni egy edzővel, és aztán elsunnyogtam a dolgot. Januárban a bullet journalomnak köszönhetően aztán léptem. Az időzítés mondjuk lehetett volna szerencsésebb, mert most együtt tolongunk a sok újévi fogadalmas újrakezdővel. Az edzőm egy kedves srác, aki végig rám figyel és mikor már feladnám, akkor motivál és aztán meg is dicsér. Még csak párszor voltam, de most is épp leszakad a lábam, ami furcsa mód eléggé jó érzés.

franciásan távozni

Alig hogy hazajöttünk a tavaszból, és átléptünk az új évbe, már indultunk is vissza: Karesz, én, és immáron a szüleim és nagyim. Rendhagyó módon születésnapomra én leptem meg őket egy dél-franciaországi hosszú hétvégével. Többször jártam már Párizsban, de azon kívül még sehol az országban, és pont kapóra jött az a Black Friday, na meg hogy itt a szülinapom. Nagy volt az izgalom, így öten még sosem utaztunk repülővel. Utólag visszatekintve minden flottul ment, sőt, kora miatt nagyim után kapkodtak a reptéri dolgozók, így ő mindig előttünk került be a gépbe, vagy szállt ki belőle, mi meg csak rohantunk utána.

Marseille volt az úti cél. A metróból kiszállva már a föld alatt megcsapta orromat a friss hal illata. A felszínen a kikötő halárusaiba botlottunk, meg virágárusokba, egy hatalmas óriáskerékbe, emberáradatba, a kikötőben sorakozó hajókba. Megérkeztünk. Anyum már jó előre összerakta lépésről-lépésre a következő pár nap programját, úgyhogy szálláson lecuccolás, és már mentünk is járni a kis utcácskákat. Szerettem a világoskék zsalugáteres ablakokat, a házak tövében megbúvó kávézókat, a csillogó kis édességboltokat, a friss croissant illatát, a villamos csilingelését, a sirályok vijjogását. Anyumban most sem csalódtam, a kis csapatunk bejárta a legfontosabb helyeket, hol meg-megállva, nagyimmal megpihenve, egy kávéra vagy teára. Egyik nap Aix-en-Provence városába is elvonatoztunk, ő egy kis ékszerdoboz, csoda házikókkal és szökőkutakkal. Egyszer tavasszal is vissza fogok ide jönni, iszonyat hangulatos lehet a zöldellő fák alatt kortyolni a kávét.

Karesz születésnapom estéjén elvitt vacsorázni. Egy darabig bolyongtunk az esti utcákon, nappal annyi helyet láttunk, most viszont valahogy nem jött szembe semmi. Végül kilyukadtunk egy kis téren, ami telis-tele volt éttermekkel, és ott random kiválasztottuk az egyiket. Itt ettem életem első osztrigáját. Érdekes volt, mindenesetre jól csúszott. Az utolsó napon Karesszal különváltunk a családtól, és az utolsó marseille-i naplementét a kikötő egyik kávézójából néztük, takaróba csavarva, teát kortyolgatva, magunkba szívva még egy kis tengert, az illatokat és a távoli harmónika hangját.

el a tavaszba, hejj!

Hol is kezdjem.. gondoltunk egyet Karesszal és úgy döntöttünk, hogy az idei karácsonyt melegebb helyen szeretnénk eltölteni. Már egy ideje nézegettük a távoli tájakat, meg a beutazási feltételeket, aztán jött a Black Friday, és bevásároltunk repjegyekből. Ezzel eldőlt, hogy a karácsonyt Afrika mellett, a Kanári-szigeteken töltjük. Pénteken még dolgoztam, este gyorsan bedobtam a bőröndömbe pár pólót és pulcsit, meg a biztonság kedvéért egy fürdőruhát, szombat hajnalban pedig már a felhők felett kortyoltuk a kötelező kávét.

Szerintem fejben csak akkor fogtuk fel, hogy mi most két hétig a tavaszban leszünk, amikor kiléptünk a gépből és megcsapta az orrunkat a tenger sós illata. Innentől pedig már legenda ami történt, talán igaz sem volt. Reggelente a tengerparton futottunk a napfelkeltében, aztán felkerekedtünk és a kicsi kocsinkkal körbepöfögtük a szigetet, minden nap egy új útvonalon. Haladtunk szerpentineken, hatalmas szakadékok mentén, fenyőerdőkkel övezett tavak szélén bringásokat kerülgetve lelkesen, hol fel a vulkánok csúcsáig, hol lefelé, kis fehér falvakon keresztül egészen a csillogó tengerig. Imádtam felfedezni a kis zeg-zugokat. Karesz pedig szeretett vezetni, úgyhogy mindenki jól járt. Minden nap másik helyen ettünk, és végigkóstoltuk a tenger összes gyümölcsét, én meg emellé a borlapot is. Az idő végig velünk volt, napsütés és tavaszias idő. Vízbe mondjuk egyszer sem mentünk, nekünk az túl hideg volt, viszont ücsörögtünk a parton naplementét nézni egy üveg meggysörrel és pisztáciával. Közben pedig néztük a bátor északiakat, akik a hullámokban fogócskáztak.

Karácsony napján delfineket kaptam ajándékba, egy hajótúrán elmentünk felkutatni őket. Három óra elszánt kutatás után találtunk is egy kisebb családot. Ők bemutattak pár unott szaltót, majd továbbálltak, és nekünk ez pont elég volt ahhoz, hogy egész napra beteljünk a gyönyörtől. Karácsonyi hangulatot a Mikulás-sapkában a tengerpartra vonuló csapatok és a hangszóróból szóló karácsonyi klasszikusok szolgáltatták. Karácsony este picit honvággyal gondoltunk az otthoniakra, de a sok-sok élmény és a napsütés kárpótolt.

Szép volt, jó volt, tán igaz sem volt. Szilveszter előtt szállt le a gépünk a télbe, mi pedig már kicsit barnábban kezdtük az új évet.