hétfők, hej!

A válságot eddig a tévében néztem, és legfeljebb annyit éreztem belőle, hogy nem lehet esténként beülni egy italra a barátnőkkel. Viszont ma már a saját bőrömön kezdtem érzeni a dolgot, ami picit ijesztő. Utoljára akkor éltem át ilyen tehetetlenséget, mikor Dél-Amerikában laktam egy korrupcióval átszőtt, gazdaságilag instabil országban, ahol senki nem tudta, hogy mit hoz a holnap. Nem volt egy kellemes érzés.

A cégnél ma korlátozásokat kezdtek el bevezetni. Lesznek, akiket ideiglenesen leépítenek, mert őket az országuk ebben a helyzetben segéllyel támogatja. Lesznek, akiknek csökkenteniük kell a munkaidejüket. Lesznek, akiknek szabadságot kell vásárolniuk, hogy ezzel tőkét nyomjanak vissza a cégbe. Ezekre azért van szükség, hogy költséget csökkentsünk és így próbáljunk minél több munkahelyet megmenteni. Ez teljesen érthető, közösen kell megoldanunk a helyzetet, és ha mindenki csak egy kis áldozatot hoz, egészen sokat tehetünk együtt.

Ma az albérlőm is rám írt, hogy megfelezték a fizetését, és kérte, hogy csökkentsük a lakbért. Én meg persze, hogy csökkentettem, hiszen nem az ő hibája ami most van, és bár nekem ez kiesés, szerintem itt ez most nem csak a pénzről szól, hanem az összefogásról és az emberségről is.

Aztán közben itt ez a lakásvásárlásos sztori is (kiváló az időzítés!), és picit aggódom, hiszen teljesen kiszámíthatatlan, hogy a hivatalok hogyan fognak dolgozni, meg pénzügyileg sem pont így terveztem ezt az időszakot. Ma egy kicsit kergettem az ügyvédet is, aki szintén home office-ban van.

Közben azon is aggódom, hogy rengeteget eszem.. már ahhoz képest, amennyit nem mozgok. Reggelente edzegetek, és vannak ezek a délutáni séták, amik nekem a nap fénypontjai, na de hol vannak már a csoportos konditermi órák, az elmászkálások és a hajnalig tartó táncolások, ugye. Szóval kitaláltam, hogy ha már tavasz és alacsony kalória-szükséglet, itt a kiváló alkalom megtapasztalni egy léböjt kúrát. Konkrétan semmit sem tudok róla, de úgy hangzik, mintha nekem most pont erre lenne szükségem, úgyhogy szerintem rákészülök a héten és egy bátrabb pillanatomban bele is vágok.

Úgyhogy ezekkel a történésekkel ma egy egészen vidám napom volt (nem). Tudom, hogy még így is nagyon szerencsés vagyok, hogy van munkám, hogy a családomnak is van munkája, és hogy nem fenekestül fordult fel az életem mint oly sokaknak. Sőt, az önkénteskedéssel próbálok segíteni, ahogy tudok. De azért most már lassan lehetne ennek vége, na! Bár köztudottan ugye nem a hétfő számít a legnépszerűbb napnak, úgyhogy ennél már csak jobb jöhet:)

karanténozgatások

Egy ideje nem írtam, de mentségemre legyen mondva, hogy egy érzelmi hullámvasútban voltam az elmúlt napokban. Annyira érdekes, hogy egy ilyen izolált magányban mennyire felértékelődnek apró dolgok, és hogy szépen lelassulunk. Aztán az életünk szépen lassan alkalmazkodik a helyzethez, és picit átformálódik.

Mások szerint eléggé intenzív életet élek és ezer dolgot csinálok egyszerre. Ezt pedig általában úgy érem el, hogy mindent próbálok jól összehangolni, hogy minél hatékonyabb legyek. Na, erre itt most éppen semmi szükség nincsen, ezért például azt vettem észre, hogy egy ideje már nem filózom azon reggelente, hogy amíg szellőztetek, és míg fő a tea, addig végeznem kell a fürdőszobában, hogy mire ott megmosakodtam, addigra pont kiszellőzzön és a teafű is leázzon. Már nincs jelentősége ezeknek a műveleteknek, mert a cél nem a gyors készülés, hanem éppen a tevékenységek elnyújtása.

Aztán mind a testem, mind a lelkem elkezdett nagyon vágyni arra, hogy minden nap kimozdulhasson egy kicsit. Talán a mozgás hiányát viselem a legnehezebben. Úgyhogy ebéd után ha jó idő van, újabban imádom felfedezni a környéket. Mindig belövök egy célt, és a kacskaringós budai lankákon, a csodás villák tövében barangolok egymagamban, és gyönyörködöm az épületekben és a kilátásban.

Főztem is sokat, bár a kevés mozgás miatt inkább a könnyű ételeket kívánom, a sok zöldséget és a mediterrán konyhát. Na, meg filmmaratonokat tartottam, és már van egy nagy listám letöltendő, megnézendő filmekről is, ami egyre csak bővül. A vízszámlám is az egekben lesz, mert újabban zuhanyzás helyett fürdőt veszek, itt is az az időigényesebb megoldás. Közben jelentkeztem önkéntesnek is időseknek segíteni vásárolni vagy kutyát sétáltatni, most várom, hogy visszajelezzenek.

Azt hiszem, hogy tudatosan egészen jól boldogulok. Aztán jönnek az esték és a hétvégék, és tegnap egy ismerősöm emlékeztetett, hogy milyen kutya nehéz tök magányosan ezt a szitut megélni. Aztán az jutott eszembe, hogy a csapatomban csak én vagyok aki tök egyedül éli ezt meg, és a barátaim többsége sincs egyedül. Eszembe jutott, hogy hány idős ember éli a napjait ilyen magányban, és most milyen rettentően nehéz lehet nekik, hogy még ezt a napi egy kedves szót is el kell vennünk tőlük, amit a sarki eladótól kapnak ha leugranak egy zacskó tejért. És akkor ott valami bekattant, és egészen magam alá kerültem és megint beütött a magánytól való rettegésem. Az éjszakát sem tudtam végigaludni, megint felriadtam arra, hogy egyedül fogok maradni, és nagyon kétségbe estem.

Persze tudom, hogy reggel minden derűsebb, de ahhoz el kellene tudnom aludni. Úgyhogy órákig forgolódtam, szerintem az ébresztőóra csörgése előtt sikerülhetett elaludnom, úgyhogy karikás szemekkel ébredtem. Úgy néztem ki, mint akit egész éjjel nyúztak, és akkor eldöntöttem, hogy akkor is jó napom lesz. Kisminkeltem magam a home office-hoz, amit még sosem csináltam, de bezsebeltem érte sok bókot. Csináltam egy finom spagettit, és újra kimentem egy nagyot sétálni a hegyekbe. Nagyon ajánlom, hogy most már jó idő legyen, mert nekem kell a napsütés, kellenek a séták, a virágok illata, a jó kis D-vitamin. Úgy tűnik, hogy most ez a világ legjobb dolga így karantén idején:)

cogito

Vajon lehet az, hogy amióta itthon vagyok és nem járkálok el esténként beülni, azóta kisimultabb a fejem? Vagy ez az új éjszakai arckrémem?

És hogy van az, hogy a srácok tinderen még az önkéntes karantén idején is azon pörögnek, hogy randizzunk? Tényleg ilyen sok felelőtlen ember szaladgál az utcán?

Ilyen, és ehhez hasonló hatalmas kérdéseken töröm a fejem önkéntes magányomban. Gyanítom, hogy a sok elvonult nagy gondolkodó is így fejthette meg a világ kérdéseit. 

Amúgy a rutinom beállt, délután még jut idő arra is, hogy lemenjek napozni egyet a parkba, amíg lehet, aztán az esték hipp-hopp eltelnek, nem is tudom mivel. Úgyhogy megyek is vissza semmitteni. Virtuális integetés nektek!:)

napi rutin

Egyelőre úgy tűnik, hogy a home office-os életemben kezd beállni egy napi rutin. Reggel a hasizom gyakorlattal kezdek, utána munka, közben azon gondolkodom, hogy mit főzzek ebédre. Általában ez az alapján dől el, hogy mely alapanyagok vannak a legrosszabb állapotban. Ma pl. az egyhetes gombát és a tegnapi maradék medvehagymát kellett felhasználnom, ebből lett a.. találjátok ki.. medvehagymás-gombás rizottó:) Szerintem isteni lett, és letudtam a tiszteletemet a medvehagyma előtt. Holnap szerintem a szintén egyhetes céklával kellene kezdenem valamit.

Délután két meeting közötti szünetben kiültem az erkélyre napozni és bámultam le a parkra. Először kivittem magammal egy sálat, de olyan meleg volt, hogy egyből vissza is vittem. Helló, itt a tavasz!

Késő délutánra majd betervezek egy kis sziesztát, amit imádok, aztán este megnézem az aktuális híreket, jelenleg ez az egyetlen kapcsolatom a kinti nagyvilággal, majd egy meleg fürdő, egy jó film és közben a szokásos comb+fenék gyakorlatok. Újra rá kellene magamat venni az olvasásra, viszont általában egyszerre több könyvet olvasok, és nem sok kedvem van most kitalálni azt, hogy melyikkel hol tartottam.

Extrovertált barátnőim kezdenek nagyon szenvedni a bezártságtól, mert ennyit még soha nem kerestek mint ma. Mindenesetre itt is, meg a munkahelyen is azt tapasztalom, hogy az online kommunikáció egészen felpezsdült, sokkal sűrűbben írunk egymásra. Az elmúlt pár napban pár régi, távolban élő barát is spontán rám írt, hogy minden rendben van-e, hogy vagyok, én is egyből pingeltem a spanyol ismerőseimet a kijárási tilalom bevezetése után. Egyelőre nagyon élvezem a helyzetnek ezt a közösségteremtő erejét, és van egy ilyen utópisztikus képem, hogy ha ennek az egésznek vége lesz, akkor mint a II. világháború után a hippik, kiözönlünk majd az utcákra, és virágkoszorúkkal a fejünkön, egymás karjába kapaszkodva együtt fogjuk ünnepelni, hogy újra szabadok vagyunk. Gyanítom, hogy ez a romantikusabb verzió, de nekem így tetszik:)

Ez az egyik barátnőm mai segélykiáltása:)

a négy fal között

Kicsit olyan érzés ez, mint nagyszüleinknek lehetett a háború alatt.. van egy titkos ellenség aki ellen küzdünk, miközben kisebb-nagyobb megszorításokkal élünk együtt. Nagyon érdekes élmény egy ilyen helyzetet megélni, és valahogy próbálok erre úgy tekinteni, mint egy életre szóló tapasztalatra. Ma én is megkezdtem hivatalos és önkéntes szobafogságomat, holnaptól pedig mindenkit home office-ba küldenek. Eddig is javarészt otthonról dolgoztam, úgyhogy nem nagy a változás, leszámítva azt, hogy most a szomszédaim többsége is otthon maradt, aminek egyenes következménye a folyosón rohangászó és sikoltozó gyerekek, illetve az őket ugató kutyák, ami egy unalmas konferencia hívást meglehetősen fel tud dobni:)

Annyira érdekes az, hogy emberek hogyan reagálnak erre a helyzetre. Egyesekből a legjobbat, másokból a legrosszabbat hozza ki. Hallottam olyan sztorikról, hogy várandós nőt löktek arrébb hogy hamarabb jussanak oda a kenyérpulthoz, vagy hogy idősek bevásárló kosarából vettek ki élelmiszert míg nem figyeltek oda. Ugyanakkor szívmelengető látni azt, ahogy a többségből ez mégis a jót hozza ki. Ők tudják a dolgukat, hogy ezt csak együtt lehet átvészelni, és nagyon sok önzetlen felajánlás érkezik akár cégektől a távoktatást segítő eszközökre, önkéntesektől kezdeményezések az idősek támogatására, közintézményektől online elérhető kurzusokra, előadásokra, és ezek egyre csak szaporodnak. Az olasz erkélykoncerteken el is pityeredtem kicsit, és azt hiszem, hogy büszke voltam arra, hogy mi ilyet is tudunk.

Tegnap este hogy ráhangolódjak a dologra, mert unatkoztam, megnéztem két vírusos filmet: Fertőzés (2011) és Legenda vagyok (2007). Meglepő módon az előbbi kicsit hasonlít a mostani helyzetre, leszámítva pár filmes drámai fogást.

A mai napot a jó kis hasizom gyakorlatommal kezdtem, aztán munka-munka-munka. A hétvégén hirtelen felindulásból vettem medvehagymát, aminek most van a szezonja, de nem igazán tudtam, hogy mit lehet belőle készíteni. Úgyhogy kinéztem egy receptet és napközben leugrottam bevásárolni, hogy felkészüljek a következő napokra és hogy meg tudjam sütni ezt a medvehagymás pogácsát. Szerettem volna bemenni a gyógyszertárba is, de olyan sor állt előtte, hogy ez pár napig most felejtős lesz. Közben hívott a fodrász is, hogy tegyük át az időpontot.

Aztán olyan is volt, hogy a nagyimra ráírtam, hogy ugye nem teszi ki otthonról a lábát, mert kicsit az ő védelmükben csücsülünk otthon. Meg kértem tőle, hogy mivel sok barátnője nem olyan menő mint ő, hogy fent van Facebookon, vagy van okostelefonja, ezért terjessze nekik is az igét, hogy tessék otthon maradni, és inkább a szomszédot kérjék meg hogy vásároljon be nekik.

Most pedig asszem veszek egy forró fürdőt, letöltök valami filmet és chatmarathont rendezek a tinderen. Vigyázzatok magatokra és olvasom ám a blogjaitokat, hogy ki mivel tölti az idejét, abból is inspirálódom:)

Ki mit csinál otthon?

így-úgy

Tegnap átjöttek barátnőim, és a helyzetre való tekintettel zárt körű filmezést tartottunk. Legjobb barátnőm bejelentette hogy kisbabát vár. Mondjuk sejtettem, mert annyira régóta ismerjük egymást, hogy a legapróbb változásokat is kiszúrnánk egymáson. Nagyon-nagyon örülök neki, kicsit meg is könnyebbültem, hogy most már lehet róla nyíltan beszélni. Annyira csodálatos, hogy ő most egy teljesen új szerepre fog készülni, és hogy úgy láthatom, ahogy eddig még soha. És persze kikérdeztük elejétől a végéig, és olyan bennfentesen mesélte el az első trimeszterét, hogy hirtelen én is annyira szerettem volna ezt átélni. 

Nagyon örülök a boldogságának, viszont azért magamban szomorkodom kicsit, hogy én meg így a nullán állok, esélyem sincs ilyesmire a jelenlegi helyzetben, pedig annyira vágynék rá. Ettől olyan lelkifurdalásom van, és mindig elhessegetem, hogy most a barátnőm boldogsága fontosabb mint az én szomorúságom, de ezek az érzések és gondolatok sajnos kéretlenül jönnek.

A felszínen szerintem egészen jól lefoglalom magam és úgy érzem, hogy nincs sok időm agyalni, nagyon mélyen ez nem teljesen lehet így, mert szinte minden éjjel még most is arra riadok fel, hogy elkéstem, hogy már nem lesz gyerekem, hogy körülöttem már mindenki révbe ért, én meg egyedül fogok maradni. Remélem, hogy idővel a felszínről sugárzott jókedvem és lazaságom ide is legyűrűzik majd, de egyelőre nem igazán ritkulnak ezek a rémálmok.

Az utóbbi hetekben megint voltak ilyen pofára eséseim srácokkal. Például egy hónapot chateltünk egy vidéki sráccal, akivel még február elején találkoztam egy buliban, majd mikor jött volna most hétvégén Pestre, előtte pár nappal közölte out of the blue, hogy ő már nem szeretne összefutni. Aztán egy hónap után rámírt a vendéglős srác, vele pénteken taliztam, azóta nem keresett. Közben randiztam egy nagyon cuki sráccal, aki lelkes és még jól is néz ki, de sajnos unatkozom mellette, nincsenek nagy beszélgetéseink, mert egyszavasan intézi el a párbeszéd ráeső részét. Úgyhogy tegnap újra leszedtem a tindert, legalább szórakoztatom magam az önkéntes házi őrizetben.

A lakás sem áll még sehogy, az egy hónapos adminisztráció után most két hetet kell várnom, hogy valaki él-e a ház alapító okiratában rögzített elővásárlási jogával. A szembeszomszédok ráadásul kínaiak, az ügyvéd szerint nekik meg annyi pénzük van mint a szemét, szóval esélyes, hogy buktam az egészet. Pedig a fejemben már rég berendeztem azt a lakást.

Hát így. Oké, most már befogom, megyek el semmittenni bezárkózva:)

sweet disposition

Tavaly ilyenkor voltam egy hónapot Balin. Mióta ez a múlt héten bevillant, azóta elfogott egy nosztalgikus érzés. Az első hetemen egyik délelőtt épp egy kisbuszban ülve zötyögtünk le a tengerpartra szörfözni, mikor a rádióból megszólalt ez a dal. Rikítóan zöld banánfák és rizsföldek között suhantunk, fülledt meleg volt, a dzsíp hátsó bőrülésen hallgattam a többi utazó nevetgélését, combom alatt éreztem az izzadságot, bámultam ki a poros ablakon, az arcomat sütötte a nap, és ekkor hosszú idő óta először nagyon szabadnak éreztem magam. Azóta ez a zene számomra Bali, ráadásul az együttes egyik tagja indonéz.

Bár akkor mindez egy hatalmas kalandnak tűnt, ahol tudatosan semmit nem akartam csinálni, csak sodródni az árral és pihenni, és ahova az első egy hét kivételével semmi tervvel nem érkeztem, még csak szállásom sem volt; visszanézve ez az egy hónap egy mérföldkő volt az életemben. Megtanultam elengedni, nem ragaszkodni, Dél-Amerika után újra egyedül lenni és ezt élvezni.

A hétvégén pedig megtisztogattam azt a besárgult lótuszvirágos nyakláncomat is, amelyet Balin vettem emlékül erre az időszakra. Márciusban biztosan sokat szeretném hordani. A keleti kultúrában ez a virág többek között a lelki ébredést és újjászületést szimbolizálja. Szerintem nekem ott épp erre volt szükségem.

beach body

Ha a Google Analytics legtöbbet keresett szavához hasonlóan lehetne nézni azt is, hogy mely kifejezések hagyják el az ember száját szezontól függően, akkor március-áprilisban a "beach body" biztosan előkelő helyen szerepelne. Ilyenkor már lassan de biztosan kezdődik az őrület, hogy az ember lánya fürdőruha-kompatibilisen nézzen ki a szezonra.

A héten a céges megbeszélésen a tervezett nyári programokról esett éppen szó, mikor munkatársnőm sutyorgásából hallottam ki ezt a kifejezést, és az agyam reflexszerűen kezdte átpörgette az opciókat, hogy milyen akciótervet kellene készíteni a nyári beach body eléréséhez.

Aztán eszembe jutott, hogy amikor a start-up időszak előtt időm még annyi volt mint a tenger, akkor reggelente toltam egy brutál' hasizom gyakorlatot, ami az utóbbi három hónapban a feledés homályába merült. Most viszont, mikor búcsút intettem a rohanós, stresszelős, nincsegypercemsem időszaknak, megint lett időm és a régi emlékek az akkori napi rutinomról mintha lassan kezdenének visszatérni. És ekkor beugrott ez a gyakorlat.

Beszúrom ide, hátha valakinek van kedve csatlakozni. 15 perces, de brutális (még úgy is, hogy sportoló voltam!), viszont nagyon jó érzés ezzel a hátam mögött elkezdeni a napot. Ha van esetleg nektek is valami jó gyakorlat, küldjétek. Vasárnap hónapok óta először csináltam meg újra a gyakorlatot (úristen milyen izomlázam van azóta!), és ezennel nálam hivatalosan is megkezdődött a beach body felkészülős időszak:)

férfiak és nők az életemből

Jellemzően a családom egyetlen férfi tagjának sem jutottam eszébe Nőnapon. És tudom, hogy ez csak egy nap és semmi jelentősége nincs, a szülinapomat például nem szokták elfelejteni, stb-stb, de azért picit szomorkodtam miatta. Viszont megleptem magam egy csokor tulipánnal és este vettem egy finom fürdőt, úgyhogy egészen jó estém volt:)

Közben lett két új projektem. Anyukám idén tölti a 60-at, a legjobb barátnőmmel pedig idén van a 30. évfordulónk (egészen kicsi korunk óta ismerjük egymást), és szeretném mindkettőt meglepni. Nagyon izgatott vagyok, mert csomó ötletem van és már elkezdtem a szervezkedést. A legviccesebb pedig, hogy egy napon van a szülinapjuk, úgyhogy nagyjából egy időben kell készen lennem. Később megosztom a részleteket, de addig is teljes titokban készülök:)

harmincas szinglik

Tegnap este egy régi ismerősömmel találkoztam, aki a dél-amerikai életemben játszott szerepet. Ott találkoztunk és leginkább ez is volt mindig a közös témánk. Ő egy nagyon aranyos, megszeppent kis srác volt mikor hat éve megismertem, és rövid kint tartózkodása alatt nagyon örült, hogy a távoli kontinensen talált egy csapat magyarországi fiatalt, akikhez csapódni tudott. Miután hazaköltöztem talán kétszer ültünk össze nosztalgiázni, azóta pedig legfeljebb Facebookon láttam, hogy mik történtek vele: munka, eljegyzés, házasság, lakás. Már több éve annak, hogy utoljára láttuk egymást, ezért is lepett meg, mikor péntek este rám írt, hogy másnap nincs-e kedvem összefutni egy italra.

Végül is miért ne, nem volt programom, és kíváncsi voltam, hogy mi újság vele. Gondoltam, biztos kimenőt kapott a feleségétől, vagy talán őt is hozza és megismerhetem. Aztán a Fröccsteraszon futottunk össze és az első öt percben már megtudtam, hogy december óta ők már nincsenek együtt. A lány elhagyta, összejött a főnökével. Az ismerősöm pedig most mint egy gimis (ő fogalmazott így), próbálja újra felvenni a fonalat és megy, ismerősökkel találkozik, bulizni jár és "fesztiválhangulata" van. Sőt, fent van Tinderen is, és hát ismerkedik.

Kérdeztem tőle, hogy nem korai-e még mindössze három hónap után így belecsapni a lecsóba, de csak közönyösen biccentett, hogy szerinte nem. Néha azért láttam, hogy a beszélgetés folyamán párszor a távolba meredve elgondolkozik, de talán ez a bornak volt betudható. Ennek fényében, hogy ő szingli, azért picit más értelmet nyert ez a szombat esti italozás, de próbáltam a beszélgetést úgy terelni, hogy a haverkodás szintjén maradjunk, nem szerettem volna félreértést. Végülis egy nagyot beszélgettünk, picit még mászkáltunk az éjszakában, aztán elköszöntem, és megbeszéltük, hogy majd még összefutunk.

Ezután azon gondolkoztam, hogy két nagy halmaz van a harmincas szinglik körében: azok, akik huszonévesen kerülnek össze és harmincas korukra zátonyra fut a kapcsolatuk; valamint azok, akik harmincas koruk után szeretnének csak elköteleződni (ld. én is). És bár ez egy általános jelenség, mégis annyira szomorú azt látnom, hogy egyre több korombeli épp válik. Azt pedig különösen szomorú látnom, ha ez ismerőssel történik. Míg én egy rózsaszín felhő tetején csücsülök és a szőke hercegre várok, addig egy nálam fiatalabb srác már túl van egy házasságon és egy váláson. Ez számomra annyira szürreális.

Szerencsére a hozzám legközelebb álló barátnőim szolgálnak az ellenpéldával, nagy szeretetben élnek a párjaikkal és tudatosan dolgoznak a kapcsolatukon. Nekem ők mutatják a jó példát, nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk és nagyon sokat tanulok tőlük. És bár tudom, hogy sokszor az a jobb, ha két személy élete külön utakon folytatódik, de éppen ezért szeretnék majd jól választani, és mindent megtenni azért, hogy a majdani társammal egy szuper csapatot alkossunk. Kívánom, hogy az ismerősöm is hamar rátaláljon a társára:)

..és Boldog Nőnapot Nekünk és köszönet minden Férfinak aki szeret és tisztel minket, és vigyáz ránk!:)

piacozgatások

Nemrég valahol azt olvastam, hogy ha valaki az idénynek megfelelő zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztja, akkor nem csak hogy pont azokat a tápanyagokat viszi be a szervezetébe amelyekre éppen szüksége van, hanem ezzel a helyi termelőket is támogatja. Szerintem ez egy tök jó dolog, és az a célom, hogy ebben picit tudatosabb legyek. Szeretném ezzel azt is megtanulni, hogy mikor mi érik. Meg persze majd a testem is mondja hogy neki hogy tetszik a dolog:) 

Ezt a táblázatot kezdtem el használni, ami tök jól megmutatja, hogy melyik hónapban mi terem. A mai piacozásnak pedig itt az eredménye, úgy látszik ezek a március színei.*

A banán és a sajtok persze sosem hiányozhatnak.

*Frissítés: a sütőtökből azóta isteni sütőtökös rizottó készült. A receptet itt hagyom, hátha valakinek ez lesz a vasárnapi ebédje:)

lakás projekt ON

Ha egyszer túl leszek ezen a lakásvásárlásos mizérián, tuti leírom, mert amennyi csontváz eddig kiesett a szekrényből, azzal nem hiszem, hogy egy mezei lakásvásárló találkozna életében, kész kabaré! A legjobb, hogy még a szerződéskötésnél sem tartunk. Áldom magam azért, hogy kitaláltam ezt a projektet, mondjuk legalább most hónapokra lekötöm magam:)

prosecco és tinder

Hú, de veszélyes egy mogyoróvaj tégely! Nem győzöm bújtatni a konyhaszekrény felső polcán, de hiába, mert fogy. Alattomosul. Pedig azért vettem, mert az egyik srác, akivel randiztam és akinek vendéglői vannak mondta, hogy a mogyoróvaj nagyon jól megy a sütőtökkel. Úgyhogy a héten a bolt sorai között sétálgatva eszembe jutott és beruháztam egyre. Csak éppen sütőtököt nem vettem hozzá, a mogyoróvaj pedig fogy. Ebből baj lesz.

Meg valahogy betévedtem egy Müllerbe is, és nem is sejtettem, hogy itt ilyen jó cuccok vannak. Vettem mindenféle fürdősókat és maszkokat, és péntek este nagy prosecco party-t tartottam a kádban.

Aztán olyan is történt, hogy letöröltem a tindert. Mintha az összes önjelölt népművelő és nulla empátiával rendelkező egyed szisztematikusan engem pécézett volna ki, én meg kiégtem tőlük, elegem lett hogy folyton magyarázkodnom kell, hogy kialakult véleményük volt rólam 10 perc csetelés után és osztották rólam az igazságaikat, és hogy csak az érdekelte őket hogy "demikortalálkozunk". Ha pedig nem férek bele a kis 1-2 napos felállított határidejükbe, akkor adieu! Érdekes módon mióta letöröltem, nem is hiányzik, erősítünk a való világra:)

Mondjuk az elmúlt hónapban kétszer voltam bulizni és hazamenetel előtt mind a kétszer felvett FB-on olyan srác, akivel egész este táncoltunk, flörtöltünk, vigyorogtunk egymásra, bejött nekem, és szerintem én is neki. Aztán míg mindenki ment haza a saját ágyába, még irogattunk egymásnak és vicceskedtünk chaten. Másnap reggeltől azonban mintha elvágták volna, soha többet nem hallottam felőlük. Én meg így nem értettem. Eddig abban a korban éltem, mikor a srác azért hajtott arra, hogy megszerezze a lány elérhetőségét, hogy utána randira hívja. Miért akarja valaki annyira a számom vagy a teljes nevem, ha aztán eltűnik a szürke ködben? Sokszor azt érzem, hogy én egyet pislogtam és a világ megváltozott, az én értékrendem pedig kuka. Úgy érzem, hogy a fiúk hamar feladják az udvarlást, én pedig ha nem lépek időben, akkor így jártam. Viszont így arra sincs idő, hogy különlegesnek érezzem magam mellettük. Én pedig inkább úgy döntök, hogy várok arra akinek megéri 3 napnál is hosszabban udvarolni. 

Szóval azért hiányzik hogy az utcán, a boltban, a kávézóban, a metrón, vagy akárhol rám mosolyogjon valaki, én visszamosolyogjak, ő pedig közelebb lépjen, köszönjön és vigyorogva elkezdjünk beszélgetni. Esténként elalvás előtt kérek mindig egy ilyet, hátha meghall az univerzum:)