A nagy pakolásban az egyik pendrive-on megtaláltam a régi zenéimet, és tegnap este azt hallgattam, táncoltam rá, és már totál' nem emlékeztem a szövegükre, úgyhogy megkerestem őket a neten, és azt énekeltem. Igazi tinibuli hangulat kerekedett nálam:) Annyira jól visszahoznak zenék régi életérzéseket és emlékeket, meg tök vicces rájönni, hogy amit anno angolul halandzsáztam, annak igazából mi is az értelme.
Aztán voltak olyan számok is, amelyeket még szöveggel sem tudtam egy szuszra kiénekelni, de marha vicces volt próbálkozni. Belinkelek ide kettőt, kíváncsi vagyok, hogy kinek sikerül a számmal együtt énekelni.
A hét aránylag gyorsan eltelt. Kezdődött azzal, hogy egyik külföldön élő csapattársamat ideiglenesen leépítették, mert az ő kormányuk fizeti a költségeket. Bár továbbra is lesz bevétele, azért én nagyon meghatódtam, hogy ő ezt bevállalta, konkrétan értünk és a cégért. Ha valaki elveszíti a munkáját szerintem nem csak az a borzasztó, ha elesik a fizetésétől, hanem az is, hogy hirtelen nincs mit csinálnia, és a négy fal között munka nélkül lenni eléggé embert próbáló. Írtam is neki, hogy egy hősnek tartom. Így az ő munkáját elosztva kicsit több lett mindenkinek, de jó érzés hasznosnak lenni, kicsit miatta is dolgozunk most, és így a napok is gyorsabban teltek.
A hét nagy híre, hogy lett Netflixem. Míg az HBOgo a sorozataiban verhetetlen, addig a Netflix a dokumentumfilmek és a reality-k terén erős. Egy nap alatt ledaráltam a 'Love is Blind' esküvős reality-t, ami arról szól, hogy párok úgy mondják ki egymásnak a boldogító igent, hogy előtte csak egy fal mögül beszélgettek egymással. Amennyire romantikus vagyok, én tök szívesen kipróbálnék egyszer egy ilyet, persze csak ha nem kerülök adásba:) Tegnap pedig a négyrészes 'Self Made' sorozatot néztem meg, ami az USA első milliárdos női vállalkozó történetét meséli el, aki afro-amerikaiként női hajápolási termékekkel robbant be a piacra a 20. század elején.
A sok kanapén ülős sorozatozástól picit lelkifurdalásom van, az edzéseket is kicsit hanyagoltam a héten, de ma már újra edzettem és egész hétvégén szórólapozni fogok. Abból azért látszik, hogy mennyire nem vagyok jó értékesítő, hogy még egy egyszerű szórólapozástól is parázom. Nem akarok semmit eladni, csak önkéntesként egy önkormányzati tájékoztatót dobok be a postaládákba, hogy idősek és gyerekesek hol kaphatnak segítséget. Ennek ellenére mikor először mentem szórni folyton azt vizionáltam, hogy a lakó rohan majd ki egy partvissal üvöltve, hogy nem kérnek szórólapot. Persze ilyen nem történt, ez a félelem valószínűleg csak bennem van, de ki gondolta volna, hogy még egy szórólapozás is szólhat önismeretről. Úgyhogy most hétvégén jobb híján önismereti gyakorlaton leszek, és legalább igazoltan mászkálhatok fel-alá. Ha tudtok, menjetek önkénteskedni:)
Tavaly ilyenkor voltam egy hónapot Balin. Mióta ez a múlt héten bevillant, azóta elfogott egy nosztalgikus érzés. Az első hetemen egyik délelőtt épp egy kisbuszban ülve zötyögtünk le a tengerpartra szörfözni, mikor a rádióból megszólalt ez a dal. Rikítóan zöld banánfák és rizsföldek között suhantunk, fülledt meleg volt, a dzsíp hátsó bőrülésen hallgattam a többi utazó nevetgélését, combom alatt éreztem az izzadságot, bámultam ki a poros ablakon, az arcomat sütötte a nap, és ekkor hosszú idő óta először nagyon szabadnak éreztem magam. Azóta ez a zene számomra Bali, ráadásul az együttes egyik tagja indonéz.
Bár akkor mindez egy hatalmas kalandnak tűnt, ahol tudatosan semmit nem akartam csinálni, csak sodródni az árral és pihenni, és ahova az első egy hét kivételével semmi tervvel nem érkeztem, még csak szállásom sem volt; visszanézve ez az egy hónap egy mérföldkő volt az életemben. Megtanultam elengedni, nem ragaszkodni, Dél-Amerika után újra egyedül lenni és ezt élvezni.
A hétvégén pedig megtisztogattam azt a besárgult lótuszvirágos nyakláncomat is, amelyet Balin vettem emlékül erre az időszakra. Márciusban biztosan sokat szeretném hordani. A keleti kultúrában ez a virág többek között a lelki ébredést és újjászületést szimbolizálja. Szerintem nekem ott épp erre volt szükségem.
Amúgy jól vagyok. Pityeregtem pár este, de nem is igazán a srác miatt, hanem hogy ez nekem mennyire nem megy, és hogy egyedül maradok. Éjjelente megint felébredek, hogy szorít az idő, hogy talán sosem lesz családom, de aztán megint reggel lesz, és volt olyan reggel, amikor úgy léptem ki a paplan alól, hogy ez most egy jó nap lesz. Szóval amúgy jól vagyok :)
Munkában csapatépítős napot rendeztek, amire engem is meghívtak. A hosszú workshopok után este elmentünk festeni, szerintem kiváló csapatépítős ötlet.Igazából máig nem tudom, hogy hogyan csináltuk, de a munkatársammal párban olyan remekművet rittyentettünk, hogy percekig csak néztünk csendben a festményünkre és nem tudtunk megszólalni. Mondjuk akkor már volt bennünk két pohár bor, amit közben iszogattunk. Pedig voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy ezzel a kézügyességemmel most ásom alá az évek alatt felépített tekintélyemet. De végül mindenki elégedetten és boldogan távozott annak tudatában, hogy csak ott van benne az a művészi véna.
Aztán volt olyan is, hogy a startupos srácok megkértek rá, hogy ugyan már, vezessem őket, mert nekik kell egy vezető. Rajtam ne múljon, hétvégére rittyentettem nekik egy olyan projekt tervet határidőkkel, hogy csak pislogtak. Aztán elkezdtem őket csesztetni a határidőkkel, eleinte volt megint nyüszögés, meg "igenis főnökasszony!", de aztán szépen elkezdett működni a dolog, és úgy végigdolgozta a hétvégét mindenki, mint a kisangyal. Talán eddig is így kellett volna csinálnom.. wehehe.
Meg ezen a hétvégén sütőtökös rizottót próbáltam, és isteni lett. Egyre jobban el vagyok ájulva attól, hogy miket meg nem tudok főzni, és tök jó érzés nagyimmal is meg barátnőimmel is recepteket cserélni. Nagyimat próbáljuk rászoktatni a reform ételekre, kevés finomított cucc, sok zöldség és gyümölcs, és szerintem érzi, hogy ez menő, és kezd rákapni.
Kicsit így készült a rizottó is.
Úgy tűnik, hogy ez a hét a szakításokról szólt: vasárnap megszakítottam a kapcsolatot egy barátnőmmel. Azt hiszem hogy belefáradtam abba, hogy minden beszélgetésünk arról szólt, hogy rámzúdította a magánéletét. Eleinte türelmesen hallgattam és elmondtam neki, hogy mi a véleményem, de kezdtem azt érezni, hogy ez a dolog kettőnk között eléggé egyoldalú. Aztán most mikor meséltem neki, hogy szakítottam a sráccal, semmit nem reagált, csak öntötte rám tovább a magánéleti gondjait. Úgyhogy kicsit megelégeltem a dolgot és elmondtam neki, hogy ez rosszul esett és inkább akkor keressen ha érdekli az is, hogy velem mi van. Szerintem megsértődött, de ilyenkor az van bennem, hogy magamra is gondolnom kell, és szeretném pozitív emberekkel körbevenni magam. Hát ilyenek voltak. Ez pedig a hétvégém himnusza volt, ment is nagy hangerőn!
Szóval igazán nem panaszkodhatok, hogy nem vagyok elkényeztetve hétvégi programokkal. Ez a hétvége is elég pofássá sikeredett, holott ez a béna idő igazán nem segített benne, de f*ck this weather!
A hétvége nekem péntek este kezdődött a fodrásznál. Ő az a fodrász, aki imádja a munkáját, aki szívvel-lélekkel csinálja azt, és akihez nem kell kész ötletekkel menni, hanem leülök a székbe és ő teszi a dolgát, mert ismer és tudja az ízlésemet (mondjuk meglehetősen visszafogott vagyok, úgyhogy én lehetek neki az uncsihajú csaj). Ezután még volt egy órám, beugrottam a Westendbe és a leárazásokon lőttem magamnak kettő nadrágot és egy felsőt 70%-ra leárazva.
Ezután a sommelier bandával találkoztunk egy borbárban. Voltak, akiket már egy éve nem láttam. Mikor tavaly januárban elkezdtük öten ezt a tanfolyamot, egy hónapon át minden hétvégét együtt töltöttünk egy tanteremben összezárva, napi 10 bort kóstoltunk le, és hát többek között a bor jótékony hatásának köszönhetően nagyon hamar egy szuper kis banda lettünk. Korban 30 és 50 között van a szórás, és iszonyat jófej, vidám és vicces mindenki, és hát van közös téma. A borválasztás mondjuk 5 borszakértőnek nem könnyű feladat: vagy negyed órát álltunk a pult előtt és mérlegeltünk, hogy akkor most pinot noir legyen, de az is melyik vidékről, melyik évjárat, jajj mégsem, inkább legyen syrah. Az enyhén kétségbeesett felszolgáló bár próbált segíteni, de annyira benne voltunk a diskurzusban, hogy feladta. Végül egy pohár Kreinbacher pezsgővel koccintottunk, majd mi lányok megszavaztuk egy új-zélandi 2018-as Two Rivers Sauvignon Blanc-ot, a fiúk pedig választottak egy dél-afrikai 2015-ös Klein Constantia cuvét, amit egy ausztrál 2016-os Dark Side of the Moon Shirazzal zártunk. Mind a borok mind a hangulat brutál jó volt, rengeteg sztorizgatás, nevetés volt és már be is jegyeztük a naptárba a következő tali időpontját.
A szombatot G. haverommal kezdtem, akinek segítettem megtervezni a konyha-fürdőszobáját, és most együtt elmentünk kiválasztani hozzá a csempéket. Elég trutyi idő volt, és jó sokat kutyagoltunk, de csempék kiválasztva, úgyhogy nagyon várom a folytatást.
Este a srácnak mentem el egy koncertjére Budapesten kívülre. Ő elektronikus zenét csinál és ez volt az első "fellépése", nagyon-nagyon készült rá hetek óta. Miután megérkeztem először tettem egy sétát a kis város központjában. Szombat ellenére egy lélek nem volt az utcákon. Vettem egy pohár forralt bort, és azzal mászkáltam a lapionokkal díszített macskaköves utcácskákon, nagyon hangulatos volt. Aztán bementem a galériába, ahol ő már zenélt, és annyira nem vágom, hogy egy dj-hez mikor lehet odamenni, úgyhogy inkább eltűntem a falakat borító festmények között. A tulajtól, aki egyébként végig egy félelmetes (busó?) maszkot viselt, kaptam egy rögtönzött idegenvezetést kedvenc rajztémája, a női nemiszervek világába. Azt mondta, hogy a turisták imádják ezt a témát és úgy veszik a képeit mint a cukrot. Erre nem voltam felkészülve, arra pedig főleg nem, mikor a túra végén megkérdezte, hogy állnék-e neki modellt. Thanks, but no thanks! :)
A srácommal csak pár szót tudtunk váltani, ja és épp ott voltak a szülei, úgyhogy titokban találkoztam is velük, ez a srácot láthatóan egyáltalán nem zavarta. Még meghallgattam egy író bácsi egyik gyerekkori történetét, aztán eljöttem. Ezután egész éjjel szürreális álmaim voltak, szerintem egy időre elég dózist kaptam belőlük.
Ma bevásároltam, takarítottam és főztem gombás rizottót. Próbáltatok már fülessel a fejeteken főzni? Az én főzőtudományom mellett elég veszélyes hangok nélkül csak látvány alapján főzni, de most valahogy ahhoz volt kedvem, hogy üvöltessem a zenét anélkül, hogy a szomszédok átdörömbölnének. Ehhez a Bose QuietComfort masinám mindig partner. Egyik legjobb beruházásom volt, repülőutakhoz zseniális, szerintem viszem magammal Skandináviába is, ahol 5000 km-t fogunk buszozni, szóval jól fogok tudni vele aludni. Most pedig alig várom, hogy elkészüljön a meleg fürdőm és belehuppanjak egy pohár borral.
Ja, és ma ezt az örökzöldet üvöltettem. Küldöm sok szeretettel :)
