veletek.

csere-bere

Tegnap eladtam online egy magassarkú cipőmet, tegnapelőtt pedig egy pulcsimat. Mondjuk ugyanazzal a lendülettel vettem belőlük egy új farmert, mert azok nálam fogyóeszköz. Így, hogy tulajdonképpen a befolyt pénzből vettem valamit, sokkal jobb érzés volt, mert a nap végén végülis csak elcseréltem pár ruhámat egy másikért. 

Karesz nem nagyon tud napirendere térni afelett, hogy hogyan hordhatják lányok más levetett ruháit. Megértem, hogy ezt gondolja, szerintem fiúknál sokkal kevésbé bevett szokás ez. De vajon miért van ez így?

Tegnap biorezonancián is voltam. Most voltam másodszor. Őszintén nem tudom, hogy higgyek-e benne, mindenesetre ártani nem árt, úgyhogy egyelőre beadtam a derekam. Az jött ki rajta, hogy a tejtermékekkel le kellene állnom, nincs több sajt és vaj (jajj!), úgyhogy délután a új növényi kapszuláim társaságában az internetet bújtam, hogy mit szabad, mit nem, milyen receptek vannak és mit kellene sütni.

Karesszak egyik nap a kádban stratégiai megbeszélést tartottunk. Közöltem vele, hogy szeretnék leállni az esti online pizza-hamburger-akármi gyorskaja rendelésekkel, mert nem érzem jól magam tőlük. Értem, hogy sokszor lusták vagyunk már vacsorát készíteni, de nem szeretném ha úgy néznénk ki, mint egy fókapár. Abban maradtunk, hogy sokkal több salátát fogunk enni, nem csábulunk el esténként, és jobban megtervezzük a bevásárlást. Ritka utálatos logisztika és tervezés ez egy olyan számára, aki akkor főz, amikor megéhezik. Viszont úgy tűnik, hogy ahogy a ruhatáram, úgy a hűtőnk tartalma is cserélődni fog.

a jövőről

Gondoltam beköszönök! Mostanában kevesebbet blogolok, és még egy darabig ez így is lesz. Munka mellett belekezdtem valamibe, ami nem ennek a blognak a témája, és ami minden szabadidőmet elveszi. A munkámmal zsonglőrködöm, és ha van egy szabad percem, akkor a 'másodállásommal' foglalkozom, estig ülök hívásokban, chaten, a hétvégéim is szinte teljesen ennek vannak alárendelve, sokszor egész nap házon kívül vagyok. Szerencsére Karesz jól viseli az új helyzetet, és közben ő is megtalálta a saját tevékenységeit. Most viszont épp egy kávézóban ülök (hol máshol!), és hosszú idő óta épp semmivel sem foglalkozom. Olyan jó!

Közben új edzőm lesz, mert az eddigi sajnos már nem jön ebbe a terembe. Pedig nagyon megtaláltuk a közös hangot: ő már régóta benne van a kripto világban, én pedig csak tapogatózom. Úgyhogy a súlyok emelgetése és két nyögés között a proteinporok hatásossága helyett a világpiaci folyamatokról, meg befektetési lehetőségekről csevegtünk. Ez a téma amúgy is különösen érdekel mostanában. Decemberben beszélgettem párszor egy pénzügyi tanácsadóval és meglepő, egyben szomorú is volt hallani, hogy a magyarok mennyire alulbiztosítottak, és mennyire nincs megtakarításuk. Kíváncsi vagyok, hogy az új edzővel mi lesz majd a téma, a súlyzók világa annyira nem hoz lázba.

A húgaimat szeretném továbbra is havonta legalább egyszer meglátogatni. A nagyobbik most fog ballagni (pedig tegnap még kisbaba volt!), és teljesen átérzem a kétségbeesését. El kell döntenie, hogy mit szeretne tanulni. 14 évesen hol tudtam én még azt, hogy mi szeretnék lenni!? Múltkor egy órát ültünk a gép előtt és iskolákat nézegettünk. Még ha nem is sikerült akkor döntésre jutni, szerintem jól esett neki, hogy nem egyedül ül a monitor előtt. Nagyon szeretnék neki segíteni, de lövésem sincs a mostani oktatási rendszerről. Szerencsére vannak neki kedves tanárai, akik terelgetik őt ebben. Azóta azon agyalok, hogy mivel lepjem meg őt ballagására. Szerintem ilyenkor szoktak aranynyakláncot adni, de a húgomat hidegen hagyják az ékszerek, szóval kreatívabbnak kell lennem. Talán kap tőlem egy uncsi megtakarítási számlát. Vagy elviszem Barcelonába, hogy repüljön, hogy lássa a tengert, és hogy csajoskodhassunk és ünnepelhessünk, meg hogy picit elfelejtse ezt a pályaválasztási mizériát. Nyárig van időm kigondolni, addigra a sűrű napok is már a múlté lesznek.