2021. március 5., péntek

daytrip #1: téli álom

A múlt hétvége volt az első a sok takarítás és lakásfelújítás óta (mert befejeztük a lakást!!), hogy egyik nap spontán fogtuk magunkat, bepattantunk Karesszal az autóba, és csak útközben találtuk ki, hogy hova menjünk. Végül Nagymaros lett belőle, ott már régen jártam, de mindig elvarázsol az a környék. Nagyon jó ötletnek tűnt felgyalogolni a Julianus-kilátóig egészen addig, amíg Karesznak eszébe nem jutott, hogy otthon hagyta a túrázós cipőjét. Úgyhogy lecaplattunk a hegyről és Duna-parti séta lett belőle, meg a végén egy nagy sajtos-tejfölös lángos. Ha pedig már ott voltunk, akkor egy torta a Sakurában (helló kalóriák!) Nagyon jókat írtak a helyről, mi meg épp mellette parkoltunk le. A tortákon látszott, hogy odafigyelnek mind az esztétikára, mind az ízekre, viszont az is biztos, hogy legközelebb nem egy lángos után fogom beiktatni:)





Aztán egész héten olyan ragyogó idő volt, imádtam volna kimenni, viszont erőt vett rajtam valami iszonyatos fáradtság. Már este kilenckor téblábolok otthon, és nézem az órát, hogy mikor mehetek aludni. Aztán reggel pedig mint akit fejbe vágtak, csak pislogok a takaró alól és akármikor vissza tudnék aludni. Ehhez társul szomjasság és néha szédülés, napközben pedig csak kóválygok és nehezen veszem rá magam, hogy dolgozzam. Szóval utánanéztem, hogy mi a fene. Elsőre téli álomra vashiányra gyanakodtam, úgyhogy ma beruháztam egy dobozzal, aztán meglátjuk, hogy holnap kicsattanok-e.

Karesz ma munka után hazamegy az anyukájához vidékre, hogy ő legyen a személyes sofőrje a hétvégén. Nem szeretné ugyanis, hogy a mostani helyzetben tömegközlekedjen úgy, hogy amúgy picit veszélyeztetett. Szóval ma este egyszemélyes házibulit csapok. Nálunk a péntek a "bűnözős" nap, és épp a pizzámra várok. A dőzsölés mellett lesz itt még gyertyás, borozgatós habfürdőzés, meg valami jó filmet kell még találnom, és tőlem kezdődhet is a hétvége.

4 megjegyzés:

  1. Szia Lujza,

    Pár hete találtam rá a blogodra, tetszik ahogy és amit írsz, a képek pedig annyira hangulatosak!
    Árad a napsütéses pozitív életérzés a posztjaidból, mindig jó érzés benézni hozzád!

    Talán ütős egy ilyen kommenttel indítani és nem szeretnék okoskodni sem, de a tünetek, amiket leírsz, eléggé ismerősek számomra. Nem tudom, mennyire aktuális nálatok, de nekem ugyanezek a dolgok jelezték, hogy bizony nem vagyok egyedül a "bőrömben". :) Szóval ha aktuális esetleg, akkor hamarosan vegyél egy tesztet is. ;)
    Babán kívül az extrém szomjúság sajnos diabétesz kialakulására is utalhat, de nem akarlak ijesztgetni, lehet, hogy csak kevesebbet ittál mostanában.

    Remélem jól sikerült a dőzsölős péntek este, nagyon klasszul hangzik minden, amit beterveztél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, hogy írtál, örülök neked :) nem tudom, hogy a kettő lehetőség közül melyiktől ne kapnék szívinfarktust, mert tudtommal egyiknek sincs realitása.. remélem! :D mindenesetre adok egy hetet a vasnak, és ha maradok fáradt és szomjas, akkor ezekre is ránézek :)

      Törlés
    2. Ne haragudj, hogy rád hoztam a frászt, tényleg nem állt szándékomban! :)
      Érdekes ez a vashiány dolog, még nem hallottam róla, hogy extrém szomjúságot okoz, de hát mindent azért én sem tudhatok! :D

      Próbáld ki esetleg a GAL féle laktoferrint a vas helyett, csupa jót olvastam róla. Piszok drága persze, de ha tényleg vashiányos vagy, sokat segítene.

      Törlés
    3. Köszi szépen, meg is nézem, hogy ő mit tud :)

      Törlés