Azért jobban élvezem az otthoni munkát az irodainál, és már kezd kialakulni az új lakásban a napi rutinom is. Reggelente jókat reggelizem, vannak egész komoly kis dunsztosüvegjeim tele magvakkal és ropogós műzlivel. Az Aldiban találtam egy nagyon finom műzlit (alább), és lehet ott kapni kimért magkeveréket is, imádom! Közben bedöntök egy liter zöld teát, elolvasom a híreket (bár ne tenném), és szépen lassan nekilátok a munkának.
Kezd újra beállni az is, hogy egyszer-egyszer leugrok egy kávézóba. Most éppen tesztelem őket, egyelőre a Costa tetszik itt a sarkon, kellemes a zene, szeretem a nem túl erős fényeit, és a kilátást az utcára. Meg szükségem is van arra, hogy az egész napos otthoni munka mellett néha halljak magam körül embereket, míg a laptopomon olvasok, pötyögök, dolgozom. Talán ettől vagyok városi lány? :)
Közben arról ábrándozom, hogy egyszer olyan munkám lesz, ahol simán lehet kávézókból dolgozni és onnan meetingelni. Mondjuk lennék lakberendező, aki reggel felkap egy puha pulcsit, feltekeri a nagy sálját, felhúz egy kényelmes cipőt, és egy jó kávé mellett kezdi a napot kedvenc helyén. Közben inspirációkat gyűjt, cikkeket olvas, terveket rajzol. Valahogy így képzelem a tökéletes munkát.
Aztán már csak a délutánokba és az estékbe kellene valamilyen rendszert csempésznem. Például nagyon szeretnék újra eljárni edzeni. Egyelőre viszont annyi munkám van, hogy estére bezombulok és nem visz rá a lélek, hogy felszedelődzködjem és edzeni menjek. Most ez úgy néz ki, hogy munka után sorozatozok és lustulok, míg Karesz haza nem ér. Pl. rákattantam az 'Emily in Paris' c. sorozatra, ami szerintem egy tök jó, könnyed kis valami, és a fáradt agyamnak éppen erre van szüksége.
Picit dilemmázom amúgy, hogy biztosan mindig tevékenynek kell lennem? Mindig kell nekem valamit csinálnom? Szerintem tök okés az, ha néha semmit nem csinálok, ha nincs dolgom, ha nem azon agyalok, hogy mivel kellene kitöltenem a tíz szabad percemet. Valahogy ebben a felgyorsult világban ciki ha valaki nem elfoglalt. Én meg inkább azt gondolom, hogy itt is az arany középút a legjobb megoldás. Bár Karesznak, aki a pörgés és az éjjeli melózás mintaképe, ezt nem lesz könnyű befogadnia:)
Egyaltalan nem ciki, hogy nem vagy elfoglalt. Ne erezd magad ertektelennek es foloslegesnek, ha eppen nem csinalsz semmit, hiaba erzekelteti veled az ellenkezojet a kulvilag. Ma az atlag ember nem tud pihenni, mert ezt sulykoljak belenk, hogy a tetlenseg egyenlo a lustasaggal, de szerintem nem igaz. Igenis van helye a feltoltodesnek az eletunkben, kulonben egyszercsak kifogy minden raktarunk es kiegunk.
VálaszTörlésSzerintem fontos idot szannunk arra hogy csupan az legyen a feladat, h jelen vagyunk, h erzekeljuk a korulottunk levo vilagot es halat adunk a minket korulvevo csodakert (barkinek, nem nevesitenem a szemelyet, mert ez hit es emberfuggo).
Es hidd el, h ha tartosan kitartasz ebben az onazonossagodban, valamennyire K. formalodni fog akaratlanul is az eletszemleleted altal.
Köszönöm, aranyos vagy <3
TörlésDehogy kell mindig valamit csinálnod! Nem kell folyton pörögnöd, nagyon jól teszed, hogy sorozatot nézel, kávézol, ábrándozol.
VálaszTörlésAmúgy néha én is érzek lelkiismeretfurdalást, ha nem csinálok valami hasznosat, de aztán gyorsan el is hessegetem ezen érzéseket magamtól.
haha, tudom milyen érzés ez a lelkifurdalás, de igazad van, hogy el is hessegeted :D
Törlés