lélekvitamin

A  héten annyiszor szerettem volna írni, aztán mindig volt valami. Mióta beindult a lakásvásárlás, és már látom a fényt az alagút végén, azóta órákat töltök a gép előtt és álmodozom (remélem, hogy a szemem is partner lesz a képernyő bámulásában). A héten elkezdtem összerakni a konszignációt, hogy mikre kell majd költenem, kiválasztottam a burkolatokat és a főbb bútorokat, nézegettem a nyílászárókat. Azt hiszem, hogy ezt hívják hobbinak, amikor valaki képes annyira belemerülni valamibe, hogy megszűnik az idő. Emlékszem, mikor a lakberendezési suliba jártam, hétvégente reggeltől estig rajzoltam nagy A3-as lapokra, és csak pisilni álltam fel. Reggel leültem az íróasztalomhoz, és csak azt vettem észre, hogy kezd besötétedni, és hogy fáj a nyakam a papír fölé görnyedéstől. Azt hiszem, hogy ez is segített picit átvészelni az akkori szakításomat, hogy a barátom már nem lakott ott, vagy fordítva, talán nehéz lett volna  végigtolni ezt az időszakot összezárva. A vizsgákra emlékszem, 138 db A3-as lapot adtam be, aminek nagy részét kézzel rajzoltam.

Anyu szülinapi projektjével is haladtunk, miközben nagyimmal olyan akciókat nyomunk le, hogy már ezért megéri az egészet csinálni. Tegnap hivatalos voltam nagyimhoz ebédre, ahova anyum is jött. Viszont ebéd előtt titokban át kellett ugranom anyuékhoz, hogy kicsenjek tőle régi fotókat. Riasztottam a családot, hogy ahogy anyum indul át nagyimhoz, úgy szóljanak, hogy gyorsan felugorhassak, és közben mondják neki, hogy késni fogok az ebédről. Ahogy anyu elindult, jött a forró drót, én gyorsan fel, fotók kiválogatása, majd nyargaltam át nagyimhoz. Ott visszakoztam anyunak, hogy nagyim kérésére virágot kellett hoznom, de időbe telt míg találtam árust, és bocsi a késésért. Nagyim a háttérben bólogatott, hogy ez az ő sara, ő is bocsi. Úgyhogy anyáknapozás megvolt, kaptam finom házi lángost, a képek is meglettek, egy tévécsatornánál dolgozó ismerősöm pedig jófejségből felajánlotta, hogy segít egy szuper videót rittyenteni a fotókból és videókból, nagyon izgulok:)

Aztán más jó dolgok is történtek, például hogy kiolvastam egy regényt. Ez amúgy nem lenne akkora szenzáció, ha nem ez lett volna hosszú idő után az első magyar nyelvű regényem. Rájöttem, hogy mennyire el voltam már szokva ettől az ízes magyar nyelvtől, amit úgy lehet csűrni-csavarni, hogy ha nem figyelsz, akkor teljesen bevisz a bokorba és azt sem tudod, hogy hol vagy:) Szóval még több magyar regényt ide nekem!

Ő amúgy Szerb Antal: A Pendragon legenda

Átültettem a virágaimat is, amik a nyári melegtől teljesen megbolondultak. A fokföldi ibolyám akkora lett mint egy megtermett saláta, és szinte ki akar esni a cserépből. A rózsám még hezitál, hogy idén kinyíljon-e, de egyre bátrabban hozza az új rügyeit, úgyhogy talán beadja a derekát és növeszt egy bimbót. Egy lakótelepi lakásban nőttem fel, ahol a nappaliban az ablak alatti terület tele volt virágokkal, mint egy kis házi oázis. Emlékszem, régen nagyon sokat ültem abban a sarokban, és szerettem gondozni a növényeket. Megtisztogattam az összes levelüket és közben sokat beszéltem is hozzájuk. Mindig azt gondoltam, hogy biztosan hallanak. Aztán felnőttem, a kis sziget megszűnt, nekem pedig sokáig nem volt növényem. Ezeket is mind munkatársaimtól kaptam ilyen-olyan alkalmakra, és karanténra hazahoztam őket, de szerintem már itt maradnak a párkányomon, megszerettem őket.

Sokat is sütöttem, főztem, voltak jobb próbálkozások és kevésbé jobbak, ahol két napig sikáltam az edény aljáról a kormot, de a lakás még nem égett le, úgyhogy folytatom a kísérletezést. Meg itt találtam tök jó ötleteket szendvics feltétnek. Aztán folytattam a délutáni sétákat is, ezeket változatlanul imádom. Ja, és megettem az idei év első mandulás Magnumját, ami nálam annyit jelent, hogy hivatalosan is itt a nyár:) Most meg visszahuppanok a lakberendezés világába, és álmodom tovább.

Spárgás, spenótos quiche

Guacamolés, kecskesajtos, epres szendvics

Spárgakrémes tészta kecskesajttal

Mezei lecsó:)