A minap rám írt az új lakásom egyik szomszédja, hogy a lakásfelújításból a kivitelezőm otthagyott egy talicskát, ami most az udvaron éktelenkedik. Udvariasan kérdezte, hogy szeretném-e megtartani, vagy hagyom-e, hogy a lakóközösség döntsön a sorsa felől. Igazából sosem láttam ezt a jószágot, sem a kivitelezőnél, sem a kertben, ezért hirtelen nem tudtam, hogy mi a levelezésünk tárgya. Talán meg is sértődtem picit, hogy nem megkérdezi, hanem kijelenti, hogy az a talicska az enyém. Azonban mivel mostanában rajtam kívül más nem újított fel, ezért érthetően én vagyok az első számú opció, ha valaki hangoskodik, szemetel, vagy éppen elhagy (??) az udvarban egy járgányt. Úgyhogy természetesen megígértem, hogy megkérdezem a kivitelezőt, de azért alig várom, hogy más kezdjen ott felújításba, és akkor a rám irányított gondos figyelem végre másra terelődhet.
És akkor rájöttem, hogy Húsvét nem jövő hétvégén van, hanem most. Úgyhogy a jövő hét végén gondosan törölt megbeszéléseket észrevétlenül visszatettem a naptáramba, és annál nagyobb lelkesedéssel töröltem a mostaniakat. Most úgy be vagyok zsongva, mintha mekkora vakációra mennék (nem). De azért rendeltem fonott kalácsot (éljenek a magyar kisvállalkozások!), a sonka-tojás-joghurtos torma pedig már beszerezve. Remélem, hogy Karesz pedig elfelejti a kölnit..
Egy talicska miatt leveleznek veled XD ott sem piskóta a lakóközösség :D Amúgy kit zavar az az egy db szegény talicska???Látnák, itt mi van a folyosón, mikor egyes "lakótársnak" nevezett ősemberek a szemetet is kukászsákban hajítják el a folyosón :/
VálaszTörlésAzért remélem, már most békén hagynak ezekután.
Én is készülök a húsvétra, mondjuk nem tartjuk, de sonka, torma, tojás, csokinyuszi beszerezve.
jaja, engem az zavart, hogy nem megkérdezték, hanem kijelentették, hogy az az én talicskám, és hogy csináljak vele valamit :D
Törlésahhoz képest, hogy nem húsvétoltok, egészen jól betáraztál.. mi lenne, ha még tartanátok is! :D