2021. március 23., kedd

daytrip #3: Nyakas-kő

Mióta voltunk Nagymaroson, majd múlt héten a Börzsönyben, azóta egész múlt héten vártam a következő hétvégét. Úgy vártam a kiruccanást, mintha mennénk a reptérre, és messzi tájakra utaznánk. Vasárnap reggel mikor kinyitottam a szemem és a kék eget láttam, akkor már tudtam, hogy ebből kirándulás lesz. Karesznak még volt dolga, de délre hazaért, gyors ebéd, kocsiba be, és nemsokára már úton voltunk. Most viszont a másik irányba, Karesz ugyanis kinézte Nyakas-kőt. 

Az M1-en haladtunk, Biatorbágynál vettünk egy kanyart, megelőztünk pár túrabiciklist, és a település végére érve már látszottak is azok a magas szirtek, ahova igyekeztünk. Az nem látszott, hogy hogyan fogunk feljutni a meredek falakra, de a tetején sok kis alakot láttam, ami reménykeltő volt. Az autóban átvettük a már okosan bekészített túracipőket, és a dombok kitaposott ösvényein elindultunk a meredek sziklafalak felé. A rét már virágzott, a bokrok rügyeztek, az aranyeső is kivirágzott. Aztán a fák alatt jött száz lépcső, azon felkaptattunk a fal mentén, és mire kettőt pislogtunk, már fent is álltunk a szikla tetején, előttünk pedig elterült a táj.

Szeles, tiszta idő volt, nagyon messzire elláttunk. Az egész hetes monitor bámulása után olyan üdítő volt mélységbe, messze látni és befogadni a formákat és színeket. Megettük az almánkat, egyik szikláról átsétáltunk a másikig, lelkiismeretesen köszöngettünk a szembejövő turistáknak, aztán amikor már szétfújt a szél, akkor visszaindultunk és nekiereszkedtünk a lépcsőkön. Könnyed túra volt, de nagyon jó volt kiszakadni és új tájat felfedezni.

Hazafelé beugrottunk a Metróba, mert kaptam egy fülest, hogy lehet ott kapni fagyasztott, pucolt avokádót. Amit mi veszünk, érettet, az pár nap alatt megrohad, meg drága is, szóval most ezt próbáljuk ki. Meg ha már ott voltunk, akkor vettünk nagy kiszerelésű, fagyasztott minden más jót is, úgyhogy a mélyhűtőnk most tele van finomságokkal. Beszereztünk medvehagymát is, úgyhogy estére elkészült az idény első, kötelező medvehagymás pogácsája. Nekem ez egy kerek nap volt.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése