daytrip #2: helló Börzsöny

Az elmúlt napokban picit erősödött bennem ez a be vagyok zárva érzés: be vagyok zárva az országba, az otthonomba, és lehessen már kimenni, na! Oké, hogy fedezem fel itt a kávézókat, de már viszket a fenekem, hogy a kis laptopommal kiülhessek a teraszokra olvasni, és hogy az elviteles poharat felváltsa a csésze. Úgyhogy vasárnap reggel az ágyban ülve Karesszal azon ötleteltünk, hogy (ha már szállást nem lehet foglalni) merre lehetne egy-egy napokra meglépni. Mivel esősre állt az idő lába, ezért a túrázós programokat eltettük máskorra. Viszont fogtuk magunkat, fél óra múlva már bent ültünk a kocsiban, és csak úgy elindultunk az egyik irányba.

Az irány egészen addig jónak tűnt, amíg meg nem állapítottuk, hogy már megint Nagymaros felé tartunk, ahol éppen két hete jártunk, úgyhogy elő a google maps, a következő elágazásnál vettünk egy jobbost, és a Dunakanyarból a Börzsöny közepe felé vettük az irányt. Kóspallag felé haladtunk szerpentineken csendben, felettünk kopasz fák hajlottak az útra, miénk volt a táj.

Első állomásunk a kóspallagi horgásztó volt, ahol Karesz legnagyobb örömére pár horgásszal szóba is elegyedett, és megbeszélhették a tóban található halakat. Az az igazság, hogy sem erre, sem nagyon a tóra nem figyeltem, mert ekkor a semmiből odafutott hozzám egy fekete cica, aki onnantól kezdve csak bújni és dorombolni akart, engem egyből levett a lábamról. Ha cicám lesz, én biztos, hogy ilyen jófejet szeretnék:) Jött utánunk, és nagyon elhoztuk volna, de hát biztosan a halőré, meg szegény cica akármennyire is bírna minket, azért a mi városi lakásunk csak nem érhet fel egy erdei halastóval és az ottani szuper izgalmas egerekkel és pókokkal és hal-belsőségekkel. Úgyhogy fájó búcsút vettem tőle, és indultunk tovább.

Kóspallag után az útnak egy wellness hotelnél lett vége. Az idő ekkorra már kiderült, picit bántam is, hogy nem dobtuk be a csomagtartóba a túracipőmet, de így is tettünk egy kis kört az erdőben és az erdei vasútnál. Mikor visszaértünk az autóhoz már korgott a gyomrunk, úgyhogy a hotelből szereztünk elvitelre isteni gulyáslevest és bazsalikomos paradicsomlevest sajttal, amit a járdán ülve ettünk meg. Nagyon kevesen voltak, körbevett minket a csend, jó volt nagyokat szívni az erdőből.

Hazafelé a hegyről le Szokolyán keresztül haladtunk, ami állítólag már a honfoglalás előtt is lakott volt, majd az Árpád-korban itt éltek a király solymászai. Innen a település neve a szláv szokol (sólyom) szóból. Sólymokat bár nem láttunk, de nagyon takaros kis épületeket viszont igen, és míg Karesz unottan türelmesen várt az autóban, addig én nagy lelkesedéssel fotóztam ezeket a kis csodákat.

Szerintem eléggé elfáradtunk a nap végére, de eldöntöttük, hogy jók ezek a random kirándulások, és hogy a túracipőknek mostantól a csomagtartó az állandó helye.