A munka és a lakás mellett az elmúlt hét más fontos dologról is szólt. Az ugye megvan, hogy megint nagyon felfutott a Covid-fertőzöttek száma. És bár hallottam olyanokat, hogy ez biztosan kamu, hogy ez csak egy indok arra, hogy újra lezárjunk, azt azért nem lehet vitatni, hogy a Mentőszolgálat pár hete megemelte az önkénteseinek a számát, mert már nem győzték a munkát. Úgyhogy újra beültem a telefon mögé segíteni.
Mi szervezzük le a háziorvos által beküldött Covid-gyanúsak tesztelését: felhívjuk, és elküldjük őket tesztelőpontra, vagy autót hívunk ki hozzájuk. Megyénként jelenleg több ezren várnak a hívásunkra. Ez azt is jelenti, hogy több napos csúszásban vagyunk a beérkező kérelmekhez képest.
Mikor a második hullámban önkénteskedtem, akkor az embereknek szinte semmi tapasztalata nem volt még a teszteléssel, érződött a bizonytalanság. Sok időt töltöttem azzal, hogy megnyugtassam őket, hogy nem fog fájni a mintavétel, és hogy minden rendben lesz. Az otthon, várakozással töltött napok számának növekedése pedig egyenesen arányos volt a vonal másik végén ülő türelmi szintjével.
Most, a harmadik hullám elején már sokkal lazábbnak tűnt mindenki, sokan tudták, hogy mire számítsanak, mert volt, hogy a többedik tesztelésükre készültek. Tudták, hogy hova kell menni, és hogy minden rendben is lesz. Most inkább azzal töltöttem időt, hogy meghallgattam a panaszaikat, mert napok óta én voltam az első személy, akivel szerintük a karanténjuk alatt érdemben erről beszélni tudtak. Mi pedig, a többi önkéntes-társammal együtt ha másban nem is, abban tudtunk segíteni, hogy türelmesen végighallgattuk őket, és megerősítettük azt, amit a háziorvosuktól már hallottak: lázat lent tartani, sok folyadék, vitamin, cink és szelén!
Hivatásos mentősökkel is dolgozunk együtt, és a hangzavarban néha elcsíptem egy-egy beszélgetésüket. Annyira jó volt hallgatni, ahogy végtelen türelemmel, ugyanakkor a legnagyobb határozottsággal instruálják a betegeket. Sokat tanulok tőlük emberségből, és felnézek rájuk, mert ők ezt csinálják nap mint nap.
A több száz hívásom között voltak nagy nevetgélések, sokszor segített a humor, azért voltak durva sztorik is, de egyetlen egy negatív hívás sem volt. Sőt, rengeteg kedvességet kaptam, sokan kívántak kitartást, és végtelenül toleránsan fogadták azt a tényt, hogy napokig kellett várniuk. Persze sokan megkönnyebbültek mikor meghallották, hogy honnan hívjuk őket.
A műszakok végén a telefonoktól zsongó fejjel csak arra vágytam, hogy picit sétáljak egyet és kiszellőztessem az agyam. De akármennyire is fáradt és kimerült voltam, a lelkem nagyon örült a kedves szavaknak, és hogy több száz embert sikerült leszervezni, megnyugtatni, és némi erőt adni nekik ebben az őrületben.
❤❤❤
VálaszTörlés