lakógyűlés

Mióta megvan a lakásom, azóta nem voltam lakógyűlésen (vagy mert munkaidőben volt, vagy mert elutaztunk). Sőt, szerintem az előző lakásomén sem voltam soha-soha. Úgyhogy mikor megjött a meghívó az ideire eldöntöttem, hogy márpedig ha esik, ha fúj, én bizony ott leszek. Izgultam picit, mert a lakásfelújítás óta nem vagyok a lakók szíve csücske, és csak reméltem, hogy ez a fájó seb azóta begyógyult. Mivel nem lakom ott, ezért nem sűrűn találkozom velük, és szerintem mindkét oldalról volt azóta egy enyhe bizalmatlanság. 

Ők nagyon összetartóak és fontos számukra, hogy kik a kis közösség tagjai. Rendületlenül őrködnek a szabályok betartásán, ami sokszor jó, sokszor meg 'jajj, ne már!' Pár hónapja az egyik szomszédbácsi írt nekem egy levelet. Mikor megláttam a postafiókban, először összerezzentem, hogy már megint mit csinálhattam. Azt írta, hogy utánam nézett az interneten és az alapján, amit talált, nagyon büszke rá, hogy egy ilyen lakója van a közösségnek. Bizarrnak tartottam, hogy utánam néz, és ezt még el is árulja, de gondoltam, talán unatkozik és sok a szabadideje. Mindenesetre kedvesen válaszoltam neki. Azóta csend volt.

Ma lassan gyülekezett a kis közösség a belső kertben. Szilvi ült le mellém a lépcsőre, talán ő az egyetlen lakó, akit ismertem. Ő a közösség vagány anyukája rövid hajjal, lila szemüvegkerettel. Ahogy érkeztek a többiek, ő mindenkinek név szerint köszönt, én pedig sorra kérdezgettem tőle, hogy ki kicsoda, és melyik emeleten lakik. Elmesélte, hogy a nagyszülei is már ebben a házban laktak, ő maga is itt született, és most is itt él a családjával. Az idősebb lakók mind látták őt felcseperedni, a kisfiát a ház korosabb közössége pedig a saját unokájának tekinti.

Ekkor kinyílt az ajtó, és egy anyuka jött le a lépcsőn a kislányával. A lányka egyből odahuppant Szilvi mellé, és már tartotta is oda neki a Barbie-s újságját, és magyarázott. Szilvi pedig olyan szeretettel becézgette, mintha a saját lánya lenne, látszott, hogy nagyon szeretik egymást. Aztán a kislány felugrott, és a padon ülő nénikhez futott, akiktől ölelést és egy-egy nagy cuppanóst kapott, és megdícsérték a copfját. Közéjük telepedett a padra és már mutatta is nekik az újságját.

Hirtelen azt éreztem, hogy egy nagy, szeretetteljes családba csöppentem. Ennek a háznak a falai között évtizedek óta élnek együtt generációk, itt nem csak mindenki ismer mindenkit, de vigyáznak is egymásra és törődnek egymással. Megértettem, hogy a bácsi levele hozzám egy meghívó volt. Most büszke voltam arra, hogy ennek a különleges közösségnek a tagja lehetek. Mire hazaértem, a bácsitól már várt egy köszönőlevél, hogy végre személyesen is megismerhetett. Kellett hozzá egy lakógyűlés, de most már szeretek ide tartozni.