franciásan távozni

Alig hogy hazajöttünk a tavaszból, és átléptünk az új évbe, már indultunk is vissza: Karesz, én, és immáron a szüleim és nagyim. Rendhagyó módon születésnapomra én leptem meg őket egy dél-franciaországi hosszú hétvégével. Többször jártam már Párizsban, de azon kívül még sehol az országban, és pont kapóra jött az a Black Friday, na meg hogy itt a szülinapom. Nagy volt az izgalom, így öten még sosem utaztunk repülővel. Utólag visszatekintve minden flottul ment, sőt, kora miatt nagyim után kapkodtak a reptéri dolgozók, így ő mindig előttünk került be a gépbe, vagy szállt ki belőle, mi meg csak rohantunk utána.

Marseille volt az úti cél. A metróból kiszállva már a föld alatt megcsapta orromat a friss hal illata. A felszínen a kikötő halárusaiba botlottunk, meg virágárusokba, egy hatalmas óriáskerékbe, emberáradatba, a kikötőben sorakozó hajókba. Megérkeztünk. Anyum már jó előre összerakta lépésről-lépésre a következő pár nap programját, úgyhogy szálláson lecuccolás, és már mentünk is járni a kis utcácskákat. Szerettem a világoskék zsalugáteres ablakokat, a házak tövében megbúvó kávézókat, a csillogó kis édességboltokat, a friss croissant illatát, a villamos csilingelését, a sirályok vijjogását. Anyumban most sem csalódtam, a kis csapatunk bejárta a legfontosabb helyeket, hol meg-megállva, nagyimmal megpihenve, egy kávéra vagy teára. Egyik nap Aix-en-Provence városába is elvonatoztunk, ő egy kis ékszerdoboz, csoda házikókkal és szökőkutakkal. Egyszer tavasszal is vissza fogok ide jönni, iszonyat hangulatos lehet a zöldellő fák alatt kortyolni a kávét.

Karesz születésnapom estéjén elvitt vacsorázni. Egy darabig bolyongtunk az esti utcákon, nappal annyi helyet láttunk, most viszont valahogy nem jött szembe semmi. Végül kilyukadtunk egy kis téren, ami telis-tele volt éttermekkel, és ott random kiválasztottuk az egyiket. Itt ettem életem első osztrigáját. Érdekes volt, mindenesetre jól csúszott. Az utolsó napon Karesszal különváltunk a családtól, és az utolsó marseille-i naplementét a kikötő egyik kávézójából néztük, takaróba csavarva, teát kortyolgatva, magunkba szívva még egy kis tengert, az illatokat és a távoli harmónika hangját.