bulihuligánok

Hipp-hopp, május lett. Meg jó idő. És a helyek is kezdenek kinyitni. Talán ezért ülök kevesebbet a gép előtt.

Múlt hétvégén kinyitott egy hely, ahova covid előtt sokat jártunk a barátnőimmel. Egyértelmű volt, hogy ott leszünk. Angi végül nem tudott jönni, mert Leó hétről-hétre hozza haza a bölcsiből a betegségeket, és míg rajta két nap alatt átszalad, Angi napokig küzd velük. Jött viszont Angi férje, ott volt Zsu, és hoztam egy brazil barátomat is. Róla már írtam korábban, mikor itt volt pár hétig Budapesten. Luca most shabbaticalon van, és újra Budapesten lesz szeptemberig. Ő egy örök hippi, és mindig kapható bulira, naná, hogy jött. Már látom, hogy ő lesz a nyári estéim állandó szereplője.

Imádtam az estét, minden újra a régi volt. Hol Zsuval nevetgéltem, hol Lucaval táncikáltam, láttam régi arcokat, de volt, hogy odajött valami random arc pár percre köszönni, és persze a társaságba is jöttek új tagok, akikkel úgy nevetgéltünk, mintha régi cimborák lennénk.

Luca pár utcára lakik tőlem, ezért buli végén együtt mentünk haza. Nem voltam benne biztos, hogy italozás után a legjobb dolog bubizni, de Luca meggyőzött, és nemsokára már együtt száguldottunk a kivilágított Duna-parton, majd a Váci utcán, a hajam lobogott és néha szerintem kurjantottam is egyet. Hiányoztak már ezek az önfeledt éjszakák. Teljesen felpörögve értem haza, a szőnyegen még lejtettem pár táncot, amihez Karesz is csatlakozott a kanapéról.