mindennapok

Amit a legjobban szeretek az új munkában, hogy bubival tudok reggel bejárni munkába, és azzal jövök haza délután. Konkrétan gyorsabb így beérnem, mint tömegközlekedéssel. Reggelente felkapok egy zabtejes lattét a sarki kávézóból, felcsatolom a kis shopper táskámat a biciklire, és a még üres, hűs utcákon tekerek, majd át a hídon, és végig a rakparton a Duna mellett. Rengetegen csinálják ezt rajtam kívül, a rakpartra érve ellepjük a biciklisávot és libasorban haladunk egymás mögött. Azt még nem tudom, hogy a hűvösebb idő beálltával is tekerni fogok-e, egyelőre azért gondolkodom egy hátizsákban, mert szegény válltáskámat eléggé megviselik a gumipókok.

Szóval ez a munka legjobb része. A többi egyelőre nem túl rózsás. Sokszor hallom, hogy szidják a multikat, de több (ezer) évnyi multis tapasztalattal mondhatom, hogy a multik igenis rugalmasak, emberközpontúak, biztonságot adnak és díjazzák a sokszínűséget. Ahol most dolgozom az ennek az ellentéte, és bár szeretné azt hinni magáról, hogy modern és emberközpontú hely, de velem olyan stílusban még nem beszéltek munkatársak, ahogy itt a második hetemen. Nagyon sok újat tanulok, ez viszont motivál, ismerkedem a környezettel, és hát nem olyan fából faragtak, hogy feladjam. Úgyhogy elterveztem, hogy én igenis leszek barátságos, a "hogy vagy?" nálam nem lesz üres frázis, és amit megígérek, azt betartom. Egy észt lánnyal, Ursulával együtt kezdtünk, és mivel a nyári szünetben mindenki jól itt hagyott minket egyedül az irodában, ez összehozott bennünket, és azóta véd és dacszövetséget alkotunk. Az első hónapom után az igazgató félrehívott, hogy sok jót hallott rólam (kitől?), és szeretné, ha hosszú távon terveznék itt. Úgyhogy szerintem jóban leszünk, itt van Ursula is, szóval remélem, hogy valami jó fog ebből kisülni.

Mivel a próbaidőm jól a nyárra esik, ezért a nyári szabi nálam kuka, viszont cserébe nagyon sokat vagyok a Tüskevárban nagyimmal. Karesz is szokott csatlakozni: teljesen belelkesült attól, hogy ő majd folyami halakat fog fogni. A második sikertelen próbálkozás után már annyira nem lelkes, de már csak büszkeségből is jön le velem. Angi és a keresztfiam, Leó is rengeteget voltak lent. Leóval így a második életévéhez közeledve lettünk igazi pajtik, fél napokat eljátszik velem (eddig nem érdekeltem), és nekem sem esik nehezemre lekötni a figyelmét (eddig az volt), Angi pedig legalább tud picit pihenni. Azon filózom, hogy Lujzára, vagy Keresztanyára szoktassam, egyelőre Lujzának szólít, de talán még át lehet szoktatni.

Szerencsére azért nyárra összejött egy szegedi szabadtéri színpados előadás, egy Bagossy koncert és múlt héten Szigeten is voltunk Karesszal. Már nagyon vártam, eddig mindig nagyon jó élményeim voltak. Először körbejártuk a helyszíneket, aztán a nagyszínpadnál buliztunk egyet, majd Karesz átadott Lucá haveroméknak, akik minden évben végig kint vannak, majd ő ment is haza. Még picit táncoltunk vagy tingli-tangliztunk a társasággal, majd éjfélkor eljöttem. Mielőtt elindultam volna, egy hot-doggal a kezemben még mentem egyedül egy kört a lampionokkal kivilágított sötét tisztáson: imádtam nézni a sok sziluettet. Mind felszabadultan táncoltak, vonultak, nevettek, mintha nem lenne holnap, és azt kívántam, hogy bárcsak ez a gondtalanság és szeretet lenne a kinti világban is.