új munka

Már egy ideje unatkoztam a munkámban, vagyis inkább azt éreztem, hogy kezd mókuskerékké válni. Itt egy projekt, ott egy projekt, mindenkinek megoldom búját-baját, de nem igazán látom, hogy hol ennek a vége. Amúgy panaszra semmi okom nem volt, tényleg szuper a csapatom és jól is bánnak velem. Aztán egyik nap rám írt Angival közös barátnőnk, hogy van náluk egy nyitott pozíció, és tudnék-e ajánlani oda valakit. Tudtam. Magamat. Sosem volt ördögtől való számomra elmenni egy-egy interjúra felmérni, hogy mizu. Egy hét múlva már meg is volt az interjú, majd pár napra rá felajánlották a pozíciót. Otthon még őrlődtem pár napot, mert anyagilag nem lesz jobb, viszont egy olyan helyre kerülhetek be, ahova mindig is be szerettem volna jutni. Végül igent mondtam, és másnap felmondtam a munkahelyemen. Karesszal megbeszéltük, hogy ha nagy gebasz lenne és nem jönne be a meló, akkor ő tart el legalább addig, amíg visszakönyörgöm magam a régi helyemre.

Közel tíz év után nagyon felemás érzés volt felmondani. A főnököm leesett a székről, mikor közöltem vele. Majd kapott még egy szívinfarktust, mikor kiderült, hogy csupán egy hónap a felmondási időm. Sajnáltam szegényt, ezért nem is mertem kivenni az összes szabimat, cserébe viszont mindent beleadtam abba, hogy a legjobban át tudjam adni a munkát a csapatomnak. A folyamat közben néha azért elbizonytalanodtam, hogy jó döntést hoztam-e, másrészt viszont azt érzem, hogy most újra izgatott vagyok, és alig várom az új kihívást.

Jövő hét az utolsó hetem. Már alig vannak megbeszéléseim, már fél lábbal kint vagyok. Olyan gyorsan történik minden, hogy még nem is tudtam felfogni a dolgot, csak teszem a dolgom automatikusan. Annyit azért elintéztem, hogy mikor leadok mindent és elbúcsúzom az irodától, aznap estére befoglaltam egy 90 perces masszázst. Másnap pedig Karesz levisz a Tüskevárba, ahol a hosszú hétvégét tökéletes semmittevéssel töltöm majd nagyim és az isteni lángosa társaságában.