szakítások

Hétfőn új rekordot állítottam be, egy nap alatt három sráccal szakítottam. 

A startupban mindkét csapattársam srác, és kicsit elegem lett a folytonos nyüszögésükből és abból, hogy azzal töltöm az időmet, hogy öntöm beléjük a lelket ha elbizonytalanodnak a projekttel kapcsolatban. Úgyhogy aznap kicsit kifakadtam nekik, hogy ez így nem mehet tovább, elfáradtam, nekem is kell valahonnan töltődnöm. Azt hiszem, hogy megijedtek, és nagyon kedvesek lettek utána. Úgyhogy most kicsit tudtunk haladni a hét további részében. Tisztára, mint egy párkapcsolat.

És hogy halmozzam az élvezeteket (nem), este felhívtam a srácot és elmondtam neki, hogy ez ahogy most van, hogy napokra eltűnik és nem tudunk előre tervezni, nekem így nem jó, ez nekem nem meríti ki az ismerkedés kategóriáját, barátkozni meg ugye egyikünknek sincs igénye. Megértette, megkaptam a tejobbatérdemelsz örökzöld szöveget (erre sosem tudtam, hogy mit kell reagálni), és egyértelmű volt, hogy ezt sajnos nem fogjuk tudni megbeszélni.

Utána szomorkodtam picit, de talán meg is könnyebbültem. Meg ilyenkor napokig gondolkozom, hogy mit ronthattam el, mi lett volna ha. Viszont azt veszem észre, hogy egyre jobban el tudom fogadni azt, hogy nem biztos, hogy minden rajtam múlott. Oké, hibáztam én is, de ki nem hibázik!? Meg állítólag nagy érzékem van a nárcisztikusok bevonzásához is. Arra még nem jöttem rá, hogy hogyan lehet őket már az elején felismerni. (Ugyanitt várok tapasztalatokat szakavatottaktól.) Tán legyen gyanús, ha valaki kedves, izgalmas és levesz a lábamról? Én nem tudnék úgy élni, hogy alapvetően bizalmatlan vagyok mindenkihez, aki hasonlóan őrült mint én. A gondok pedig akkor kezdődnek mikor szeretnék az ökörködésből szintet lépni és közeledni, viszont ők sajnos nem képesek az intimitásra. Hát így jártam, és jobb hogy az elején kiderülnek ezek.

Na, meg jó, hogy vége a januárnak.

Viszlát január!