2020. december 1., kedd

tourist in my city

A hétvége már megint hip-hopp eltelt, egyszerűen képtelenek vagyunk a fenekünkön megülni. Kezdődött azzal, hogy péntek délután videó állásinterjúm volt, amire Karesz kitalálta, hogy béreljünk aznap estére egy szállodai szobát. Ezzel az amúgy pici lakásunkban lévő hátteremet is szépre cseréljük az interjúhoz, meg akkor már összekötjük a kellemeset a hasznossal, és romantikázunk aznap este. Csak később esett le, Zsu barátnőm emlékeztetett, hogy csak üzleti céllal lehet szállodában megszállni - milyen szerencse, hogy amúgy interjúm lesz -, de mint ahogy utóbb a szállástól megtudtuk, senki nem ellenőrzi, hogy a szobában ki mit csinál. 

Péntek délután becsekkoltam, az interjút letoltam, majd elmentem picit készülődni az estére. A közeli sétálóutca már karácsonyi díszben pompázott. Minden évben ugyanazok a díszek kerülnek fel, mégis mindig rácsodálkozom, hogy mennyire gyönyörűek. A hangszórókból szólt a karácsonyi zene, az emberek forralt borral andalogtak, tök jó hangulata volt. Vettem fürdősót, finom csokit és bort.

A hotelban elkezdtem készíteni nagyimnak az adventi naptárat, közben befutott Karesz is, és végül együtt fejeztük azt be. Jó volt picit kiszakadni a mindennapi környezetünkből, ha már nem utazhatunk. Az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy most nincs étkeztetés, úgyhogy este pizzát rendeltünk, reggel pedig Karesz ugrott le péksütiért. Aztán kicsekkolás, és irány nagyim, ahol együtt főzicskéztünk. 

Most nagy sláger nálunk a csokis-banános muffin, ahhoz pedig találtunk a Lidl-ben egy cuki karácsonyfás szilikon sütőformát, azt avattuk fel. Meg odaadtam nagyimnak az adventi naptárat is, ami végül nem pont úgy sikerült, ahogy elterveztük, voltak benne kompromisszumok, de egész pofás lett.

Vasárnap délelőtt takarítás, majd hirtelen ötlettől vezérelve újabb adag csokis-banános muffint sütöttünk. Az ötlet kipattanása és megvalósulás között kb. 45 perc telt el, nagyon bevált ez a recept! Délután Marcsi barátnőmet látogattuk meg vidéken, hazafelé pedig végigvezettünk a kivilágított Andrássy úton a Hősök teréig, majd vissza... már ott is csodás karácsonyi fények vannak:)

4 megjegyzés:

  1. A lényegre reflektálok: csokis banános muffin, naneee. :D Imádok mindent, ami muffin, évek óta nem sütöttem mégsem, mert valamelyik költözéskor elhagytam a muffintepsim, és egyszerűen *lusta* vagyok venni egy újat. Na ki a hibbant? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. geez, nincs muffintepsid? én nem is értem, hogy miért olvastalak eddig :D viszont van egy jó hírem, nem is olyan soká' jön a Mikulás és a Jézuska is, talán akad náluk egy felesleges muffintepsi :D

      Törlés
    2. Na de alapból milyen ember az, aki ELHAGY egy muffintepsit?? :D :D

      Törlés