tavasz-e

Ma reggel a rendelő 5. emeletén ülve a félig nyitott ablakból oly régóta először hallottam beszűrődni a város morajlását. Emlékek villantak be régi utazásokról: Madridról és Dél-Amerika hatalmas metropoliszairól, a nyári hőség előtti langyos reggelekről, mikor a város munkába indult, a halk lüktetés, rikító kék ég alatt a távolban vibráló sárga, kopár hegyek; orromban a gőzölgő kávé illata, a végtelen nyugalom, és az érzés, hogy jól vagyok. Vigyorral a számon jöttem ki az épületből, és semmi kedvem nem volt hazamenni.

Úgyhogy beugrottam az egyik kedvenc kávézómba egy cappuccinóért. Míg a kis utcákon haladtam, és bámultam a munkába igyekvő embereket, egyre erősödött bennem ez a szabadság-érzés. Arcomba sütött a nap, a macskakövek világítottak, nem olyan messze fúrtak valamit. Pár sarokkal arrébb találtam egy árnyas parkot, aminek a kapuja nyitva állt. Beléptem rajta, rajtam kívül senki nem volt ott. A távolabbi sarkában megláttam egy kis padot, amit megsütött a nap, ott telepedtem le. A napba hunyorogva kortyoltam a kávémat, hallgattam a madarakat, a kerten kívüli zajokat. Boldognak éreztem magam, és hogy jó helyen vagyok. Ez már a tavasz?

hétvégi

Az előző hétvége volt az első, amit már előre feltöltöttünk Karesszal, és annak rendje s módja szerint elég sűrűre is sikeredett. Szombaton ünnepeltük Apu szülinapját, amire már két hete elkezdtem készülni. A húgaim segítségét kértem a torta kiválasztásában (soha ne kérd ki négy lány véleményét, mert négy különböző véleményt kapsz). Végül hosszas mérlegelés és egyezkedés után egy férfias, apás, rózsaszín gyümölcstortára esett a választás. És hogy apunak ne kelljen a főzéssel bajlódnia, rendeltem pizzát is. Miután telefonon leadtam a rendelést hat pizzára, az eladó közölte velem, hogy akció van: minden harmadik pizza után jár egy ajándékba. Így lett hatból nyolc pizza. 

Szombaton ebédidőben az asztal szó szerint roskadásig tele lett pizzával, ami a csajoknak nagyon tetszett: tapsoltak és sikoltoztak, hogy ők ennyi pizzát még nem láttak együtt, és mindet ki akarták próbálni. Én meg csak ültem, és néztem, hogy négy cingár kislányba hogy fér ennyi kaja! És csak ezután jött a szülinapi torta. Apu gyertyát és tűzijátékot is kapott. Majd ahogy elfújta azokat, mind rávetettük magunkat a tortára, és a rózsaszín költemény pár perc múlva sehol nem volt. Már este volt, és Karesszal épp kajakómában hesszeltünk a kanapén, mikor Apu írt, hogy az utolsó szelet pizza is elfogyott.

Vasárnap reggel spontán elugrottunk a Balatonhoz reggelizni, mert szép idő volt, és mert előző nap Karesz idővonala tele volt a partról fotózott fagyott képződményekkel, amit szerettünk volna látni. (Megvan az a Balaton-parti pad, amiről jégcsapok százai lógnak?) A program egészen addig jónak tűnt, amíg Siófokon az autóból komótosan meg nem rendeltük (Karesz kívánságára) a McReggelit, és a parton egy parkolóban el nem fogyasztottuk azt. Aztán ahogy kiléptünk az autóból, megcsapott az orkán erejű szél, és azt éreztem, hogy az arcom gyors ütemben fagy szilárddá. Úgyhogy a balatoni sétából egy gyorsított felvételű körbejárás lett, és még a fagyott padot sem sikerült megtalálni. Viszont láttuk a szépen befagyott partszakaszt, és fotóztunk hattyúkat és kacsákokat is. Ennyi éppen elég is volt.

Délután Angiékkal Marcsiékhoz voltunk hivatalosak kerti grillezésre, ami pár hete még jó ötletnek tűnt, most viszont a -10 fokban kétkedve néztünk elébe a napnak, és picit sajnáltuk Marcsi férjét, aki a grillért felelt a teraszon.. egyedül. Mondjuk készült (leginkább magának) pár kupica pálinkával, hogy jobban bírja a kinti időjárást, szóval ő felelt volna a hangulatért, ha van olyan, aki kimerészkedik hozzá a teraszra (nem volt). Mi addig a meleg lakásban babáztunk és dumáltunk. Már besötétedett mikor elkészült a grillhusi, ami nagyon finom lett. Készítettünk hozzá salátákat, és mire megettük, már szedelődzködhettünk is, hogy kijárásiig hazaérjünk. A hétvége ezzel huss, el is telt.

relax, have a coffee

Arra jöttem rá, hogy a kávézást nem is annyira a kávé, hanem inkább a kávézás élménye miatt szeretem nagyon. Mikor felöltözöm, és lemegyek egy kávézóba, majd szépen lassan elszürcsölöm az italt, olyankor a testem megnyugszik, kikapcsolok. Ez sokszor párosul azzal, hogy közben a laptopomon csak úgy szörfözgetek. Közben észrevétlenül telik az idő.

Míg Latin-Amerikában éltem, ott elkapott az ott honos kávékultúra. Minden sarkon volt egy kávézó, ahol délutánonként gyakran láttam idős néniket hasonló korú barátnőikkel ücsörögve, szép ruhában, sminkben, a krémes mellé kávét kortyolgatva. Úgy duruzsoltak, mint az iskolás kislányok. A bácsik pedig valamelyik kávézó pultját támasztották a feketét ízlelgetve, és meredten nézték a pult feletti tévéből sugárzott focit.

Sokszor kezdtem kint én is kávézóban a reggeleket, a pincérek már kérdés nélkül hozták a "szokásosat". Aztán miután hazajöttem, volt, hogy egész délelőttöket ültem kávézókban, és baromira élveztem körülöttem a nyüzsgést, a háttérben a kávéházi chill playlistet, hogy sehova sem kell mennem, és néha oltári sztorikat lehetett elcsípni.

Jobb esetben most van az elviteles kávé és a téren pár perc, amíg elszürcsölöm. Jó volt picit kiülni a napra. Ha van addikció, akkor nekem ez az. Szeretném, ha nemsokára legálisan ki lehetne ülni egy teraszra. És szeretném, hogy ha majd idős leszek, a barátnőkkel ugyanúgy duruzsoljunk ott, mint most tennénk.

mamahotel

Hétvégén Karesz szüleihez mentünk vidékre, ami úgy kezdődött, hogy Karesz már a hét elején bestresszeltetett, hogy én fogok vezetni. A fejébe vette, hogy gyakorolnom kell a vezetést, amire szerintem semmi szükségem, de annyit nyaggatott, hogy inkább beültem a volán elé. Átszeltük az országot, rettenetesen nagy köd volt, volt kettő pisiszünet meg a szokásos, lelkemet megnyugtató take-away cappuccino. Azért végig izzadt a tenyerem, pedig régen nem paráztam ennyire a vezetéstől.

Mikor leértünk, anyukája beindította az étkeztetési programot, és két napig vagy etetett minket, vagy sütötte a következő fogást. Vasárnap reggeli után már vágytam a mozgásra, ezért Karesszal elgyalogoltunk a falu központjába - természetesen kellékért a következő fogáshoz. Hazajövet pedig egy utánfutónyi kaját kaptunk, mondjuk lett volna az kettő is, ha Karesz nem lép közbe. Legalább két hétig nem kell főznöm.

Hazafelé megint egy darabon én vezettem, de félúton elfáradtam, onnan Karesz vette át a kormányt. Aztán út közben beugrottunk egy faluba, ahol kaptam egy eredeti Trixim táskát. Ezeket a táskákat, amiket egy szuper kedves anyuka varr, pár napja szúrta ki, és gondolta, hogy meglep eggyel "csakúgy". Szerintem menő egy magyar varrónő egyedi tervezésű táskáját hordani, főleg, ha ezzel támogatunk egy helyi vállalkozást.

az eredeti Trixim:)

Már sötétedésre estünk haza. A gyomrom azóta is fáj picit, el van szokva ettől a mennyiségtől. Meg én voltam a hülye, de ha már vidéken voltam, hát elcsábultam egy jó kis lilahagymás, szalonnás kenyérre is. Itthon eszembe sem jutna, de ott annyira kínálta magát. Úgyhogy helló, lelkifurdalás.

A karantén miatt már így is azt érzem, hogy bár nem híztam, de tuti vesztettem izmot, és hát nem vagyok a legjobb formámban. Megint elkezdtem a brutál hasizmos gyakorlatot, de azt érzem, hogy ez most nem elég, futni is kellene.. várom már, hogy jobb idő legyen, és akkor nem lehetne több kifogásom.

látogatások

Talán az elzártság miatt, talán mert nem lehet spontán összejöveteleket szervezni, azt érzem, hogy egyre jobban felértékelődtek az emberi kapcsolatok. Én, aki világ életemben spontán szerveztem a programokat, és inkább a barátaim kerestek engem, mint fordítva; most azon veszem észre magam, hogy előre megtervezem, hogy kit és mikor fogok meglátogatni. Egyrészt jobban igénylem, hogy a hómoffiszból kicsit kiszakadjak, másrészt mióta új lakásba költöztünk, egyre-másra jelentkeztek be hozzánk barátok háztűznézőbe. Úgyhogy Karesszal szisztematikusan elkezdtük a hétvégéket feltölteni, és tegnap összeírtunk egy listát, hogy mikor kit hívunk át, vagy kihez megyünk látogatóba. Ezt annyira komolyan vettük, hogy áprilisig megvannak a programok, ma pedig elkezdtem lefixálni a dátumokat. Kicsit úgy érzem magam, mint egy asszisztens: felhívom az illetőt, ajánlok neki egy dátumot, majd felvezetem a Karesszal közös jegyzetünkbe. Most is épp pittyeg a telefonom, Marcsiékhoz szervezünk egy grillezős ebédet.

Hétköznap azért maradnak a spontán programok. Tegnap Zsu ugrott át munka után, és egy tea mellett elmesélte legújabb tinderes kalandjait. Megint elszörnyülködtünk, hogy milyen alakok vannak fent. Amúgy néha annyira felmennék szétnézni, kíváncsi vagyok, hogy most milyen a felhozatal, vagy vannak-e még ismerős arcok.

Ma Angival és Leóval mentünk a szokásos sétánkra. Egész nap béna, szürke idő volt, ezért úgy örültem, hogy pont a sétára kisütött a nap. Múltkor a Szabadság tér körül köröztünk, most a Parlament melletti Madalnál találkoztunk, és onnan tettünk egy kört a téren egy-egy cappuccinóval. Szerintem az lesz, hogy felfedezzük majd a környék kávézóit, míg Leó alszik.

welcome to pancserland

Atyaég, hogy lehetek ilyen pancser, hogy mindig belekeverem magam valamibe, aztán ezzel plusz feladatokat generálok magamnak. Karácsony előtt megadtam az új címemet egy belga munkatársamnak, mert szeretett volna postán ajándékot küldeni. Én meg azóta is várom a csomagot, mert ugye biztos a karácsonyi nagy forgalomban elakadt, vagy mert a magyar posta soha sem szokott lassú lenni. Erre tegnap egy ír munkatársam kérte el a címemet. Mondom neki, hogy áh, hagyjad, a posta itt nem működik, hiszen a belgiumi ajándékom sem érkezett meg. Ő nagyon csodálkozott, mert ő megkapta a csomagot Belgiumból. Visszanéztem a belgával folytatott beszélgetésemet, és akkor láttam, hogy elírtam benne a címemet! Noooo! Hogy lehetek ilyen béna?? És a legbosszantóbb, hogy mindössze egy házszámot tévedtem, de nyilván szerencsétlen postás nem csönget be ilyenkor mindenhova, hogy ugyan, lakik-e az utcában valahol, akárhol egy Nagy Lujza? Úgyhogy ma azzal kezdtem, hogy bementem a legközelebbi postára megérdeklődni, hogy cím alapján hova tartozom, majd hívogattam az illetékes postát, de nem vették fel. Most töröm a fejem a következő lépéseken, mert lett egy új küldetésem, elő kell kerítenem ezt a csomagot. Bár ha decemberben lett feladva, talán már valami szemétdomb tetején csücsül, de hátha! Olyan nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit kaphattam Belgiumból. Mert persze az ír munkatársam, aki viszont megkapta a csomagot, gonosz módon nem árulta el! Mondjuk én meg adhattam volna meg egy helyes lakcímet... :)

felnőni

Januárban sok dolog záródott le. Egyrészt most volt a születésnapom. Szeretem, hogy januárban van, így nekem az évkezdés tényleg egy új év kezdete. Mondjuk az évek előrehaladtával egyre kevésbé várom a szülinapokat, meg sosem voltam az a világgá kürtölős, hatalmas bulit csapós típus. Szóval csendben, közeli barátokkal és családdal telt.

Aztán januárban olvastam ki egy könyvet is, Lukács Liza: hogyan szeretsz? A kötődési mintákról szól, mostanában érdekelt ez a téma. Durva volt a felismerés, hogy az a kötődési minta, ahogy később a barátainkhoz, a párunkhoz viszonyulni fogunk, már 2 éves korunkra kialakul, és kb. ez ellen semmit nem tehetünk, legfeljebb tudatosabban éljük az életünket. Úristen, ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy egy anyán mennyi minden múlik, és mennyire nagyon fontos az önismeret. Az is néha megfordul a fejemben, hogy szegény leendő gyermeke(i)mnek vajon nem tennék-e jobbat azzal, ha máshova születnének. Aztán mindig megnyugtatom magam, hogy senki sem tökéletes, és mindenki követ el hibákat, és ezzel együtt kell tudni élni. Meglátjuk, hogy az efajta coelho-i bölcsességeimet a gyakorlatban is ilyen könnyű lesz-e kivitelezni.

Januárban lezárult egy hosszabb időszak, a pszichológusomtól is elköszöntünk egymástól. Azzal engedett el, hogy most már felnőttem, nincs rá szükségem. Azt hittem, hogy szomorúbb leszek, de valahogy minden olyan természetesen történt, hogy belül teljes békében engedtem el a kezét. Hiányozni fognak a beszélgetéseink, de itt volt az ideje a lezárásnak.

Na, meg a legfontosabb lezárás: hetek verejtékes munkája után végre sikerült kiraknunk egy 1000 darabos puzzlet. Ezzel nemcsak felszabadult a nappalink egy jelentő része, de ünnepélyesen fel is porszívózthattuk a környéket, amit ugye hetekig kihagytunk a takarításból.

Úgyhogy helló február, egy újabb elfújt szülinapi gyertyával, immár felnőttként, és egy határozottan nagyobb nappalival léptem át.