bitter sweet

Ha jövőre visszanéznénk a mostani hétvégi fotóinkat, vajon hányaknak lenne szelfije egy teraszról egy pohár itallal a kezében? Ez is egy mérföldkő, azt hiszem, meg most pár napig gondolom tele lesz a média a tömegekről szóló cikkezésről. 

Mi eközben Karesz anyukájánál hétvégéztünk vidéken, az ország egy másik csücskében. Igazából nem is hiányzott a tömeg, fogok én még kávézók teraszain üldögélni. Viszont cserébe gyakoroltam a vezetést, benéztünk egy disznóvágásra, simogattam lovakat és egy kismalacot is, aki teljesen rákattant a cipőfűzömre. Illetve megvolt az év első Magnum jégkréme, ami nálam a nyár kezdetének egyik rituáléja. Szóval hivatalosan is itt a jó idő! (Ez tavaly nálam éppen május 3-ra esett.) Kaptam paradicsom palántákat is az eper és a menta mellé, otthon az erkély egyik felét pedig kineveztem konyhakertnek, és tegnap kiköltöztettem oda mindent, aminek legalább egy levele van.

Utólag jól döntöttünk, hogy távol maradtunk a dajdajtól, mert Kareszt ma műtötték, és negatív covid tesztet kellett produkálnia. Nem volt nagy műtét, de kutya érzés volt érezni, hogy fél, és még csak el sem kísérhettem. Megbeszéltük, hogy ez tök normális érzés. Meg hogy a legrosszabb ilyenkor a kontrollvesztés, de ha tudja, hogy félni fog, legalább ennek a bizonyossága némi kontrollérzetet adhat. Próbál ilyenkor az ember okosakat mondani, de inkább csak hagytuk, hogy történjenek a dolgok. Aztán egész nap a telefonomat néztem, hogy mikor ír. Szerencsére minden jól ment, és megkönnyebbültem, mikor három óra múlva bejelentkezett. Aztán még pár telefont lerendeztem az aggódó családdal, holnap pedig már jöhet is haza, és jön pár nap otthoni lábadozás. A hétvégén be is szerzett egy 2000 darabos puzzlet (whaaat!?) elcsapni az időt, ami már előre tudom, hogy rám fog maradni.