ciao bella

Itt ülök a szoba közepén a szőnyegen egy kupac ruhán, kezemben vörösbor, azt kortyolgatom az állólámpa fényénél. Három hónap után holnap újra költözünk. Pasim a munkahelyén van, enyém a lakás. A 2020-as kedvenc előadóim válogatása megy a Spotify-on. Nézek körbe, kicsit hiányozni fog a pici lakás, mondjuk inkább nem, de azért itt ért a nyár utolsó napsugara, a covid második hulláma, itt voltunk összezárva karanténban, hány puzzlet látott már az ablak előtti tér, és ez volt három hónapig az irodám is. Itt bariztam össze Julika nénivel, tényleg, tőle is el szeretnék köszönni, meg Ilonka nénintől is, aki azokat a finom almáspitéket sütötte. Itt sütöttem én is az első vegán sütijeimet, kellett is rendesen szellőztetni utánuk a kis konyhát, majd' megfagytam. Meg reggelente is, mikor kikeltem az ágyból, tágra nyitottam az ablakot és míg főtt a tea, addig fagyos reggeli huzat járta át a lakást.. brr. Viszlát harangzúgás, viszlát kávézók és viszlát kis pad, ahol a korlátozások után kávézók híján itt ittam a lattém és faltam a croissantom. Viszlát te szép környék, és kevésbé szép lakás, azért most egy sokkal jobb jön, de fogok én még elmenni az ablak alatt.. mosolyogva nézek majd rád kapualj, ahol a mentőket vártam tesztelésre amerikai himnuszt dúdolva. Még egy korty bor, és folytatom a pakolást, holnap este már máshol alszunk. Viszlát, és köszi mindent!

jó dolgok

Nagyon köszönöm, hogy ennyien írtatok az előző posztomra. Amúgy eléggé tartózkodó vagyok közéleti kérdésekben, mert tudom, hogy ahányan vagyunk annyiféleképp gondolkodunk, és ez tök okés. Én mindig azt mondtam, hogy addig nem érdekel semmi, amíg az az én életemre nincs hatással. Amúgy én vagyok az, aki még egy aláírásgyűjtésen sem szerepelt soha, semmit nem posztoltam nyilvánosan. Nem tudom, hogy ez a jó hozzáállás-e, mindenesetre az elmúlt napokban egyre kényelmetlenebbül éreztem magam így, és sokat őrlődtem, hogy írjak-e az érzéseimről. Viszont azt hiszem, hogy amik most történtek, azok már közvetve az én életemre is hatással vannak, tehát az életem része, és a bölcsek is azt mondják, hogy a legtöbb amit tehetünk ebben a bezártságban, hogy online adnunk hangot a véleményünknek.

Amúgy jó dolgok is történtek, például hogy haladgatunk a lakásfelújítással. Igazából már tényleg csak pár simítás van hátra, és a remény hal meg utoljára alapon minden nap bíztunk abban, hogy a kivitelező jön és javít. Aztán a kivitelező úgy tűnik, hogy a mai nappal megsértődött. Persze megint mindenki más volt a hibás csak ő nem, és szó szerint beadta a kulcsot. Úgyhogy életbe lépett a B terv, Karesz leszervezett időpontot más szakemberekkel. Jó, szóval úgy kezdtem a bekezdést, hogy jó dolgok is történtek: azért nagyon tudok örülni, ha felkerül egy tükör, ha be van kötve a mosógép, meg ha visszahív az asztalos időpontot egyeztetni.

Hallottam minap a buszon telefonálni egy nőt: épp azt magyarázta, hogy a gyerekek hogyan sorakozzanak fel a szokásos karácsonyi naptárfotózáshoz. Nyugtatgatta a telefon másik oldalán lévőt, hogy minden rendben lesz, időben meglesz az ajándék. Mi a családommal már évek óta nem ajándékozunk, és nagyon szeretem, hogy ezt az időszakot teljesen nyugodtan tudjuk megélni. Régen mi is a klasszikus otthoni, ajándékozós karácsonyokat toltuk, majd miután mi gyerekek kirepültünk otthonról anyukám eldöntötte, hogy ő karácsonykor többet nem takarít, nem főz, neki is jár a pihenés és a kényeztetés, és azóta egy wellness hotelben töltjük az ünnepeket. Úgyhogy közel tíz éve 23-án bepattanunk a kisbuszba, leautózunk ugyanabba a hotelbe, ugyanazt a szobát kapjuk, ugyanazokkal a szomszédokkal, a megszokott személyzettel, ismerősek az illatok és az ízek, és kicsit olyan érzésem van, mintha hazaérkeztem volna. A mi ajándékunk egymásnak ez a pár nap.

A wellness idén mondjuk elmarad, de ajándékozás továbbra sem lesz. Meg aztán ha valaki megkérdezi hogy mit kérek, fogalmam sincs, égetően semmire sincs szükségem. Másrészt meg így nekem sem kell hömpölyögnöm az adventi áradattal kis vackok után kutatva. Szóval ez is jó dolog. Meg az is, hogy épp most sült ki egy adag csokis-banános muffin:)

excuse my french

Talán dacból, talán mert bosszant, hogy mi magyarok inkább csöndben vagyunk, hát akkor kimondom: nagyon-nagyon elszomorít, ami ma az országban megy! Tegnap picit sírtam is a hírek hallatán. Utálom, hogy ez az egész érzelmileg megvisel. Ordítanék, de kinek? Dühös vagyok, hogy ostoba, arrogáns és dilettáns emberek döntenek életek felett. A sok jószívű barátomra gondolok, akiket velem szemben diszkriminál a saját hazájuk. Kinek mondjam el mindezt? Ki hallgat meg? Tehetetlen vagyok, és szomorú, hogy ezt a rombolást még talán az utánunk következő generációk is élni fogják. Én egy szolidáris, előremutató, hosszú távon gondolkodó közegben szeretnék élni, ahol abban a hiszemben vagyunk, hogy mindenki tud felelősen gondolkodni és dönteni a saját életéről és értékrendjéről. Néha olyan, mintha az űrbe kiáltanám mindezt, ahol nem terjed a hang. Vajon meghall valaki? ...

lakás update & Co.

Egy ideje nem írtam a lakásfelújításról. Ennek az az oka, hogy sajnos belefutottam egy olyan kivitelezőbe, aki míg a leghabzóbb szájjal szidja a kontárokat, addig ő hónapok óta nem képes a lakást átadni egy "oké" állapotban. Öröm az ürömben, hogy legalább ő nem tűnt el, elérhető, és bár duzzogva, de újra kijön és kijavít. Lelkiismeretes srác, aki valószínűleg a trehány emberei miatt szív, de szerintem az az ő sara, hogy előbb hiszi el nekik, hogy a munka készen van, és látatlanban védi őket, mint hogy azt a saját szemével leellenőrizné. Így eléggé veszített már a kezdeti hiteléből, mert mindig ellentmondásos helyzetekbe kerül. 

Ezért hetekig, hónapokig én voltam a laikus meós, aki kétnaponta járt csekkolni a munkát, de mit értek én a vízhálózathoz, a vakoláshoz, a burkoláshoz, vagy a nyílászárókhoz. Meg aztán mindenki képzelje el, hogy vajon egy értelmiségi, virágnyelven érvelni próbáló lány mennyire hathatja meg a kétkezi munkást. Valaki persze mindig hibás volt, csak a munkával megbízott kivitelező srác nem. A tehetetlenség és a folyamatos készenlét lelkileg nagyon lefárasztott. Úgyhogy sok álmomból való felriadás, stresszelés után Karesz úgy döntött, hogy átveszi a srácokkal való kommunikációt. Állítólag még élvezi is. Ma egész délelőtt velük volt a lakásban és irányít, érvel (gondolom sokkal nyomatékosabban, mint én, mert úgy tűnik, hogy haladnak), és tökre türelmes. Szerintem a kivitelezőkkel kapcsolatos performanszára valami kommunikációs Oscar díjat érdemelne.

Amúgy már majdnem minden bekerült a helyére, az ablakok, a lámpák, megvan a konyhabútor is, ma fúrják fel a fürdőszobai szekrényeket, és ha a kivitelezők meg az égiek is úgy akarják, akkor már csak a bútorok összeszerelése maradt hátra.

Úgyhogy így, hogy a brigád irányítása lekerült a vállamról, a legkevesebb, amivel ezt viszonozni tudom Karesznak, hogy amikor este hazaér, valami finomsággal várom. Nagyon rákaptam a vegán kajákra. No, nem mintha vegán lennék, csak borzasztóan egyszerű ezeket a recepteket elkészíteni. Kvázi elég hozzá pár egészséges alapanyag és egy mixer, na meg a sütő. Hétvégén pedig elő-karácsonyi ajándékként kaptam Karesztől egy kenyérformát. Ő még szokja a hóbortomat, ezért szerintem a mai bevásárlásom is tele van számára értelmezhetetlen alapanyagokkal, de ezek egyik fele majd karfiol krémlevesbe, másik fele pedig finom csokis muffinba fog kerülni, ahol a sütőformám is debütál.

... a croissant és a latte csak az ebéd utáni bűnözés.

Az ebédszünetben pedig már be is dobtam a sütőbe egy édesburgonyát, ami most szépen megsül, a délutáni hívásaim után tíz perc alatt összemixelem a masszát, a sütő pedig majd intézi a többit. Aztán estére már tálalom is az egészséges menüt az Oscar gálára:)

új hely

Na, a legutóbbi albis sztori után a múlt héten jegeltük a nézelődést. Aztán pénteken valahogy felbukkant pár lakás a semmiből, és spontán leszerveztünk kettő megtekintést szombatra. Az elsőt reggel mentünk megnézni, és képek alapján, meg élőben is majdnem minden kritériumnak megfelelt: összeállt a három szoba, belvárosi, erkélyes, parkolós csillagzat, ráadásként még a kád iránti imáink is meghallgattattak. Ja, és persze új építésű, új bútorokkal, külön gardróbszobával, szóval teljes extázisba jöttünk. A következő lépés másnapra egy találkozó leszervezése volt a tulajokkal, és ha megvan a kémia, akkor foglalózás.

Aznap babonából már nem akartam róla beszélni, amíg nem írunk alá, de azért egész nap izgatottan pillogtunk egymásra, vagy random pillanatokban csuriba tartottuk a kezünket, hogy bárcsak megkapnánk ezt a lakást. A másik, délutáni albit már tök lazán jártuk körbe, és tudtuk, hogy nekünk az első kell.

Karesz aznap még készült egy meglepivel: az egyik első randink helyszínére vitt el lángosozni. Amikor először mentünk oda, akkor épp tavasz és meleg volt, és a Duna part kövein ülve ettük a lángost. Most viszont hűvös és szürke idő volt, de így is tök jó hangulatunk volt, és a város egyik legfinomabb lángosát ettük a part mellett a befűtött autóban. Délután ejtőztünk, és vártuk a vasárnapot.

Ma reggel izgatottan keltünk, 9-re volt megbeszélve a találkozó lakás tulajdonosaival. Ők az ingatlanossal már ott vártak minket. Eleinte csak a maszkjaink mögül pillogtunk egymásra, de hamar feloldódtunk és megtaláltuk a közös hangot. Körbevezettek, elmondtak pár tippet, picit anekdotáztak a lakásról, és végre-végre aláírtunk. Jövő héten kezdhetünk költözni, és ha minden igaz, az új évet már ott kezdjük. 

Ezzel lezárult a keresési kálváriánk, megkönnyebbülve regisztráltunk ki az ingatlanos oldalakról, viszlát nagymama-bútor és eltűnő ingatlanosok! Karesz épp a költségeket számolja, meg tervezgeti a költözést. Szerintem neki ez egy sokkal nagyobb lépés, ő kilenc (!!) év után hagyja ott az albérletét, míg én két-három évente ugráltam, szóval picit hagyom őt ezt feldolgozni, meg megélni a változást, addig én csak úgy irogatok:)

kapszulagardrób

Az a típus vagyok, aki szeret csak úgy bemenni egy ruhaüzletbe mindenféle cél vagy koncepció nélkül, és ha megtetszik valami, azt meg kell vennem. Ez azt eredményezi, hogy rengeteg göncöm van, de sokszor reggelente a tükör előtt állva így sem tudom eldönteni, hogy mit vegyek fel. Aztán végül mindig ugyanazt a pár megszokott darabot hordom, a cuccok egy részét pedig sosem veszem fel, de nem is szabadulok meg tőlük, mert hátha! Úgyhogy a szekrénye(i)mben sosincs hely. Egy ideje keresgélem azt a megoldást, amivel picit tudatosabban tudok vásárolni, mert bosszant az, hogy félévente kell szelektálnom, hogy elférjek.

Volt már olyan, hogy a színtípusom szerint kezdtem el a ruhákat nézni (azt hiszem, hogy nyár, azon belül is lágy nyár lehetek!), akkor ki is dobtam egy halom olyan cuccot, amik nem illettek ehhez a színtípushoz. És bár színtípus szerint, de azóta is ugyanolyan impulzív vásárló vagyok.

hideg nyár, lágy nyár, világos nyár
https://zekastyling.hu/2019/01/szintipusok-alapjai-a-4-alaptipus/

Nemrég azonban szembejött velem a kapszulagardrób koncepciója, és azt hiszem, hogy most ez az új kedvenc irányzatom ruhavásárlás terén. Egyrészt, mert ahogy a wiki írja "olyan ruhakollekciót jelöl, mely könnyen párosítható elemekből áll, hogy a lehető legkevesebb ruhadarabból a legtöbb kombinációs lehetőséget lehessen kihozni és ne kelljen túl sok ruhadarabot vásárolni." Alább egy példa.

Itt a lehető legkevesebb ruhadarabon van a hangsúly! Szeretnék elmenni egy ilyen minimalista irányba, ahol a mennyiség helyett a minőségen van a hangsúly, és ahol nem kell azon gondolkodnom reggelente, hogy mit mivel párosítsak. Jó, tudom, hatalmas gondjaim vannak, de tényleg zavar az, hogy mennyi olyan ruhám van, amit alig párszor hordtam, és nincs egy koncepció a vásárlásaim mögött. Úgyhogy tegnap teljesen rákattantam a dologra, és papíron összeraktam a saját kapszulagardróbomat alapdarabokkal.

Nálam a szürke, bézs, halvány rózsa és mályva árnyalatok dominálnak, ezekben érzem jól magam. Szerintem megnézem, hogy a jelenlegi ruhatáramban mi passzol ezekhez, a többi ruhát megint eladom vagy elajándékozom, és belövöm a karácsony utáni leárazásokat a hiányzó darabok beszerzésére. Most azon pörgök, hogy összejöjjön a kapszulám, és hogy csak olyan ruhám legyen amit tééényleg hordok is, na, meg hogy végre újra elférjek a szekrényemben:)

Ugyanitt, ha tudtok olyan bevált oldalt, ahol használt ruhákat lehet árulni, ne tartsátok magatokban!

albis sztorik

Karesszal pár hónapja együtt élünk egy icipici lakásban, ami így a korlátozások alatt nem akkora buli, mert mindkettőnk igényli az én időt. Ráadásul otthonról dolgozom, és ilyen pici helyen egész nap bezárva lenni sem sokkal nagyobb buli. Úgyhogy gondoltunk egyet, és elkezdtünk albérletet nézni, mert állítólag az albi árak most nagy zuhanásban vannak.

Eddig láttunk már több ingatlant és rengeteget tudnék írni az ingatlanosokkal kapcsolatos tapasztalatokról is (talán egy másik posztban), de a tegnapi lakás mindent visz!

Karesz találta az albit: belváros, parkolóhely, tágas terek, utcára néző ablakok, a képek alapján érdekesnek tűnt, estére le is szervezett egy időpontot a tulajjal, bizakodóak voltunk. Előttünk állítólag egy másik pár is megnézte az ingatlant, ezért indulás előtt hívtuk a tulajt, hogy érdemes-e még mennünk, vagy azóta kivették-e.

Mondtam Karesznak, hogy szerintem nem jó jel, hogy az előző pár ahelyett, hogy lecsapott volna az ingatlanra, gondolkodási időt kért. Tehát mentünk mi is megnézni a lakást. A tulajjal, egy bohém nővel a kapuban találkoztunk, és ő vitt fel minket a lakásba. Már a bejáratnál a villanyórát eltakaró piros rózsákkal díszített, földig érő rózsaszín organzafüggöny is gyanús lehetett volna, de akkor még azt hittem, hogy ez egy aprócska ízlésbeli botlás, mint a nő öltözéke, és amit a benti enteriőr kárpótolni fog. Nem így lett.

Az hagyján, hogy a konyhában állt a kosz, de a nappaliba belépve az ajtó felett lógó szarvasagancsra faragott női test, a falnak állított törött lábú zsúrkocsi, a beszakadt ülőkéjű szék, a hangolatlan kopott zongora, kontrasztba állítva a hálószoba fekete-fehér liliommintás tapétájával, és az ágy mellett "alig észrevehetően" álló flitteresen csillogó éjjeliszekrényekkel egyszerre volt meglepő és félelmetes. A lakás egy középkori bútorraktár volt, XV. Lajos korabeli elemekkel megbolondítva. Annak rendje, s módja szerint, a falon hatalmas feszülettel, kakukkos órával, a sarokban ódon, sötét faszekrényekkel.

A nő pedig mintha egy másik frekvencián létezne, olyan büszkén mesélt a lakásról és mutatta a tűzfalra néző ablakokat, hogy már mi is elhittük, hogy ez menő, mert így valóban senki nem lát be. Mondjuk mi sem nagyon láttunk ki. Mikor megkérdeztük, hogy a fotón látott erkély mégis honnan nyílik, sűrű bocsánatkérések közepette közölte, hogy az a másik lakásáról került fel véletlenül a hirdetésbe (facepalm).

Én végig csendben voltam, mert pozitívum nem jutott eszembe, megbántani pedig senkit nem szerettem volna. Egyszerűen nem hittem el, hogy valaki tényleg szépnek látja ezt a lakást! Karesz azonban - reméltem, hogy csak udvariasságból -, de adta alá alá a lovat, és olyan szépen dícsérte a szobákat, hogy egy-egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy ugye ezt nem akarja kivenni?

Aztán a nő búcsúzóul még elmesélte, hogy mekkora menőség ezen a környéken lakni, hogy mennyien fognak kapkodni az ingatlan után (good luck!), és hogy reggelig hívjuk, mert viszik majd, mint a cukrot. Karesszal csak a kocsiban tört ki belőlünk a nevetés, ma pedig kedvesen visszautasítottuk ezt a vissza nem térő ajánlatot, és sok sikert kívántunk a következő albérlőhöz. Mi pedig pár napra parkolópályára tettük a keresést, amíg ez az élmény picit leülepedik bennünk.. :)

home office fashion

A home office-ozással annyira átalakult a ruhatáram, hogy a szekrényből szépen lassan eltűntek a blúzok és az élére vasalt nadrágok, amiket kényelmes kötött pulcsik, és még kényelmesebb melegítőnadrágok váltottak fel.

A múltkor volt egy próbálkozásom, és rákerestem a "szexi otthoni öltözet" címszavakra, de a selyem és csipke kombinékban és kimonókban nem tudom elképzelni az otthoni munkát, ezért áttévedtem az oysho oldalára, ami nálam viszont az ultimate kényelmes cuccokat jelenti. Múltkor a korzózáskor pedig megleptem magam ezzel a melegítőnadrággal.. jajj, hogy lesz ebből szexi home office wear, és főleg, hogy fogok így jövő héten interjúzni! 

oysho.com

a bank

Pár napja már jártam a bankban, de akkor csak időpontot kaptam. Mikor összegyűlnek a dolgok, akkor egy szuszra szoktam letudni mindent. Igazából nincs is erre a sokmindenre sorszám, ezért mikor bemondom szegény srácnak az ajtónál, hogy mire is kérek időpontot, akkor csóválja a fejét, majd ad valamit, hogy ez majd jó lesz a mindenre is.

Úgyhogy tegnap vagányan visszabattyogtam az időpontos sms-emmel ügyet intézni. Bent leültettek, majd várakozás, és végül egy kedves ügyintéző hölgyhöz kerültem, aki aztán hirtelen elfoglalt lett, és ezért átültetett egy kedves úrhoz. Ő csak nézett rám, én meg neki is felsoroltam, hogy mi mindent kell intézni, majd nekiláttunk.

Míg ide-oda kattintgatott, addig beszélgettünk arról, hogy mennyivel jobb lenne, ha online is lenne ügyfélszolgálatuk, meg hogy mennyire lassú a rendszer. Közben a kedves ügyintéző hölgy néha vissza-vissza jött, hogy hogy állunk, mert itt már tűkön ülnek a sorban utánam várakozók. Aztán a terem másik végéből néha behallatszott kiabálás, először egy úr elégedetlenkedett, majd egy hölgy kérte a panaszkönyvet, közben a kedves ügyintéző úr kattintgatott, néha fel-feltekintett, hogy minden rendben van-e elől.

Egy idő után már nem mertem többet kérdezni, nem akartam húzni az idejüket látván azt, hogy milyen feszkóban vannak ők is meg a várakozók is, úgyhogy a legszükségesebbeket elintéztük, és robogtam is ki a bankból.

Aztán ma reggel visszamentem, hogy beadjam a hiányzó doksikat, amiket otthon rendes kisiskolás módjára összekésztettem és megírtam. Szerencsére nem voltak sokan, a kedves ügyintéző hölgy és úr is csendben ültek az asztaluk mögött. Mikor megláttak intettek, hogy menjek: a hölgyhöz ültem, már intézte is az ügyeket kedvesen és mosolygósan, búcsúzáskor intettünk egymásnak az úrral is, hagytam őket felkészülni a következő, borítékolhatóan eszement napra. Szerencsére egy darabig nem kell bankba mennem.

reggeli gondolatok

Vajon érzi-e a lélek, ha a generációk alatt oly sok sérelmet hordoz, hogy azt másik testbe, egy új életbe örökíteni már nem akarja? Mivel túl nagy a súly, e fájdalmat földi létében gyógyítani már nem bírja, teste terhes lesz számára. Magányosan kivár míg ez a test elfonnyad, majd a lélek az utolsó lehelettel kiszakad az univerzumba és eltűnik örökre.

tourist in my city

A hétvége már megint hip-hopp eltelt, egyszerűen képtelenek vagyunk a fenekünkön megülni. Kezdődött azzal, hogy péntek délután videó állásinterjúm volt, amire Karesz kitalálta, hogy béreljünk aznap estére egy szállodai szobát. Ezzel az amúgy pici lakásunkban lévő hátteremet is szépre cseréljük az interjúhoz, meg akkor már összekötjük a kellemeset a hasznossal, és romantikázunk aznap este. Csak később esett le, Zsu barátnőm emlékeztetett, hogy csak üzleti céllal lehet szállodában megszállni - milyen szerencse, hogy amúgy interjúm lesz -, de mint ahogy utóbb a szállástól megtudtuk, senki nem ellenőrzi, hogy a szobában ki mit csinál. 

Péntek délután becsekkoltam, az interjút letoltam, majd elmentem picit készülődni az estére. A közeli sétálóutca már karácsonyi díszben pompázott. Minden évben ugyanazok a díszek kerülnek fel, mégis mindig rácsodálkozom, hogy mennyire gyönyörűek. A hangszórókból szólt a karácsonyi zene, az emberek forralt borral andalogtak, tök jó hangulata volt. Vettem fürdősót, finom csokit és bort.

A hotelban elkezdtem készíteni nagyimnak az adventi naptárat, közben befutott Karesz is, és végül együtt fejeztük azt be. Jó volt picit kiszakadni a mindennapi környezetünkből, ha már nem utazhatunk. Az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy most nincs étkeztetés, úgyhogy este pizzát rendeltünk, reggel pedig Karesz ugrott le péksütiért. Aztán kicsekkolás, és irány nagyim, ahol együtt főzicskéztünk. 

Most nagy sláger nálunk a csokis-banános muffin, ahhoz pedig találtunk a Lidl-ben egy cuki karácsonyfás szilikon sütőformát, azt avattuk fel. Meg odaadtam nagyimnak az adventi naptárat is, ami végül nem pont úgy sikerült, ahogy elterveztük, voltak benne kompromisszumok, de egész pofás lett.

Vasárnap délelőtt takarítás, majd hirtelen ötlettől vezérelve újabb adag csokis-banános muffint sütöttünk. Az ötlet kipattanása és megvalósulás között kb. 45 perc telt el, nagyon bevált ez a recept! Délután Marcsi barátnőmet látogattuk meg vidéken, hazafelé pedig végigvezettünk a kivilágított Andrássy úton a Hősök teréig, majd vissza... már ott is csodás karácsonyi fények vannak:)