az új nagyik

Ha az ember otthonról dolgozik, akarva-akaratlanul részese lesz a kis ház mindennapjainak. Például mikor egy-egy telefonhívás közötti szünetben kiülök a gangra magamba szívni az ősz utolsó napsugarait, vagy ha csak levegőzöm egyet egy forró teával a kezemben, az Julika néni számára azt jelenti, hogy tudunk egy kicsit csacsogni. Ahogy meglát kint, már jön is felém: halkan, apró léptekkel csoszog végig a gangon, frizuráját igazgatva. Megáll, mindig megkérdezi, hogy nem zavar-e, mosolyogva legyintek, hogy dehogy, aztán ő rákezd a mesélésre. Olykor a ház lakóiról mesél, olykor a családjáról. Egyidős nagymamámmal, és kinézetre is hasonlítanak, úgyhogy picit olyan, mintha ő mesélne. Sőt, múltkor meg is sértődött, hogy még mindig nem tegezem őt. Amúgy van kulcsa a lakásunkhoz is, úgyhogy tényleg olyan, mint egy nagyi.

Aztán van a nagyothalló néni, akinek mindig csak integetek, mert nem hallja, ha köszönök neki. Múltkor délután becsengetett. Pironkodva kérdezte, hogy Karesz nincs-e itthon, mert be kellene gyújtani a konvektort, de ő sajnos elfelejtette, hogy hogyan kell. Úgy tűnik, hogy Karesz az emelet férfija:) Karesz aznap sajnos későn ért haza, addig pedig nem szerettem volna, ha a néni hidegben van. Úgyhogy munka után átcsengettem. Mutatta a leírást, amihez nagyítót vett elő, mert nem tudta a pici betűket elolvasni. Én közben beültem a konvektor elé, ő betolt alám egy kissámlit, hogy kényelmesen üljek. A telefonomon kerestem egy youtube videót, és az alapján tíz perc alatt sikerült bepattintani a lángot a konvektorban. Örültem, hogy nem kell többet fáznia.

Aztán tegnap este épp hajat szárítottam, mikor megint csengettek. Karesz nyitott ajtót, hallottam egy rövid párbeszédet, majd ajtó záródást. Mikor kidugtam a fejem a fürdőszoba ajtaján, akkor láttam, hogy az asztalon egy tál almáspite várt. A nagyothalló néni sütötte nekünk. Szerintem lettek új nagyijaim:)