hétfők, hej!

A válságot eddig a tévében néztem, és legfeljebb annyit éreztem belőle, hogy nem lehet esténként beülni egy italra a barátnőkkel. Viszont ma már a saját bőrömön kezdtem érzeni a dolgot, ami picit ijesztő. Utoljára akkor éltem át ilyen tehetetlenséget, mikor Dél-Amerikában laktam egy korrupcióval átszőtt, gazdaságilag instabil országban, ahol senki nem tudta, hogy mit hoz a holnap. Nem volt egy kellemes érzés.

A cégnél ma korlátozásokat kezdtek el bevezetni. Lesznek, akiket ideiglenesen leépítenek, mert őket az országuk ebben a helyzetben segéllyel támogatja. Lesznek, akiknek csökkenteniük kell a munkaidejüket. Lesznek, akiknek szabadságot kell vásárolniuk, hogy ezzel tőkét nyomjanak vissza a cégbe. Ezekre azért van szükség, hogy költséget csökkentsünk és így próbáljunk minél több munkahelyet megmenteni. Ez teljesen érthető, közösen kell megoldanunk a helyzetet, és ha mindenki csak egy kis áldozatot hoz, egészen sokat tehetünk együtt.

Ma az albérlőm is rám írt, hogy megfelezték a fizetését, és kérte, hogy csökkentsük a lakbért. Én meg persze, hogy csökkentettem, hiszen nem az ő hibája ami most van, és bár nekem ez kiesés, szerintem itt ez most nem csak a pénzről szól, hanem az összefogásról és az emberségről is.

Aztán közben itt ez a lakásvásárlásos sztori is (kiváló az időzítés!), és picit aggódom, hiszen teljesen kiszámíthatatlan, hogy a hivatalok hogyan fognak dolgozni, meg pénzügyileg sem pont így terveztem ezt az időszakot. Ma egy kicsit kergettem az ügyvédet is, aki szintén home office-ban van.

Közben azon is aggódom, hogy rengeteget eszem.. már ahhoz képest, amennyit nem mozgok. Reggelente edzegetek, és vannak ezek a délutáni séták, amik nekem a nap fénypontjai, na de hol vannak már a csoportos konditermi órák, az elmászkálások és a hajnalig tartó táncolások, ugye. Szóval kitaláltam, hogy ha már tavasz és alacsony kalória-szükséglet, itt a kiváló alkalom megtapasztalni egy léböjt kúrát. Konkrétan semmit sem tudok róla, de úgy hangzik, mintha nekem most pont erre lenne szükségem, úgyhogy szerintem rákészülök a héten és egy bátrabb pillanatomban bele is vágok.

Úgyhogy ezekkel a történésekkel ma egy egészen vidám napom volt (nem). Tudom, hogy még így is nagyon szerencsés vagyok, hogy van munkám, hogy a családomnak is van munkája, és hogy nem fenekestül fordult fel az életem mint oly sokaknak. Sőt, az önkénteskedéssel próbálok segíteni, ahogy tudok. De azért most már lassan lehetne ennek vége, na! Bár köztudottan ugye nem a hétfő számít a legnépszerűbb napnak, úgyhogy ennél már csak jobb jöhet:)