Tavaly ilyenkor voltam egy hónapot Balin. Mióta ez a múlt héten bevillant, azóta elfogott egy nosztalgikus érzés. Az első hetemen egyik délelőtt épp egy kisbuszban ülve zötyögtünk le a tengerpartra szörfözni, mikor a rádióból megszólalt ez a dal. Rikítóan zöld banánfák és rizsföldek között suhantunk, fülledt meleg volt, a dzsíp hátsó bőrülésen hallgattam a többi utazó nevetgélését, combom alatt éreztem az izzadságot, bámultam ki a poros ablakon, az arcomat sütötte a nap, és ekkor hosszú idő óta először nagyon szabadnak éreztem magam. Azóta ez a zene számomra Bali, ráadásul az együttes egyik tagja indonéz.
Bár akkor mindez egy hatalmas kalandnak tűnt, ahol tudatosan semmit nem akartam csinálni, csak sodródni az árral és pihenni, és ahova az első egy hét kivételével semmi tervvel nem érkeztem, még csak szállásom sem volt; visszanézve ez az egy hónap egy mérföldkő volt az életemben. Megtanultam elengedni, nem ragaszkodni, Dél-Amerika után újra egyedül lenni és ezt élvezni.
A hétvégén pedig megtisztogattam azt a besárgult lótuszvirágos nyakláncomat is, amelyet Balin vettem emlékül erre az időszakra. Márciusban biztosan sokat szeretném hordani. A keleti kultúrában ez a virág többek között a lelki ébredést és újjászületést szimbolizálja. Szerintem nekem ott épp erre volt szükségem.
Bali...biztos gyönyörű lehet. Tavaly egy rokonomék is mehettek volna két hétre, de végül nem jött nekik össze, azóta bánják. Megnéztem neten, tényleg gyönyörű és elhiszem, hogy életreszóló élményeket szereztél ott.
VálaszTörlés