namaste

Csak szólok - bár lehet, hogy egyedüli rajongója vagyok ennek a Netflix sorozatnak -, hogy itt az Indiai házasságközvetítő második évada. Rákerestem, és két (!!!) éve írtam róla itt utoljára, úristenhogytelikazidő!

énnap

A héten szabadnapom volt. Már jó előre megterveztem, hogy minden is beleférjen. Adtam magamnak lehetőséget, hogy ha reggel hatkor kidob az ágy, akkor edzéssel kezdem (nem dobott). Helyette reggeliztem, majd bubira fel, és indultam egy cappuccino-ért a Matinée kávézóba. Itt szerintem idén még nem is jártam, pedig annyira szeretem a Diplomatanegyed árnyas utcáit nyáron. Ezért már hetek óta terveztem ezt a reggeli kiülős-kávézós programot. Ezután bubira újra fel, és mentem ügyeket intézni. Mikor végeztem, beiratkoztam a könyvtárba és ott voltam egészen addig, amíg meg nem éheztem, és mentem haza ebédelni. Ebéd után kis szieszta. Picit olvastam az új könyvemet, majd délután beültem egy moziba. Az Elvis-t néztem meg. Nagyon kíváncsi voltam rá, mert bár magáról Elvisről sokat nem tudok, de a filmről jókat hallottam. A filmnek nagyon jó volt a képi világa, hatalmas zenék voltak benne, és sokkal közelebb hozta Elvist. Nem mondom, hogy ez az év filmje, de egynek mindenképpen jó volt.

Este picit irogattam a blogra, közben sült a sütőben az édesburgonya, amiből vegán csokis süti készült, és mellette szólt a spotify. Szerettem ezt a napot, szerettem egyedül lenni és végtelen idővel rendelkezni. Szerintem fogok még ilyen énnapot tartani.

könyvtározásokba'

Talán a korral jár, talán mert próbálok zen lenni, de idővel egyre analógabb kezdtem lenni. Mostanában lefekvéskor a telefon nyomogatása helyett rejtvényt szoktam fejteni. Írtam már róla korábban, hogy a kedvenc rejtvényem a Logika, amit nagyon kevés helyen lehet kapni, de én nagyon remélem, hogy még sokáig lesz ilyen. Imádom, hogy akármikor fellapozom, mindig találok benne megfejtetlen rejtvényeket, ezek valamiért soha nem fogynak el!

Aztán egy ideje már követem Szabados Ági 'Nincs időm olvasni' facebook csoportját, ami telis-tele van könyvajánlókkal, és a héten éppen volt egy szabadnapom, ezért eldöntöttem, hogy bevetem magam egy könyvesboltba és veszek valamit. Majd az egyik kávézó teraszán az ajánlókat olvasva valaki egy könyvtárból kikölcsönzött könyvről mesélt. Hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszembe!? Kb. 25 éve lehettem utoljára könyvtártag, és emlékszem, hogy imádtam könyvtárba járni. Szinte el is felejtettem már azt az érzést, mikor nagypapámmal kézenfogva besétáltunk, majd a bejárattal szemben a széles lépcsőn felmentünk az emeletre, és a sarokban berendezett lexikon-birodalomba becsüccsentünk, ahol rengeteg érdekes dologról lehetett olvasni. Később, már gimis lehettem, emlékszem, hogy az alsó szinten kényelmes olvasószékek voltak kihelyezve, mellette egy polc tele újságokkal és magazinokkal, én pedig azokat olvasgattam. Néha persze fel-felmentem az emeletre könyvért egy dolgozathoz vagy kötelező olvasmányért.

A kávé közben már ütöttem is be a keresőbe, hogy hol van hozzám a legközelebbi könyvtár, és még aznap beiratkoztam az egyik Szabó Ervinbe. Míg egy-egy könyv után kutattam, újra éreztem a régi könyvtári nyugalmat, a kutatás izgalmát, a szemem alig bírta befogadni ezt a sok írót és címet. Végül fél óra kutatás után rengeteg könyvet írtam fel a listámra, majd kettő szerzeménnyel tértem haza, és szerintem elég menő, hogy könyvtártag lettem.

mindennapok

Amit a legjobban szeretek az új munkában, hogy bubival tudok reggel bejárni munkába, és azzal jövök haza délután. Konkrétan gyorsabb így beérnem, mint tömegközlekedéssel. Reggelente felkapok egy zabtejes lattét a sarki kávézóból, felcsatolom a kis shopper táskámat a biciklire, és a még üres, hűs utcákon tekerek, majd át a hídon, és végig a rakparton a Duna mellett. Rengetegen csinálják ezt rajtam kívül, a rakpartra érve ellepjük a biciklisávot és libasorban haladunk egymás mögött. Azt még nem tudom, hogy a hűvösebb idő beálltával is tekerni fogok-e, egyelőre azért gondolkodom egy hátizsákban, mert szegény válltáskámat eléggé megviselik a gumipókok.

Szóval ez a munka legjobb része. A többi egyelőre nem túl rózsás. Sokszor hallom, hogy szidják a multikat, de több (ezer) évnyi multis tapasztalattal mondhatom, hogy a multik igenis rugalmasak, emberközpontúak, biztonságot adnak és díjazzák a sokszínűséget. Ahol most dolgozom az ennek az ellentéte, és bár szeretné azt hinni magáról, hogy modern és emberközpontú hely, de velem olyan stílusban még nem beszéltek munkatársak, ahogy itt a második hetemen. Nagyon sok újat tanulok, ez viszont motivál, ismerkedem a környezettel, és hát nem olyan fából faragtak, hogy feladjam. Úgyhogy elterveztem, hogy én igenis leszek barátságos, a "hogy vagy?" nálam nem lesz üres frázis, és amit megígérek, azt betartom. Egy észt lánnyal, Ursulával együtt kezdtünk, és mivel a nyári szünetben mindenki jól itt hagyott minket egyedül az irodában, ez összehozott bennünket, és azóta véd és dacszövetséget alkotunk. Az első hónapom után az igazgató félrehívott, hogy sok jót hallott rólam (kitől?), és szeretné, ha hosszú távon terveznék itt. Úgyhogy szerintem jóban leszünk, itt van Ursula is, szóval remélem, hogy valami jó fog ebből kisülni.

Mivel a próbaidőm jól a nyárra esik, ezért a nyári szabi nálam kuka, viszont cserébe nagyon sokat vagyok a Tüskevárban nagyimmal. Karesz is szokott csatlakozni: teljesen belelkesült attól, hogy ő majd folyami halakat fog fogni. A második sikertelen próbálkozás után már annyira nem lelkes, de már csak büszkeségből is jön le velem. Angi és a keresztfiam, Leó is rengeteget voltak lent. Leóval így a második életévéhez közeledve lettünk igazi pajtik, fél napokat eljátszik velem (eddig nem érdekeltem), és nekem sem esik nehezemre lekötni a figyelmét (eddig az volt), Angi pedig legalább tud picit pihenni. Azon filózom, hogy Lujzára, vagy Keresztanyára szoktassam, egyelőre Lujzának szólít, de talán még át lehet szoktatni.

Szerencsére azért nyárra összejött egy szegedi szabadtéri színpados előadás, egy Bagossy koncert és múlt héten Szigeten is voltunk Karesszal. Már nagyon vártam, eddig mindig nagyon jó élményeim voltak. Először körbejártuk a helyszíneket, aztán a nagyszínpadnál buliztunk egyet, majd Karesz átadott Lucá haveroméknak, akik minden évben végig kint vannak, majd ő ment is haza. Még picit táncoltunk vagy tingli-tangliztunk a társasággal, majd éjfélkor eljöttem. Mielőtt elindultam volna, egy hot-doggal a kezemben még mentem egyedül egy kört a lampionokkal kivilágított sötét tisztáson: imádtam nézni a sok sziluettet. Mind felszabadultan táncoltak, vonultak, nevettek, mintha nem lenne holnap, és azt kívántam, hogy bárcsak ez a gondtalanság és szeretet lenne a kinti világban is.

nyáriszünet

Adós vagyok az elmúlt pár héttel. Ugye elköszöntem a régi munkahelyemtől, picit meg is sirattam az utolsó napon. De meglepően gyorsan túlléptem rajta, talán már nagyon izgatott az új hely, meg előtte az egyhetes szabim.

Ebben az egy hétben pár napot lent voltam a Tüskevárban. Egy újságcikkben* olvastam, hogy a rendszerváltás előtti hobbitelken volt minden, ami otthon már nem kellett, de sajnáltuk kidobni. A Tüskevárunk is egy ilyen telek annak minden korabeli romantikájával. Pár hete anyum megkért rá, hogy anyák napja alkalmából ugyan már, segítsünk be a telken a ház kitakarításában. Ennek az lett az eredménye, hogy Karesszal a rég bútorokat jól szétszereltük és kihordtuk a faházból a tűzrakás mellé.

Kinéztem egy új ágyat az IKEA-ban, a szabim első napját pedig azzal töltöttem, hogy azt a nyaralóban összeraktam. Közben befutott Angi és Leó is. Leó pedig felfedezte, hogy a fa alatti hintaágyunk a legjobb hely a délutáni sziesztára, úgyhogy én a teraszról néztem sóvárogva ahogy hatalmasat alszik a legkedvencebb helyemen.

A Tüskevár után pár napra elvittem a legnagyobb húgomat Olaszországba: repülés, tenger, pizza, fagyi, kagylókák pipa, és még csak egymás idegeire sem mentünk. Ő pedig azóta csak Olaszországban szeretne élni. A munka előtti utolsó napon egy Enrique Iglesias koncert is befigyelt egyik barátnőmmel, ami hozta az elvárt jó hangulatot és a 2000-es éveket. 

A rapid nyáriszünet óta pedig túl vagyok a harmadik munkahetemen, a második covidomon, és egy brutál beázáson. Nem unatkozom, na.
Folyt. köv.

* az újságcikk itt olvasható.

előszülinap

Épp jöttünk ma haza kocsival, mikor az egyik ház falán észrevettem egy plakátot, amin Karesz egyik kedvenc együttesének koncertjét hirdették, pont a születése napján. Na, ahogy hazaértünk, egyből bezárkóztam a hálóba, ölembe a laptop, hogy megvegyem a jegyeket. Természetesen mindet eladták. Sebaj, fel az esemény facebook oldalára, ott pedig kommenteket kerestem, hátha valaki szeretne megszabadulni a jegyétől. Egy külföldi is kiírta tört magyarsággal, hogy neki is vannak jegyei. Egyből rá is írtam, még megvoltak neki, nagyon szerencsésnek éreztem magam. Picit átfutott az agyamon, hogy ez annyira bizalmi dolog, hogy akkor én utalok egy ismeretlennek, ő meg elküldi a jegyet e-mailben, de olyan sokan csinálják ezt. Meg is írtam neki, hogy születésnapra lesz, ő meg örült, hogy segíthet. Szépen átutaltam neki az összeget. Aztán írta, hogy a tranzakcióval probléma volt, ezért visszautalta nekem az összeget, próbáljam újra. Állítólag 21 nap, mire hozzám visszaér, de azért én utaljak újra. Mikor kértem, hogy erről a visszautalásról küldje el a képernyőfotót, letiltott. Bedőltem egy adathalásznak. Pedig én erre annyira szoktam figyelni. És lehetne most itt filózni azon, hogy mik voltak a gyanús jelek, hogy nem ő mondott árat, hanem tőlem kérdezte, hogy mennyit ajánlok; hogy a facebook profilja fura volt; hogy más néven futott az azonosítója, mint a profilja. Mindegy, szerencsére nem nagy összeg volt, valakinek lett egy jó napja, én pedig úgy döntöttem, hogy ez az egy eset nem fogja az emberekbe vetett bizalmamat elvenni. Mindenesetre jelentettem a profilt mindenhol, ahol tudtam, és továbbra is keresek két eladó jegyet a koncertre.

lakógyűlés

Mióta megvan a lakásom, azóta nem voltam lakógyűlésen (vagy mert munkaidőben volt, vagy mert elutaztunk). Sőt, szerintem az előző lakásomén sem voltam soha-soha. Úgyhogy mikor megjött a meghívó az ideire eldöntöttem, hogy márpedig ha esik, ha fúj, én bizony ott leszek. Izgultam picit, mert a lakásfelújítás óta nem vagyok a lakók szíve csücske, és csak reméltem, hogy ez a fájó seb azóta begyógyult. Mivel nem lakom ott, ezért nem sűrűn találkozom velük, és szerintem mindkét oldalról volt azóta egy enyhe bizalmatlanság. 

Ők nagyon összetartóak és fontos számukra, hogy kik a kis közösség tagjai. Rendületlenül őrködnek a szabályok betartásán, ami sokszor jó, sokszor meg 'jajj, ne már!' Pár hónapja az egyik szomszédbácsi írt nekem egy levelet. Mikor megláttam a postafiókban, először összerezzentem, hogy már megint mit csinálhattam. Azt írta, hogy utánam nézett az interneten és az alapján, amit talált, nagyon büszke rá, hogy egy ilyen lakója van a közösségnek. Bizarrnak tartottam, hogy utánam néz, és ezt még el is árulja, de gondoltam, talán unatkozik és sok a szabadideje. Mindenesetre kedvesen válaszoltam neki. Azóta csend volt.

Ma lassan gyülekezett a kis közösség a belső kertben. Szilvi ült le mellém a lépcsőre, talán ő az egyetlen lakó, akit ismertem. Ő a közösség vagány anyukája rövid hajjal, lila szemüvegkerettel. Ahogy érkeztek a többiek, ő mindenkinek név szerint köszönt, én pedig sorra kérdezgettem tőle, hogy ki kicsoda, és melyik emeleten lakik. Elmesélte, hogy a nagyszülei is már ebben a házban laktak, ő maga is itt született, és most is itt él a családjával. Az idősebb lakók mind látták őt felcseperedni, a kisfiát a ház korosabb közössége pedig a saját unokájának tekinti.

Ekkor kinyílt az ajtó, és egy anyuka jött le a lépcsőn a kislányával. A lányka egyből odahuppant Szilvi mellé, és már tartotta is oda neki a Barbie-s újságját, és magyarázott. Szilvi pedig olyan szeretettel becézgette, mintha a saját lánya lenne, látszott, hogy nagyon szeretik egymást. Aztán a kislány felugrott, és a padon ülő nénikhez futott, akiktől ölelést és egy-egy nagy cuppanóst kapott, és megdícsérték a copfját. Közéjük telepedett a padra és már mutatta is nekik az újságját.

Hirtelen azt éreztem, hogy egy nagy, szeretetteljes családba csöppentem. Ennek a háznak a falai között évtizedek óta élnek együtt generációk, itt nem csak mindenki ismer mindenkit, de vigyáznak is egymásra és törődnek egymással. Megértettem, hogy a bácsi levele hozzám egy meghívó volt. Most büszke voltam arra, hogy ennek a különleges közösségnek a tagja lehetek. Mire hazaértem, a bácsitól már várt egy köszönőlevél, hogy végre személyesen is megismerhetett. Kellett hozzá egy lakógyűlés, de most már szeretek ide tartozni.