back to reality

Murphy törvénye, hogy mikor külföldön voltam, akkor kezdett el felpörögni a lakásfelújítás. Intézni kellett a tolóajtót, a nyílászárókat és elkezdődött a falak glettelése. Szegény pasim még nem tudta mit vállal be, mikor lelkesen felajánlotta, hogy a távollétemben átveszi a koordinációt. Még a felújítás kezdetén megbeszéltük, hogy én felelek a szervezés és a kivitelezés részéért, ő pedig bevállalja a kommunikációs (értsd: alkudozás, ártárgyalás) részét, amiben tudvalevő, hogy nagyon béna vagyok, ő viszont még élvezi is, úgyhogy win-win. A kivitelező is jófej volt, direkt nem keresett az alatt a pár nap alatt, de a pasimtól a nap különböző pontjain kapott random technikai kérdésekből azért sejtettem, hogy kettejük között a háttérben rendesen folyik az egyeztetés.

Mióta hazajöttem, azóta engem is beszippantott a lakásfelújítás. A héten kivakolták és leglettelték az egész lakást, betonoztak, falaztak, az ablaktokokat elkezdték felújítani. A hétvégén kezdik szerelni a villanyt, jövő héten pedig megépül az összes fal és talán a tolóajtó váza is bekerül a helyére, majd újabb glettelés. Közben valamikor a nyílászáróknak is meg kell érkezniük.

Szinte minden nap megyek csekkolni a munkát, ami baromi hasznos, mert egyrészt még időben el lehet csípni és javítani a "ja, én ezt másképp értettem" megoldásokat, meg közben a szakikkal is haverkodom, hogy picit tanulhassak a munkafolyamataikról. Persze kiderülnek olyanok is, hogy valamit elméreteztem, és akkor van egy gyors újratervezés, de ezt a nyaramat most erre szánom. Ami pedig a nyaralást illeti úgy tűnik, hogy ez a horvát kiruccanás jutott erre az évre, ugyanis tegnap pasimmal megbeszéltük, hogy a lakásfelújítás miatt a mi kis betervezett utunkat elengedjük idén, ő pedig ebben teljes mértékben támogat.

horvátba'

A nyaralás megvolt, és a családommal egészen jól teljesítettünk így összezárva. És az összezártságot lehet szó szerint érteni, mert szinte senkivel nem érintkeztünk, cserében mindig együtt voltunk. Az egyetlen én-időm az volt, mikor a szállástól leslattyogtam a partra olvasni kicsit; vagy amíg szüleim fürödtek, addig visszaslattyogtam a bungalóba egy zuhanyra és sziesztára. A nagy melegben ugyanis leginkább ez volt a program: ettünk, fürödtünk, szieszta, majd megint fürdés és evészet. De jó is volt így, erre volt szükségünk. 

Nagyim még a múlt rendszerben szocializálódott, ahol maximalizálva volt az utazáshoz váltható valuta, és ha az ember nem akart külföldön ételre költeni, akkor bizony csomagolni kellett. Ez most sem volt másképp, mindenki könyörgése és szép szavai ellenére annak rendje s módja szerint 3 láda ételt pakolt, biztos ami biztos, végülis esélyes, hogy év végéig a bungalóban ragadunk. A ruháinkat  és anyum ezer gumimatracát nem is tudom hogyan tuszkoltuk be a csomagtartóba, viszont úgy mentünk át a határon, mintha épp költöznénk. Úgyhogy a kaja meg volt oldva, ettük a fasírtot és tökfőzeléket, meg a paprikáscsirkét és társait. Azért anyummal kiharcoltuk, hogy legalább utolsó napon helyi étteremben ehessünk.

Aznap kibéreltünk egy motorcsónakot és azzal indultunk felfedezni a kis szigeteket. Titokban reméltem, hogy összefutunk delfinekkel, de nekem ez sosem jön össze, egyet sem láttunk. Viszont a helyiek ajánlottak egy kis vendéglőt az egyik sziget egy eldugott öblében. Mikor megérkeztünk a vendéglő pincérjei épp a halat pucolták a mólón, a vízből türelmesen pislogó sirály raj legnagyobb csodálatára. Megmártóztunk a vízben, a csónakon picit összekaptuk magunkat prezentálhatóvá, majd beslattyogtunk a lugasos asztalokhoz, és kikértünk egy nagy haltálat helyi borral. Délután pedig a legjobb dolog volt elnyúlni a motorcsónak hátuljában, és a szalmakalapom alól nézni az elsuhanó szigeteket félálomban. 

Viszont csodálkoznék, ha Horvátország nem színeződne be legalább sárgára záros határidőn belül. Nem voltunk sokat emberek között, mert egy kisváros szélén egy elkerített, tengerparti bungalóban laktunk, és leginkább a ház és a tengerpart között ingáztunk, vagy hajót béreltünk. Viszont amikor esténként elmentünk korzózni egyet a tengerparti sétányon hogy nagyim és anyum napi fagyiadagját levadásszuk, akkor teljesen érthető módon a tűző nap lenyugtával mindenki másnak is eszébe jutott valami hasonló program ott a sétányon. Ami hagyján, ha nem mi lettünk volna az egyedüliek, akik maszkban hömpölygünk a tömeggel. Nem csak a turisták, de az eladók sem voltak eltakarva, néha ki volt rakva egy-egy fertőtlenítő, de ennyi. Úgy tűnik, hogy a tengerpart és a nyaralás érzése kihozza azt az eufórikus érzést, hogy jól vagyok és velem semmi nem történhet, vagy valamiféle feloldozást ad a hétköznapok szabályai alól. Nem tudom. Mindenesetre a fagyit gyorsan letudtuk, és csattogtunk vissza a szállásra, majd egész éjjel hozta a tenger a város felől a diszkókból kiszűrődő zenét, ami nem zavart, csak maga a tudat, hogy egyre-másra jelennek meg cikkek a horvát bulikból fertőzötten hazatérő fiatalokról.

A hely maga szép, a szállás is szuper volt, szerintem még tuti visszamegyünk. A vágyott barnaságomon azonban még dolgoznom kell.

helyzetjelentés

Kert végében kéken csillogó tenger, fodrozódó hullámok, vibráló horizont. Árnyékos terasz, puha napozóágy, fekete fenyő lengedez. Hűs szellő hozza a tenger illatát, kabócák ciripelnek, tusolás után frissen feszül a bőr, számban édes dinnye íze. Most jó:)

zöld, sárga, piros

Spanyolország ma zöldről sárgára váltott. Itt meg most izgulás van a színeken, mert hétvégén indulunk családdal Horvátországba. Amennyire várom is, mert tenger és parton elnyúlás és esti borozások, ugyanannyira izgulok is, mert nagyon más szinten rezgünk, ami hosszú távon rendesen le szokott fárasztani. De eldöntöttem, hogy kis buddha leszek és egy cseppet türelmesebb. Addig meg csuri van, hogy az ország zöld maradjon! 😐

Ha pedig most pár napig nem leszek, akkor próbálom kienni a hűtőt. Ezért a mai menü mustárban pácolt csirke, édesburgonya püré, és az egy szem megmaradt kukoricám megfőzve.

stigma

Az indiai házasságközvetítő film kapcsán jutott eszembe, hogy mostanában egyre többet hallok ilyeneket, hogy akkor van rendben valaki, ha a szüleivel jó a kapcsolata; és akinek nem idilli a viszonya a szüleivel, azzal biztosan van valami. 

Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy vajon ezek az emberek milyen önismerettel rendelkeznek? Nem tartom igazságosnak, hogy emiatt megbélyegeznek valakit, mert szerintem van az a helyzet, ahol minden erőfeszítés ellenére sajnos a legjobb megoldás eltávolodni. Ez pedig hatalmas munka és önismeret, és szerintem ez is van annyira értékes, mint beleszületni egy idilli családi légkörbe.

Sosem szerettem az extremitásokat. Sosem akartam minden kapcsolatot megszakítani a családommal. Próbáltam megtalálni az arany középutat, ahol még nem bántom a másikat, és ahol már én is kevesebbet sérülök. Ez persze nem statikus, hiszen hol közelebb kerültünk, hol távolabb. Persze máig elhiszem, hogy lehet még a mi kapcsolatunk idilli, aztán mindig történik valami, amiből újra rájövök, hogy ez csak illúzió.

A szüleim sosem tudtak örülni az én örömömnek, sosem volt olyan, hogy egy-egy pillanat csak rólam szóljon. Elsősorban rájuk kellett tekintettel lennem, és ezzel elvették az én örömömet is. Ilyenek máig történnek, lelkesen mesélek valamit és kritika rá a válasz, és ilyenkor mindig picit összeomlok belül, de ez az érzés már ismerős, és így könnyebben vészelem át.

Azt mondják, hogy ha legalább egy picit tudod kontrollálni a helyzetedet, az már több, mint a semmi. Ha előre tudom azt, hogy az örömömre rosszallás a válasz, már azzal is beljebb vagyok, felkészülök rá, és már nem üt meg úgy. Távolról tudom figyelni a dolgokat, és már egyáltalán nem haragszom.

Az önismeret útján az első reakcióim persze mások voltak. Huszonévesen éltem át a dackorszakot, önző voltam, mert az akartam lenni, elmentem (szó szerint) a világ végére, mert akkor arra volt szükségem. Aztán ezek az érzések lecsillapodtak. Számomra nagy felismerés volt az, hogy a szüleim nem istenek és követhetnek el hibákat, és a legfontosabb, hogy ezért ma már meg tudok nekik bocsájtani. Tudom azt is, hogy a tőlük telhető lehető legtöbbet megtették, és a bántó működési sémáikat valószínűleg ők is a szüleiktől kapták csomagban. Persze fáj, hogy nem ismernek, nem értik a vágyaimat, és nem úgy szeretnek, ahogy az nekem jó.

De tudom, hogy ők már nem változnak. Nem tudnak. Nem kaptak ehhez elég muníciót. Tehát én vagyok az, aki változhat. Az én döntésem pedig az volt, hogy elfogadom őket ilyennek, de távolabb állok. Ez az elszakadás fájdalmas volt, mert ők voltak nekem a világ közepe. Viszont az új világ, amit létrehoztam, immáron az én igényeimről és vágyaimról szól, és az ajtó többnyire mindig tárva.

Szerintem végigmenni ezen a folyamaton is van olyan értékes, mint kapni az égtől egy mintacsaládot.

new me

A minap a villamoson szemben ült velem egy nő, és annyira megtetszett a vállig érő frizurája, hogy eldöntöttem, hogy megszabadulok a copfomtól és én is vállig érő hajat szeretnék. A beköszöntő meleg is csak megerősített benne, hogy egy könnyed frizurára vágyom. Aztán eszembe jutott, hogy éppen a héten van időpontom a fodrászhoz. Mivel valószínűleg én vagyok a világ legunalmasabb vendége, aki mindig ugyanazt a színt és vágást kéri, ezért kikerekedtek a szemei mikor előadtam, hogy rövid hajat kérek és lehetőleg egy új színt. A fodrászomat pedig egyszerűen imádom, ő mindent megcsinál amit kitalálok, terelget, javasol, és tudom, hogy szeretni fogom a kreációit, mert ismer, és tudja, hogy meddig mehet el. Úgyhogy a mai nappal megújultam, az új hajamat pedig nagyon szeretem:)

@my darkest side: a hajas témákról mindig te fogsz eszembe jutni 😁

haladgatunk

A lakással azóta semmi látványos nem történt. Azért írom, hogy látványos, mert azért elég sok pici dolog történt, csak még nincsen nagyon látszatja. Egyelőre úgy néz ki a dolog, mint egy puzzle, ahol pici lépésekben haladunk előre és csak egy idő után állnak majd össze a darabok egy egységes képpé.

Ott hagytam abba, hogy a lakást legyalulták, a falakat kiszedték és a törmeléket elhordták. Azóta elkezdték kiépíteni az elektromos vezetékeket, leszerelték a gázórát, felszerelték a vízórát, és elkezdték kivésni a vízvezetékek helyét. A lakók nem nagyon ujjonganak, a vízóra kiépítés miatti víz elzárása persze a múlt hét legmelegebb napjára esett, úgyhogy szegénykék az ajtók rácsai mögül lélegzetvisszafojtva és porzó szájjal várták, hogy mikor megyünk le a vizes sráccal a pincébe újranyitni a vizet. Utána újra barik lettünk a szomszédnénivel.

Volt kint felmérni a légkondis is, ennek eredményeképpen a légkondi átkerült az erkélyajtó mellől a két ablak közötti falrészre (ide raktam fel az alaprajzot). Kértem be árajánlatot H tarifás elektromosság kiépítésére, hogy a légkondival lehessen télen kedvezményes áron fűteni; azt is jönnek majd felmérni. Megvettem pár lámpát, és elkezdtem megrendelni a nyílászárókat. Kiválasztottam a padlót, a hétvégén pedig csempét néztünk, viszont ott elég nehezen tudok dönteni.* Szóval haladgatunk.

*Csempéből és színvilágból ilyesmik tetszenek: