helló nyár

Kellett nekünk a nyár, hát most megkaptuk. Azt hiszem, hogy június most pótolja be azt, ami április-májusban elmaradt. Mi meg itthon mindenféle praktikákat vetünk be a meleggel való megbirkózásra. Reggeli szellőztetés, aztán teljes lesötétítés. Múltkor azért szóltam Karesznak, hogy elég csak addig lesötétíteni, amíg besüt a nap, mert különben olyan, mintha egy veremben élnénk. Videohívás közben a munkatársaim a sötétben pedig legfeljebb a pislogó szemeimet látják. A lakás amúgy déli fekvésű, úgyhogy telibe veri a nap, szegény paradicsomok is kókadoznak az erkélyen. Reggel mindig nyakon öntöm őket egy kancsó vízzel, ez most nekik egy túlélő show. A légkondit is beüzemeltük erre a pár napra. Nem vagyok oda érte, de most nagyon megkönnyíti az itthoni létet.

Közben a felettünk lévő lakást felújítják. Igazából drukkolok nekik, mert ilyen melegben és porban embert próbáló művelet, meg tavaly én is szereztem ilyen kellemes, fúrós pillanatokat a szomszédoknak a lakásom szétverésekor, szóval azt most kapom vissza, úgyhogy csendben vagyok. Ha akció van, akkor inkább lemenekülök egy kávézóba dolgozni.

Az estéket viszont nagyon szeretem. Többször voltam most lent barátokkal meccset nézni. Nagyon élvezem, hogy este lenge ruhában sétálhatok az utcán, nem kell se kabát, se sál, meggysör habja a számon, bámulom az esti fényeket, a teraszokat, hallom a kiszűrődő beszélgetéseket, a zenét, és most a focimeccsek kommentárját minden sarkon.

Közben készülünk az utazásra (leginkább én), tök jó kis programokat találtam ki. Nagyon szeretek felfedezni új környékeket, utánaolvasni a hely történetének, mások beszámolóit böngészni, most ezzel telnek a reggelek a tea mellett. Már tudom, hogy miket szeretnék megnézni, de azért vannak üresjáratok is betervezve. Egyikünk sem az a tengerparton hesszelős típus (az elmondások alapján), szóval biztosan sokat fogunk nyüzsögni.

A hétvégén voltunk lent a tüskevárunkban, Karesz ugyanis a fejébe vette, hogy meg szeretne tanulni evezni. Mikor mondtam neki, hogy az evezés bonyolultabb, mint amilyennek látszik, csak legyintett. Azért anyummal és nagyimmal hárman álltunk kint a stégen, mikor a csónakkal kilebegett a vízre, és hárman kiabáltuk neki az instrukciókat: jobb kéz, bal kéz, egyszerre, húzzad! Nála is megvolt a klasszikus körbe-körbe forgás, a csapkodás és társai, de húsz perc múlva már irányban tudta tartani a csónakot, és elment egy körre. Nagyon büszke voltam rá, ő meg tök lelkesen és diadalittasan jött ki a partra, hogy akkor ő már tud evezni. Utána picit megmártóztunk a vízben, jajj, de lennék most ott!