suhanásosdi

Szombaton olyan dolog történt, amit magam sem értek. Teljesen spontán közöltem Karesszal, hogy akkor én most elviszem az autót egy körre. Soha az életben nem vezettem még egyedül, nem tudom mi ütött belém, de nem akartam ezt túlgondolni. Míg Karesz csak meglepetten nézett, addig én fogtam a kulcsokat és a forgalmit, és indultam, fogalmam sem volt róla, hogy hova. Nagy izgalmamban nem is emlékeztem, hogy mit ütöttem be wazéba, úgyhogy csak haladtam az úton, ki a városból, és hát egy csoda volt búzamezők mellett suhanni, olyan helyeken, ahol még sosem jártam. Főleg nem egyedül. Autóval! Geez! Összesen kb. 100 km-t vezettem, semennyire sem izgultam, ami egy nagy előrelépés ahhoz képest, hogy pár hónapja még mennyire ódzkodtam a vezetéstől. Azért a parkolást még gyakorolnom kell, nincsenek mindenhol hatalmas, tecsós parkolók. A nagy izgalmakat egy fürdővel vezettem le, Karesz pedig mostantól joggal féltheti tőlem a volánt.

Vasárnap délelőtt úgy döntöttem, hogy akkor most megtalálom a kávézós törzshelyemet, ahova majd mindig lejárok a laptopommal hesszelni dolgozni, ahol már messziről integetnek nekem a pincérek, és hozzák a szokásost. Úgyhogy összekaptam magam, Karesz homlokára nyomtam egy puszit, és elindultam. Vajon mennyire kell tehetségesnek lenni ahhoz, hogy fél óráig caplassak laptoppal a  hátamon kiülős hely után kutatva, majd mikor végre találok egyet, ami nincs tömve és aránylag megvan az a 1,5 méter, majd csak mikor az asztalnál már épp a kávémat kortyolgatom, akkor veszem észre, hogy sikerült egy laptop-mentes helyre kiülnöm (mert hogy már ilyen is van).. turndown.

Szóval csalódottan hazaballagtam, ez a nap is már kuka, gondoltam. Aztán Karesz, aki egész hétvégén ki sem látszott a munkából épp befejezte a dolgát, nekem volt kedvem vezetni, úgyhogy elindultunk a szokásos akárhova is. Nekem mostantól a nagy, szabadtéri parkolók lesznek a célpontok, ahol büntetlenül lehet bénázni a parkolással. Most a fóti Auchan volt a cél, de te jó ég, ez vajon törvényszerű, hogy míg szombaton tök jól elvezetgettem egyedül, addig most az utak, a táblák, a jelzőlámpák szimultán figyelése mellé mikor bejöttek Karesz magyarázásai, attől totál bestresszeltem? Szóval Fótra érve közöltem vele, hogy innentől ő vezet, jobb a békesség.

Ott vettünk nekem két szuper nyári cipőt, majd indultunk tovább Dunakeszire a Duna-partra ebédért. Sajnos ezt sok százan szintén így gondolták, úgyhogy a harmadik étteremből is kifordulva inkább irányt változtattunk, és tanulva a felkészületlenségünkből, már a kocsiból hívtam a jól bevált Vasmacskát, hogy fél óra múlvára asztalt foglaljak. A Duna ezen szakaszán bár kevesebben járnak, itt is teltház volt, de éppen befértünk, így végül mégiscsak sikerült a parton ebédelnünk: én kagylót, Karesz pisztrángot. 

A mai napot pedig sikeresen egy kávézóban zárom, ahonnan éppen ezt a posztot is írom, úgyhogy van remény, hogy talán megtalálom a törzshelyemet!?