Mostanában nagy izgalmak vannak, lassan elkészül a lakás. Múlt héten kezdték el beépíteni a gardróbszekrényt, és nekem minden nap látnom kellett, hogy hogyan halad. Ez pedig azt eredményezte, hogy a napi sétám az lett, hogy átgyalogoltam a lakásig meózni, majd vissza. Ha a karórám nem csal, akkor a táv oda-vissza kb. 7000 lépés. Egyik este konkrétan izomlázam is volt, ami azért túlzás, mert nem futva tettem meg a távot.
Aztán volt, hogy a lakásban percekig álltam a félkész váz előtt, gyönyörködtem benne, és elképzeltem, hogy milyen lesz. Ennek persze semmi értelme nem volt, mert pár napon belül elkészül, de jó volt álmodozni.
Szombaton is a lakásban kezdtünk, majd nemsokára befutott a családom is. Ők még tavaly tavasszal látták, amikor az eredeti falak álltak és lelakott szaga volt. Nagyim mikor belépett úgy elérzékenyült a nagy változástól, hogy percekig csak sóhajtozott és a könnyeit törölgette. Jól esett, hogy így tetszik neki. Felraktuk a sötétítő függönyöket, nemsokára pedig befutott Zsu és Angi Leóval. Angi sem látta a lakást, a szüleim pedig nem látták Leót, így egyben megejtettük a lakás- és babanézőt.
A vasárnapi napot is a lakásban töltöttük, ofkorsz. Míg Karesz a parkettát igazgatta, én a kis erkélyen szüttyögtem a korlát átfestésével. Ha nekem valaki előtte elmondja, hogy hat órát fogok álló és/vagy guggoló testhelyzetben tölteni a hűvösben, akkor szerintem el sem kezdem. Estére sehogy sem volt jó megmaradnom a fájdalomtól.. mi van velem? De büszke vagyok magamra, mert a korlát nagyon szép lett, és a kezemen lévő fekete festéknyomokon kívül egész patyolaton sikerült megúsznom a történetet.
Biztos szuper lesz a lakás és megéri rá várni! Én is nagyon kiváncsi vagyok, milyen lesz. Ugye lesznek a kész lakásról képek?
VálaszTörlésValami lesz :)
Törlés