hétfők hej!

Milyen jó a hétfőt azzal kezdeni, hogy kizárom magam a lakásból. Szerintem két másodperc alatt lepörögtek a lehetőségeim a processzoron. Egyet sem találtam. Papucsban átslattyogtam a kerten, és kivert kutya szemekkel estem be a portás bácsihoz. Mikor meglátott szegény, szerintem sokkal jobban megijedt mint én, és nyugtatni kezdett, hogy minden rendben lesz. Kölcsönadta a mobilját, én pedig imádkoztam, hogy Karesz elolvassa egy tökidegen üzenetét facén. Szerencsére elolvasta, és hívott, hogy jön haza. Addig én a porta fűtőtestének dőlve melegedtem, és az épület kameráinak a monitorra vetített képeivel ismerkedtem.

Karesz befutott, de kívülről ő sem tudta kinyitni a belülről lifegő kulcs miatt a zárat, ezért a portás hívta a lakatost. Mivel egy óra múlvára ígérte magát, addig mamuszban beültem Karesz mellé az autóba és elmentünk tankolni. Olyan fura érzés volt: se telefon, se pénz, se maszk nem volt nálam, és még egy normális cipő sem volt rajtam. Ezzel 5 métert sem tehetek meg magamtól, teljesen másokra voltam utalva. 

Egy óra múlva befutott a lakatos, nevetve. Mesélte, hogy ő rengeteget jár ide, én meg megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyetlen balfék. Neki konkrétan 2 másodpercbe telt kinyitni az ajtót. Kértem, hogy mutassa már meg hogy csinálta. Azt mondta, hogy nem árulhatja el a titok nyitját, mert akkor nem lenne munkája. Ezt egyrészt értem, ugyanakkor mennyivel egyszerűbb lenne, ha megmutatná, hogy mit kell tenni, ha legközelebb ez történik. Nem kellene egy két másodperces melóért kijönnie, hanem foglalkozhatna bonyolultabb zárcserékkel. Ehelyett direkt nem mondja el, mert így nem lenne munkája, én meg legközelebb is tőle fogok függeni. Nálunk a multis világban folyton azon agyalunk, hogy hogyan tudnánk folyamatokat egyszerűsíteni, az információ visszatartás pedig nem tartozik ezek közé. Ezen utána még picit gondolkodtam, hogy vajon jól van-e ez így.

A nagy izgalmak után, immáron a lakásban két hívás között kicsit kiültem olvasni a teraszra, és bevágtam pár fánkot, amit még nagyimtól rendeltem hétvégére. Annyira meleg volt, hogy egy szál pólóban is melegem volt.

Délután szokásosan sétálva mentem manikűrre (5000 lépés oda-vissza). Régebben már besötétedett  mikor indultam, most még sütött a nap. A következő mérföldkő a tavasz eljöttében az lesz, ha még akkor is világos lesz, mikor végzek. Manikűrösömmel is a klasszikus téma jött fel, hogy mikor lesz már nyitás. Mesélte, hogy nagyon megfogyatkozott a vendégeinek a száma, vagy mert sokan elvesztették a munkájukat, vagy a home office miatt már nem fontos nekik a manikűr. És hogy ő ezt megérti, de ha nem történik változás, ő is lassan lehúzhatja a rolót. Kicsit elszégyelltem magam, mert rájöttem, hogy manikűrre most nem csak magam miatt járok, hanem járok azért is, hogy az ilyen kis vállalkozásokat is támogassam, és járni fogok ameddig tudok, ameddig megtehetem.