nyárvégi

Az elmúlt héten kicsit szabin voltunk Karesszal. Két napot anyukájánál töltöttünk vidéken, sokat beszélgettünk, ettünk-ittunk és kutyáztunk. Kertészkedtünk, ami leginkább a fűkaszálásban és fűnyírásban merült ki (hatalmas a kert!). Voltunk szomszédban kiscsikót és kismalacot nézni, és hosszú idő után, engedve Karesz kitartó nógatásának vezettem is. Abban mindketten egyetértünk, hogy fontos, hogy újra legyen rutinom, mert bár emberemlékezet óta van jogsim, két kezemen meg tudom számolni, hogy azóta hányszor vezettem. Eddig mindig halogattam a vezetést, mert nincs rá szükségem, mert stresszelek, mert épp nem zárt cipőben vagyok, meg amit ki lehet ilyenkor találni. Viszont a kis falvak között, ahol legfeljebb egy traktor jött szembe elfogytak az érveim, úgyhogy egyik nap megbeszéltük, hogy én vezetek haza az egyik faluból, és igazából egészen jól ment:)

Aztán hétvégén meglátogattuk Aput és a húgaimat, vettem nekik tanszereket és iskolatáskát, kicsit beszélgettünk, kipróbáltuk az új tollkészletüket, és kaptam sok puszit és ölelést. Kár, hogy keveset látom őket, ilyenkor mondjuk jó lenne, ha tudnék vezetni, könnyebben tudnék lejárni hozzájuk vidékre. Apunak szerintem tetszett Karesz, és mondta hogy menjünk máskor is.

Vasárnap Angi babavárója volt. Egy parkba ültünk ki piknikezni barátnőkkel, a mit sem sejtő Angit pedig a férje hozta el, volt nagy meglepetés:) Sokan eljöttek, volt akit Angi esküvője óta nem láttam, mindenki elmondta, hogy mi vele, és persze a babavárás és az anyaság volt a központi téma. Ott nagyon jó volt a sztorikat hallgatni, sokat nevettem, jó volt újra látni a csajokat, hazaérve azonban rámtelepedett valami szomorúság, amit magam sem értettem. Szerintem sok még bennem mélyen a félelem az anyasággal kapcsolatban, hogy lehet-e gyerekem, vajon lesz-e, és ha igen, ugye egészséges lesz.

Tegnap volt egy potya látogatásom egy orvosi időpontra, ahol mikor 20 perc várakozás után közölték, hogy még biztosan ugyanennyi csúszás várható, akkor eljöttem. Munka után kimentem az építkezéshez is, de hétvége óta nem történt változás. Közben pedig stratégiákat találok ki, hogy a kukám mellé költözött muslicákat hogyan tudnám kirobbantani.. a hypózott szemetes, a citromillatú szemeteszacskó és a gyakori ürítések nem hoztak eddig eredményt, ezek a kis dögök már tudják, hogy 1-2 napnál tovább nem húzom ki szemetes használata nélkül, és mindig csurran-cseppen nekik valami. 

Gyorsan eltelt ez a nyár. Mondjuk ezzel a mai idővel valóban kicsit már őszi a hangulatom is. De igazából ezt az időszakot is szeretem. Szeretem, mikor narancsba borulnak a fák, mikor a nap már nem olyan magasan delel és a színe is melegebb sárgára vált. Meg talán az ősszel a muslicák is elmaradnak..