#bff

Van nekem egy legjobb barátnőm. Ő hat éves korom óta a legjobb barátnőm. Még nagyon picik voltunk, amikor megismertük egymást egy epertál fölött, és onnantól kezdve minden nyári szünetet együtt töltöttünk a mi tüskevárunkban. Messze laktunk egymástól, ezért amikor már tudtunk írni, akkor év közben is leveleztünk. Volt, hogy néha szüleink átvittek a másikhoz. Ebben az időszakban regényeket, verseket írtunk egymásnak, és a jövőről, meg a legközelebbi nyári szünetről ábrándoztunk. Aztán mikor eljött a nyári szünet, a kertek alatt málnát csentünk, fára másztunk, bunkert építettünk a tüskevárunkban, bandaháborúkat vívtunk a tesóinkkal karöltve, és azon gondolkoztunk, hogy hogyan válhatnánk egy családdá. Így történt, hogy azt találtuk ki, hogy egymás gyerekeinek leszünk a keresztszülei, mert egy keresztanya mégiscsak családtagnak számít. 

Aztán átléptünk a tinikorba, ábrándoztunk plátói szerelmeinkről, elkezdtünk bulizni, hanglemezboltban fülessel a fejünkön döngettük a nagy slágereket, majd jöttek az első szerelmek, első csalódások és szakítások. Egymás vállán sírtunk, és együtt is nevettünk. Egyetem alatt valahogy mindketten külföldre sodródtunk, hol egyikünk, hol másikunk volt távol, de végig kapcsolatban voltunk. Bár egymástól távolabb laktunk, valahogy az élet hasonló mederbe terelt minket. Más egyetemen bár, de ugyanazt a szakot végeztük, ugyanazokat az idegennyelveket beszéljük, ugyanaz a társaságunk, ugyanaz az érdeklődési körünk, zenei ízlésünk. Annak ellenére, hogy személyiségre kicsit különbözőek vagyunk, ő sokkal lazább de bizonytalanabb, én merevebb de magabiztosabb, nem emlékszem rá, hogy valaha is veszekedtünk volna. Mindketten érzékenyek és nyitottak lettünk a világra, és nem utolsó sorban ragaszkodtunk egymáshoz, mint a testvérek.

Először engem hívott fel, mikor eljegyezték, aztán életem első lánybúcsúját neki szerveztem, tavaly az esküvőjén pedig a keresztet én tartottam neki az oltárnál. Hálás vagyok, hogy ott lehettem vele ezekben a pillanatokban. Idén év elején pedig bár még nem akarta elmondani, de annyira ismerem őt, hogy tudtam, hogy már valakit hord a szíve alatt. Megvártam, amíg márciusban végül bejelentette. Tegnap pedig mikor elküldte az ultrahang képet azzal, hogy a pici üdvözli a keresztanyukáját, az volt életem egyik legboldogabb pillanata. Emlékezett a mi gyerekkori fogadalmunkra, és nemsokára tényleg egy család leszünk!

Ezek annyira mi vagyunk:)