back to normal

Elég gyengusra sikeredett ez a május írás szempontjából, pedig nem unatkoztam.

Legfontosabb, hogy egy héten belül végre megkapom az új lakásom kulcsait, és indulhat a lakásfelújítás projekt. Az tuti, hogy a nyaram nem lesz unalmas! Ennek örömére egész hétvégén a tervező-programomban voltam eltemetkezve, flow-ban, és youtube-ról megtanultam látványtervet csinálni, mert az olyan menő, meg mert ettől remélem, hogy tudok dönteni a színvilágról, amiben irtó bizonytalan vagyok (az élet nagy dilemmái!).

Talán azért, mert erre vagyok kiélezve, nekem úgy tűnik, hogy a baráti társaságomban szinte mindenki épp lakást vesz vagy felújít, úgyhogy a szokásos 'melyik új kajás helyet próbáljuk ki, vagy milyen filmet ajánlotok' témák helyett most a 'cirkó vagy elektromos fűtés, vagy kinek van villanyos kontaktja' dialógusok mennek.

Aztán hétvégén kiugrottam Marcsi barátnőmhöz látogatóba. Régen lakótársak voltunk, aztán sokáig pár utcára laktunk egymástól, majd mikor tavaly megszületett a kisfiuk, vettek a zöldövezetben egy családi házat. Így most másfél óra kijutni hozzájuk, ezért kevesebbet találkozunk, meg ugye a koronavírus. Kijöttek elém a buszmegállóba babakocsival, a kissrác pedig gyanakvóan méregetett, hogy ez ki és miért jön velünk haza!? Aztán ez a megilletődöttség csak akkor kezdett oldódni, mikor Marcsi nekiállt kávét főzni, én meg a konyhapadlóra telepedve várat építettem citromfacsaróból és üres tejesdobozból a pult mögül kandikáló kissrácnak, amit ő a távolból ámulattal nézett. Aztán közelebb jött, és barátok lettünk. Onnantól kezdve együtt játszottunk, és megengedte hogy felkapjam és én vigyem le a kertbe. Szerintem ennyire még nem is pajtiztam össze pici gyerekkel, de nagyon jó érzés volt érezni ezt a bizalmat. Meg persze jó volt látni Marcsit is, meg a férjét, aki csak néha bukkant elő a tető mögül, mert végig valamit mókolt egy létra tetején.

Tegnap a másik barátnőm, Angi járt a környéken terhességi vizsgálaton, és beugrott. Sütöttünk édesburgonyát, és közben vele is a baba és a lakásfelújítás volt a téma, meg persze hogy nálam mi van a pasikkal. Meséltem neki erről a srácról, akivel mostanában együtt bandázunk, de még annyira nincsen mit mesélni. Minden szép, minden jó, lelkesek vagyunk, csiszolódunk, én a szokásos dilemmázásban, amikor hol jó, hol pedig azt kérdem magamtól, hogy ez kell-e nekem. Mindenesetre pár napja kértem a sráctól, hogy picit lassítsunk, szeretném csak jól érezni magam minden kötöttség nélkül és aztán úgyis meglátjuk, hogy mi lesz.

Aztán egyik haverom kitalálta, hogy menjünk nyáron Izlandra, úgyhogy most ez is téma, bár nem tudom, hogy lakásfelújítás mellett be tudom vagy akarom-e ezt vállalni. Mindenesetre álmodozni azért jó, meg a tudat, hogy lassan de megyünk vissza a régi életünkbe:)