előszülinap

Épp jöttünk ma haza kocsival, mikor az egyik ház falán észrevettem egy plakátot, amin Karesz egyik kedvenc együttesének koncertjét hirdették, pont a születése napján. Na, ahogy hazaértünk, egyből bezárkóztam a hálóba, ölembe a laptop, hogy megvegyem a jegyeket. Természetesen mindet eladták. Sebaj, fel az esemény facebook oldalára, ott pedig kommenteket kerestem, hátha valaki szeretne megszabadulni a jegyétől. Egy külföldi is kiírta tört magyarsággal, hogy neki is vannak jegyei. Egyből rá is írtam, még megvoltak neki, nagyon szerencsésnek éreztem magam. Picit átfutott az agyamon, hogy ez annyira bizalmi dolog, hogy akkor én utalok egy ismeretlennek, ő meg elküldi a jegyet e-mailben, de olyan sokan csinálják ezt. Meg is írtam neki, hogy születésnapra lesz, ő meg örült, hogy segíthet. Szépen átutaltam neki az összeget. Aztán írta, hogy a tranzakcióval probléma volt, ezért visszautalta nekem az összeget, próbáljam újra. Állítólag 21 nap, mire hozzám visszaér, de azért én utaljak újra. Mikor kértem, hogy erről a visszautalásról küldje el a képernyőfotót, letiltott. Bedőltem egy adathalásznak. Pedig én erre annyira szoktam figyelni. És lehetne most itt filózni azon, hogy mik voltak a gyanús jelek, hogy nem ő mondott árat, hanem tőlem kérdezte, hogy mennyit ajánlok; hogy a facebook profilja fura volt; hogy más néven futott az azonosítója, mint a profilja. Mindegy, szerencsére nem nagy összeg volt, valakinek lett egy jó napja, én pedig úgy döntöttem, hogy ez az egy eset nem fogja az emberekbe vetett bizalmamat elvenni. Mindenesetre jelentettem a profilt mindenhol, ahol tudtam, és továbbra is keresek két eladó jegyet a koncertre.

lakógyűlés

Mióta megvan a lakásom, azóta nem voltam lakógyűlésen (vagy mert munkaidőben volt, vagy mert elutaztunk). Sőt, szerintem az előző lakásomén sem voltam soha-soha. Úgyhogy mikor megjött a meghívó az ideire eldöntöttem, hogy márpedig ha esik, ha fúj, én bizony ott leszek. Izgultam picit, mert a lakásfelújítás óta nem vagyok a lakók szíve csücske, és csak reméltem, hogy ez a fájó seb azóta begyógyult. Mivel nem lakom ott, ezért nem sűrűn találkozom velük, és szerintem mindkét oldalról volt azóta egy enyhe bizalmatlanság. 

Ők nagyon összetartóak és fontos számukra, hogy kik a kis közösség tagjai. Rendületlenül őrködnek a szabályok betartásán, ami sokszor jó, sokszor meg 'jajj, ne már!' Pár hónapja az egyik szomszédbácsi írt nekem egy levelet. Mikor megláttam a postafiókban, először összerezzentem, hogy már megint mit csinálhattam. Azt írta, hogy utánam nézett az interneten és az alapján, amit talált, nagyon büszke rá, hogy egy ilyen lakója van a közösségnek. Bizarrnak tartottam, hogy utánam néz, és ezt még el is árulja, de gondoltam, talán unatkozik és sok a szabadideje. Mindenesetre kedvesen válaszoltam neki. Azóta csend volt.

Ma lassan gyülekezett a kis közösség a belső kertben. Szilvi ült le mellém a lépcsőre, talán ő az egyetlen lakó, akit ismertem. Ő a közösség vagány anyukája rövid hajjal, lila szemüvegkerettel. Ahogy érkeztek a többiek, ő mindenkinek név szerint köszönt, én pedig sorra kérdezgettem tőle, hogy ki kicsoda, és melyik emeleten lakik. Elmesélte, hogy a nagyszülei is már ebben a házban laktak, ő maga is itt született, és most is itt él a családjával. Az idősebb lakók mind látták őt felcseperedni, a kisfiát a ház korosabb közössége pedig a saját unokájának tekinti.

Ekkor kinyílt az ajtó, és egy anyuka jött le a lépcsőn a kislányával. A lányka egyből odahuppant Szilvi mellé, és már tartotta is oda neki a Barbie-s újságját, és magyarázott. Szilvi pedig olyan szeretettel becézgette, mintha a saját lánya lenne, látszott, hogy nagyon szeretik egymást. Aztán a kislány felugrott, és a padon ülő nénikhez futott, akiktől ölelést és egy-egy nagy cuppanóst kapott, és megdícsérték a copfját. Közéjük telepedett a padra és már mutatta is nekik az újságját.

Hirtelen azt éreztem, hogy egy nagy, szeretetteljes családba csöppentem. Ennek a háznak a falai között évtizedek óta élnek együtt generációk, itt nem csak mindenki ismer mindenkit, de vigyáznak is egymásra és törődnek egymással. Megértettem, hogy a bácsi levele hozzám egy meghívó volt. Most büszke voltam arra, hogy ennek a különleges közösségnek a tagja lehetek. Mire hazaértem, a bácsitól már várt egy köszönőlevél, hogy végre személyesen is megismerhetett. Kellett hozzá egy lakógyűlés, de most már szeretek ide tartozni.

napi rutin

Mikor a természetgyógyász azt javasolta, hogy este 11 helyett már tízkor legyek ágyban, nehezen tudtam elképzelni, hogy én ezt hogyan fogom kivitelezni. Karesz is későn végez munkában, én is szeretek semmit tenni esténként, de álmosak azok nem vagyunk. Mindenesetre kezdtem azzal, hogy tízkor azért befeküdtem az ágyba olvasgatni. Nemsokára már Karesz is jött velem ebben az időpontban. Sőt, volt hogy ő pillantgatott az órájára és emlékeztetett, hogy tíz óra, takarodó van. Ő, aki sosem aludt el éjfél előtt. Pár hét alatt eljutottunk odáig, hogy kilenckor már az ágyban fekszünk, tízkor pedig rég az igazak álmát alusszuk.

Ebből pedig kettő nagyon jó dolog következik. Az első, hogy így jobban tud pihenni a mellékvesém, ami állítólag jót tesz a hormonjaimnak. A második, hogy már reggel fél hatkor kipattan a szemünk - szinte egyszerre -, és hirtelen nagyon sok időnk lett, amivel én eleinte nem is nagyon tudtam mit kezdeni.

Az így nyert majd' két órában próbálom kiélvezni a nyári kora reggelek varázsát. Felkelés után nyakon öntöm a virágokat az erkélyen. Nagyon élvezem őket, ontják magukból az illatot, szépen lengedeznek a hajnali szellőben, és olyan éktelenül tudnak panaszkodni, ha nem kapnak időben vizet, hogy nem merem elmulasztani a napi locsolást. Aztán felhúzom az edzőszettem, és lemegyek a sarokra a konditerembe futni. Csak múlt héten kezdtem, de optimista vagyok, havi bérletet vettem. Az izomláz miatt pár napot ki kellett hagynom, de megyek újra a héten, mert szeretem utána a jóleső fáradtságot. Fél óra futás után mikor hazafelé sétálok, még mindig alig vannak az utcákon. Gyors zuhany, reggeli tea az erkélyen az elégedett virágokkal, és még csak reggel nyolc van. Bejön ez az új rutin, szerintem a nyár nálam így fog telni. Megyek is, mert Karesz mindjárt takarodót fúj nekünk.

bőrokos

A héten ünnepeltük Angi születésnapját, a Szaletly-be mentünk vacsizni. A neten ugrott fel a hely, ő egy vendéglő, amit modern dizájnnal feltuningoltak. Szerintem picit túlárazott, de a plafonról lógó üvegcsillár, az antracit színű csövek, a nagy kerek asztalon égő gyertyák, a falra felaggatott szőrmekabát és a szőtt szőnyegek nagyon kellemes, otthonos érzést nyújtottak. A kiszolgálás is teljesen rendben volt.

Na, de nem is erről akartam írni, hanem hogy kiderült, hogy ugye nekem lesz pár szabad napom a két munka között, és a masszázs már be van foglalva, de nagyon szeretnék kozmetikushoz is menni. Ehhez kértem ajánlást a csajoktól. Majd kiderült, hogy a társaságból rajtam kívül mindenki ismeri és használja a skinsmart.hu oldalt. Ez egy olyan oldal, ahol a bőr sajátosságainak megfelelően ajánlanak kezelési rutint magas hatóanyagtartalmú készítményekkel, pénztárcához mérten.

Másnap persze én is elkezdtem ezzel az oldallal játszani, mert mikor lenne az arcápolás annyira aktuális, ha nem nyáron, mikor sokat éri a nap. Úgyhogy próbaként beneveztem én is egy rutinra, és nagyon izgatott vagyok, mert ma már meg is jött a csomagom, és nekiállok a tesztelésnek.

új munka

Már egy ideje unatkoztam a munkámban, vagyis inkább azt éreztem, hogy kezd mókuskerékké válni. Itt egy projekt, ott egy projekt, mindenkinek megoldom búját-baját, de nem igazán látom, hogy hol ennek a vége. Amúgy panaszra semmi okom nem volt, tényleg szuper a csapatom és jól is bánnak velem. Aztán egyik nap rám írt Angival közös barátnőnk, hogy van náluk egy nyitott pozíció, és tudnék-e ajánlani oda valakit. Tudtam. Magamat. Sosem volt ördögtől való számomra elmenni egy-egy interjúra felmérni, hogy mizu. Egy hét múlva már meg is volt az interjú, majd pár napra rá felajánlották a pozíciót. Otthon még őrlődtem pár napot, mert anyagilag nem lesz jobb, viszont egy olyan helyre kerülhetek be, ahova mindig is be szerettem volna jutni. Végül igent mondtam, és másnap felmondtam a munkahelyemen. Karesszal megbeszéltük, hogy ha nagy gebasz lenne és nem jönne be a meló, akkor ő tart el legalább addig, amíg visszakönyörgöm magam a régi helyemre.

Közel tíz év után nagyon felemás érzés volt felmondani. A főnököm leesett a székről, mikor közöltem vele. Majd kapott még egy szívinfarktust, mikor kiderült, hogy csupán egy hónap a felmondási időm. Sajnáltam szegényt, ezért nem is mertem kivenni az összes szabimat, cserébe viszont mindent beleadtam abba, hogy a legjobban át tudjam adni a munkát a csapatomnak. A folyamat közben néha azért elbizonytalanodtam, hogy jó döntést hoztam-e, másrészt viszont azt érzem, hogy most újra izgatott vagyok, és alig várom az új kihívást.

Jövő hét az utolsó hetem. Már alig vannak megbeszéléseim, már fél lábbal kint vagyok. Olyan gyorsan történik minden, hogy még nem is tudtam felfogni a dolgot, csak teszem a dolgom automatikusan. Annyit azért elintéztem, hogy mikor leadok mindent és elbúcsúzom az irodától, aznap estére befoglaltam egy 90 perces masszázst. Másnap pedig Karesz levisz a Tüskevárba, ahol a hosszú hétvégét tökéletes semmittevéssel töltöm majd nagyim és az isteni lángosa társaságában.

bulihuligánok

Hipp-hopp, május lett. Meg jó idő. És a helyek is kezdenek kinyitni. Talán ezért ülök kevesebbet a gép előtt.

Múlt hétvégén kinyitott egy hely, ahova covid előtt sokat jártunk a barátnőimmel. Egyértelmű volt, hogy ott leszünk. Angi végül nem tudott jönni, mert Leó hétről-hétre hozza haza a bölcsiből a betegségeket, és míg rajta két nap alatt átszalad, Angi napokig küzd velük. Jött viszont Angi férje, ott volt Zsu, és hoztam egy brazil barátomat is. Róla már írtam korábban, mikor itt volt pár hétig Budapesten. Luca most shabbaticalon van, és újra Budapesten lesz szeptemberig. Ő egy örök hippi, és mindig kapható bulira, naná, hogy jött. Már látom, hogy ő lesz a nyári estéim állandó szereplője.

Imádtam az estét, minden újra a régi volt. Hol Zsuval nevetgéltem, hol Lucaval táncikáltam, láttam régi arcokat, de volt, hogy odajött valami random arc pár percre köszönni, és persze a társaságba is jöttek új tagok, akikkel úgy nevetgéltünk, mintha régi cimborák lennénk.

Luca pár utcára lakik tőlem, ezért buli végén együtt mentünk haza. Nem voltam benne biztos, hogy italozás után a legjobb dolog bubizni, de Luca meggyőzött, és nemsokára már együtt száguldottunk a kivilágított Duna-parton, majd a Váci utcán, a hajam lobogott és néha szerintem kurjantottam is egyet. Hiányoztak már ezek az önfeledt éjszakák. Teljesen felpörögve értem haza, a szőnyegen még lejtettem pár táncot, amihez Karesz is csatlakozott a kanapéról.  

sejhaj!

Azt azért még elmesélném, hogy bár a múlt hét eleje meglehetősen depresszíven telt, és a kanapén összekuporodva hol a könnyem folyt, hol pedig épp utáltam az összes magyart is, és én is megdobtam a Google "külföldre költöznék" keresőszavának statisztikáját; azért történtek jó dolgok is:

• a munkahelyemen megkaptam egy előléptetést, amelyről már hónapok óta szó volt, és aminek nagyon örültem,

• égre-földre kutattam, aztán végül a sokadik üzletben találtam curry fűszert. Az eddig valahogy nem esett le, hogy ez egy fűszerkeverék, és nem fűszernövény, de az ember mindig tanul valami újat. Ennek örömére rittyentettem belőle egy curry-s zöldséges rizst, és nagyon megveregettem utána a vállam,

• alig vártam a most hétvégét, és nem csak azért, mert hét vége és mert a pocsék téli napokat követően végre kisütött a nap, hanem mert mentünk virágüzletbe. Tavaly imádtunk Karesszal nyáron az erkélyen borozgatni esténként, és eldöntöttem, hogy idén virágba borítom az erkélyt. Úgyhogy két napig rohangásztunk a barkácsboltokba és no-name kereskedésekbe, és összeszedtem sok kismacskát, amiket vasárnap beültettem az új cserepeikbe. Most a dolgozószobám sarkában várják katona sorban, hogy elmúljanak az éjszakai fagyok, és hogy mehessenek ki a szabadba. Én meg alig várom, hogy színes erkélyünk legyen és hogy jöjjenek a méhecskék zsongani.

Mostanra talán benyugodtam, meg ez úgyis egy rövid hét lesz, úgyhogy sejhaj!